A következő címkéjű bejegyzések mutatása: betegség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: betegség. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. július 16., csütörtök

Jobbulást

Az alábbi letölthető, 'jobbulást kívánó' gif képeslapok bármelyikével kifejezhetjük ismerősünknek jókívánságunkat, amennyiben tudomásunkra jutott, hogy éppen beteg.


2026. július 7., kedd

Főtt kukorica és a leve

Xénia XianNa oldaláról hoztam a főtt kukorica és annak főzőlevével kapcsolatos hasznos információkat:
"Akkor idén újra. Beletesszük. A kukoricát, az alsó fedőleveket és a zsenge bajuszkát. Megfőzzük és a belőle kifőtt levet és a benne maradt kincseket nem dobjuk ki, hanem palackozva a hűtőből megiszogatjuk. A nyári meleg okozta lábdagadás ellenszere.  
A kínai orvosi egyetemi tankönyvemből:
A hagyományos kínai orvoslásban (HKO) a Zea mays-t a következő néven ismerik: Yu Mi Xu (kukorica selyem - bajusz). A kukorica bajuszt gyűjtik és fitoterápiás anyagként felhasználják, mellette nyáron a főtt kukorica levét úgyszintén széles körben fogyasztják vízhajtóként. 
Hatóanyagai a májra, az epehólyagra és a húgyhólyag-csatornákra hatnak, eltávolítják a nedvességet és elősegítik a vizelést.
TCM tulajdonságok
• Íz: Édes és ízetlen
• Hőmérséklet: Semleges
• Elsődleges hatások: Elvezeti a nedvességet, csökkenti az ödémát, megszünteti a sárgaságot és nyugtatja a májat.
Főbb egészségügyi előnyök
• Húgyúti egészség: Enyhe vízhajtóként működik, amely segít a vesekövek kiürítésében és a húgyúti fertőzések (UTI) enyhítésében.
• Elősegíti a vizelést, csökkenti az ödémát és megszünteti a fájdalmas vizelési zavarokat
• Lin -szindróma (nedvesség-meleg okozta fájdalmas vizelési zavar, különösen a Stone Lin szindróma - vesekő) és ödéma
• Önálló gyógynövényként nagy dózisban nephritis okozta ödéma esetén
• Vércukorszint-támogatás: Hagyományosan a „sorvadás és szomjúság” rendellenességeinek (cukorbetegség) kezelésére használják a vércukorszint csökkentésével és az inzulinrezisztencia mérséklésével.
• Májfunkció: Eltávolítja a sárgaságot okozó nedvességet és javítja a máj általános egészségét.
• Vérnyomás: Csökkenti a vérnyomást a felesleges folyadékmennyiség csökkentésével.
Inkompatibilitások
• Miután gazdagon tartalmaz K-vitamint, csökkentheti a warfarin tartalamú gyógyszerek véralvadásgátló hatását.
• A diuretikumokkal (vízhajtókkal), például klorotiaziddal, hidroklorotiaziddal, furoszimiddel, bumetaniddal és torsemiddel történő egyidejű alkalmazás a víz és az elektrolitok fokozott veszteségéhez vezethet."


2026. január 9., péntek

A test nyelve: a fájdalom

Megmondja, milyen probléma van a szervünkkel.
Amikor a testünk valamelyik részén hirtelen belenyilall a fájdalom, csak azt érezzük, hogy valami probléma van, de nem tudjuk, hogy mi okozza, mi váltja ki a fájdalmat pontosan. Néhány fájdalom valójában a szerveinkkel és azok helytelen működésével van összefüggésben. Nézzük meg az alábbi képeket és találjuk meg, mi okozza a fájdalmat.
Ezek az információk csak elősegíthetik a fizikai állapot kezdeti megítélését. Ha rosszul érzi magát, akkor orvoshoz kell fordulnia. Mindenkinek ajánlott részt venni rendszeresen orvosi vizsgálatokon. A világon semmi sem fontosabb, mint az egészségünk!

2025. április 25., péntek

A hosszabb, függetlenebb élet felé tartás 8 ismérve 60 éves kor felett

1.) Képes-e a kezei segítsége nélkül felállni a fotelból, vagy az ágyból. Ez a képesség erős alsótesti izmokra, jó egyensúlyra és stabil törzsre utal, ami azért fontos, mert az alsótest ereje közvetlenül összefügg a mozgékonysággal és az egyensúllyal. Egyszerű gyakorlatok, mint pl. a guggolás, az ülve lábemelés, vagy állva sarokemelés segíthetnek visszaállítani a szükséges izomerőt, a kulcs a rendszeresség.

