"Tanmese!"
...mondjuk az ilyen történetekre... és valóban az.
Épp ezért nem lekicsinyelni, hanem okulni kell belőlük.
Érdemes olvasgatni, elgondolkodni... meríteni.
(A szám az oldalon megjelent tanmesék mennyiségét jelzi.)
172.
- Miért ülsz itt minden reggel, teljesen egyedül, 2 bögre forró csokival, Róka?- Találkozóm van.
- Kivel?
- Mindig az aznapommal. És ő minden reggel eljön egy nagy bőrönddel. Van abban ezernyi gondolat, érzés és tett.
Én pedig, amíg ő megissza a forró csokiját, kiválogatom belőle azokat, amiket szívem szerint akarok gondolni, érezni és tenni aznap.
A többit pedig, amiket nem akarok, a bőröndjében hagyom ,és engedem, hogy elvigye.
Mert, tudod, rájöttem, hogy semmi más fölött nincs akkora hatalmam, mint afölött, hogyan gondolkodjak és érezzek. Ezekről egyedül én dönthetek. És én nem akarok kihagyni egyetlen napot sem, hogy válasszak közülük.
171. "Sok évvel ezelőtt történt, hogy Margaret Mead antropológust megkérdezte egy diákja, hogy szerinte mi a civilizáció első jele egy kultúrában...? A diák arra számított, hogy Mead halászhorgokról, agyagedényekről vagy őrlőkövekről fog majd beszélni....
Mead elmagyarázta, hogy az állatvilágban, ha eltörik a lábad, meghalsz. Nem tudsz elmenekülni a veszély elől, nem tudsz a folyóhoz menni inni, vagy élelemért vadászni. Hús leszel a vadállatok számára. Egyetlen állat sem éli túl a lábtörést olyan sokáig, hogy a csont meggyógyuljon.
Egy törött combcsont, amely begyógyult, annak a bizonyítéka, hogy valaki időt szakított arra, hogy az elesett ember mellett maradjon, bekötözte a sebet, biztonságba helyezte az illetőt, és ápolta a felépüléséig.
A civilizáció ott kezdődik, ahol valaki mást átsegítünk a nehézségeken - mondta Mead."
170.
169.
- Szókratész, el kell mesélnem neked valamit egy közös barátunkról, aki...
- Várj! - szakítja félbe Szókratész - Megszitáltad-e a három szitán, amit mondani akarsz?
- A három szitán? - kérdezte csodálkozva a férfi.
- Igen, a három szitán. Az első szita az igazság. Utánanéztél-e mindennek, amit mesélni akarsz, hogy valóban igaz-e?
- Nem, csak úgy hallottam.
- De bizonyára megvizsgáltad a második szitán, a jóságén. Amit mesélni akarsz, ha már nem hiteles, legalább jó?
- Nem, éppen ellenkezőleg...
- Várj! - szakítja félbe újra a bölcs - Alkalmazzuk a harmadik szitát is, és mondd: használ-e nekem valamit, ha elmondod azt, ami annyira felizgatott?
- Éppenséggel haszna sem igen van.
- Akkor - mosolyog a bölcs -, ha az, amit mesélni akarsz, se nem igaz, se nem jó, de még csak nem is hasznos, felejtsd el, és ne terheld vele se magadat, se engem!
168.
167.
Annyi könyvet olvastam, de a legtöbbet elfelejtettem. De akkor mi a célja az olvasásnak?” - tette fel kérdést a tanítvány a Mesterének.
A Mester abban a pillanatban nem válaszolt. Néhány nap múlva azonban, miközben ő és a fiatal tanítványa egy folyó közelében ültek, azt mondta, hogy szomjas, és megkérte a fiút, hogy hozzon neki vizet egy régi piszkos szitán, amely ott hevert a közelükben.
Mivel azonban nem tudott ellentmondani Mesterének, megfogta a szitát és nekilátott ennek az abszurdnak tűnő feladatnak. Valahányszor belemártotta a szitát a folyóba, hogy vizet merítsen, néhány lépés után egy csepp sem maradt a szitán.
Több tucatszor nekiveselkedett, de bármennyire is igyekezett gyorsabban futni a partról Mesteréhez, a víz továbbra is áthaladt a szitán, és útközben elveszett.
Kimerülten leült a Mester mellé, és így szólt:
„Nem tudok vizet hozni azzal a szitával. Bocsáss meg, Mester, ez lehetetlen, elbuktam a feladatomban."
„Nem – válaszolta az öreg mosolyogva –, nem buktál el. Nézd meg a szitát, most olyan, mintha új lenne. A lyukain átszűrődő víz megtisztította."
"Amikor könyveket olvasol - folytatta az öreg Mester - olyan vagy, mint a szita."
"Nem baj, ha nem tudod megőrizni az emlékezetedben mindazt a vizet, ami árad beléd. Hiszen a könyvek az ötleteikkel, érzelmeikkel, érzéseikkel, bölcsességükkel, tudásukkal - amit a lapok között megtalálsz - megtisztítják elmédet és szellemedet, és jobb és megújult emberré tesz. Ez az olvasás célja.
166.
165.
164. A rajz két egyforma poharat mutat be.
Ugyanannyi vizet tartalmaznak, de két különböző reakciójuk van: Amíg egy ember fuldoklik, addig egy másik lebeg. Tudod, miért? Mert nem a helyzetek lopják el a békénket, hanem az, hogyan reagálunk rájuk.
Az életben mindig így van: Míg az egyik panaszkodik, a másik hálát ad, míg az egyik fél, a másik imádkozik, míg az egyik túl sokat beszél, a másik csendben marad, hasonló helyzetek, különböző reakciók.
Néha nem tudjuk irányítani, hogy mi történik velünk, de azt igen, hogyan reagálunk rá.
163.
162.
161.
160. A férj és feleség 60 évet éltek le együtt és nem volt titkuk egymás előtt, kivéve egyet. A szekrény felső polcán volt egy cipődoboz, amibe a férj sosem nézett bele. Aztán a feleség úgy döntött, hogy elmeséli a doboz titkát a férjének, ezért megkérte, hogy vegye elő.
A dobozban két kötött baba volt és huszonötezer dollár.
- Mi ez? - kérdezte meglepetten a férj?
- Tudod, mielőtt elvettél, a nagymamám elmesélte a boldog házasság titkát: "Ha megharagszol a férjedre, ne veszekedj vele, inkább köss egy babát."
A férj szemét elöntötték a könnyek, hogy a dobozban csak két baba volt, aztán megkérdezte:
- És a pénz? Csak nem a kosztpénzből spóroltad?
- Nem, drágám, hanem az eladott babák árából!
159.
- A fekete dobozba gyűjtsd bánatodat, minden örömödet pedig az arany dobozba. Megfogadtam amit mondott, így mindkét dobozba gyűjtögettem, ahogy kérte.
Az arany doboz napról napra nehezebb lett, de a fekete egyre könnyebb.
Kíváncsiságból kinyitottam a fekete dobozt, hogy megtudjam az okát.
A doboz alján találtam egy lyukat, melyen a bánat kipotyogott.
Megmutattam Istennek a lyukat és eltűnődtem.
- Kíváncsi vagyok, hogy hova tűntek belőle a bánataim!
Ő elmosolyodott és így szólt :
- Gyermekem, mindegyik itt van velem.
Megkérdeztem Istent:
- Miért adtad nekem a dobozokat ? Miért adtad az arany dobozt és a lyukas feketét ?
- Gyermekem, az arany dobozt azért adtam, hogy számold az áldásokat, a feketét pedig azért, hogy tudj elengedni....
157.
A lánya kiment az utcára és kiáltozni kezdett: ′′Segítsetek eloltani a tüzet apám házánál!"
Néhány pillanat múlva egy csapatnyi ember gyűlt össze, a többi meg úgy tett, mintha nem hallotta volna. Az emberek, akik jöttek, addig ehettek-ihattak, amíg elegük nem volt.
Az apa a lányához fordulva kérdezte: ′′Ezeket az embereket, akik eljöttek, még sosem láttam, hol maradtak a szeretteink, rokonaink, barátaink?"
Lánya pedig válaszolt: ′′Azok érdemlik meg igazán a vendégszeretetünket, akik ismeretlenül is segítségünkre siettek a bajban, mikor azt hitték a házunkban tüzet kell oltani, és nem az eszem-iszom lehetősége vonzotta őket."
155.
153. Vannak a közömbösek, a barátok, az ellenfelek, akik valamely eszme vagy meggyőződés, vagy érdek parancs szavára harcolnak ellened. Ez az emberi élet rendje, csak így van szép feszültsége az életnek: barátok és ellenfelek között, a közömbösök nagy tömegében.
S aztán van az ellenség. Nem ellenfél ő, több annál. Mintha a végzet kijelölt volna kettőtöket egy párharcra, melynek nincs oka, sem értelme. Tudsz róla, ahogy ő is tud felőled, noha az élet, a pálya semmilyen területén nem keresztezted útját. Gyűlöl téged, kenyeredre, életedre tör: soha nem vétettél ellene. Egy életen át kerülitek és keresitek egymást.
Mit is tehetsz ellene? Mindenekelőtt iparkodj megérteni. Ő az ellensúly életedben. Máskülönben suta és balog lenne életed küzdelme. Szükséged van reá. Le kell győznöd magad, hogy őt legyőzhesd. Meg kell ismerned az igazságot, hogy igazad legyen vele szemben. Jobbnak kell lenned, mert ő gonosznak hisz és hirdet téged. Isten őt jelölte ki társadul a földön. Közös vállalkozásotok van, mint a bajvívóknak. Ne döfd le idő előtt; egyáltalán ne döfd le. Ő tanít meg élni, harcolni, védekezni. Tudjad, hogy szükséged van reá.
(Márai Sándor: Füveskönyv - Az ellenségről)
152.
151.
150.
149.
148.
147. Öt lecke
1. lecke
Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget. A feleség gyorsan maga köré csavar egy törölközőt, és lemegy a bejárati ajtóhoz. Amikor kinyitja az ajtót, azt látja, hogy Béla, a szomszédjuk áll ott. Mielőtt bármit is szólhatna, Béla kikerekedett szemekkel ezt mondja:
"Adok százezer forintot, ha ledobod magadról a törölközőt."
Egy pillanat gondolkodás után a nő ledobja magáról a törölközőt, és ott áll pucéran Béla előtt. Néhány másodperc múlva Béla átadja a százezer forintot és elmegy. A nő visszaveszi magára a törölközőt és bemegy a házba. Amikor visszaér, a férje kérdezi tőle:
"Ki volt az?"
"Béla volt, a szomszéd" - válaszolja.
"Nagyszerű" - mondja a férj. "Mondott valamit arról a százezer forintról, amit a múltkor adtam neki kölcsön?"
A történet tanulsága:
Ha időben megosztod az üzleti partnereiddel a hitellel és a kockázattal kapcsolatos információkat, azzal megelőzheted a felesleges kitárulkozást.
2. lecke
Egy pap felajánlja egy apácának, hogy elviszi kocsival. Az apáca beül és keresztbe teszi a lábát, ami miatt a ruhája felhúzódik, és így láthatóvá válik a combja. A pap ezt meglátja és kis híján karambolt okoz. Miután egyenesbe hozza az autót, a pap lassan az apáca combjára teszi a kezét. Az apáca azt mondja:
"Atyám, emlékszik mit mond a 129. zsoltár?"
A pap erre elveszi a kezét, de amikor sebességet vált, akkor a keze újra az apáca combjára téved. Az apáca megint azt mondja:
"Atyám, emlékszik mit mond a 129. zsoltárt?"
A pap elveszi a kezét és mentegetőzik:
"Sajnálom, nővér, a test könnyen bűnbe esik."
Amikor megérkeznek, a nővér nagyot sóhajt és kiszáll. A pap pedig a templomba, szalad, hogy megnézze a 129. zsoltárt. Meg is találja:
"Menj tovább és keresgélj, mert ott feljebb megtalálod a megdicsőülést."
A történet tanulsága:
Ha nem vagy jól informált a munkáddal kapcsolatban, akkor könnyen elszalaszthatsz egy nagyszerű lehetőséget.
3. lecke
Az értékesítő, a pénzügyes és az ügyvezető ebédelni megy, amikor út közben találnak egy régi lámpást.
Megdörzsölik, erre kijön belőle egy szellem. Azt mondja a szellem:
"Mindegyikőtöknek teljesítem egy kívánságát!"
"Először én! Először én!" - mondja a pénzügyes.
"A Bahamákon szeretnék lenni, a jachtomat vezetni és gondtalanul élni."
Puff, a pénzügyes eltűnik.
"Most én! Most én!" - mondja az értékesítő.
"Hawaii-on szeretnék lenni, henyélni a parton a személyi masszőrömmel, soha ne fogyjon el a koktél,
és legyek mindig boldog."
Puff, ő is eltűnik.
"Oké, most te jössz "- mondja a szellem az ügyvezetőnek.
Az ügyvezető azt mondja: "Ezek ketten legyenek ebéd után az irodában."
A történet tanulsága:
Mindig hagyd, hogy először a főnök beszéljen.
4. lecke
A sas üldögélt a fán és csak henyélt, nem csinált semmit. Arra jött a nyúl, meglátta a sast, és azt kérdezte tőle:
"Lehetne, hogy én is csak üldögélek és nem csinálok semmit?"
