A következő címkéjű bejegyzések mutatása: cukorka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: cukorka. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. március 30., csütörtök

Nyalókából nyuszi

Az alábbi képsoron lépésről-lépésre nyomon követhető a munkamenet, hogy miként lehet a pálcikás gömbnyalókából nyuszit készíteni. 

2022. március 19., szombat

Nyuszi hozta nyalóka és tojás

Húsvét alkalmából gyerekeknek - de gyerekek által is - készíthető két apró ajándékötlet látható az alábbiakban. A csatolt sablonokat kinyomtatva és kivágva mindössze filctollra és ragasztóra van hozzá szükség. Az első képen látható nyuszifejet összehajtva a nyakánál lévő kerek lyukon keresztül csak ráhúzzuk a nyalóka szárára, míg a második képen a kezeket és lábakat egymáshoz ragasztva kis kosárkát képezünk, amibe egy csoki-, vagy hímes tojást helyezünk.

2022. február 27., vasárnap

Fészektorta

Fészektorta nevet adtam ennek a képnek, de ha a kismadarat egy készen kapható marcipán csibére cseréljük, máris húsvéti aktualitása lesz.
A formázás menete a képsoron nyomon követhető. A díszítésnél a kakaós krémmel már megkent tortára a 'fészek' kis 'gallyait' a tortadíszítő keskeny nyílású cső alakú tölcsére felhelyezésével lehet felvinni (vagy a nejlonzacskó sarkának levágásával). Mindenképpen kakaós krém legyen, a barna színhatás érdekében. Végül az elkészült 'fészekbe' apró színes tojáscukorkák kerülnek.
A vizes piskóta receptje  itt található.

2021. március 17., szerda

Üvegpalackból nyuszi

Költségkímélő módon készíthetünk nyuszit formázó húsvéti asztaldíszt, amennyiben a kiürült és tisztára mosott üvegpalackot akril-, vagy szórófestékkel fehérre (szürkére, barnára) színezünk, majd - a képen látható módon - ráfestjük az arc elemeit. Filcből kivágjuk a tapsifüleket, melyeket spárgával (fonállal) az üveg szájnyílása köré erősítünk. Díszítésül ragaszthatunk rá apró selyem selyemvirágokat. A palackba is állíthatunk élő-, vagy selyemvirágot, de ha ajándéknak szánjuk, megtölthetjük tojáscukorkákkal is.

forrás

2021. március 6., szombat

PET-palackból húsvéti nyuszi

Kedves meglepetés ajándékot készíthetünk kisméretű PET-palack (a nyuszi testéhez), színes muffin papír (a kupakra ragasztott kalaphoz) és kevés dekorációs papír (a fülekhez és a feliratot tartó lábakhoz) felhasználásával. A szem, orr, száj megrajzolásához pedig fekete alkoholos filcre lesz szükségünk. A megvalósítás munkamenete a képsoron lépésről-lépésre nyomon követhető. Megtölthetjük apró színes cukorkákkal, de földimogyoróval is.
Egyéb húsvéttal és PET-palackkal kapcsolatos ötletek a linkekre kattintva és az oldalt lefelé görgetve találhatók.  

2020. december 4., péntek

Rénszarvasos nyalóka

A pénztárcabarát, apró ajándékot is különlegessé tehetjük, ha szánunk rá némi időt. Az alábbi kép megmutatja, hogy egy pálcikás gömbnyalókát papírból duplikáltan kivágott, majd kettéhajtott rénszarvasfej közepébe rejtve, milyen jópofa kis ajándékötlet kerekedik.
A megvalósításhoz elég az első képet a kontúrjainál átmásolni, majd kivágni, de két különböző sablont is csatoltam, hogy legyen miből választani.

forrás

2020. október 11., vasárnap

Narancs 'töklámpák'

Ha nem tudunk, vagy nem akarunk töklámpást faragni halloweenre, megoldhatjuk narancsból készült utánzattal is. Ráadásul cukorkával, nutellával, vagy gyümölcsökkel megtöltve ajándékba is adható a gyerekeknek, vagy a kollégáknak. (Amennyiben nutellát teszünk bele, a szemet-szájat-orrott kivágás helyett alkoholos filccel fessük fel.)

2020. július 11., szombat

PET-palackból kínálótál

Nyolc darab két literes PET-palacknak a levágott alja, két darab parafadugó (az ebbe fúrt lyukakba kerül a farudacska két vége, majd a parafadugókat a középső és a felső tálkákhoz ragasztjuk), egy kb 1 cm-es átmérőjű és 25 cm hosszú farudacska, színes dekortapasz (vagy szalag) és ragasztó a szükséges alapanyagai az alábbiakban látható kínálótál elkészítésének. A farudacskát ízlésünk szerint díszíthetjük is masnival, vagy figurákkal.

