A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nap. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nap. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. április 18., csütörtök

Nap, Hold, Csillagok egy virágban

A gyermekláncfű (pongyolapitypang) áprilisban, májusban virágzik füves területen, réten, mezsgyén. A túl nedves területeket nem szereti. A feljegyzések gyógyító képességéről, mintegy ezer évre nyúlnak vissza. A kínai orvosok, már az ókori idők óta alkalmazzák megfázás, hörghurut, tüdőgyulladás, májgyulladás, furunkulus kezelésére. A hagyományos ajurvédikus orvosok is hasonlóképpen használták. Virágzás előtt gyűjtjük a levelét, virágzás idején a szárát-virágát, ősszel és tavasszal pedig a gyökerét.

A PITYPANG LEGENDÁJA 
Isten küldött egy angyalt, hogy megkérdezze a növényeket, hogy nézzenek ki.
Mindegyikük szép piros vagy fehér nagy virág akart lenni, s úgy virítani, mint egy nyári álom, vagy kék, mint a tiszta ég ...
Csak a pitypang nem tudta, milyen szeretne igazán lenni..., így az angyal még egy napot adott neki a gondolkodásra .
Imádkozva próbált dönteni...és nézte a Napot, majd úgy döntött, olyan szeretne lenni, mint a Nap, sárga és gyönyörű. Aztán meglátta a Holdat, és meggondolta magát. Olyan szeretett volna lenni, mint a Hold, fehér, kerek..áttetsző.
Aztán felfigyelt a csillagokra, és nagyon megtetszettek neki azok is.
Amikor az angyal eljött, nem tudta, mit mondjon neki: "Szeretnék olyan lenni, mint a NAP, mint a HOLD és mint a CSILLAGOK !
Nem tudok dönteni...!" sóhajtotta szomorúan...
Így a Teremtő teljesítette minden vágyát.
Ezért a pitypang eleinte sárga, mint a NAP, majd fehér és kerek, mint a HOLD , és mikor ráfújsz, akkor úgy szóródik szét, mint a CSILLAGOK....
(Yeshua Paolo Gioiello / Krol Sandyno)


2023. július 12., szerda

Hőguta

A hőguta 39,5-40,6°C testhőmérsékleten alakul ki, amikor a test verejtékezése leáll, a test maghőmérséklete megemelkedik, a bőr kipirul és forróvá válik, majd a keringés rendszere fokozatosan összeomlik. A hőguta kezelés nélkül halálos kimenetelű is lehet.


2021. szeptember 11., szombat

Nap, hold, csillagok mandalák

A mandala ősi szanszkrit szó, jelentése: kör, vagy korong. A mandalában - mint körben - benne rejlik a végtelen tökéletesség, ugyanakkor a formagazdagság és változatosság is. A mandala szimmetriája a soha véget nem érő ciklusokat, az élet körforgását, a születést és a halált, a nappalt és az éjszakát, a gyarapodást és a sorvadást is tartalmazza. Ha valaki kényelmesen elhelyezkedik és semmi mással nem foglalkozik csakis a mandalára, vagy annak középpontjára szegezi a tekintetét, akkor érdekes változások indulhatnak el az elméjében. A mandala felerősít, illetve katalizál az emberben bizonyos belső energiaáramlásokat és egy emelkedettebb tudatállapot eléréséhez segíti hozzá a szemlélőt. A mandala készítése az aprólékos, belemélyülő munkafolyamat révén meditatív tevékenység. Aki ráhangolódik a személyes mandalájára, az tudhatja, hogy a mandala a teljes ént megmutathatja, annak tudattalan és tudatos tartalmait egyaránt. Ezért nem akármilyen elfoglaltság vagy esetenként terápia a mandalakészítés. Ezáltal beleláthatunk önmagunkba, egy kicsit jobban megismerhetjük a bennünk megannyi szinten zajló folyamatokat. Közben nagyszerűen átalakulhatunk és felfrissülhetünk. Egy igazi belső utazás a mandalakészítés. 