"Persze, miért ne?" - mondta a sas.
A nyúl erre leült a földre a sas alá, és ő is henyélni kezdett. Hirtelen megjelent a róka, ráugrott a nyúlra. és megette.
A történet tanulsága:
Nagyon-nagyon magasan kell lenned ahhoz, hogy megtehesd, hogy csak üldögélsz és nem csinálsz semmit.
5. lecke
A pulyka és a ló beszélgetnek.
"Bárcsak képes lennék arra, hogy felrepüljek annak a fának a tetejére" - sóhajt a pulyka "de nincs annyi erőm!"
"Nos, miért nem csipegetsz egy keveset az ürülékemből?" - mondja a ló. "Tele van tápanyaggal."
A pulyka megfogadja a tanácsot, és csipeget a ló ürülékéből. Erre elég ereje lesz ahhoz, hogy a fa legalsó ágára felrepüljön. Másnap megint csipeget az ürülékből, és eléri a második ágat. Néhány nappal később a pulyka büszkén felrepül a fa legmagasabb ágára is. Ekkor észreveszi őt egy vadász, aki fogja a puskáját, és lelövi.
A történet tanulsága:
A sok lószar felrepíthet a csúcsra, de ott tartani nem fog.
146.
145.
144.
143. A négyféle tisztelet
1. Az első tisztelet, amit egy gyereknek meg kell tanulnia, fölfelé irányul. Az a gyerek, aki egy családban nem tanulja meg tisztelni azt, ami fölötte van, elkényeztetett, elviselhetetlen, lehetetlen alakká válik. Ugyanis a fölöttünk lévő dolgok és személyek tiszteletéből adódik, hogy nem nézünk le másokat. Egyébként is rettenetes látni, hogy gyerekek úgy viselkednek a családban, mintha ők szülték volna az univerzumot. Ez nemcsak abszurd, de ártalmas is a gyerekre nézve.
2. Aztán meg kell tanulni a tiszteletet lefelé is, így a gyerek előbb-utóbb már nem leli örömét például abban, hogy a legyeket agyoncsapja. Meg kell tanulnia gondoskodni, törődni, különben úgy nő föl, hogy mindenkit, aki nála gyöngébb, kihasználhatónak, kifoszthatónak, kisemmizhetőnek lát.
3. Amikor eléri a serdülőkort, meg kell tanulnia tisztelni mindazokat is, akik mellette vannak: a kortársait, csapattársait, barátait, szerelmét.
4. Ezután jön csak az, amit legutoljára tanulunk meg úgy igazán és mélyen: tisztelni önmagunkat. Nehezen tiszteli saját magát, aki nem tanulta meg tisztelni azt, aki fölötte, alatta és mellette van. Az ilyen ember vagy nagyképű lesz, vagy bántja önmagát, de valódi tiszteletet a saját személye iránt nem érez.
142.
141.
140. Ne feledjétek, hogy ...
A kötelesség szeretet nélkül elkedvetlenít.
A felelősség szeretet nélkül kíméletlenség.
Az igazságosság szeretet nélkül megkeményít.
Az okosság szeretet nélkül ravaszság.
A rend szeretet nélkül kicsinyesség.
A barátság szeretet nélkül képmutatás.
A becsület szeretet nélkül gőg.
A gazdagság szeretet nélkül fösvénység.
A hit szeretet nélkül vakbuzgóság.
Az élet szeretet nélkül értelmetlen.
(Szent Pio atya)
A 'haza' szeretet nélkül csak 'egy ország'.
(Én)
139. "Franz Kafka, aki egyébként sosem nősült meg és nem is voltak saját gyerekei, egyszer Berlinben találkozott az utcán egy zokogó kislánnyal. Odalépett hozzá és megkérdezte tőle, hogy miért sír. A kislány azt válaszolta, azért, mert elvesztette kedvenc babáját. Kafka és a lány elkezdték együtt keresni a környéken a játékot, de sajnos nem jártak sikerrel. Kafka azt mondta, találkozzanak másnap is és folytassák a keresést.
Másnap, amikor továbbra sem találták a babát, Kafka elővett a zsebéből egy levelet, amiről azt mondta, a baba üzenete. Ez állt benne: "Kérlek, ne sírj, elmentem világot látni. Minden nap írok neked és beszámolok a kalandjaimról."
Kafka élete végéig minden áldott nap találkozott a lánnyal és újra meg újra felolvasott neki egy-egy levelet, amelyben a baba "beszámolt" a kalandjairól. A kislány nagyon boldog volt és izgalommal várta mindig a találkozást és a híreket szeretett babájától.
Aztán egy nap Kafka egy babával érkezett a találkozóra, amit egy levél kíséretében átadott a kislánynak. A levélben pedig az állt: "Megérkeztem".
A lány azt mondta, ez nem az ő babája, az ő babája másképp nézett ki. Kafka átadott egy másik levelet is: "Az utazásaim megváltoztattak engem."- A kislány átölelte a babát szeretettel és hazavitte.
Évekkel később, amikor lányból nő lett, a babában talált elrejtve egy levelet. Az aprócska papíron Kafka kézírásával ez szerepelt: "Van, hogy amit nagyon szeretünk elveszítjük, de a végén a szeretet mindig visszatér, csak másként vagy más képében."
138.
137. Egy édesanya egyszer egy kis papíroson kapta a kérdést lányától: „Anya, te vagy a Jézuska?” Amit válaszolt neki, abból vallástól, szokásoktól függetlenül mindenki meríthet ötleteket az egyszer elkerülhetetlenül bekövetkező vallomáshoz:
„Kedvesem!
Nagyon jó kérdést tettél fel, és tudom, hogy már egy ideje gondolkozol rajta. Szeretnék jól válaszolni neked, de nem is olyan könnyű.
A válasz az, hogy nem, nem én vagyok a Jézuska.
Az ajándékokat én hozom, ez igaz. Én figyelek rád hónapokon át, hogy tudjam, mi okozna neked igazán örömöt. Én választom ki, és én is csomagolom be őket, pont úgy, ahogy az én anyukám is tette, amikor még kislány voltam, és ahogy az ő anyukája is annak idején. (És igen, Apa is segít benne.)
Elképzelem, ahogy majd te is megteszed ezt a te gyerekeidért, és tudom, hogy mekkora öröm lesz látnod az arcukat, amilyen izgalommal bontják ki az ajándékaikat, és jobban ragyognak, mint a karácsonyfa.
De te sem leszel ettől Jézuska.
A Jézuska hatalmasabb, mint bármelyik személy, és jóval régebb óta végzi a dolgát, mint amióta mi élünk. Amit ilyenkor tesz, az egyszerű, de nagyon fontos. Megtanítja a gyerekeket arra, hogy hogyan higgyenek valamiben, amit nem látnak a saját szemükkel, vagy nem tudnak megérinteni.
Ez egy nagy feladat, és nagyon fontos feladat. Az életed során mindig szükséged lesz arra, hogy hinni tudj: magadban, a barátaidban, a tehetségedben, a családodban. Szükséged lesz arra is, hogy hinni tudj olyasmiben, amit nem tudsz megmérni, nem tudod a kezedbe fogni, vagy bizonyítani, hogy létezik. Ilyen például a szeretet, az a hatalmas erő, ami onnan legbelülről világítja be az életed, még a legsötétebb, leghidegebb pillanatokban is.
A Jézuska egy tanító, és én a tanítványa vagyok. Igyekszem jól csinálni. Most már ismered a titkot is, hogy hogyan jut be a házakba láthatatlanul, hogy a fa alá tegye az ajándékokat: azok az emberek segítenek neki, akiknek a szívét örömmel töltötte meg.
Az olyan emberek, akiknek tele van a szívük szeretettel és örömmel, mint Apa és én, segítünk a Jézuskának megtenni valamit, ami amúgy lehetetlen lenne, ha jobban belegondolsz.
Úgyhogy nem, nem én vagyok a Jézuska. Jézuska a szeretet, a varázs, a remény, a hit és a boldogság. De az ő csapatában vagyok, és most már te is benne vagy. Segítesz?
Szeretlek,
Anya”
136. Az első napon Isten megteremtette a kutyát. És mondá az Úr: Ülj egész nap házad ajtaja előtt és morogj meg mindenkit, aki elhalad vagy bejön. Húsz évnyi életet adok neked. Húsz év? – kérdezte a kutya. Az túl sok morgás. Adj nekem csak tíz évnyi életet, a másik tízet visszaadom Neked. És beleegyezé az Úr.
Második napon Isten megteremtette a majmot. És mondá: Szórakoztasd az embereket, majomkodj és nevettesd meg őket. Ehhez húsz évnyi élettartamot adok neked.
Húsz év ehhez túl sok – mondta a majom. Én nem majomkodnék annyit. A kutya visszaadott Neked tíz évet, én is ezt teszem. És ebbe is beleegyezé az Úr.
Harmadik napon Isten megteremtette a szarvasmarhát. És mondá: járj ki a földekre a gazdáddal nap mint nap, izzadj a Nap heve alatt, fialj borjakat, és adj tejet a gazdádnak. Hatvan évnyi élettartamot adok neked mindehhez.
Azt mondja a marha: Ez meglehetősen kemény sors hatvan éven keresztül. Inkább vállalnék csak húszat és visszaadnék Neked negyvenet. És lőn: ebbe is beleegyezé az Úr.
Negyedik napon Isten megteremtette az embert. És mondá: Egyél, aludj, játssz és élvezd az életet. Minderre húsz évet adok neked.
Azt mondja az ember: Mi? Csak húsz év? Ha lehet, kérem még azt a negyvenet, amit a szarvasmarha adott vissza Neked, meg azt a tízet, amit a majom és azt a tízet is, amit a kutya utasított vissza.
Legyen! – mondá az Úr.
Hát így esett, hogy életed első húsz évében eszel, alszol és játszol, a következő negyven évben izzadsz a nap alatt és gürcölsz, hogy eltartsd a családod, a következő tíz évben majomkodsz, hogy szórakoztasd az unokáidat és az utolsó tíz évben csak üldögélsz a kapu előtt és megmorogsz mindenkit, aki a közeledbe jön.
135. Egy apa, mielőtt meghalt, ezt mondta a fiának: "Ez az óra több mint 200 éves, és még a nagyapád adta nekem. De mielőtt neked adom, kérlek, menj el vele az óráshoz, és kérdezd meg tőle, hogy ha eladnám neki, mennyit adna érte?"
A fiú elment, majd visszajött és ezt mondta: "Az órás 5 dollárt ajánlott, mivel régi, ócska."
Az apa azt mondta: "Most menj el a kávézóba, és ott kérdezd meg!"
Kisvártatva visszatért: "Ott is 5 dollárt ajánlottak érte, édesapám."
Az apa ezután ezt kérte: "Most menj el a múzeumba, és kérdezd csak meg ott!"
A fiú elment, majd visszajött, és ámulva újságolta a hírt: "Apa, egymillió dollárt kínáltak érte!"
"Szeretném, ha tudnád, fiam, hogy csak a megfelelő helyen fognak a megfelelő mértékben értékelni! Ha nem a megfelelő helyen vagy, ne legyél mérges azért, mert nem értékelnek. Azok, akik tudják, mennyit érsz, értékelni fognak. Ne maradj olyan helyen, ahol senki sem látja meg a benned lévő kincseket! Mindig tudjad, hogy nagyon értékes vagy!"
134.
133.
132.
131. A delphoi jósda felirata: Gnóthi szeauton - Ismerd meg önmagadat!
A delphoicától jóslást kértek az emberek, a jövendőjükre, a sorsukra voltak kíváncsiak. A jós azt felelte:
- Ismerd meg önmagadat, és tudni fogod a sorsodat, mert a sorsod te vagy. Nem külső erők uralkodnak rajtad, az istenek benned vannak, és jellemed, személyiséged alakítja, formálja jövődet. Változtass magadon, és változni fog a sorsod is. Fogadd el magadat, és el tudod majd fogadni sorsodat is.
130. Amit tudni kell az életben, mindenre megtanít Noé Bárkája.1. Ne késd le a hajót.
2. Emlékezz, mind ugyanabban a hajóban vagyunk!
3. Tervezz előre. Akkor sem esett az eső, amikor Noé megépítette a Bárkáját.
4. Tartsd jó kondiban magadat. Mikor 60 éves leszel, lehet,hogy valaki felkér egy nagy dologra.
5. Ne törődj a kritikákkal. Csak csináld meg a munkát, amit meg kell csinálni.
6. A jövődet építsd magasra.
7. A biztonságod érdekében mindig párban utazz.
8. A sebesség nem mindig számít. A csiga és a párduc is ugyanabban a hajóban van.
9. Ha stresszes vagy, lebegj kicsit.
10. Emlékezz: a Bárkát amatőrök, a Titanicot pedig profik építették.
11. Nem számít a vihar, ha Istennel vagy, a végén mindig vár a szivárvány.
129.
- A pénzért vehetsz házat, de otthont soha!- A pénzért vehetsz ágyat, de könnyű álmot soha!
- A pénzért vehetsz biztosítást, de biztonságot soha!
- A pénzért vehetsz könyvet, de tudást soha!
- A pénzért vehetsz órát, de időt soha!
- A pénzért vehetsz élelmet, de étvágyat soha!
- A pénzért vehetsz gyógyszert, de egészséget soha!
- A pénzért vehetsz vért, de életet soha!
