Móra Ferenc: A cinege cipője

Wass Albert: A nyár ment át az erdőn

Lehajtott fejjel, nesztelen haladt.Hiába volt felhőbe-halt a lelke:

azért az erdő mégis észrevette.

Egy szél indult valahol: csoda-könnyű,

s az izgatott fák halk morajra keltek.

Harangvirágok összecsilingeltek,

s egyszerre feldalolt minden madár:

„A Nyár! a Nyár! a Nyár!”

A Nyár megállt,

és felemelte halkan a fejét.

Szomorúan a fákra nézett,

megtörölte két könnyes szemét

és ment tovább.

A bükkök ajkán elhalt a beszéd.

Szél megtorpant. Madár elhallgatott.

Csak a patak szíve zakatolt

nyugtalanul, rémülve, akadozva.

A Nyár ment át az erdőn,

s amerre elhaladt:

a néma erdő döbbent katonái

tisztelegve álltak sorfalat.

Képet AI készítette alábbi szöveggel:

Ehhez a vershez egy lírai, festményszerű képet készítenék, amely egyszerre hordozza a nyár szépségét és a benne rejlő szomorúságot.

Képötlet:

Az előtérben maga a Nyár allegorikus alakja: egy fiatal, fénybe öltözött, de lehajtott fejű, könnyes szemű nő vagy ifjú alak, aki lassan halad az erdőben.

Az erdő: magas bükkfák sorfala, mintha katonás rendben állnának, ám arcuk/szimbolikus alakjuk döbbenten elnémul.

A szél: finoman fodrozza a lombokat, de megtorpan, mintha nem merne tovább fújni.

A madarak és virágok: az előző pillanatban még zengtek és csilingeltek, most elnémulva, lehajtva állnak.

A háttérben egy patak kanyarog, amelynek hullámai zaklatottan fodrozódnak, mintha szívként zakatolna.

A kép hangulata:

pasztelles, kissé ködös fények, a színek átmennek a nyár aranyló ragyogásából tompább, fakóbb árnyalatokba, hogy érződjön a fájdalmas búcsú.

Az egész olyan lenne, mint egy pillanatfelvétel: a nyár egyszerre ragyogó és tragikusan elmúló.

Négy évszak akvarell

Noha igen csak a bakelit lemez B oldalán pörög már az életem, de próbálok lépést tartani a korral, amiben élek, így a mesterséges intelligenciával (artificial intelligence = AI) is ismerkedem. Lenyúgöz és meg is ijeszt egyszerre a képessége. Arra kértem, hogy akvarellben fesse meg ugyanazt a ligetes erdőt mind a négy évszakban. Egy percen belül készen voltak a képek.

Radnóti Miklós: Július

Düh csikarja fenn a felhőt,fintorog.

Nedves hajjal futkároznak

meztélábas záporok.

Elfáradnak, földbe búnak,

este lett.

Tisztatestü hőség ül a

fényesarcu fák felett.

Falra festett Toscan utca

Ha nagyon figyelmesen fürkésszük az alábbi fotókat, akkor rájövünk, hogy ez a hangulatos Toscan utca a ház homlokzati falára van festve, a valóságban mindössze a (szintén megfestett virágokkal körbefuttatott) légkondícionáló dogoza létezik. Gratulálunk a művészi, nagyon kreatív teljesítményhez Szalay Benjaminnak, aki a saját kerjében ezentúl mindig Toscanában jár.

forrás

Kosztolányi Dezső: Az apa

Mily gyorsan távolodsz a nagy időben

tőlem, fiam.

Már idegesen kelsz föl az ebédtől,

eltünsz, szaladsz.

Ujságot olvassz, amikor beszélek,

kurtán felelsz.

Barátaiddal vagy. Üres a szobád.

Üres a lelkem.

Nem látod arcomon botor szerelmem.

Nem veszel észre.

Csikorgó hangom iszonyú tenéked.

Nehéz a kezem.

Anyád lett megint egyetlen barátnőm.

Vele beszélek.

Halkan említem hancúzó korunkat.

Hogy meg ne halljad.

Így hagytam el egykor én is apámat.

Ő is így ment el.

Nehéz sóhajjal, büszkén, átkozottan.

Vissza se nézve.

Ó, e magány a régihez hasonló,

mikor még nem éltél.

A reggelek hamut szórnak fejemre,

szürkék a delek.

Este a kertben nézem az eget,

a fákat, a lombot

S kérdem magamtól, miért nem érti

gyümölcs a törzset?

