A következő címkéjű bejegyzések mutatása: könyv. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: könyv. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. szeptember 10., kedd

Könyvből ékszertartó

Kevesen gondolnánk arra, hogy egy nagyobb méretű könyvből is készíthetünk ékszertartó dobozkát. Mindössze egy éles vágószerszámra, ragasztóra, akril-, vagy szórófestékre és  - amennyiben díszíteni szeretnénk a tetejét - selyemvirágra van hozzá szükség. A megvalósítás munkamenete a képsoron lépésről-lépésre nyomon követhető.
(Megjegyzem, hogy belül, a lapvágások takarására én filcből, vagy kartonpapírból keskeny csíkokat ragasztanék.)

2023. július 24., hétfő

Könyv és számítógép

Mai világunkban szinte minden a számítógépekre épül. Valóban nagy áldás, hiszen 'behozza' az otthonunkba az egész világot. Bármilyen információra van szükségünk, pillanatok alatt megszerezhetjük, ráadásul nem csak írásban, de fotók, filmek által is, s talán ugyanebben rejlik a hátránya is. Az alábbi kép remekül rámutat, hogy míg könyv olvasása közben az emberi agy a képzeletére van hagyatkozva, addig a képernyőt nézve erre nincs szükség. Szükségünk van tehát mindkettőre, az olvasást nem pótolja a modern technika.


2023. május 21., vasárnap

Bel- és kültéri dekorációk újrahasznosított anyagokból

Selyemvirágokkal díszített, drót, spárga, ásó, könyv, láda, kötél, vessző, képkeret, szekér- és biciklikerék, lécdarabok és ablak felhasználásával készített bel- és kültéri dekorációk mutatnak sokféle ötletet az alábbiakban. 


2020. szeptember 23., szerda

Könyvből tökdísz

Egy kiselejtezésre ítélt - borítójától megszabadított - könyv, ragasztó, vessződarab, zöld szalag és narancsszínű szórófesték az alapkellékei az alábbiakban látható, tököt formázó őszi asztaldísznek. A megvalósítás menete a képsoron lépésről-lépésre nyomon követhető. A 8. képen látható, hogy a könyv gerincén hosszában visszük fel a ragasztót. A festékszórásnál óvatosan, csak egy gyenge spriccre van szükség.

forrás

2019. december 11., szerda

Könyvkarácsonyfák

A karácsonyfa állításnak egyik alternatív módja látható az alábbi képeken. Ebből is látszik, hogy csak az igényünkön és a lelkületünkön múlik, a szimbolikáját az ünnepnek akár egymásra pakolt könyvekkel is megadhatjuk.

2019. december 1., vasárnap

Angyalok újságpapírból és könyvből

Gyerekek által is könnyen elkészíthető ajándék lehet az alábbiakban látható bármelyik angyalka. 
  • Az elsőhöz mindössze újságpapírra, egy szem nagyobb gyöngyre, fonálra, kis darab keskeny szalagra és ragasztóra van szükség. Ez a formátum függeszthető, így inkább karácsonyfadíszként, vagy falra, ajtóra akaszthatóan alkalmazható. Elkészítéséhez segítséget nyújt a képsor alatt található csatolt videó is.
  • A további angyalkák egy borítótábláiktól megszabadított vékonyabb könyv lapjainak - a számozott képsor szerinti - egyenkénti hajtogatásával, s ha az összes megvan, a kúp alakzat kialakulásáig a gerinc körüli körbeforgatásával készültek. Mivel talpon állók, így asztaldíszként alkalmazhatók. A szárnyak kialakításához - kreativitásunknak megfelelően - sokféle mód létezik, a képek erre mutatnak többféle példát. 

2019. február 28., csütörtök

Kartonpapírból kreatívan

Vásárlásaink után általában nem tudunk mit kezdeni a csomagolásként hátramaradt kartonpapírral, jobb esetben szelektíven gyűjtjük. Íme néhány jópofa ötlet a hasznosításukhoz. Mindössze rajzolni, vágni, ragasztani kell hozzá. Mind a szalvétatartó kezeket, mind pedig az elefánt, alma és ember formájú polcocskát akár érdekes ajándéknak is szánhatjuk.

2015. november 3., kedd

Matató könyv

Nincs kisgyerek, aki ne örülne egy szépen összeállított és kivitelezett matató könyvnek. Sok aprólékos munkát (és még több szeretetet) jelent az elkészítése, viszont az anyagi vonzata nem jelentős. Azok az anyukák és nagymamák, akik meg szeretnék valósítani, alább rengeteg képes ötlet közül válogathatnak, és a képsor alján videón is belekukkanthatnak egy elkészült matatókönyv lapozásába.