- A pénzért vehetsz állást, de tekintélyt soha!
- A pénzért vehetsz szexet, de szerelmet soha!
Mindannyiunknak van egy ilyen bankja. Ez az IDŐ. Minden reggel 86.400 perccel gazdagabbak vagyunk. Minden este lenullázódik, elveszik, akármennyit is használtunk fel céljaink eléréséhez. Minden új nap új számlát nyit nekünk, és minden új este újra felégeti a maradékot. Ha elmulasztod felhasználni az aznapi betéted értékét, elveszik. Soha nem kapod vissza. Nem íródik jóvá másnap. A jelenben kell élned a mai betétet használva. Befektetni, hogy a lehető legtöbbet tudj vásárolni egészségből, boldogságból és sikerből! Az óra forog. Csináld ma, a lehető legtöbbet! Hogy megértsd, mennyit ér EGY ÉV, kérdezd meg a diákot, akinek ismételnie kell. Hogy megértsd, mennyit ér EGY HÓNAP, kérdezd meg az anyát, aki koraszülöttet hozott a világra. Hogy megértsd, mennyit ér EGY HÉT, kérdezd meg a hetilap szerkesztőjét. Hogy megértsd, mennyit ér EGY ÓRA, kérdezd meg szerelmest, aki a találkozóra vár. Hogy megértsd, mennyit ér EGY PERC, kérdezd meg az utast, aki lekéste a vonatot. Hogy megértsd, mennyit ér EGY MÁSODPERC, kérdezd meg az autóst, aki nem tudta elkerülni a balesetet. Hogy megértsd, mennyit ér EGY TIZEDMÁSODPERC, kérdezd meg a sportolót, aki csak ezüstérmet nyert az Olimpián. Minden pillanat kincs, ami a tiéd. Becsüld meg jobban, mert megoszthatod valakivel, akivel tökéletesen elköltheted. Emlékezz, hogy az idő senkire sem vár. A Tegnap történelem. A Holnap rejtelem. A Ma ajándék!
Öt majom be van zárva egy ketrecbe, melynek közepén egy létrát helyeztek el, ami felett jó pár banán lóg.
Minden egyes alkalommal, amikor az egyik majom elindult a létrán felfele, hogy leakasszon egy banánt, a kutatók a lent tartózkodó négy majmot hideg vízzel locsolták le.
Ez egy ideig így folyt, majd egyik nap, mikor az egyik társuk elindult a létrán, hogy egy banánt szerezzen, a társai visszarángatták, és ellátták a baját. Pár próbálkozás után a majmok teljesen leszoktak a banánszerzési akciójukról, és egyikőjük sem indult fel a létrán többé.
A kutatók ezután úgy döntöttek, hogy az egyik majmot kicserélik egy másikkal. Ez egyből megindult a banánok felé, de a többiek nem hagyták, és megverték. Az újonc még párszor próbálkozott, de idővel ő is megtanulta, hogy mi a szabály, még akkor is, ha nem tudta az okát, amiért a többiek nem engedik őt fel a banánokhoz.
A kutatók még egy majmot kicseréltek, és a történet ugyanúgy megismétlődött, az először kicserélt majom is beszállt a másik megverésébe, pedig annak idején őt is jól elpüfölték a társai.
Az eset a harmadik és negyedik kicserélt majom esetében is megismétlődött. Végül pedig az ötödiket is kicserélték, így már egy állat sem volt a ketrecben, akit annak idején lelocsoltak volna hideg vízzel, de többé egy új társukat sem engedték fel a létrára.
Ha tudnánk kommunikálni velük, és megkérdeznénk tőlük, hogy mi az oka annak, hogy senki sem mehet fel a létrán, hogy levegyen egy banánt, a válaszuk feltételezhetően a következő lenne: “Nem tudjuk. A dolgok itt így mennek…”
126. Minden percben elhagyja valaki a világot. Ez nincs korhoz kötve. A rideg tény az, hogy mindannyian sorban állunk, anélkül hogy ezt felismernénk. Nem tudjuk mennyien állnak előttünk, nem tolakodhatunk, nem is engedhetünk elénk senkit. Ami a megváltoztathatatlan az az, hogy nem kerülheted el a sorban állást, amibe fogantatásunkkor állunk be.
És, hogy mit tegyél, ameddig állsz a sorban?
- Értékeld azokat a a személyeket az életedben, akik érdekek nélkül szeretnek, akiknek fontos vagy.
- Tégy különbséget az értékes és értéktelen dolgok között, tudd, hogy mi a valós érték.
- Legyen fontossági sorrended.
- Mosolyogtass meg embereket.
- Becsüld az időt!
A SOR HALAD ÉS NEM TUDHATOD, HOL ÁLLSZ BENNE!
125. Egy férfi közlekedési balesetben vesztette életét. Amikor “felfogta”, hogy halott, hirtelen megpillantotta Istent egy bőrönddel a kezében.
– Fiam, elérkezett az időd…indulnod kell – szólt az Úr.
– Most? Már? De annyi tervem volt még – mondta a férfi.
– Sajnálom, de indulnod kell! – válaszolta Isten.
– Mi van abban a bőröndben? – kérdezte a férfi.
– A te javaid – felelte Isten.
– Az én javaim? Tehát a ruháim, a pénzem?
– Azok nem te a tulajdonaid, hanem a földi javaid részei – közölte Isten.
– Akkor az emlékeim vannak a bőröndben? – érdeklődött a férfi.
– Azok sosem voltak a tieid, azok az Idő birtokát képezték mindig – mondta az Úr.
– Akkor a bőrönd mélyén a tehetségeim rejtőznek?
– Azokat is a körülményeknek köszönheted – mondta Isten.
– Akkor a családom, a barátaim vannak benne?
– Ők sem képezték a tulajdonodat, ők az életutad részei voltak – szólt Isten.
– Akkor mi van benne, a testem? – próbálkozott tovább a férfi.
– A tested a Földé, így őt illeti – felelt Isten.
– Akkor csak egy dolog maradt, a lelkem…
– Tévedsz, a lelked az enyém!
A férfi félve kinyitotta a bőröndöt, és nagy meglepetésére az üres volt. Könnycseppek gurultak végig az arcán, majd azt kérdezte:
– Nem volt soha semmim?
– Nem, soha nem volt semmid – közölte Isten.
– Akkor, mégis miért éltem?
– Az apró pillanatoknak, örömöknek kellett volna élned, azok mind a tieid lettek volna, és itt lennének a bőröndben – mondta Isten.
122. Egy okos közgazdasági professzor egyszer kijelentette, hogy ő soha nem buktatott meg egy hallgatót sem, de a közelmúltban megbuktatott egy egész osztályt.
121. Egy férfi éppen elefántok mellett sétált el, amikor hirtelen megállt, mert annyira elképesztette, amit látott. Ezeket az óriási teremtményeket mindössze egy vékonyka kötél tartotta fogva, amit hanyagul a lábukra kötöttek. Semmilyen lánc, vagy ketrec nem fogta vissza őket. Egyértelműen látszott, hogy az elefántok egy pillanat alatt el tudnák szakítani kötelüket, hogy elszökjenek, de valamilyen okból kifolyólag mégsem tették meg.
120. Valamikor régen a világ színei elkezdtek civakodni. Mindegyik azt állította, ő a legjobb, a legfontosabb, a leghasznosabb, a kedvenc.
119. A kakukk ősidők óta nem rak magának fészket. Tojásait más madarak fészkébe tojja, s azokkal költeti ki. Így van ez napjainkban is.
116. Egyszer egy gazdag ember egy kosárnyi szemetet adott egy szegénynek. Amikor a szegény ember kezébe vette a kosarat elmosolyodott és gyorsan elszaladt vele. A szemetet kiszedte belőle, kitakarította a kosarat, és teli rakta gyönyörű virágokkal.
Visszament a gazdag emberhez és a kezébe adta a kosárnyi virágot. A gazdag ember megkérdezte: miért ad neki virágokat, amíg ő szemetet adott neki?
A szegény ember így válaszolt :
– Mindenki azt adja, ami a szívében van.
113. Egyszer a falusiak elhatározták, hogy esőért imádkoznak. Az ima napján mindenki kivonult a mezőre, de csak egy kisfiú volt, aki hozott esernyőt is.
EZ A HIT.
Amikor egy kisgyermeket az édesapja a levegőbe dobja, a gyermek nevet, mert tudja, hogy apa el fogja őt kapni.
EZ A BIZALOM.
Amikor éjjel aludni térünk, nincs rá biztosíték, hogy reggel felébredünk, mégis beállítjuk az ébresztőórát.
EZ A REMÉNY.
112. Ha arra kérlek, hogy hallgass meg és Te tanácsot adsz, nem teljesíted kérésemet.
111. Egy fiatal pár új házba költözik. Első reggel, reggelizés közben a fiatalasszony kinéz az ablakon, és látja, hogy a szomszéd teregeti a ruhákat.
110. Tél volt. Hosszú idő óta a legkeményebb tél. Sok állat halt meg a kegyetlen hideg miatt. A sünök – érezve a fagyhalál veszélyét – úgy döntöttek, hogy szorosan egymáshoz bújva próbálják átvészelni az időjárás viszontagságait. Így melegen tudták tartani egymást, azonban mindegyikük érezte a fájdalmat, amit a hozzá legközelebb lévő társainak tüskéi okoztak.
Egy idő után, amikor már egyre nehezebben viselték a társaik tüskéi által okozott sebeket, elhatározták, hogy eltávolodnak egymástól. Azonban ahogy ezt megtették, egyre többen fagytak meg közülük magányosan. A sünök ekkor rájöttek, hogy vagy elviselik a hozzájuk legközelebb lévő társaik tüskéit, vagy magukra maradva fagynak halálra hamarosan.
108. Amikor a madár él...hangyákat eszik. Amikor a madár elpusztul...a hangyák eszik meg. Az idő és a körülmények bármikor megváltozhatnak. Soha ne bánts meg, vagy értékelj le másokat, mert lehet, hogy ma erős vagy, de ne feledd, az idő nálad is erősebb! Egy fából több millió gyufaszál készülhet, de egy gyufaszál is elég lehet, hogy több millió fa lángoljon...
105. Egy festőt egyszer arra kértek, rajzolja le a békességet.
104. Egy sikeres üzletember már idős volt és érezte, eljött az ideje, hogy kiválassza ki vigye tovább az üzletet. Viszont nem az egyik igazgatót, sőt nem is gyermekei közül valamelyiket jelölte ki a posztra, hanem valami egészen mást tett. Összehívta az összes fiatal alkalmazottat és ezt mondta nekik:
103. A bárányka alig jött a világra, észrevette, hogy az állatok között ő a leggyengébb. Állandóan torkában dobogott a szíve. Nagyon félt, hogy valami vadállat megtámadja, s akkor hogyan fog megmenekülni. Elmesélte bánatát a Teremtőnek.
- Szeretnél kapni valamit, hogy megmenekülj? - kérdezte jóságosan a Teremtő.
98. Egy szegény asszony talált egyszer egy tojást.
Boldogan hívta magához a férjét és gyermekeit:
- Megszűnt a nyomor - mondta nekik.
- Nézzétek, mit találtam: egy tojást. Nem esszük meg, hanem átvisszük a szomszédasszonyhoz, hogy tegye a kotló alá és keltesse ki. Így hamarosan lesz egy csibénk, amelyből nemsokára tyúk lesz. Természetesen azt sem esszük meg, hanem tojatjuk tovább, hogy legyen sok csirkénk, meg tyúkunk és még több tojásunk. Nem eszünk sem tojást, sem csirkét, de még tyúklevest sem. Mindent eladunk és az árán veszünk egy borjút. Neveljük a borjút, amíg tehén nem lesz belole. A tehénnek lesz sok borjúja, nekünk meg lassan egy egész csordánk. Eladjuk a csordát és veszünk az árán telket, a telekre építünk, az egyik részt eladjuk és veszünk rajta... Amíg nagy lelkesedéssel így szónokolt az asszony, a tojás kicsúszott a kezéből, leesett a földre és ... nem maradt belőle mást, csak egy álom.
A mi elhatározásaink gyakran hasonlítanak ennek az asszonynak a fecsegéseire? "Majd megcsinálom. Majd megmondom... El fogom érni..." Aztán telnek a napok, az évek és nem teszünk meg semmit.
95. Egy 16 éves fiú külföldre utazott. Mikor visszajött, a repülőtéren Édesanyja örömkönnyekkel várta. Átölelte a fiút olyan erősen, ahogy csak tudta, mert nagyon hiányzott neki. Erre azt mondta a fia:
.jpg)
91. Egyszer volt, hol nem volt... a kéklő égen, a csillogó napsütésben, szállt magasan, szabadon egy hattyú. Fiatal, daliás volt, fajának legszebbike s a szabadságérzete még inkább azzá tette. Szállt, röpült s többet, többet akart látni, minden meg akart ismerni, meg akart élni. Az öreg hattyúk figyelmeztették:
- És mégis, az ő szívének a tökéletessége nem hasonlítható az én szívem szépségéhez...
- Hogy mondhatja, hogy neki van a legszebb a szíve? - suttogták az elképedt emberek.
A fiatal, miután figyelmesen szemügyre vette az öreg szívét, a szemébe nézett és nevetve megszólalt:
84. Történt egyszer, hogy egy indián sétált egy nagy amerikai városban a nem indián barátjával. A New York-i Times Square környékén jártak. Éppen csúcsidő volt, tehát sokan nyüzsögtek az utcákon.
