Álltam a hídon, s csodáltam a csodát,
ahogy a víz szaladt a nagyvilágon át.
Ahogy kövekhez ért, csilingelt, nevetett,
hangjából kicsendült az érző szeretet.
Lágyan becézte, mi útjába került,
jó szó kísérte mindenütt!
Tudom, hogy messze, egy forrásból eredt,
ami megszülte, mint élő gyermeket.
Engedte futni a nagyvilágba el,
s remélte, életében saját útjára lel,
hogy megtalálja, s megéli vágyait,
amely a szívében lakik.
A patak futott és megerősödött,
élő világot hagyott maga mögött.
Kergette vágya, s élvezte az utat,
hiszen az út az, mi mindent megmutat.
Élvezte minden percét, vidáman dalolt,
a lelkében a forrás hangja szólt.
Épített, rombolt, újat épített,
lét alkotáshoz használt élő hitet,
fel sosem adta, lelkesen dolgozott,
megélte élőn létét, világot alkotott.
Álltam a hídon, s csodáltam a csodát,
ahogy a víz szaladt tovább.
