A következő címkéjű bejegyzések mutatása: uborka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: uborka. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. december 12., kedd

Uborkából karácsonyfa

A karácsonyi vendégváró asztal 'dísze' lehet, ha a sréen felszeletelt kígyóuborkából 'karácsonyfát' készítünk az alábbiakban lépésről-lépésre bemutatott képek alapján.  Egy nagyobb, félbevágott  alma, hurkapálcika szükséges még hozzá. Díszítésül tubusból kinyomott piros aranyat, mustárt, majonézt alkalmazhatunk, a csúcsdísz pedig egy kisebb paprika lehet.

2023. augusztus 20., vasárnap

Tulipán paradicsból, uborkából

Hidegtálak, saláták, vagy akár sültek díszítésére is alkalmazhatjuk a könnyen elkészíthető egyszerű, tulipánokat formázó megoldást. Mindössze koktélparadicsomokra, kisméretű savanyított uborkákra, apró kockákra vágott sajtra és fogvájókra lesz hozzá szükségünk. Előnye, hogy nem csak fektetve helyezhetők el, hanem - a fogvájót pl. a húsba szúrva - állítva is.

2021. június 9., szerda

Uborkaspirál

Az uborkán kívül hurkapálcára és egy éles késre van szükségünk, ha a képen látható módon szeretnénk tálalási dekorációt készíteni ebből a zöldségből. A képen sajnos nem látszik, amennyiben az uborkaspirálnak a két végét egymásba akasztjuk, csinos virágformát kapunk, ami jól mutat bármely hidegtálon, vagy köreten.
Egyéb tálalási ötletek ide kattintva és az oldalt lefelé görgetve találhatók. 

2021. május 20., csütörtök

Vegyszermentes kertészkedés növénytársítással

Konyhakertünk kialakítása során körültekintően kell megválasztanunk egyes növények helyét, mivel a növények egy része egymásra előnyösek, hátrányosak vagy közömbösek lehetnek. A különböző növényeket olyan társításban kell elrendezni, hogy mindegyik pozitív hatást gyakoroljon a vele szomszédos egyedekre. Az növények közül egyes fajták a föld feletti részeinken keresztül (például az illatanyaguk segítségével), míg mások a gyökérzónában érvényesülő hatásokat gyakorolnak szomszédjaikra.
Bizonyos növények lehetnek kedvező hatású, és védelmező társnövények; a szomszéd növények kártevőit riasztó; valamint kórokozóit elhárító fajok.
Azok a növények társíthatóak, melyek különbözőképpen hasznosítják a talaj tápanyagkészletét, más-más talajbaktériummal működnek közre, valamint betegségeik, kártevőik is eltérőek.
A módszernek megfelelően a különböző növényfajokat nem ágyásonként, hanem soronként rendezzük el, és ezeket a sorokat az évek folyamán nem változtatjuk.
A növénytársításkor érdemes tehát, úgy elhelyezni a növényeket, hogy azok termései, hasznos növényi részei egész évben betakaríthatóak legyenek. Ezáltal, a jól megtervezett kertünkben, a termést kora tavasztól késő őszig folyamatosan szüretelhetjük, az év során többször vethetünk, és palántázhatunk.

I. példa:

1. sor sárgarépa
2. sor hagyma
3. sor sárgarépa – ez az elrendezés kölcsönös védelmet nyújt a sárgarépa- és a hagymalégy ellen
4. sor paradicsom, ami rövid tenyészidejű elővetemények – metélőhagyma, korai saláta, hónapos retek, mustár – után a májustól októberig terem
5. sor sárgarépa – ez a kultúra a paradicsomot védő szomszédság

II. példa

1. sor zeller és karfiol későbbi palántázására tartjuk fenn – az egyik szomszéd védelmet nyújt a zellerrozsda ellen, a másik a káposztalégy hernyóit hárítja el
2. sor fejes saláta és hónapos retek vegyesen – itt a saláta védelmet nyújt a bolhafertőzés ellen
3. sor uborka közé tépősaláta (pár centiméteres kötésben) ugyancsak retekkel keverve – az uborka (fajtól függően) októberig terem
4. sor fejes saláta és korai retek – mikorra az uborka indáinak szüksége lesz a területre, addigra a salátavetés kikerül a sorból
5. sor karfiol vagy a korai fejes káposzta és a zeller együtt

2020. május 25., hétfő

Zöldséghajók

Szemnek-szájnak ingere az alábbiakban látható ehető 'vitorláshajók'. A hajótest alapanyagai paprika, paradicsom, uborka; a vitorlák pedig szintén uborkaszeletekből, jégcsapretekből, esetleg kemény sajtból készülhetnek. A töltelék lehet körözött, francia-, vagy tojássaláta.