Az autósok nyomták a dudákat, a taxisok csikorogva fordultak be az utcasarkokon, a város zaja szinte süketítő volt. Egyszer csak megszólalt az indián: - Hallok egy tücsköt.
- Az nem lehet- mondta a barátja. - Ekkora zajban hogy lehetne meghallani egy tücsköt?
- Biztos vagyok benne. Hallottam egy tücsköt - mondta az indián.
- Ez őrültség- mondta újra a barátja.
Az indián viszont egy kis ideig türelmesen figyelt, majd elindult az utca másik oldalára, ahol néhány bokor nőtt.
Az ágak között tényleg megtalálta a tücsköt.
A barátja álla leesett: - Ez lehetetlen. Neked természetfölötti hallásod van.
- Nem- válaszolt a bennszülött - Az én fülem semmiben sem különbözik a tiedtől.
A dolog csak azon múlik, hogy mire figyelsz jobban.
- Ez lehetetlen, én sose hallanék meg egy tücsköt ilyen zajban.
Nem, nem lehetetlen - hitetlenkedett tovább a barátja.
Ilyeneket mondogattak:
- Ó, de fárasztó! Sosem fognak feljutni!
Vagy:
- Semmiképp nem sikerülhet, a torony túl magas!
A békák kezdtek lemaradozni egyetlenegy kivételével aki élénken kapaszkodott felfele.
A nézők kiabáltak:
- Ez túl fárasztó! Senki sem fog feljutni!
Egyre több béka gondolta meg magát és fordult vissza, csak az az egy haladt tovább kitartóan. Egyáltalán nem akarta feladni.
Végül mindegyikük feladta, azt az egy békát kivéve, aki hatalmas ambícióval és kitartással egyedül jutott fel a torony csúcsára.
Ezután a többi béka és a nézők is meg akarták tudni, hogyan sikerült neki az, amit mindannyian lehetetlennek hittek. Egy néző odament a békához és megkérdezte, hogyan volt annyi ereje hogy feljusson a csúcsra. Ekkor derült ki, hogy a győztes béka SÜKET volt!
Egy diák bátran válaszolt:
- Igen!
- Miért nem? - kérdezte az ügyfél.
- Hát csak menjen ki az utcára, és látja, hogy nincs Isten. Mondja, ha volna Isten, lenne ennyi beteg ember? Lenne ennyi elhagyott gyerek? Ha lenne Isten, nem lenne se szenvedés, se fájdalom. Nem tudok egy olyan szerető Istent elképzelni, aki mindezeket a dolgokat megengedné.
Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte fiát.
- Nos, mit gondolsz erről az útról?
- Nagyon jó volt, apa!
- Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
- Igen.
- És mit láttál meg mindebből?
- Azt apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékre pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig, amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te és anyu viszont egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.
Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csendben, mire a kisfiú hozzátette:
k.jpg)
- Kedvesem, mit látsz itt?
- Tojást, sárgarépát és kávét - válaszolta õ.
Ekkor arra biztatta, hogy tapintsa meg a sárgarépát. A lány megtapintotta és érezte, hogy puha. Ekkor arra kérte, hogy hántsa le a tojás héját és a lány, érezte, hogy a tojás nagyon kemény. Ekkor arra kérte őt, hogy kóstolja meg a kávét. A lány nevetve kortyintott az illatos nedűből, majd megkérdezte:
-Mit jelentenek mindezek, apám?
Az édesapja elmagyarázta ekkor neki, hogy mind a három elemet ugyanolyan körülmények közé helyezték: forró vízbe. Csakhogy mindhárom elem különbözőképpen reagált erre: A sárgarépa megpuhult és törékennyé vált. A tojások erősen megkeményedtek. Ellenben a kávé, megváltoztatta a vizet.
-Mit gondolsz, te melyikhez hasonlítasz ezek közül? - kérdezte lányától az apa.
Amikor a mostoha körülmények kopognak ajtódon, te hogyan válaszolsz erre?
Egy látszólag kemény sárgarépa vagy-e, akit megérint a fájdalom és elveszíti keménységét?
A tojáshoz hasonlítasz, aki képlékeny szívvel és folyékony szellemmel indul, azonban egy kegyetlen esemény után, keménnyé és rugalmatlanná válik? Te kívül ugyanolyan maradtál, azonban belül megkeseredett a szíved?
Vagy, egy kávészem vagy? A kávé megváltoztatja a forró vizet, a neki fájdalmat okozó elemet.
Amikor a víz eljut a maximális forráspontra, a kávé kiengedi legjobb aromáját és zamatát.
- Rendben, mit szeretne tőlem?
- Azt szeretném, hogy szakítsa meg a terhességemet, nagyon számítok Önre.
Az orvos gondolkodóba esik, majd így szól:
- Azt hiszem, van egy jobb megoldás, ami az Ön számára is kevésbé veszélyes.
A nő elmosolyodott, gondolván, a doki megértette, mit szeretne. Az orvos folytatta:
- Nézze, hogy ne kelljen egyszerre két kisbabára vigyáznia, öljük meg azt, amelyik az ölében van most. Így tudna egy kicsit pihenni, mielőtt a másik megszületik. Ha meg akarjuk ölni az egyiket, mindegy melyik az. Az Ön testére semmi veszélyt nem jelentene, ha az ölében lévő babát választaná. A hölgy elszörnyedt.
- Na de doktor úr! Szörnyű! Megölni a gyerekemet!?
- Szerintem is, - mondta az orvos - de nekem úgy tűnt, ez Önnek nem probléma, és azt gondoltam, akkor ez a legjobb megoldás.
Az orvos elmosolyodott, érezte, érthető volt az álláspontja. Sikerült meggyőznie a mamát arról, hogy nincs különbség aközött, hogy egy már megszületett gyereket ölnek meg, vagy azt, aki még az anyaméhben van.
- Hol rontottam el Mester?
- Mindenhol fiam!
- Az hogy lehet, úgy érted mindent rosszul csináltam? Az nem lehet, én megtettem mindent.
- Nem fiam, Te tettél, de épp a "mindent" nem tetted meg!
- Hogy érted ezt?
- Anyát akartál, fiam, megkaptad!Mond mit jelent szerinted az hogy "anya"?
- ... hát, aki elvégzi a háztartást, ellátja a gyerekeket meg ilyesmi.
- Ez az látod, nem ezt jelenti! A nőt jelenti fiam aki szerelmével táplálja a családot! De a tüzet nem csak őrizni, táplálni is kell! S Te nem törődtél a fényével!
- Na, de mi lett a szerelmével?
- Megölted!
- Éééén? Én öltem meg? Az nem lehet, én szerettem!
- Valóban? Akár egy háztartási gépet! S pont úgyis birtokoltad! Gondolod egy házassághoz elég ez?
- Na, de hol hibáztam, Mester?
- Megfeledkeztél róla fiam, hogy ott él benne a lélek! Mert a nő szerelme a lelkéből fakad! Három kör egymás körül: lány, a belső kör, nő a középső, s anya a legkülső. Te csak az anyát szeretted, de közben megfeledkeztél a nőről! S egyáltalán nem érdekelt a benne élő lány, a tiszta gyermek! Te voltál az ő tükre, de Te önmagaddal voltál elfoglalva, ahelyett hogy ővele foglalkoztál volna! Neked csak az anya kellett, de nő nélkül nincsen anya, s ha elhal a gyermek, kihuny a szerelem tüze! Magára hagytad, elfordultál tőle, s lassan halkult, elsorvadt a lángja a fénye!
- De mit tegyek most Mester?
- Figyelj, s tanulj tőle!
- Én tanuljak tőle? De hát én vagyok az erő, mit tanulhatnék egy gyenge nőtől?
- Ezt fiam. Gyengédséget! Mert ez az Ő ereje. A szíve! Messze felül van ez a Te erődtől!
A többi nem az.
Soha ne add fel!
Ha nem megy valami így, hát majd megy úgy. Ha nem megy ma, hát majd megy holnap.
Ha már nem tudsz magasra ugrani, nem baj. Mondd azt, hopp, és lépj fel a járdára.
Az ember apránként hal meg. Amivel felhagysz, azzal egy darabot odavetettél magadból az enyészetnek.
Soha ne felejts el nevetni!
A nevetés a legjobb megelőzés minden betegség ellen (kivéve a köhögést).
Ne felejts el nevetni - önmagadon.
Az ember néha ügyetlen, és hülyeségeket csinál. Kész egyszemélyes kabaré. Ingyen röhöghetsz magadon.
Soha ne fényezd magad!
Főként a rokonaid, a szomszédjaid és az ismerőseid előtt.
Bennük már úgyis él egy kép rólad, és ezt megváltoztatni nincs időd.
Meg aztán minek?
Soha ne mondj le semmiről!
Engedd át magad az örömöknek. Ha kívánsz valamit, szerezd meg.
Pénzbe kerül? Na és? Spóroltál eleget életedben, a vágyad meg már úgysem egy luxusjacht. Azt a fél kiló epret vagy azt az üveg jó bort tedd magadévá lelkiismeret furdalás nélkül!
Soha ne hagy magad fosztogatni!
Gyermekeid, unokáid, rokonaid nélküled is meg fognak élni. Az ő igényeik miatt ne mondj le a magadéról. Küzdjenek ők is, ahogyan te tetted hajdan.
Soha semmihez nem vagy öreg!
Ne szégyelld, ha szerelmes lettél valakibe, ha most ismerkedsz a számítógéppel, ha megveszel egy szokatlan fazonú ruhát. Azért persze viselkedj a korodnak megfelelően, mert ha nagyon viháncolsz, a társadalom kivet magából. A társadalom ugyanis öregebb és házsártosabb, mint te vagy.
Soha ne csak a holnapra tervezz!
Legyenek hosszú távú terveid. Ez nem pénzkérdés.
Írd meg az emlékirataidat (vagy mondd hangrögzítőre), és ne törődj vele, ha az első mondataid ügyetlenek, mert a történeted kihozza belőled a teljesítményt.
Nyaralj ott, ahol élsz. Vagyonokat fizetnek emberek azért, hogy a turista szemével nézzék a városodat. Nézd meg te is, neked ez szinte ingyen van.
Használd ki a lehetőségeidet, és vonatozz egyet évente. Ne feledd, mindig találhatsz új dolgokat.
Ha ateista vagy, hallgass meg egy misét, ha keresztény vagy, menj el egy zsinagógába, ha pedig zsidó vagy, hát nézz körül a Bazilikában.
Soha ne gondold, hogy az élet igazságtalan!
Ne hidd, hogy neked több járt volna, ám ha mégis, akkor ma már nem mindegy? Ezt dobta ki a gép. Vond meg a vállad és szedd össze a szép perceket, a lélekemelő pillanatokat, és emlékezz azokra, akiket szerettél. Szeresd az életet, mert csak így távozhatsz nyugodt méltósággal egyszer, a remélhetőleg távoli jövőben.
Aztán újjászületünk!
Remélhetőleg nem hangyának, mert az strapás...
Kutyánk elkezdett körbe forogni, hogy védekezzen a támadói ellen, majd ezután dühösen ugatni kezdett és rávetette magát, egyik feltételezett ellenségére.
A tükörrel való erős ütközés következtében, véresen és élettelenül a földre zuhant.
Ha barátságosan csóválni kezdte volna a farkát, akkor az összes tükörben lévő kutya ugyanígy válaszolt volna neki.
56. Egy este, amikor anya a vacsorát főzte, 11 éves fia megjelent a konyhaajtóban, kezében egy cédulával. Furcsa, hivatalos arckifejezéssel nyújtotta át a cédulát az anyjának, aki megtörölte kezét a kötényében, és elkezdte olvasni azt:
- Azért, mert ilyenkor elveszítjük a nyugalmunkat.
- De miért kiabálunk, amikor a másik személy ott áll mellettünk? Mondhatnánk neki sokkal halkabban is. - kérdezte a szent.
A tanítványok tanakodtak még, de nem találták a megfelelő választ.
Végül a szent elmagyarázta:
- Mikor két ember mérges egymásra a lelkük eltávolodik egymástól. Hogy leküzdjék ezt a távolságot kiabálniuk kell, hogy meghallják egymást. Minél mérgesebbek, annál hangosabban kiabálnak, hogy leküzdjék a nagy távolságot.
Mi történik a szerelmeseknél? Ők nem kiabálnak egymásra, hanem halkan beszélnek, mert a lelkük nagyon közel van egymáshoz. Köztük lévő távolság nincs is vagy nagyon kicsi.
A szent folytatta:
- Amikor még jobban szeretik egymást mi történik? Nem beszélnek, csak suttognak és így még közelebb kerülnek egymáshoz. Végül már suttogniuk sem kell, csak egymás tekintetéből megértik egymást. Ez mutatja meg milyen közel áll két ember egymáshoz, amikor szeretik egymást.
Ránézett a tanítványaira és ezt mondta:
- Ezért amikor vitáztok ne hagyjátok, hogy lelketek eltávolodjon. Ne mondjatok olyan dolgokat, amik eltávolítanak egymástól, különben egyszer eljön a nap, mikor akkora lesz a távolság köztetek, hogy lelketek többé nem talál vissza egymáshoz."
Ugyanez történik az életeddel is. Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amelyek alapvetők a boldogságod érdekében.