2.) Képes-e hosszabb távon gyors ütemben sétálni anélkül, hogy kifulladna. Nem csak a jó kondícióról van szó, ez a szív és érrendszer egészségéről, a tüdőfunkcióról, az izomállóképességről és az általános vitalitásról szól. A séta az agy működését is támogatja, segít megőrizni a memória élességét és csökkenti a kognitív funkciók hanyatlásának kockázatát. A lassabb sétatempó az egészség romlásának egyik első jele lehet.

3.) Képes-e legalább 10 másodpercig billegés nélkül fél lábon megállni. Ez annak a jele, hogy az idegrendszer, az izmok és a reflexek harmóniában működnek együtt. Egy lábon állva koordináljuk a látást, a belső fül egyensúlyi szervét és a test térbeli tájékozódási képességét is. A jó egyensúly megtartása a stabilitás megőrzése. Az egyensúly javítható álló helyzetben az alábbi gyakorlatokkal: sarokemelés, oldalsó lábemelés, vagy a testsúly áthelyezése egyik lábról a másikra, kulcs a napi gyakorlás.

4.) Képes-e leülni a padlóra és felállni segítség nélkül, ami nem csak az erőről és az állóképességről, hanem a mobilitásról szól, azt jelenti, hogy a lábak, a törzs és a felsőtest harmóniában dolgoznak. Ez a képesség a tükröződése az izomerőnek, koordinációnak és általános mobilitásnak. A guggolás, térdelés és felállás - a lábakra támaszkodva és nem a kezekkel bármibe kapaszkodva - napi szintű rendszeres gyakorlása jó eredményt hozhat.

5.) Képes-e gond nélkül cipelni egy tele bevásárlótáskát. Mindez a karok mellett a vállakat, a hátat és a törzset is bevonja. A fogáserő javítását segítheti egy gumilabda szorítása, könnyű súlyzók emelése, vagy fekvőtámaszok végzése a konyhapultra támaszkodva, a kulcs a rendszeresség.

6.) Képes-e felmenni a lépcsőn megállás nélkül. Egyszerű feladatnak tűnhet, de valójában feltáró fizikai állóképességi, szíverősségi és alsótesti erőteszt, amely az egyensúly, izomerő, szív, tüdő és érrendszeri állóképesség kombinációja. A lift igénybevétele helyett - ha időközi pihentető megállásokkal is - de célszerű a lépcsőzést választani. 

7.) Képes-e tisztán emlékezni a legutóbbi beszélgetésekre és eseményekre, mert a fizikai erőnlét mellett a kognitív egészség is nagyon fontos. Az emlékezet és az agyi funkciók nem csak az intelligenciát tükrözik, hanem az agy, a keringés és az idegrendszer általános állapotára is utalnak. Az öregedéssel az alkalmi feledékenység, pl. valamely szó felidézésének nehézsége természetes, ez nem keverhető össze a kognitív funkciók észrevehető csökkenésével. Javulás érhető el új információk elsajátításával, összetett feladatokra koncentrálással, problémák megoldásával, olvasással, aktív társasági élettel, ezek mind stimulálják az agytevékenységet. Az agy olyan, mint az izom, rendszeres edzésre van szüksége ahhoz, hogy formában maradjon. Az elszigeteltség és az elkötelezettség hiánya felgyorsítja a kognitív funkciók hanyatlását. 

8.) Képes-e kipihenten ébredni, készen állva a napra. A jó alvás az egyik legfontosabb hosszútávú egészségi előre jelző, amely mindenre hatással van, a szívműködéstől az agytól kezdve az immunrendszeren át az energiaszintig. A jó alvás óriási szerepet játszik a sejtek regenerációjában, az elme élességének fenntartásában és az immunrendszer támogatásában. A koffeinbevitel korlátozása, a hűvös és sötét hálószoba, a rendszeres lefekvési idő bevezetése, a képernyő előtt töltött idő korlátozása lefekvés előtt és egy pihentető esti rutin kialakítása nagyban hozzájárulhat a jobb, pihentetőbb alváshoz és a több energiával ébredéshez.

2023. szeptember 27., szerda

A krónikus stressz testi tünetei

A stressz, vagyis az emberi szervezet veszélyhelyzetre adott válaszreakciója, egy természetes folyamat, és szó szerint életmentő lehet. A krónikus stressz azonban, vagyis, amikor a stressz állandósul az életünkben, folyamatosan készenlétben tartva a testünket, már egyáltalán nem normális. Amikor a stressz testi tüneteit is érzékeljük, fel kell kapcsolódjon a vészlámpa a fejünkben: itt az ideje tenni ellenük. A legjobb stresszoldó technika a mozgás, ami közben gyakorlatilag ugyanarra kényszerítjük a testünket, mint stresszhelyzetben: nő a pulzus, megfeszülnek az izmok. Mozgás hatására megnő a kortizolszint, ami persze az edzés után helyreáll, de így tréningelhetjük a testünket: a kortizolszint minden egyes edzésnél egyre kevésbé fog megemelkedni, és ugyanígy kevésbé fog megemelkedni stresszhelyzetben is. Egyéb stresszoldó technikákról bővebben itt lehet olvasni.