Wass Albert: Az Angyalok Tisztása

Amikor az erdőre kimégy, figyelve lépj, és lábujjhegyen.

Mihelyt a fák alá belépsz, és felrebben előtted az első rigó:

akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett.

Ha megállsz egy pillanatra, hallani fogod a szellőt,

ahogy a fák között tovaoson.

Te már tudod, hogy ezt a szellőt

az angyal rázta elő, köpenye ráncaiból.

Ha jól figyelsz, a manókat is hallhatod:

surrannak, matatnak itt-ott a sűrűben.

Sok dolguk van, igyekezniök kell.

A virágokat is láthatod majd,

és minden virág kelyhéből egy tündérke les rád.

Figyelik, hogy rontó-ember vagy-e? Azoktól félnek.

De te látó-ember leszel, és a tündérek ezt hamar felismerik.

Kiülnek a virágok szirmaira, és kedvesen reád kacagnak.

De akkor a patakot is meghallod, ahogy neked mesél,

csodálatos meséket az erdőről. . .

Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul,

s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására.

Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat

nem láthatja a szemed.

Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép.

És megállasz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved

és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek,

egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe.

A legnagyobb kincseket, amiket

ember számára megteremtett az Isten.

A jóságot, a szeretet és a békességet.

Te minderről semmit sem tudsz akkor.

Csak annyit hallasz, hogy a madarak

nagyon szépen énekelnek körülötted,

és a patak nagyon szépen mesél.

Csak annyit látsz, hogy nagyon szép az erdő.

A fák, a virágok, a fű, a moha,

a magas kék ég és rajta az a nagy, csillogóan fehér felhő,

amelyiken a Jóisten ül, bárányfelhőket pöfékel nagy kék

pipájából, és jóságosan mosolyog.

Csak, amikor visszatérsz újra az emberek közé,

a rontó-emberek és a gyűjtő-emberek közé,

és hiába gonoszak hozzád,

te mégis jóval viszonozod gonoszságukat,

szeretettel vagy mindenki iránt,

és az élet legsúlyosabb perceiben is

derű és békesség van a homlokodon:

csak akkor látják meg rajtad,

hogy az Angyalok tisztásán jártál, kedvesem.

Kerner Mariann: A mai kor nője

A mai kor nője karrierre vágyik: épít magának.

A mai kor nője otthonra vágyik: vesz magának.

A mai kor nője biztonságra vágyik: teremt magának.

A mai kor nője társra vágyik: választ magának…

Ahogy telnek az évek, úgy jönnek új kihívások,

Munkahelyek, másik lakás, partner…

És lassanként rájön, hogy mindene megvan,

Még sincs semmije.

Lelke hontalan zokog a folyton változó időben.

Ereje fogyóban, szépsége mulandóban,

Mert amije van: hozzátartozik,

De Ő nem tartozik sehova.

Babits Mihály: Messze... messze...

Spanyolhon. Tarka hímü rét.

Tört árnyat nyujt a minarét.

Bús donna barna balkonon

mereng a bíbor alkonyon.

Olaszhon. Göndör fellegek,

Sötét ég lanyhul fülleteg.

Szökőkut víze fölbuzog.

Tört márvány, fáradt mirtuszok.

Göröghon. Szirtek, régi rom,

ködöt pipáló bús orom.

A lég sürű, a föld kopár.

Nyáj, pásztorok, fenyő, gyopár.

Svájc. Zerge, bércek, szédület.

Sikló. Major felhők felett.

Sötétzöld völgyek, jégmező:

harapni friss a levegő.

Némethon. Város, régi ház:

emeletes tető, faváz.

Cégérek, kancsók, ó kutak,

hizott polgárok, szűk utak.

Frankhon. Vidám, könnyelmü nép.

Mennyi kirakat, mennyi kép!

Mekkora nyüzsgés, mennyi hang:

masina, csengő, kürt, harang.

Angolhon. Hidak és ködök.

Sok kormos kémény füstölög.

Kastélyok, parkok, labdatér,

mért legelőkön nyáj kövér.

Svédhon. Csipkézve hull a fjord

sötétkék vízbe durva folt.

Nagy fák és kristálytengerek,

nagyarcu szőke emberek.

Ó mennyi város, mennyi nép,

Ó mennyi messze szép vidék!

Rabsorsom milyen mostoha,

hogy mind nem láthatom soha!