Amikor csak magunkra gondolunk... a Pokol van itt a Földön.
– A legközelebbi születésnapjukon külön-külön szobában bontassák ki velük az ajándékaikat! A pesszimistának vásároljanak össze szebbnél szebb ajándékokat, az optimistának pedig adjanak egy doboz trágyát.
A jóemberek tartották magukat az útmutatáshoz, és feszülten várták az eredményt.
Amikor bekukucskáltak a pesszimistához, hallhatták, hogy megállás nélkül zúgolódik:
- De ronda ez a számítógép! Fogadjunk, hogy az a videó játék mindjárt összetörik… Ezeket utálom… Láttam már ennél nagyobb távirányítós autót is…
Lábujjhegyen a másik ajtóhoz lopakodtak, s a kulcslyukon át látták, hogy az ő kis optimistájuk sugárzó arccal labdázik a lócitromokkal.
- Úgysem csapnak be! – kuncogott. – Ahol ennyi trágya van, ott egy póninak is kell lennie!
néha bevonnád arannyal.
A szél lobogtatta a templomi zászlót.
Két szerzetes arról vitatkozott, vajon a zászló mozog-e, vagy a szél. Csűrték-csavarták a szót, de egyikük sem tudta meggyőzni a másikát.
Egyszer csak megszólalt mellettük a hatodik pátriárka:
Amikor megszületünk és felszállunk a vonatra, olyan emberekkel találkozunk, akikről azt hisszük, hogy egész utunkon elkísérnek: a szüleinkkel.
Sajnos a valóság más.
Ők kiszállnak egyszer, (reméljük minél később) egy állomáson, s mi ott maraduk nélkülözvén szeretetüket, együttérzésüket, társaságukat.
Életünk során mások is felszállnak a vonatra, akik fontosak lesznek a számunkra.
Testvéreink, azok gyermekei, gyermekeink , a barátaink, kedves munkatársaink, ismerőseink és mi szeretjük őket.
Néhányan, azok közül akik beszállnak, csupán kis sétának tekintik az utazást.
Mások csak szomorúsággal találkoznak útjuk során.
Mindig vannak olyanok is a vonaton, akik készek segíteni a rászorulókon.
Néhányan, amikor kiszállnak, el nem múló hiányérzetet hagynak maguk után...
Mások fel- és leszállnak, s mi alig vesszük észre őket...
Lehetnek olyanok, akiket nagyon megszeretünk, mégis másik vagonban utaznak. Máshova tartoznak Más utakat tesznek meg, de az útjaink során mindig van összetalálkozás. Ugyanolyan kedvesen folytatjuk a velük való eszmecserét, mintha sosem váltunk volna el... velük mindig megtaláljuk az összhangot,velük mindig jól érezzük magunkat, de mégis e kis találkozás után külön-külön folytatjuk tovább az utunkat... Egyedül megyünk tovább a szakaszon, amely a miénk.
Természetesen megtehetjük, hogy megkeressük őket, átverekedhetjük magunkat az ő kocsijukba. De sajnos nem tudunk melléjük ülni, mert a mellettük levő hely már foglalt.
Ilyen az utazás, telve kívánalmakkal, vággyal, fantáziálással, reménnyel és csalódással... és visszafordulni soha sem lehet.
Tegyük tehát a lehető legjobbá utazásunkat.
Próbáljuk a velünk utazók jó oldalát nézni és keressük mindenkinek a legjobb tulajdonságait...
Jusson eszünkbe, hogy bármely szakaszon találkozhatunk szenvedőkkel, akiknek szükségük van a segítségünkre. Mi is lehetünk gyakran elhagyatottak s ez annak is megadathat, aki jelen helyzetét tekintve rajtunk segíthet.
Az utazás nagy talánya, hogy nem tudjuk, meddig utazunk...de amíg utazunk adjunk mindenkinek annyit a szeretetünkből, amennyit magunknak is elvárunk... Ha ezt megtesszük, akkor boldognak mondhatjuk az utazásunkat, mert annyit kapsz, mint amennyit adsz ... van egy ilyen örök mondás... s tán igaz lehet, hiszen szóbeszéddé vált...
A remény bennem él, hogy valamikor a központi pályaudvarra érünk és ott találkozunk majd minden kedves velünk utazóval...
Tegyünk azért, hogy jó utunk legyen, a szürke hétköznapokat is meglehet szépíteni apró , pici dolgokkal, mellyel a lelkünket simogathatjuk. A végén pedig azt mondhatjuk, megérte ...
Kiszállásnál pedig akkor olyan üres helyet hagyunk magunk után, ami szeretetet és szép emlékeket hagy hátra a továbbutazókban.
Azoknak, akik az én vonatom utasai, kívánok jó utazást!
- Meg szabad néznem ezt a csészét? Még sosem láttam ennyire szépet.
A boltos a kezébe adta, és miközben csodálta a mesteri alkotást, a csésze, legnagyobb meglepetésére megszólalt:
- Nem érted, hogyan lehetek ennyire szép?
Tudod, nem voltam mindig teáscsésze. Volt idő, amikor vörös voltam és agyagnak neveztek. Mesterem kiásott, megdolgozott, összelapított, meggyúrt újra és újra, hogy üvöltöttem a fájdalomtól:
- Hagyj békén! - de Ő csak mosolygott, és így szólt:
- Még nem.
Aztán egy gyorsan forgó korongra helyezett és én hirtelen csak forogtam, forogtam, forogtam, körbe-körbe.
- Állíts meg! Szédülök! - kiabáltam, de a Mester csak ingatta a fejét, és azt mondta:
- Még nem.
Aztán betett a kemencébe. Sosem éreztem olyan forróságot! Csodálkoztam, miért akar megégetni. Sikoltoztam. Ki akartam jutni. Láthattam a Mester arcát az üvegen át, és leolvashattam ajkáról, ahogy a fejét rázta:
- Még nem.
Végül az ajtó kinyílt, kitett a polcra. Hűlni kezdtem.
- Most már jobb. - gondoltam.
Aztán mindenütt befestett. A festék szaga rettenetes volt. Undorodtam tőle.
- Hagyd abba! Hagyd abba! - kiáltottam. De csak ingatta a fejét:
- Még nem.
Aztán hirtelen újra visszatett a kemencébe. Nem ugyanabba, mint először.
Ez kétszer olyan forró volt. Úgy éreztem, megfulladok. Könyörögtem, mindent megbántam, sikoltoztam és sírtam. Közben láttam, amint rázza a fejét, és azt mondja:
- Még nem vehetlek ki.
Tudtam, nincs többé remény. Végem van. Kész voltam rá, hogy végleg feladjam, mire kinyílt az ajtó. A Mester kivett, és újra a polcra tett.
Egy órával később elém állított egy tükröt és azt mondta:
- Nézd meg magad.
Amikor a tükörbe néztem, alig tudtam hinni a szememnek:
- Ez nem én vagyok, ez nem lehetek én., ez gyönyörű! Gyönyörű vagyok!
- Szeretném, ha emlékeznél arra - mondta - tudom, fájt, amikor gyúrtalak, gyömöszöltelek, de ha nem teszem, kiszáradsz. Tudom, hogy szédültél, mikor a korongon forgattalak, de ha megállítom a korongot, szétmorzsolódsz. Tudom, hogy elviselhetetlenül forró volt a kemencében, és nem értettél, miért teszlek oda, de ha nem teszem, megrepedsz. Tudom, hogy rettenetes volt a szag, amikor bevontalak mázzal és befestettelek, de ha nem teszem, akkor sosem erősödsz meg, és nem lesz színes az életed. És ha nem teszlek újra vissza a másik kemencébe, nem élhettél volna sokáig, nem lennél elég erős.
Befejeztelek. Olyan vagy, amilyennek elképzeltem, mikor hozzáfogtam a munkához.
Ez az élet barátaim. Az én életem, és a Tied. Néhányan a kemencében vagyunk, üvöltve, sikoltozva: ‘engedj ki!’. Néhányan épp színesedünk, és ez kellemetlen, majd megőrjít. Néhányan körbe forgunk, és nem tudjuk, hol vagyunk. Csak azt kérdezzük: ‘mi történik velem? minden olyan zavaros’, és a Mester csak néz, és azt mondja: ‘Még nem vagy kész, még nem.’
– Fiam, elérkezett az időd…indulnod kell – szólt az Úr.
– Most? Már? De annyi tervem volt még – mondta a férfi.
– Sajnálom, de indulnod kell! – válaszolta Isten.
– Mi van abban a bőröndben? – kérdezte a férfi.
– A te javaid – felelte Isten.
– Az én javaim? Tehát a ruháim, a pénzem?
– Azok nem te a tulajdonaid, hanem a földi javaid részei – közölte Isten.
– Akkor az emlékeim vannak a bőröndben? – érdeklődött a férfi.
– Azok sosem voltak a tieid, azok az Idő birtokát képezték mindig – mondta az Úr.
– Akkor a bőrönd mélyén a tehetségeim rejtőznek?
– Azokat is a körülményeknek köszönheted – mondta Isten.
– Akkor a családom, a barátaim vannak benne?
– Ők sem képezték a tulajdonodat, ők az életutad részei voltak – szólt Isten.
– Akkor mi van benne, a testem? – próbálkozott tovább a férfi.
– A tested a Földé, így őt illeti – felelt Isten.
– Akkor csak egy dolog maradt, a lelkem…
– Tévedsz, a lelked az enyém!
A férfi félve kinyitotta a bőröndöt, és nagy meglepetésére az üres volt. Könnycseppek gurultak végig az arcán, majd azt kérdezte:
– Nem volt soha semmim?
– Nem, soha nem volt semmid – közölte Isten.
– Akkor, mégis miért éltem?
– Az apró pillanatoknak, örömöknek kellett volna élned, azok mind a tieid lettek volna, és itt lennének a bőröndben – mondta Isten.
124.
123.
122. Egy okos közgazdasági professzor egyszer kijelentette, hogy ő soha nem buktatott meg egy hallgatót sem, de a közelmúltban megbuktatott egy egész osztályt.
Miért? Azért mert az osztály kitartott amellett, hogy azok az elvek, miszerint mindenkinek egyenlő arányban kellene részesülnie a megtermelt javakból, nagyon is jól működnének. Nem lenne tovább szegény, sem gazdag, sőt, mindenki egyenlő alapon élne és így is érezné magát.
A professzor azt mondta, rendben, próbáljuk ki. Mától fogva mindenkinek az osztályzatát összeadjuk és egy átlag osztályzatot fog kapni mindenki. A legjobb az 5-ös és a legrosszabb az 1-es osztályzat lesz. Az osztály összes tanulója beleegyezett.
Az első teszt után mindenki 4-est kapott, így azok, akik hibátlan tesztet írtak, mert sokat tanultak, reklamáltak, viszont akik kevesebbet tanultak örültek a jobb osztályzatnak.
A második teszt alkalmával azok a hallgatók, akik az első esetben keveset tanultak, még kevésbé erőltették meg magukat, akik pedig először sokat tanultak, úgy gondolták, hogy felesleges igyekezniük, ha nem ők látják annak az eredményét, ezért ők is kevesebbet tanultak. Így a második teszt eredménye csak 2-es lett.
A harmadik teszt után mindenki elégedetlen volt, mert mindenki még kevesebbet tanult, a másikat okolva. Az eredmény elégtelen lett és mindenki megbukott.
Ekkor a professzor azt mondta nekik, hogy ha a jutalom elég nagy, a szorgalom is nagyobb, hogy valaki sikeres legyen, de ha az igyekvők jutalmát elveszik, hogy a lusta is jól járjon, senki nem fogja törni magát.
121. Egy férfi éppen elefántok mellett sétált el, amikor hirtelen megállt, mert annyira elképesztette, amit látott. Ezeket az óriási teremtményeket mindössze egy vékonyka kötél tartotta fogva, amit hanyagul a lábukra kötöttek. Semmilyen lánc, vagy ketrec nem fogta vissza őket. Egyértelműen látszott, hogy az elefántok egy pillanat alatt el tudnák szakítani kötelüket, hogy elszökjenek, de valamilyen okból kifolyólag mégsem tették meg.
A férfi megkérdezte a közelben lévő idomárt, hogy az állatok miért nem próbálnak kitörni. Az idomár pedig ezt válaszolta:
- Amikor az elefántok még nagyon kicsik voltak, ugyanezzel a kötéllel kötötték ki őket. Akkoriban ez elég volt ahhoz, hogy visszatartsa őket. Hiába próbálkoztak a kis elefántok, nem tudtak elszabadulni., így feladták. Azóta hatalmasra nőttek, de továbbra is azt gondolják, hogy a kötél erősebb náluk, ezért meg sem próbálják elszakítani.
120. Valamikor régen a világ színei elkezdtek civakodni. Mindegyik azt állította, ő a legjobb, a legfontosabb, a leghasznosabb, a kedvenc.
A zöld azt mondta:
- Tiszta sor, hogy én állok az első helyen. Az élet és a remény színét képviselem, a fű, a fák és a levelek is az én árnyalataimban pompáznak. Nélkülem az összes állat meghalna. Nézzetek végig a vidéken, meglátjátok, hogy nekem van a legnagyobb szerepem.
A kék közbevágott:
- Te csak a Földről beszélsz, de vedd szemügyre az égboltot és a tengert. A víz az élet alapja, a felhőktől a mély tengerekig mindenhol szükség van rá. Az égbolt békét, derűt, teret biztosít; béke nélkül senki és semmi nem lenne.