2023. július 12., szerda

Hőguta

A hőguta 39,5-40,6°C testhőmérsékleten alakul ki, amikor a test verejtékezése leáll, a test maghőmérséklete megemelkedik, a bőr kipirul és forróvá válik, majd a keringés rendszere fokozatosan összeomlik. A hőguta kezelés nélkül halálos kimenetelű is lehet.


2023. április 18., kedd

Mérgező kerti dísznövények

Nem árt tudni, hogy a kertünkbe telepített fák, bokrok, dísznövények veszélyt is jelenthetnek, főleg ha kisgyerek, vagy a kedvenc kisállatunk is velünk él.


2023. január 24., kedd

A fejfájás okai

A fejfájás mindig egy figyelmeztetés, amit hiába nyomunk el fájdalomcsillapítóval, az okát nem szüntettük meg. Az ábrán látható számok azt mutatják, hol jelentkezik leggyakrabban a fejfájás. Ha a számok alapján megnézed azt a szervet, testrészt, amivel összefügg, kiderül, milyen orvoshoz jelentkezz be sürgősen, és milyen óvintézkedéseket hozz a gyógyulásod érdekében.

1. Fogszuvasodás, ínygyulladás
Fáj az állkapcsod? Valószínű fogszuvasodás vagy ínygyulladás van a háttérben. Sürgősen menj el egy alapos fogorvosi kivizsgálásra.

2. Szervezet elsavasodása
A szem környéki tájon visszatérő fájdalom az étkezésed gyökeres átgondolására és megváltoztatására sürget. Keress fel egy jó dietetikus szakembert, és kérj tőle tanácsot, hogyan állítsd vissza szervezeted egészséges sav-bázis egyensúlyát.

3. Gyomorpanaszok
A szemhéjak körüli gyakori fájdalom a gyomor betegségeit jelzi. Vizsgáld ki magad, és sürgősen változtass az étkezési szokásaidon.

4. Gyomorgyulladás
A szemöldök fölött kialakuló fejfájás gyomorgyulladásra figyelmeztet. Ez a gyomorhurutnál sokkal veszélyesebb betegség. Akár halálos is lehet. Gyomorgyulladás esetén nem csak a nyálkahártyára, de a mélyebb rétegekre is átterjed a folyamat. Sürgősen keresd fel az orvosodat.

5. Fekélyes betegségek
A homlok elülső részén keletkező fájdalom a test bármely pontján, (tehát a belső szervekben vagy a test külső, látható részén) kialakulóban lévő fekélyes betegségekre utal. Jelentkezz egy általános és alapos kivizsgálásra. Ha gyanakszol valamire, kezdj az oda tartozó szakorvosnál tett látogatással.

6. Bélproblémák
Ha a fejtető elülső részén fáj leggyakrabban a fejed, az a bél különböző betegségeit jelezheti. Szükség lesz az étkezési szokásaid megváltoztatására. Kezdj el jógázni!

7. Húgyúti fertőzés
A kissé feljebb jelentkező fejfájás a húgyutak fertőzéses megbetegedéseire figyelmeztet. Nagyon kellemetlen tünetekkel járó betegség. Minél hamarabb járj a végére, mi a baj, és kúráld ki magad.

8. Veseproblémák
A fejtető közepén gyakori migrénes fejfájás a vesék megbetegedésére utalhat. Ne hanyagold el, tudd meg, milyen betegség támadta meg az egyik legfontosabb szervedet. Igaz, hogy kettő van belőle, de ne bízd el magad.

9. A húgycső betegségei
A fej hátulján támadó fájdalom a húgycső betegségeinek kialakulását jelezheti. A fizikális vizsgálaton kívül vér-és vizeletvizsgálat vár rád. Azonnal kérj időpontot.

10. Idegzsába
A nyak hátsó részébe hatoló fájdalom idegzsábára utalhat. Főleg meghűlés okozhatja, de állhat a háttérben akár mérgezés is. Kivizsgálás szükséges.

11. Szürkehályog
A halántékba sugárzó fájdalom szürkehályog keletkezésére figyelmeztethet. A szemlencse áttetszőségének megszűnése akadályozza a fény behatolását a szem belsejébe, így homályos látás alakul ki. Ez akár teljes vaksághoz is vezethet. Menj el szemészhez, és kérj tanácsot, hogyan lassíthatod a folyamatot vitaminok és antioxidánsok szedésével.