A mandala színeinek lehetséges jelentései:
  • Fekete: titok, rejtettség, megérzés, belátás, újjászületés
  • Barna: földhöz kötöttség, stabilitás, szilárdság, kötődés, ragaszkodás
  • Szürke: szelídség, szeretet, hűség, lelki gyógyulás
  • Piros: hatalom, változás, szerelem, szenvedély, kitartás
  • Narancs: vitalitás, dicsvágy, megérzés, önkontroll
  • Sárga: barátságosság, befogadás, természet, intelligencia
  • Zöld: tolerancia, bizalom, kapcsolatteremtés, nyugalom, gyógyulás
  • Rózsaszín: érzékenység, gyógyulás, szerelem
  • Kék: ellazulás, harmónia, megelégedettség, derű
  • Bíbor: emberszeretet, eszményiség, bölcsesség
  • Fehér: tökéletesedés, együttérzés, belső béke, feloldódás
  • Ezüst: érzékfelettiség, természetfölöttiség, transzcendencia
  • Arany: isteni tudatosság, képességek, eggyé válás, összeolvadás

A nap-hold-csillagok mandalát kedvelők  - a képsor  elején kedvcsinálónak bemutatott színes mandalák után - sok letölthető és saját ízlés szerint kiszínezhető sablon közül válogathatnak.

2020. november 3., kedd

Nap és Hold trükkök

A naplemente előtti időt az alábbiak szerint határozhatjuk meg: Tegyük ki a kezünket, és nyújtsuk ki az ujjainkat úgy, hogy a kisujjunk a horizonttal egy szintben legyen. Számoljuk meg, hogy hány ujj található a horizont és a nap között. Mindegyik ujj egyenlő + 15 perc naplemente előtti idővel.


Könnyen megállapíthatjuk,  hogy épp növő vagy fogyó Hold van-e az égen, csak egyszerűen figyeljük meg, hogy milyen betűt formáz. Ha C betűt, akkor fogyó Hold van, ha D betűt, akkor növő.

forrás

2020. január 15., szerda

Yin és Yang

A Yin (jelentése: a hegy árnyékos oldala) és Yang (jelentése: a hegy napos oldala) ősi kínai szimbólum, ami a nyugati világban is ismert, bár sajnos inkább csak divat, mint életfelfogás. A Yin és Yang megkülönböztethető (sötét/világos, éjszaka/nappal, hideg/meleg, vízszintes/függőleges, nő/férfi, jó/rossz stb.), de szét nem választható, maga a világmindenség egysége, az egyensúly, a harmónia. Tehát, ha valami túlságosan eltávolodott az egyensúlyi állapottól, támogassuk meg az ellentétpárjával, hogy újra a harmónia felé közelítsen. Még ha paradoxul hangzik is, a dolgok egymás mellett, de mégis egymásban léteznek, egyik a másiknak forrása, vagyis meg van bennünk és körülöttünk mindaz, ami egészségünk és boldogságunk megőrzéséhez szükséges.

https://mentootlet.blogspot.com/

2019. október 22., kedd

Napocskás díszpárna

A meglévő, egyszínű párnahuzat közepére utólag is felvarrhatjuk az itt látható napocskás díszítést. Bármilyen mintázatú, apró maradékanyagokat felhasználhatunk a napocska sugaraihoz, de az arca azért a sárga valamilyen árnyalatából legyen. A szemeit, szájgörbéjét apró gombokból is felvarrhatjuk. Ha elkészül, kedves színfoltja lesz a gyerekszobának.

2015. április 26., vasárnap

Naplemente kavicsokkal

A látóhatár szélén vörösen lebukó naplemente aranysárga színűre festi a tengert, amit a parton ücsörgő - kisebb-nagyobb lapos kavicsokból a képre ragasztott - család figyel áhítattal. A cica farkincára és fülei szintén festve vannak.

2014. február 4., kedd

Gumiabroncs és PET-palack felkelő napocska

Egy kiszolgált gumiabroncs közepére kör alakban kivágott farost-, fém-, vagy műanyaglemezt csavarozol, körben a képen látható módon PET-palackokat, vagy flakonokat ragasztasz rá, majd az egészet napsárgára fested és megrajzolod az arcát, s már készen is van a 'felkelő nap' kerti dekorációd.