A sárga így szólt:
- Ti mind olyan komolyak vagytok. Én vidámságot, boldogságot, nevetést hozok az embereknek. A Nap, a Hold, a csillagok – mindegyik sárga színben pompázik. Minden alkalommal, amikor ránézel egy napraforgóra, az egész világ elmosolyodik. Nélkülem nem lenne se móka, se kacagás.
A narancs a saját nótáját fújta:
- Én vagyok az erő és az egészség színe. Talán félelmetesnek tűnök, de az emberek igényeit szolgálom. Én szállítom a legfontosabb vitaminokat: gondoljatok csak a répára, a sütőtökre, a mangóra. Bár nem vagyok mindig jelen, ha napkeltekor és napnyugtakor feltűnök az égen, a szépségem olyan letaglózó, hogy mindenkinek elakad a szava.
A piros nem bírta tovább, és kifakadt:
- Én vagyok a vezetőtök. Én vagyok a vér, a vér pedig az élet! A düh és a bátorság, a szerelem és a szenvedély színe is belőlem jön, nélkülem olyan üres lenne a Föld, mint a Hold.
- Én vagyok a vezetőtök. Én vagyok a vér, a vér pedig az élet! A düh és a bátorság, a szerelem és a szenvedély színe is belőlem jön, nélkülem olyan üres lenne a Föld, mint a Hold.
A lila kihúzta magát, és így, teljes magasságában nagyon félelmetes volt:
- Én vagyok az erő és az előkelőség színe. Királyok, vezetők, püspökök mindig engem választanak, hiszen a tekintélyt és a bölcsességet képviselem. Az emberek nem kérdeznek tőlem – hallgatnak és engedelmeskednek.
Utolsónak az indigó szólalt meg, halkabban, mint a többek, de legalább olyan meggyőzően.
- Gondoljatok rám. Én vagyok a csend színe. Nehezen veszel észre, de nélkülem minden sekélyes lenne. Én képviselem a gondolatokat, az alkonyatot és a mély vizet. Az egyensúly és a kontraszt miatt van szükség rám, az imádságért és a belső békéért.
A harcot hatalmas vihar szakította meg, villámlott, dörgött az ég. A színek félősen összebújtak, mire az eső beszélni kezdett.
- Buta színek! Harcoltok egymással, mindegyikőtök próbál dominálni. Nem tudjátok, hogy egytől-egyig egy különleges célért jöttetek létre, hogy mindannyian egyediek vagytok? Fogjátok meg egymás kezét és gyertek ide hozzám.
A színek megtették, amire az eső kérte őket, aki így folytatta:
- Mostantól, ha esni kezd, mindannyian feltűntök majd az égen, egységben, egyetértésben, hogy megmutassátok, békében is lehet élni egymással. A szivárvány a remény jelképe lesz, úgyhogy ha az áldott eső átmossa a világot, mindig meg fog jelenni az égen, hogy emlékeztessen: értékelni kell egymást.
119. A kakukk ősidők óta nem rak magának fészket. Tojásait más madarak fészkébe tojja, s azokkal költeti ki. Így van ez napjainkban is.A kakukk első tojását a varjú fészkébe tojta. A varjú pedig szülői gondoskodásának teljes melegével ápolta a fészkében lévő minden egyes tojást, így a kakukkét is. A költési idő végeztével repedezni kezdtek a tojások és sorra kibújtak a kis alig tollas madárkák, akik egy kivételével úgy hasonlítottak egymásra, mint tojás korukban. Csak egyetlen fióka volt más, mint a többi. Szebb és nagyobb volt. Ő evett legtöbbet, ő kapta a legízletesebb falatokat. Gyorsabban is nőtt, mint a többiek. Mind közül ő lett a legszebb. A kakukkfiú. Ahogy telt az idő, a fészek egyre szűkebb lett a számukra. Valami furcsa véletlen folytán a varjú fiókák szép lassan sorra kipotyogtak a fészekből. A kakukkfióka egyenként rugdosta ki őket. Ezt csak az anya varjú nem akarta tudomásul venni. Megszerette a szemre szép fiókát, a többit már ő is satnyának, semmire kellőnek vélte. Kevésbé bánta, mintha a szép kakukkvarjú pottyant volna ki...
Egy nap azonban a nagyra nőtt, megerősödött fióka elkezdte csipkedni az anya varjút. Addig-addig csipkedte, amíg az, hogy mentse az életét, kénytelen kiköltözött a saját fészkéből, hátrahagyva azt a kakukkfiókának...
Azóta sopánkodik a varjú, bárhol is járjon a világban, régi fészkét sajnálva, emlegetve rekedt hangon károgja a szót, hogy:
- Kár! Kár! Kár! Kár! Kár!...
118.
- Holnap reggel - kezdte a sebész- ki fogom nyitni a szívedet.
- Ott fogod találni Jézust - vágott közbe a fiú.
A sebész bosszankodva felnézett, és folytatta:
- Fel fogom vágni a szívedet, hogy lássam, mennyi károsodás történt.
- De amikor felnyitod a szívemet, Jézust fogod ott találni - mondta a fiú.
A sebész a szülőkre tekintett, akik csendben ültek.
- Miután látom, hogy mennyi károsodás történt, vissza fogom varrni a szívedet és a mellkasodat, és eltervezem, mi a következő lépés.
- De ott fogod találni Jézust a szívemben. A Biblia azt mondja, hogy Ő ott él. Minden zsoltár azt zengi, hogy ő ott él. Ott fogod találni őt az én szívemben. A sebésznek elege volt:
- Majd megmondom neked, mit fogok találni a szívedben! Sérült izmokat, gyenge vérellátást, és elvékonyodott érfalakat fogok találni. Ezután el fogom tervezni, hogy tudlak meggyógyítani.
- Jézust is ott fogod találni, ő ott él - mondta a fiú.
A sebész elment. Másnap, a fiú műtétjét követően leült az irodájában, és magnószalagra vette a műtéttel kapcsolatos megjegyzéseit, gondolatait: sérült főütőér, sérült tüdőbe vezető erek, elterjedt izomsorvadás, (visszafejlődés). Nincs remény a szívátültetésre, nincs remény a gyógyításra, kezelésre. Terápia: fájdalomcsillapítók, és ágyban feküdni. Prognózis: itt kis szünetet tartott... egy éven belüli halál.
Megállította a magnót, de még volt mit mondania.
- Miért? kérdezte hangosan. Miért tetted ezt? Te juttattad őt ide! Te okoztad neki ezt a gyötrelmet és Te kárhoztattad őt korai halálra! Miért?
Az Úr így válaszolt:
- A fiú az én bárányom, nem terveztem, hogy sokáig a te nyájadhoz tartozzon, mert ő az én nyájamnak tagja, és az lesz örökké. Itt a én nyájamban nem lesz fájdalom, olyan jólétben lesz része, amit te el sem tudsz képzelni. Szülei egy napon találkozni fognak vele és ők is megismerik a békességet és az én nyájam gyarapodni fog.
A sebész forró könnyeket hullajtott, de ingerültsége még ennél is hevesebb volt.
Te teremtetted ezt a fiút, te teremtetted ezt a szívet! Meg fog halni hónapokon belül. Miért?
Az Úr válaszolt:
- A fiú az én bárányom, vissza fog térni az én nyájamhoz, amint elvégezte küldetését. Én nem azért küldtem az én bárányomat a nyájadba, hogy elveszítsem, hanem azért, hogy egy másik elveszett bárányt megmentsen.
Az orvos megértette, őróla van szó, már potyogtak a könnyei.
A sebész bement a fiú betegszobájába, odaült az ágya szélére, a szülők vele szemben voltak. Amikor a fiú felébredt, suttogva kérdezte:
- Kinyitottad a szívemet?
- Igen, mondta a sebész.
- Mit találtál? - kérdezte a fiú.
- Megtaláltam Jézust - felelte az orvos.
117.
116. Egyszer egy gazdag ember egy kosárnyi szemetet adott egy szegénynek. Amikor a szegény ember kezébe vette a kosarat elmosolyodott és gyorsan elszaladt vele. A szemetet kiszedte belőle, kitakarította a kosarat, és teli rakta gyönyörű virágokkal.Visszament a gazdag emberhez és a kezébe adta a kosárnyi virágot. A gazdag ember megkérdezte: miért ad neki virágokat, amíg ő szemetet adott neki?
A szegény ember így válaszolt :
– Mindenki azt adja, ami a szívében van.
115.
114.
EZ A HIT.
Amikor egy kisgyermeket az édesapja a levegőbe dobja, a gyermek nevet, mert tudja, hogy apa el fogja őt kapni.
EZ A BIZALOM.
Amikor éjjel aludni térünk, nincs rá biztosíték, hogy reggel felébredünk, mégis beállítjuk az ébresztőórát.
EZ A REMÉNY.
112. Ha arra kérlek, hogy hallgass meg és Te tanácsot adsz, nem teljesíted kérésemet.
Ha arra kérlek, hogy hallgasd meg érzéseimet és Te elmagyarázod miért rossz, hogy így érzek, akkor rám tiportál.
Ha arra kérlek, hogy hallgass meg és te úgy érzed, hogy valamit tenned kell, hogy a problémám megoldódjon, bocsáss meg, de azt hiszem, hogy süket vagy.
Nem kértem mást, csak hogy figyelj rám és hallgass meg.
Nem kértem, hogy tanácsolj, sem hogy tegyél, nem kértem mást, csak hogy hallgass meg.
Nem vagyok tehetetlen, csak gyönge és elesett.
Amikor teszel valamit helyettem, amit nekem kell megtennem, csak megerősíted a félelmemet és gyöngeségemet. De ha elfogadod, hogy úgy érzek, ahogy érzek, még ha ez az érzés számomra érthetetlen is, lehetővé teszed, hogy megvizsgáljam és értelmet adjak az érthetetlennek. Ha ez megtörténik a válasz világossá válik és tanácsra nincs szükség.
Talán azért használ sok embernek az imádság, mert Isten nem ad tanácsot, sem megoldást, figyel és meghallgat, a többit ránk bízza.
Tehát Te is, kérlek figyelj rám és hallgass meg. Ha szólni akarsz, várj egy ideig és akkor már én is tudok Rád figyelni.
(Agnes Beguin)
111. Egy fiatal pár új házba költözik. Első reggel, reggelizés közben a fiatalasszony kinéz az ablakon, és látja, hogy a szomszéd teregeti a ruhákat.
- Milyen koszosak azok a ruhák. Lehet, hogy nem tudja, hogyan kell rendesen mosni. Talán mosószappanra lenne szüksége. - mondja a férjének.
A férj végighallgatja, és csendben fogyasztja a reggelijét. Ez így megy a következő napokban is, amikor a szomszéd kiteregeti a ruhákat, a fiatalasszony ugyanazokat a megjegyzéseket teszi rá.
Egy hónappal később a feleség meglepődve veszi észre, hogy a szárítókötélen tisztára mosott ruhák sorakoznak, és meg is jegyzi a férjének:
- Nézd, végre valahára megtanulta a szomszédasszonyunk, hogyan kell rendesen kimosni a ruhákat! Vajon ki taníthatta meg rá?
A férj ekkor felnéz, és így szól:
- Ma korán reggel felkeltem, és megtisztítottam az ablakokat.
Így van ez..., hogy kit, vagy mit, milyennek látunk, mindig azon múlik, hogy mennyire tiszta az ablak, amin keresztül nézzük.
110. Tél volt. Hosszú idő óta a legkeményebb tél. Sok állat halt meg a kegyetlen hideg miatt. A sünök – érezve a fagyhalál veszélyét – úgy döntöttek, hogy szorosan egymáshoz bújva próbálják átvészelni az időjárás viszontagságait. Így melegen tudták tartani egymást, azonban mindegyikük érezte a fájdalmat, amit a hozzá legközelebb lévő társainak tüskéi okoztak.Egy idő után, amikor már egyre nehezebben viselték a társaik tüskéi által okozott sebeket, elhatározták, hogy eltávolodnak egymástól. Azonban ahogy ezt megtették, egyre többen fagytak meg közülük magányosan. A sünök ekkor rájöttek, hogy vagy elviselik a hozzájuk legközelebb lévő társaik tüskéit, vagy magukra maradva fagynak halálra hamarosan.
A sünök megértették, hogy a külső viszontagságok elviseléséhez szükségük van egymásra, ezért újra összebújtak, és elfogadták, hogy társaik tüskéi időnként sebeket ejtenek rajtuk, mint ahogy ők is sebet ejtenek saját tüskéikkel társaikon, de az egymástól kapott melegség megmenti az életüket.
109.
108. Amikor a madár él...hangyákat eszik. Amikor a madár elpusztul...a hangyák eszik meg. Az idő és a körülmények bármikor megváltozhatnak. Soha ne bánts meg, vagy értékelj le másokat, mert lehet, hogy ma erős vagy, de ne feledd, az idő nálad is erősebb! Egy fából több millió gyufaszál készülhet, de egy gyufaszál is elég lehet, hogy több millió fa lángoljon...107.
106.
105. Egy festőt egyszer arra kértek, rajzolja le a békességet.
A feladat egyszerűnek látszott, s ő nyomban neki is látott.
Rajzolt tengert, széltől mentesen, rajta egy hajót, mely állt csöndesen.