H. Gábor Erzsébet: Hilda fest

Unom már a sárgát nagyon,

senyvedek a tűző napon,

imbolygok a létra fokán,

piszokul fáj már a bokám.

Én festek, s a férjem pihen,

tudom, máshol nincs is ilyen,

de ez nálunk természetes,

odabenn már fő a leves.

Ő a szakács, én a festő,

sütni főzni sose rest ő,

elfáradt, mert reggel mosott,

a szennyestől padlót fogott.

Aztán sütött meggyes pitét,

megkopasztott három csibét,

s mivel nehéz minden fazék,

megsínylette azt a derék.

Fekszik most, de fő a leves.

Fél kettőre készen leszek;

füvet nyírok, metszek, ások -

kertészt hívnak bezzeg mások!

Nem baj az, ha elfáradok,

mert én semmit fel nem adok,

kivéve a fogyókúrát,

nem bírom a gyalogtúrát.

Fából faragott csipke

Akármilyen hihetetlen is, de a csipkét, amit a képen látunk, fából faragták. Julien Feller művész lenyűgöző alkotása. Az, hogy miként készül, itt tekinthető meg.

forrás

Művészi hímzések

Életünk folyamán valószínűleg sokunk kezében megfordult már a tű és a hímzőfonál, épp ezért tisztában vagyunk vele, hogy mennyi munka és türelem szükséges ehhez a kézimunkázáshoz. Az pedig teljesen egyértelmű, hogy az alábbi hímzéseket létrehozók mindezt művészi szinten végzik.

Reményik Sándor: Üres templomban

Így szoktam ezt: ha száll az alkonyat,

az üres templomba besurranok.

Egy lélek, aki Istent látogat.

A szentek komoly arca rámragyog.

Ha násznép járt ma itt: feledve rég,

és mise sincs, se karinges papok,

az oltáron két öröklámpa ég,

az Istenemmel egyedül vagyok.

A templom üres, a lelkem tele.

Megértjük egymást, pedig nincs szavunk,

itt állok, szemben állok Ő vele

s nem látja senki, hogy együtt vagyunk.

Állok, térdre nem hajt a vágy hatalma

csak fürkészem a nagy Akaratot;

úgyis addig állok, míg Ő akarja

s ha nem akarja: összeroskadok.

Olyan végtelen áhitat fog el,

mintha erdőben néznék csillagot,

ahol az örök, ős csend ünnepel,

pedig – csupán egy templomban vagyok.

Fátyolos Hölgy szobor

Giovanni Battista Lombard olasz szobrász " Fátyolos Hölgy " szobra. a szobrászat remekművének számít,mivel kivételes képessége az átlátszó szövet részleteinek visszaadása. A fátyol úgy tűnik mintha selyem vagy géz lenne, pedig tömör márvány.

Téli táj fotók

Csodálatos téli fagyott világ a régi gánti bauxitbányában, Magyarországon. A szépséges fotókat Szabolcs Szente készítette.

Mefisztó és Margarita kettős szobra

A Mefisztó és Margarita kettős szobra talán az egyik legkülönlegesebb alkotás a világon, ugyanis a szobor egyik oldalán egy férfi, a másikon pedig egy nőij alak látható. Egy ismeretlen francia szobrász készítette a XIX. században. A szobor egy régi platánfa egyetlen darabjából készült. A Salar Jung Múzeumbn Hydebaradban (India) van kiállítva. A szobor mögött egy nagy tükör van, így mindkét figura látható. Misztikus alkotás, szimbolikus alakok, fausti filozófia. A kísértő: férfi képében és a nő: aki a férfi befolyása alatt van. A Jó és a Rossz, ami egy gyökérből fakad.

Aranyosi Ervin: Dédnagyanyó karácsonya

Erdőszélen kicsi kunyhó,

Öreg Anyó itt lakik,

Őrizgeti száz évének

féltve őrzött titkait.

Bundás kutya, Cirmi cica

Anyókával éldegél.

– Ritkán jár erre a postás,

csak amikor jön levél.

Öreg Apó, tavaly télen,

fel a mennybe költözött.

Anyó tudja, – jó ember volt,

– és angyalnak öltözött.

Álmában még találkoznak,

beszélgetnek keveset,

simogató szavaikban

megbújik a szeretet.

Kint lehullott az első hó,

minden fehér tünemény.

Kis kunyhóban, tűzhely mélyén

sül pár apró sütemény.

