A következő címkéjű bejegyzések mutatása: természet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: természet. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. március 30., szombat

Az erdő mosolya

Mosolygó fák egy oregoni domboldal ékességei. A smiley-t 2011-ben alkották meg fenyőfákból. A kör megmérésére és kirajzolására egy kötelet használtak. A szem és a száj háromszög alakú, douglas fenyőkből alakították ki, az arc többi részét pedig vörösfenyővel töltötték fel. A tervezés és a beültetés egy hetet vett igénybe, és a legtöbb elhaladó embernek fogalma sincs, hogy kerülhetett oda a mosolygó fej, de ősszel rendre megállnak lefotózni az érdekes tüneményt.

2024. január 7., vasárnap

Szíves képeslapok

A szívünk az érzelmeink központja. Ha örülünk, vagy ha izgatottak vagyunk azt mondjuk: 'majd kiugrik a szívem', ha elszomorodunk, akkor pedig: 'összeszorul a szívem'. A szív alakzat ezért a szeretet, a szerelem, egyben a szomorúság és a bánat szimbólumává is vált. Az alábbi képek letölthetők és kívánság szerint nagyítva/kicsinyítve elküldhetjük őket annak, akivel érzelmi állapotunkat szeretnénk ilyen formában kifejezni. 


2023. június 1., csütörtök

Reményik Sándor: Nagy dolgok árnyékában

Tragikus korszak hozott össze minket,
Hegyóriások árnyékában álltunk,
Erdőn az utat lámpással kerestük,
Egymás lelkébe súlyokat dobáltunk.
De minden súlynak sólyom-szárnya nőtt.
Úgy lebegtünk kis igazságainkkal
A titkos, örök Igazság előtt.


2023. április 18., kedd

Mérgező kerti dísznövények

Nem árt tudni, hogy a kertünkbe telepített fák, bokrok, dísznövények veszélyt is jelenthetnek, főleg ha kisgyerek, vagy a kedvenc kisállatunk is velünk él.


2022. december 1., csütörtök

Molnár Jolán: Szemem tó

Szemem tó, belemerülve bőrig ázol,
mélyére nézve nem láthatsz sötétjén át.
Futó ér a könny, sós lét a bőrre mázol,
a szavak fogközbe akadt homokszemek.
Bőröm áramkörén még átlüktet vénád,
bennem élsz, ráncaim veled öregszenek.
Hajszálaim őszbe törődött fűszálak,
új vágy nem fogan sárréten csírás tavaszt.
Szél-zilált kazlad súlya tarlómon szárad,
dühöngő szerelmem pusztítja kertemet.
Sejtjeim őriznek, titkos bűnöm maradsz.
Kilélegzem hiányodat, mely eltemet. 

2022. október 4., kedd

Egy ritka jelenség a “Bajkál Zen”

A Bajkál a bolygó legmélyebb tava, télen vastag kristálytiszta jégkéreg borítja. A Bajkál-tó jegére hullott szikladarabokat a napfény felmelegíti és megolvad alattuk a jég, az olvadékvizet ugyanaz az erős szél fújja oldalra, amely a köveket egy vékony lábon állva hagyja.


2022. október 1., szombat

Falevél mandala

A képen látható mandalát színpompás őszi levelekből a járdára rakta ki egy ügyes kertész, de fekete, vagy fehér dekorációs kartonlapra ragasztva a lakásnak is kellemes őszi dekorációja lehet. A falevelek pedig begyűjthetők a kertben, vagy a városok parkjaiban, esetleg túrázás során az erdőben.


2022. augusztus 10., szerda

Ady Endre: Vulkánok és szívek

Tűzokádó, haragos hegyek,
Most értem meg talán-talán,
Mért keresi olykor dühös, mély szátok
Káromkodó lánggal az Eget.

Ilyenkor a Föld szíve dobog
S kérdi a vélt Hatalmasat:
Hát fiai Isten-arccal és hittel
Nem lehetnek soha boldogok?

Áldott lázadtak, tüzes hegyek
S szívek, kiket kétség facsar,
Biztatóim mégiscsak tik maradtok,
Hogy legyek - és: jó ember legyek.

A Föld szíve őrülten dobog,
Embernek lenni ma nehéz,
De vulkánok s szívek lenti dühére
Az ostromolt Ég csak mosolyog.

Mindent megkapott a Föld fia,
Szívet, fájást, halált, hitet
(Csituljatok, égő szívek s vulkánok),
Meg kell mégis majd javulnia.

Most fog kapni az ember valamit,
Csodásat, szépet és nagyot
Vagy semmit. Vagy az Ég igaz jutalmát:
Legyen olykor víg, míg lent lakik.