Utasa mind lusta álomba merült..., s a kép összegyűrve a szemétre került.
Nem békesség volt a papíron, hanem szélcsend és unalom.
Aztán újabb rajzba kezdett, s egy szundító öreg bácsit festett.
De békességet nem ábrázolt ez sem, nekiállt hát, hogy tovább keressen.
Aztán újabb rajzba kezdett, s egy szundító öreg bácsit festett.
De békességet nem ábrázolt ez sem, nekiállt hát, hogy tovább keressen.
Rajzolt virágot, csöndes téli tájat, békésen legelésző birkanyájat...
A papírkosár lassan tele lett, s közben be is esteledett.
Ám az este sem volt békés, messziről hallatszott a mennydörgés.
Vihar közeledett, az ég rengett, a festő az ablaknál töprengett.
Nézte a szélben sodródó leveleket, a villámokat, mik átjárták az eget.
A ház előtti tölgy recsegve hajlongott, kövér esőcseppek verték az ablakot.
A festő nem tudta, tovább hogyan legyen, Istent kérte hát, hogy csodát tegyen.
Tekintete ekkor ismét a fára esett, s ott meglátta, amit egész nap keresett.
A fa egyik vastag benső ágán, úgy a fának szíve táján,
A papírkosár lassan tele lett, s közben be is esteledett.
Ám az este sem volt békés, messziről hallatszott a mennydörgés.
Vihar közeledett, az ég rengett, a festő az ablaknál töprengett.
Nézte a szélben sodródó leveleket, a villámokat, mik átjárták az eget.
A ház előtti tölgy recsegve hajlongott, kövér esőcseppek verték az ablakot.
A festő nem tudta, tovább hogyan legyen, Istent kérte hát, hogy csodát tegyen.
Tekintete ekkor ismét a fára esett, s ott meglátta, amit egész nap keresett.
A fa egyik vastag benső ágán, úgy a fának szíve táján,
a viharról szinte mit sem sejtve, ült egy madár, fejét szárnya alá rejtve.
Nyugodtan aludt, miközben zengett az ég. Ez hát az igazi békesség.
- Uram, te megmutattad békességedet! - szólt a festő, és nem tévedett.
Csodálatos isteni békesség ez, mit a viharban alvó madár jelképez.
A világ legyen bármily nyugtalan, ha szívünkben Isten békessége van.
Nyugodtan aludt, miközben zengett az ég. Ez hát az igazi békesség.
- Uram, te megmutattad békességedet! - szólt a festő, és nem tévedett.
Csodálatos isteni békesség ez, mit a viharban alvó madár jelképez.
A világ legyen bármily nyugtalan, ha szívünkben Isten békessége van.
104. Egy sikeres üzletember már idős volt és érezte, eljött az ideje, hogy kiválassza ki vigye tovább az üzletet. Viszont nem az egyik igazgatót, sőt nem is gyermekei közül valamelyiket jelölte ki a posztra, hanem valami egészen mást tett. Összehívta az összes fiatal alkalmazottat és ezt mondta nekik:
- Mindegyikőtöknek adok egy nagyon különleges MAGOT. Szeretném, ha elültetnétek, öntöznétek, és jöjjetek vissza mához egy évre azzal, amit neveltetek a magból. Akkor majd megnézem a növényeiteket és kiválasztom, ki lesz a következő vezérigazgató.
A fiatalok között volt Jim is, aki a többiekhez hasonlóan magot kapott. Hazavitte, cserepet, földet, komposztot kerített és elültette a magot. Gondosan kiválasztott, napfényes, védett helyre tette a cserepet, minden nap meglocsolta és figyelte, mikor bújik elő a növénye. Körülbelül három hét elteltével a többi alkalmazott már a kikelt növényekről beszélgetett, de Jim magjából semmi sem bújt elő. Teltek a további hetek, majd hónapok, és még mindig semmi. Addigra már mindenki a szépen fejlődő növényéről mesélt, de Jimnek nem volt növénye, úgy érezte, kudarcot vallott. Hat hónap elteltével a többieknek már magasan zöldellő növényei voltak, de Jim cserepében nem volt semmi. Tudta, hogy biztosan elpusztult a magja, mégis tovább locsolta, trágyázta a földet, annyira akarta, hogy kikeljen, de mindhiába.
Egy év elteltével, bár nagyon szégyenkezve, de ő is elvitte az üres cserepét a tanácsterembe. Csodálattal nézte a többi alkalmazott által nevelt gyönyörű, mindenféle alakú és méretű növényt. Jim üres cserepét látva, sok kollégája kinevette, páran sajnálták.
Amikor az idős vezérigazgató belépett, körülnézve megdicsérte az ifjakat, hogy milyen csodálatos növényeket neveltek, majd Jimhez lépve megkérdezte, hogy mi történt, miért üres a cserepe? Jim restelkedve mesélte el történetét.
A vezérigazgató ránézett Jimre, majd így szólt:
- Egy évvel ezelőtt az itt lévők közül mindenkinek adtam egy magot. Arra kértelek titeket, hogy ültessétek el, öntözzétek és hozzátok vissza nekem e napon. Én mindenkinek főtt magot adtam; halottak voltak - lehetetlen volt, hogy kibújjanak a földből. Mindegyikőtök, Jimet kivéve, fákat, növényeket és virágokat hozott nekem. Amikor észrevettétek, hogy a magok nem kelnek ki, kicseréltétek a tőlem kapott magot egy másikra. Jim volt az egyetlen, akiben megvolt a kellő bátorság és őszinteség, hogy egy olyan edényt hozzon ide, amiben az én magom van.
Íme az új vezérigazgatótok! Jimnek hívják.
103. A bárányka alig jött a világra, észrevette, hogy az állatok között ő a leggyengébb. Állandóan torkában dobogott a szíve. Nagyon félt, hogy valami vadállat megtámadja, s akkor hogyan fog megmenekülni. Elmesélte bánatát a Teremtőnek.- Szeretnél kapni valamit, hogy megmenekülj? - kérdezte jóságosan a Teremtő.
- Igen, jó lenne - volt a válasz.
- Megfelelne egy pár erős agyar?
- Akkor a friss füvet biztosan nem tudnám leharapni.
- Akkor két hegyes szarv, talán?
- Az sem, mert biztosan rosszra használnám őket.
- Vagy olyan méregfog, mint a kígyóé, hogy mérget marjál az ellenfél testébe?
- Szó sem lehet róla. Engem is gyűlölne mindenki.
- Talán akkor két erős pata?
- Az sem kell, mert lónak néznének.
- De mégis, valami csak kellene, hogy megsebezd, aki meg akar támadni?
- Megsebezni, én? Arra nem lennék képes. Inkább maradok olyannak, amilyen vagyok.
- Megfelelne egy pár erős agyar?
- Akkor a friss füvet biztosan nem tudnám leharapni.
- Akkor két hegyes szarv, talán?
- Az sem, mert biztosan rosszra használnám őket.
- Vagy olyan méregfog, mint a kígyóé, hogy mérget marjál az ellenfél testébe?
- Szó sem lehet róla. Engem is gyűlölne mindenki.
- Talán akkor két erős pata?
- Az sem kell, mert lónak néznének.
- De mégis, valami csak kellene, hogy megsebezd, aki meg akar támadni?
- Megsebezni, én? Arra nem lennék képes. Inkább maradok olyannak, amilyen vagyok.
Elfelejtettük, hogy bizonyos fokig olyanok vagyunk, mint a védtelen állatok, éles fogak vagy karom nélkül, minden támadásnak kiszolgáltatva.
Nem a ravaszság ment meg, hanem az áldozat: a képesség, hogy másokat szeressünk vagy helyet engedjünk mások szeretetének.
Nem a mi keménységünk ad az éjszakának langyos meleget, hanem mások óhaja, hogy fel tudjanak melegedni. Az ember igazi ereje a gyengédsége.
Nem a ravaszság ment meg, hanem az áldozat: a képesség, hogy másokat szeressünk vagy helyet engedjünk mások szeretetének.
Nem a mi keménységünk ad az éjszakának langyos meleget, hanem mások óhaja, hogy fel tudjanak melegedni. Az ember igazi ereje a gyengédsége.
102. Volt egyszer egy vak lány, aki gyűlölte magát amiatt, hogy vak volt. Mindenkit gyűlölt kivéve a kedvesét, aki mindig vele volt. Mondta egyszer a barátjának:
- Ha látnám a világot, hozzád mennék feleségül.
Egy napon valaki ajándékozott neki egy szempárt. Amikor levették szeméről a kötést, látta az egész világot beleértve a barátját is. A fiú megkérdezte:
- Most, hogy látod a világot, hozzám jössz feleségül?
A lány a fiúra nézett, és látta, hogy vak. A lehunyt szemhéjak látványa szinte sokkolta. Erre nem számított. Az a gondolat, hogy élete hátra lévő részében ezt kell néznie, arra a döntésre vezette, hogy visszautasítsa a fiút.
A fiú csendesen könnyezett, majd egy pár nap múlva írt néhány sort a lánynak:
"Vigyázz jól a szemeidre, mert mielőtt a tied lettek, előtte az enyémek voltak."
Valahogy így működik az emberi agy, amikor megváltozik a helyzetünk. Csak kevesen emlékeznek arra, milyen volt az életük azelőtt, és ki az, aki mindig mellettük volt a nehéz időkben.
101.
Sétálok végig az utcán. Van egy mély lyuk a járdán. Beleesek. Elveszett vagyok... remény nélküli. Nem az én hibám. Egy örökkévalóság lesz, mire kijutok.
Sétálok ugyanazon az utcán. Van egy mély lyuk a járdán, úgy teszek, mintha nem látnám. Megint beleesek. Nem tudom elhinni, hogy megint ugyanott vagyok, de nem az én hibám. Ismét hosszú időbe telik, mire kijutok.
Sétálok ugyanazon az utcán. Van egy mély lyuk a járdán. Látom, hogy ott van, mégis beleesek. Ez már szokás... Nyitva a szemem, tudom, hol vagyok. Az én hibám. Azonnal kikerülök onnan.
Sétálok ugyanazon az utcán. Van egy mély lyuk a járdán. Kikerülöm.
Egy másik utcán sétálok.
100. Egy éjszaka béka brekegése zavarta meg a kolostor kertjében imádkozó szerzetest. Megpróbált nem a brekegésre figyelni - mindhiába. Elfutotta a méreg, és rákiáltott a békára:
- Csönd! Imádkozom!
A szerzetes kérése - mivel szent ember volt - meghallgatásra talált az égben. Minden teremtmény nyomban elnémulva adta meg neki az imához szükséges csendet.
De ekkor egy hang zavarta meg a barát imáját. Belülről jött, a lelke mélyéről:
- És ha Isten ugyanolyan szépnek találja a béka brekegését, mint a te zsoltáros imádat?!
- Mi tetszhet már az Úrnak egy béka brekegésében? – válaszolta a szerzetes kelletlenül. De a hang nem csitult el:
- Akkor miért teremtette az Isten a békát ilyen hanggal?
A barát elhatározta, utánajár a kérdésnek. Odaszólt a békának:
- Brekegj!
A béka teljesítette a parancsot, hamarosan a környék összes békája csatlakozott hozzá, koncertjük betöltötte az éjszakát.
A szerzetes hallgatta, hallgatta a késő békazenét, egyre szebbnek találta, harmonikusan illett a holdfényes éjszakához.
Amikor felállt, hogy cellájába menjen, még egyszer hallani vélte a hangot a lelke mélyéből:
- Régen nem voltunk már ilyen meghitten együtt.... - súgta fülébe ....
99. Egy ember hajtott az országúton, és megpillantott egy mozdulatlan kígyót az úttest közepén. A fickó megállt, látta, hogy a kígyó megsebesült, ezért hazavitte, ápolta, meggyógyította. Amikor a kígyó fölépült, kinyitotta neki a bejárati ajtót, hogy elmehessen. Ahogy a csörgőkígyó kifelé tekergődzött, megmarta az ember lábát, aki mielőtt még a méreg végzett volna vele, odaszólt a kígyónak:
- Befogadtalak, etettelek, meggyógyítottam a sebeidet, és most azzal fizetsz, hogy megmarsz?
A kígyó pedig így válaszolt:
- Ez mind igaz. De mindeközben végig tudtad, hogy én kígyó vagyok.
98. Egy szegény asszony talált egyszer egy tojást.Boldogan hívta magához a férjét és gyermekeit:
- Megszűnt a nyomor - mondta nekik.
- Nézzétek, mit találtam: egy tojást. Nem esszük meg, hanem átvisszük a szomszédasszonyhoz, hogy tegye a kotló alá és keltesse ki. Így hamarosan lesz egy csibénk, amelyből nemsokára tyúk lesz. Természetesen azt sem esszük meg, hanem tojatjuk tovább, hogy legyen sok csirkénk, meg tyúkunk és még több tojásunk. Nem eszünk sem tojást, sem csirkét, de még tyúklevest sem. Mindent eladunk és az árán veszünk egy borjút. Neveljük a borjút, amíg tehén nem lesz belole. A tehénnek lesz sok borjúja, nekünk meg lassan egy egész csordánk. Eladjuk a csordát és veszünk az árán telket, a telekre építünk, az egyik részt eladjuk és veszünk rajta... Amíg nagy lelkesedéssel így szónokolt az asszony, a tojás kicsúszott a kezéből, leesett a földre és ... nem maradt belőle mást, csak egy álom.