Dédunokák, hogyha jönnek,

díszvendégek legyenek,

málna szörpöt iszogatva

finom sütit egyenek.

Kicsi kunyhó kéményéből,

lágy füst száll az ég felé,

legalább a földi illat

öreg apót meglelé.

Felöltözik Öreg Anyó,

mert hideg a téli szél,

ajtó előtt havat söpör,

s közben magában beszél.

– Hej Apókám, ki mesél ma

unokáknak szép mesét,

amíg eszik az Anyókád

diós, mákos bélesét?

Azt sem tudom eljönnek-e,

ha tudják: nem lesz mese.

Nem is tudom, hogy az ünnep

mese nélkül rémes-e?

De mit tegyek, a mesének

te voltál a mestere.

Nem feküdt itt mese nélkül

egy gyermek sem, este le.

Mi lenne, ha súgnál nekem,

egy szép mesét kedvesem?

Nem múlna el az unokák

karácsonyi kedve sem.

Öreg Apó mennyországból

nyugtatgatja kedvesét,

– ültesd le az unokákat,

súgok neked szép mesét.

Öreg néne a sütőből

kivette, mit készített,

süteményből, nagy tányéron

szép kis halmot épített.

S mint ahogy a hó a rétet,

porcukorral lepte be,

és hogy meglepetés legyen,

kendő alá tette be.

Majd leült a hintaszékbe,

s elbóbiskolt, jaj, nagyon,

szép álmából arra ébredt,

zörgetnek az ablakon.

Szeme ragyog – Hát megjöttek!

– arcán öröm ömlik szét,

úgy sietne, s visszatartja

ez a fránya hintaszék.

Az ajtóban sorakoznak

kisebb nagyobb gyerekek.

Dédnagyanyó várja Őket,

s szívében a szeretet.

Ölelgeti sorra mindet,

mindegyik nőtt, változott,

végül jön a legnagyobb is

aki fenyőfát hozott.

Kis fenyőfa illatával

betölti a kis szobát,

néhány gyermek dúdolja

a “kiskarácsony” dallamát.

Vén komódon szép terítő,

Karácsonyra ott marad,

erre teszik a fenyőfát

tartó díszes talpakat.

Hátizsákból kikerülnek

üvegdíszes dobozok,

szaloncukor, habcsók díszek,

kézzel festett tobozok.

Elkezdik megtervezgetni,

hova milyen dísz kerül

öltöztetik a kis fenyőt,

szép lesz majd, ha sikerül.

Dédnagyanyó hintaszékből

figyeli a dolgokat,

Csodás ünnep a Karácsony,

nem lehetne boldogabb!

Elkészül a karácsonyfa

tetején már csúcs ragyog,

– Hát ezek az apróságok

egytől egyig angyalok.

Gyertya gyullad, és a kunyhó

énekszóval megtelik,

Dédnagyanyó szíve örül,

elhallgatná reggelig.

– Ám de itt a friss sütemény,

üljetek le gyerekek,

csak ti nektek sütögettem,

mindegyikből vegyetek.

Kínálgatja dédmamácska,

s amikor már mind evett,

– Figyeljetek – kéri tőlük

– mesét mondok gyerekek.

És ahogy elcsendesednek,

mesélni kezd nagyanyó,

messzi tájról, emberekről,

télről, mikor hull a hó.

Mennyről, ahol nagyapó van,

s minden kedves, csodaszép,

(Ahonnan nagyapó súgja,

nagyanyónak a mesét.)

S lám a mese elvarázsol,

hallgatja a sok gyerek.

Képzeletük mozivásznán,

pont, mint egy film úgy pereg.

És eljön a mese vége,

elmúlik az áhítat.

Könyörögve kérik Dédit,

hogy meséljen másikat.

Csakhogy eljött már az este

álom manó bekopog.

Ágyba kerül minden gyermek,

álmosak és boldogok.

Betakarja mindegyiket,

puszit ad az arcokra,

s visszaballag a konyhába,

mert neki még van dolga.

Milyen csodás a karácsony,

olyan boldog a szíve,

Elmosogat, s bibliáját

veszi most a kezibe.

Elmormol pár imádságot,

köszöni a szép napot,

köszöni az Úristennek,

ami szépet épp kapott.

Aztán párja jut eszébe,

megszólítja kedvesét.

Megköszöni neki ezt a

boldogságos szép mesét.

Végül elnyomja az álom,

s álmaiban éli át,

újra itt van nagyapó is,

s itt vannak az unokák…