2019. december 14., szombat

Snack karácsonyfák

Íme néhány ötlet a karácsonyi vendégváráshoz, amennyiben nem nagy lakomát tervezünk, de mégis szeretnénk kínálni valami apró harapnivalót. Az alapkelléke mindegyiknek a hurkapálca, amire felszurkáljuk
  • a félbe vágott koktélparadicsomot, hosszában vékonyra szelt uborkát, sajtot,
  • a sütőpapíron rövid idő alatt megsütött mélyhűtött leveles tészta és sonka csíkot, tetején almacsillaggal,
  • vajjal, vagy egyéb hasonló krémmel megkent, vékony sajt és sonkaszeletekkel egymásra rakott, majd háromszög formára vágott vékony toast kenyér szeleteket,
  • uborka és virsli darabkákat, tetején koktélparadicsommal.

2018. december 10., hétfő

Ehető karácsonyfák

Az ünnepi asztal dísze lehet az alábbi képek bármelyike alapján elkészíthető 'ehető karácsonyfa'. 
A megvalósítás menete az első képet illetően: Egy nagy, levágott aljú, közepén kilyukasztott almába megmosott, lehámozott répa kerül, s az ebbe szurkált fogvájókra tűzdeljük a különféle gyümölcsöket.
A közbenső képeken látható 'karácsonyfáknak' is alma a tartótalpa, de kilyukasztás helyett hurkapálcát kell a közepébe szúrni. Erre kerülnek felfűzésre kör-körösen a különféle finomságok.
Az utolsó képen pedig növekvő méretű, csillag formájú, a habcsók alapanyagához hasonló tojáshabbal egymáshoz ragasztott linzersüteményekből készült 'karácsonyfa' látható (aminek a stabilitása biztosítható egy középen beszúrt hurkapálcával is).

2017. május 17., szerda

Saláták tálalása

Az alábbi képsor bizonyítja, hogy bármilyen egyszerűen elkészíthető (francia-, tojás, kukorica-, burgonya- stb.) saláta  szemet-szájat gyönyörködtető módon tálalható némi ötletességgel és időráfordítással. A díszítéshez felhasználhatunk főtt tojást, uborkát, paradicsomot, paprikát, sárgarépát, csemege kukoricát, petrezselyemzöldet, zöldhagyma szárát, tehát semmi olyan különlegességről nincs szó, ami nem fordulna elő a háztartásunkban.

2017. január 26., csütörtök

Ehető tálka uborkából

Egy termetesebb kígyóuborkából mutatós és finom vendégváró falatok készíthetők gyorsan, egyszerűen és költségkímélően is.
Az uborkát alapos megmosás után a képen látható módon jó vastag szeletekre feldaraboljuk, majd egy fagylaltos kanállal úgy emeljük ki a közepét, hogy kis kosárkákat kapjunk. Ily módon akár keményre főtt tojás is beleállítható, de meg is lehet tölteni az alábbiak szerint
A kiemelt uborkabelsőt apróra vágva hozzákeverjük
  • zúzott fokhagymával és morzsolt zöld kaporral, sóval ízesített, kevés  tejföllel összekavart túróhoz,                 
  • tormás majonézzel (készen tubusban kapható) kevert felaprított kemény főtt tojásos masszához.
Esetleg mindkét töltelék elkészíthető, amit púpozottan az uborka kosárkákba töltögetünk. Díszíthető egy pötty piros arannyal, olajbogyóval, petrezselyem levélkével.
Kevés reszelt sajttal megszórt, és forró sütőben frissen rózsaszínre pirított kiflikarikákkal tálalva nagyon finom.



2015. május 28., csütörtök

Ehető tálalási dekorációk

Íme néhány ötlet, ha kedved támadna egy ünnepibb tálalást 'feldobni' valami egyszerűen kivitelezhető, ehető dekorációval.
Hasonló tálalási  ötleteket ide  kattintva és az oldalt lefelé görgetve találsz! 


2014. május 31., szombat

Uborkába göngyölve

A képek alapján én krémsajtnak, esetleg tejföllel turmixolt túrónak vélem a krémet, amihez az apróra vágott kaprot keverték, de a hosszában vékonyra szeletelt és feltekert uborkába ízlés szerinti más krém is tölthető. 
Egyéb tálalási ötletek ide kattintva és az oldalt lefelé görgetve találhatók.

2014. február 17., hétfő

Spirálban vágott étkek

Krumplit, uborkát, virslit tudunk egy hosszú hústű, vagy hurkapálca segítségével egyszerű módon spirál alakban felvágni. 
A spirálban felvágott uborka esetében, ha a két végét egymásba akasztjuk, akkor egy dekoratív virág alakzatot kapunk, amivel például hidegtál remekül díszíthető. 
Spirál alakban felvágott burgonya forró olajban kisütve szintén nagyon dekoratív. Ha a kisütés után parenyica sajt csíkot tekerünk a fűszerrel megszórt krumpliszeletek közé, nagyon finom, önálló vacsora lehet.
A virsli, vagy kolbász spirál alakú felszelése a látványon kívül azt a célt is szolgálja, hogy jobban átsülve finomabb ízzel szolgáljon.

2013. augusztus 7., szerda

Vitorlásvacsora

Könnyű nyári vacsora egy félbevágott és kivájt uborkába töltve, lényegében bármilyen salátából elkészíthető. Ki bírna ellenállni neki? Vendégváráshoz is tökéletes.