12. Az agy és az idegrendszer működési zavara
Ezt jelezheti a halánték fölötti fájdalom.

forrás

2023. január 19., csütörtök

Egészségi teszt kanállal

Ha azt gyanítjuk, hogy valami gond lehet az egészségünkkel, amíg eljutunk az orvoshoz, egyszerű teszttel ellenőrizhetjük, hogy a szervezetünkben merre kell keresni a problémát. Mindössze egy kanálra és egy nejlonzacskóra lesz hozzá szükségünk.
A kanalat párszor dörzsöljük a nyelvünk teljes felületéhez, majd tegyük a tiszta zacskóba és tartsuk fény alá 1 percig. Ezt követően nézzük és szagoljuk meg a kanalat. Ha nem lett kellemetlen szaga, és foltok sem jeletek meg rajta, akkor megnyugodhatunk, nincs semmi egészségi problémánk, ellenkező esetben az alábbiakra érdemes odafigyelni:
Ha szaga van a kanálnak:
Erős szag - tüdő vagy gyomorproblémák
Édeskés szag- cukorbetegség
Ammónia szag - veseprobléma
Ha folt jelent meg rajta:
Vastag sárga vagy fehér bevonat - pajzsmirigy probléma
Lilás elszíneződés - bronchitis, rossz vérkeringés, magas koleszterinszint
Fehér folt - légúti fertőzés
Narancssárga folt - vesebetegség
Azt azonban tartsuk szem előtt, hogy ez csupán egy házi praktika, ami az orvosi vizsgálatot nem helyettesíti!

2022. október 8., szombat

Sebhelyek eltüntetése tetoválással

Egy vietnami művész segít azoknak az embereknek, akiknek a testét valamilyen sebhely fedi, hogy azokat tetoválásokkal fedve visszanyerjék önbizalmukat. A Ngoc Like közel 10 éve végzi ezt a munkát. Hazájában még mindig vannak előítéletek a tetoválással kapcsolatban, az emberek nagy része úgy gondolja, hogy a tetoválás gonoszsághoz kapcsolódik, ezért akik mégis vállalják, harcolnak magukkal, családjukkal és a társadalmi előítéletekkel.

2022. február 18., péntek

Stroke felismerése

Mindössze egy percig tart elolvasni az alábbiakat, de életet menthetünk ezzel a tudással.
A szakorvosok szerint, ha 3 órán belül az agyvérzéses beteg szakszerű segítséget kap, az agy károsodása és az életminőség romlás nagyban kiküszöbölhető. Fontos, hogy felismerjük a stroke-ot és azonnal hívjuk a sürgősségi mentőt, a kezelést mielőbbi megkezdése érdekében. 
A stroke felismerése 4 lépésben:
  • Kérjük meg a beteget, hogy mosolyogjon! (Nem lesz képes erre.)
  • Kérjük meg, hogy mondjon egy egyszerű mondatot! (Például „Ma jó idő van.”)
  • Kérjük meg, hogy emelje fel mindkét kezét! (Nem tudja, vagy csak részben tudja felemelni.)
  • Kérjük meg, hogy dugja ki a nyelvét! (Ha görbül a nyelve, vagy visszahajlik, ez is jel!)
Ha bármelyik feladat közben is felmerül a probléma, azonnal hívjuk a sürgősségi mentőt, közöljük telefonon a tüneteket.

2022. február 4., péntek

Sült fokhagyma egészségi hatásai

A fokhagyma az egyik leggyakoribb alapanyag az asztalunkon. Megsülése után nincs csípős íze, puha és nagyon finom. Az egészségre gyakorolt hatásai pedig a Kínai Orvoslás és Terápia szerint a következők:
  • A sült fokhagyma nagymértékben tartalmaz természetes allicint, ezáltal antibakteriális és gyulladáscsökkentő hatású.
  • Elfogyasztásával hatékonyan megelőzhetők a különféle betegségek: pl. agyhártyagyulladás, tüdőgyulladás, vérhas.
  • Sok szulfidot tartalmaz, amely az emberi szervezetbe kerülve gátolhatja a rákos sejtek kialakulását és terjedését.
  • Elősegítheti az inzulin kiválasztását, fokozhatja a glükóz felszívódását a szöveti sejtek által, gyorsan csökkentheti a szervezet vércukorszintjét, és elpusztíthatja a különböző fertőzések miatti cukorbetegséget okozó baktériumokat, ezáltal hatékonyan megelőzheti és kezelheti a cukorbetegséget.
Sütőben sült fokhagyma elkészítése:
Vágjuk keresztben ketté, majd a vágás felületére daráljunk borsot és hintsük meg sóval. Tegyünk egy tepsibe sütőpapírt, majd csorgassuk meg a fokhagyma vágott részét olívaolajjal. Tegyünk mindegyikre egy-egy ág rozmaringot, és a vágásfelületével lefelé tegyük a papírra. Tegyük forró 150 fokos sütőbe és süssük fél órán keresztül.