2020. május 22., péntek

Zselécukor virágkosár

A gyerek születésnapi zsúrjára érkező pajtások megajándékozására - vagy egyéb más alkalmakra partiajándéknak - készíthetjük el az alábbi, szemet gyönyörködtető kosárkát. Alapkellékei: színes zselécukorkák, hurkapálca, celofán, keskeny papírszalag és oázis (a kosarat helyettesíthetjük egy kisebb üveg-, vagy porcelán tállal is). A megvalósítás munkamenete a képsoron lépésről-lépésre nyomon követhető. Az elkészített 'zselécukorka virágok' hurkapálcáit a kosárba, vagy tálba helyezett oázisba szurkáljuk bele.

2020. április 4., szombat

Nyuszis torta

Húsvéti vendégváró desszertnek is kiváló a képen látható - csokinyuszikkal és cukormázas csokitojásokkal díszített - torta, de a húsvét tájékán születésnapjukat ünneplő gyerekek is bizonyára nagyon örülnének neki.

2019. április 29., hétfő

Esküvői köszönő ajándékok

Esküvők alkalmával manapság egyre inkább elterjedt szokássá válik, hogy az ifjú pár apró köszönő ajándékkal kedveskedik a meghívott vendégeknek. Alábbiakban arra gyűjtöttem példákat, hogy miként lehet - jó előre készülve - költségkímélő módon saját kezűleg is elkészíteni az ilyen figyelmességeket. 
  • A tűvel, cérnával jól bánók részére a filcből, pelenkaöltéssel varrt - menyasszonyt-vőlegényt imitáló - kis szívecskéket ajánlanám.
  • A festegetést jobban kedvelők facsipeszekből kreálhatnak csókolózó 'ifjú párokat'.
  • A kézügyességgel nem különösebben megáldottak - a kisbabás ismerősöktől összegyűjtött és alaposan megtisztított  - bébiételes üvegekbe cukorka drazsét, vagy mézet tölthetnek.
  • A bébiételes üvegek hasznosíthatók úgy is, ha földet beletöltve kövirózsák kerülnek bele.
  • A kövirózsák, vagy egyéb pozsgások apró cserepekbe ültetve is kedves ajándékok lehetnek.
  • Akik pedig a cukrászatban mozognak otthonosabban, süthetnek apró süteményeket is.
Egyéb esküvővel kapcsolatos ötletek ide kattintva és az oldalt lefelé görgetve találhatók.






2015. június 2., kedd

Gumicukor LEGO

Játék és édesség egyben? Nagyon sok gyerek kedvence lehet az alábbi képeken látható gumicukor LEGO. Mindössze zselatin, vagy zselé, víz, kukoricaszirup és persze a szilikon kiöntőforma szükséges az elkészítéséhez. Az elkészítés folyamata a képsor végén csatolt videón nyomon követhető.
Fontos megjegyezni, hogy csak azoknak a gyerekeknek ajánlott elkészíteni, akik már tudnak különbséget tenni a műanyag és az ehető LEGO között.
 

2015. január 24., szombat

Zselécukorka rózsa

A születésnapi torta, sütemény, muffin díszítése egyszerűen és gyorsan megoldható néhány szem zselécukorka felhasználásával. A képsoron lépésről-lépésre nyomon lehet követni a finom, ehető, dekoratív 'rózsa' készítésének módja.

2014. november 10., hétfő

Gumicukor karácsonyfa

Melyik gyerek ne szeretné a gumicukrot, vagy zselécukorkát? Bizonyára a képen látható karácsonyfa desszertnek mindegyikük nagyon örülne. Elkészítése pedig roppant egyszerű. A cukorkán kívül fogvájóra és kúp alakúra formázott hungarocellre, vagy szivacsra, esetleg papírral/fóliával bevont oázisra van szükség. 

2014. június 9., hétfő

Gumicukor jegesen

Nyáron a hűsítő édességeknek nagy keletjük van. Az alábbi  képsoron látható hogyan lehet házilag gyorsan jeges finomságot készíteni gumicukorból és narancsos üdítőből. Bár én inkább gyümölcsöt és gyümölcslét javasolnék.
Egyéb fagylalttal kapcsolatos ötleteket ide kattintva és az oldalt lefelé görgetve találsz! 

2014. január 7., kedd

Szivárványtorta formázása

Melyik gyerek nem örülne születésnapjára ilyen színes mázú csokoládédrazséval töltött szivárványtortának? A tortaforma kialakításának munkamenete képsoron lépésről-lépésre nyomon követhető. 

2013. december 5., csütörtök

Befőttesüveg hóemberek

Az alábbi 'hóembereknek' az elkészítéséhez mindössze egyforma méretű, viszonylag laposabb befőttes üvegekre van szükség, amit cukorkákkal töltünk meg, majd hármat egymásra helyezünk. A legfelsőnek a zárókupakjára fekete papírból, vagy filcből kis kalapkát készítünk, magára az üvegre pedig festéssel, vagy ragasztással szemek, orr, száj kerül. A középső zárókupakra textilből kivágott sálat kötünk, és már el is készült a hóember. Amint a képen is látható, célszerű a fejként használt üveget fehér színű dologgal, például szőlőcukorral megtölteni.

forrás: Pinterest