A mi elhatározásaink gyakran hasonlítanak ennek az asszonynak a fecsegéseire? "Majd megcsinálom. Majd megmondom... El fogom érni..." Aztán telnek a napok, az évek és nem teszünk meg semmit.
97. Kedves Gazdi! Ma meghaltam...
Meguntál és elvittél a menhelyre. Túlzsúfolt volt és én szerencsétlen számot kaptam. Most egy fekete műanyag zsákban vagyok. Néhány más kölyök megkapja majd az én alig használt pórázomat, amit itt hagytál. A nyakörvem kicsi volt és piszkos, de a hölgy levetette rólam, mielőtt átküldött volna a Szivárvány-hídon.
Lehet, hogy még otthon lehetnék, ha nem rágom szét a cipődet. Nem tudtam mi az, csak annyit, hogy bőr, és ott van a padlón a Te szagoddal. Csak játszottam.
Lehet, hogy még otthon lennék, ha szobatiszta vagyok? Az orrom beledugása abba, amit én csináltam, csak megszégyenített. Vannak könyvek és kutyakiképzők, ahonnan megtanulhattad volna, hogyan kell nekem megtanítani, hogy jelezzek az ajtónál.
Lehet, hogy még otthon lennék, ha nem viszek be bolhákat a lakásba. Bolhairtó nélkül nem tudtam megszabadulni tőlük azután, hogy kint hagytál az udvaron.
Lehet, hogy még otthon lennék, ha nem ugatok? Csak énekeltem, hogy "ijedt vagyok", "magányos vagyok", "itt vagyok", "a legjobb barátod akarok lenni".
Lehet, hogy még otthon lennék, ha felvidítalak? Ha megütöttél, nem tudtam megtanulni.
Lehet, hogy még otthon lennék, ha szántál volna időt arra, hogy megtanítasz helyesen viselkedni, de az első hét után már nem törődtél velem, pedig az összes időmet arra szántam, hogy VÁRJAK RÁD!
Ma meghaltam.
Szeretettel. Kiskutyád.
96.
95. Egy 16 éves fiú külföldre utazott. Mikor visszajött, a repülőtéren Édesanyja örömkönnyekkel várta. Átölelte a fiút olyan erősen, ahogy csak tudta, mert nagyon hiányzott neki. Erre azt mondta a fia:
- Mama, tudom, hogy szeretsz, de blamálsz engem, ha ennyi ember előtt ölelgetsz, mintha kisgyerek lennék!
Nagyon megbántotta ezzel az Édesanyját, aki azt gondolta, a fia nem örül viszontlátni őt. 6 évvel később a fiú ismét külföldre utazott. Ekkor már 21 éves volt, de Édesanyja mégis kikísérte a repülőtérre, hogy elbúcsúzzon tőle. Ám ezúttal nem ölelte át fiát, hanem elfordult és könnyeit visszanyelve mondta neki:
- Vigyázz magadra fiam!
Mikor a fiú visszatért, Édesanyja nem volt a repülőtéren. Otthon egy levelet talált mamájáról. Kíváncsian nyitotta ki és olvasta végig. Élete legrosszabb pillanatait élte meg. A levélben ez állt:
- Fiam, mikor ezeket a sorokat olvasod, én már a temetőben leszek, mert meghaltam rákban. Mikor elutaztál nem öleltelek meg, hogy ne blamáljalak, pedig tudtam, hogy utoljára látlak téged. Nagyon szeretlek és mindig a közeledben leszek. Szeretettel ölel Mama.
94. 21 év házasság után a feleségem arra kért, vigyek el egy másik nőt vacsorára és utána esetleg egy mozira, majd hozzátette:
- Szeretlek, de tudom, hogy ez a másik nő is szeret és jól esne neki, ha egy kis időt együtt töltenétek.
Ez a bizonyos másik nő, akivel a feleségem kért, hogy 'randizzak', nem volt más, mint az Édesanyám, aki már 19 éve özvegy, és akit a munkám, meg a 3 gyerek miatt ritkán tudtam látogatni, jóformán csak a nagyon jeles alkalmakkor. Még aznap este felhívtam, hogy menjünk el egy vacsorára és utána esetleg egy moziba.
- Mi történt, jól vagy, minden rendben? - kérdezte aggódva.
Nem csodálkoztam a reakcióján, hiszen viszonylag későn este telefonáltam és a meghívás is eléggé váratlanul érte, ilyen találkozónk soha nem volt még.
- Semmi baj nem történt, csak gondoltam jó lenne együtt vacsorázni, beszélgetni. Csak te és én. - válaszoltam.
Egy kis néma csönd után rávágta:
- Nagyon szeretném, ez nem is kérdés.
Azon a pénteken, amikor érte mentem, hogy felvegyem a házánál, egy kicsit ideges voltam, s láttam rajta, hogy ő is elég izgatott. Az ajtóban várt, már a kabátját is magára vette. Még fodrásznál is volt előtte, a haja szépen begöndörítve és azt a ruhát viselte, amit a legutolsó házassági évfordulójukon vett fel. Úgy mosolygott mint egy angyal.
- Mondtam a barátnőknek, hogy 'randink' lesz, teljesen odavoltak. Alig várják, hogy meséljek mi volt a találkánkon. - szólt egyből, ahogy beült az autóba.
Elmentünk egy hangulatos kis étterembe, úgy karolt belém, mintha a First Lady lett volna. Éreztem, milyen büszkén állt az oldalamon, ahogy egy igazi anyának kell. Miután leültünk, elkezdtem felolvasni a menüt, mivel nem igazán látta tisztán az apró betűket. Nagyjából a felénél tartva felnéztem és észrevettem, milyen ámulattal bámul engem, egy kedves mosollyal az arcán.
- Régebben, mikor kicsi voltál, mindig én olvastam fel a menüt neked. - mondta, a tekintetén látszódott is, hogy elmerengett azokon a szép időkön.
Nagyon kellemes, jó kis beszélgetést folytattunk a vacsora alatt. Átbeszéltük kinek mik a jelenlegi dolgai, élményei. Elszaladt az idő, olyannyira, hogy le is késtük a mozit.
Később, ahogy megérkeztünk a házához ezt mondta:
- Mit szólsz egy következő alkalomhoz, de csakis ha megengeded, hogy a vendégem légy kisfiam.
- Legyen, semmi gond. - mondtam.
- Milyen volt a 'randi'? - kérdezte a feleségem, mikor hazaértem.
- Nagyon jó, sokkal jobb, mint amit elképzeltem. - válaszoltam neki lelkesen.
Pár nappal később édesanyám egy hirtelen szívrohamban meghalt. Teljesen váratlanul történt, így elbúcsúzni sem volt tőle lehetőségem. Nem sokkal később pedig levél érkezett, egy előre kifizetett számlával, rajta az étterem neve, ahová vacsorázni vittem, és benne egy cetli:
- Előre kifizettem a számlát, mert nem voltam benne biztos, hogy még ott lehetek. Két főre, egyik a tiéd a másik pedig a feleségedé. Szeretném, hogy tudd, milyen fontos volt nekem az az este! Szeretlek fiam!
93. Egy pszichológus körbesétált a teremben miközben stresszkezelést tanított. Amikor felemelt egy pohár vizet, mindenki arra számított, hogy a „félig üres vagy félig tele” kérdést teszi majd fel. Ehelyett azt kérdezte, hogy milyen nehéz a pohár, majd így folytatta:
- A tényleges súly nem számít, attól függ, hogy mennyi ideig tartom a poharat a kezemben. Ha csak egy percig, akkor nincs semmi baj. Ha egy óráig, akkor fáj tőle a karom. Ha egy napig, akkor a karom elzsibbad és lebénul. A pohár súlya nem változik meg, de minél tovább tartom a kezemben a poharat, az annál nehezebb lesz.
A stressz és az aggodalom ugyanolyan, mint a pohár víz. Ha csak rövid ideig gondolsz rájuk, nem történik semmi. Ha egy kicsit hosszabb ideig gondolsz rájuk, elkezdenek fájni. És ha egész nap rájuk gondolsz, bénultnak érzed magad, semmit sem tudsz rendesen megcsinálni.
Fontos tehát, hogy megválj a stressztől. A nap folyamán vesd le válladról a terheket, amilyen hamar csak lehet! Ne hordozd azokat még éjszaka is! Tedd le a poharat!
92. Egy 90 éves özvegyasszony éppen az idősek otthonába költözött, mivel megvakult. Amikor a liftben a nővér megpróbálta leírni neki, hogy milyen lesz az új szobája, az idős asszony közbevágott és így szólt: „Nagyon tetszik!” „De hát még nem is látta!” – mondta a nővér. „Az nem számít – jött a válasz –, a boldogság olyan, amit előre eldönthet az ember! Az, hogy tetszik-e vagy nem tetszik, nem azon múlik, hogy a berendezés hogy van kialakítva. Az az igazán fontos, hogy én hogyan viszonyulok hozzá; én pedig már eldöntöttem, hogy nekem tetszeni fog. Minden reggel, amikor felkelek, eldönthetem, hogy lefoglalom-e magam testem azon részeivel, amelyek már nem működnek, vagy pedig hálát adok azokért, amelyek még működnek! Minden nap ajándék, úgyhogy amíg végleg le nem hunyom a szemem, addig azokra az áldásokra fogok koncentrálni, amelyeket minden egyes új nap tartogat a számomra, és azokra a nagyszerű emlékekre irányítom a figyelmemet, amelyeket idáig összegyűjtöttem.
91. Egyszer volt, hol nem volt... a kéklő égen, a csillogó napsütésben, szállt magasan, szabadon egy hattyú. Fiatal, daliás volt, fajának legszebbike s a szabadságérzete még inkább azzá tette. Szállt, röpült s többet, többet akart látni, minden meg akart ismerni, meg akart élni. Az öreg hattyúk figyelmeztették:
- Ne röpülj túl magasra, maradj velünk, köztünk, a vágyaidnak korlátot kell szabni, óvatosnak kell lenni, mert fajodtól távolodva sok veszély leselkedik rád...
De a hattyú nem hallgatott senkire. Szóba állt a sasokkal, elrepült a legmagasabb csúcsig, majd tovább próbálkozott, meg akarta tudni, ott kik élnek. Szállt repült egyre magasabbra, míg a nap szárnyába nem kapott. Kiáltani sem maradt ideje, a vidám, gyönyörű hattyú egyszeriben égett tollú fekete lett, s pillanatok alatt lezuhant le éppen egy baromfiudvarba...Tyúkok, kacsák szétrebbentek, csak egy kacsalány rohant hozzá... Szárnyával óvta a nap melegétől, csőrébe magot, vizet vitt neki...
Jó volt a kerítés adta biztonság, a gondoskodás, így észre sem vette, hogy bár egyre erősödik, tolla ismét pompázik, már nyakát egyenesen tartja, mint a kacsák. És egyre gyakrabban nézte a kacsalányt, akit egyre szebb hattyúnak látott... (Múltját, származását, ősei tanácsát lassan feledni kezdte.) Már együtt mentek enni, inni és hamarosan hosszú nyakú kiskacsájuk is kibújt a tojásból, aki apját látva éppen úgy magasra tartotta fejét...
Történt egyszer, mikor mindenki lement a tóra fürdeni, hogy maga maradt a baromfiudvarban. Nagy volt a hőség, megszomjazott... Ahogy az itatóhoz lépett a víz tükrében meglátta az égen szálló hattyúkat... Szépek voltak, szabadok, ami szeméből kövér könnyeket csalt ki. Szárnyaival csapkodott, emelkedni kezdett.
Befejezés 1:
- Tudok repülni! Örvendezett.
Haza térő "párja" aggódva nézte, mire megszólalt a legöregebb kacsa:
- Kacsának, kacsa, hattyúnak, hattyú a párja egy életre. Minden más csak időpocsékolás!
Befejezés 2:
Majd elernyedt és összeesett. Hazatérő "párja" aggódva nézte, mire megszólalt a legöregebb kacsa:
- A teste, míg él tiéd lehet, de a lelke mindig az egekig száll, egyedül…
90.
- Rettenetesen szükségem van egy kis segítségre, máskülönben megbolondulok.
Egyetlen szobában élünk, a feleségem, a gyermekeim, meg az apósom és anyósom. Az idegeink kikészültek, egymással üvöltözünk. A szobánk maga a pokol.
- Megígéred, hogy megteszed,
akármit is mondok neked? - kérdezte a Mester.
- Esküszöm, bármit megteszek.
- Jól van. Hány állatotok van?
- Egy tehenünk, egy kecskénk és hat tyúkunk.
- Tartsd bent azokat is a szobában, ahol laktok. Aztán egy hét múlva gyere vissza.
A tanítvány megrémült. De mivel megígérte a Mesternek, hogy engedelmeskedik, bevitte az állatokat is. Egy hét múlva nyomorultan és siránkozva tért vissza.
- Idegroncs vagyok. A kosz! A bűz! A zaj! Az őrültség határán vagyunk mindannyian!
- Menj haza - mondta a Mester -, és tedd ki az állatokat.
Az ember egész úton rohant hazafelé. Másnap örömtől csillogó szemmel jött vissza.
- Mily gyönyörű az élet! Az állatok kint vannak. A szobánk maga a mennyország, olyan csendes, tiszta és tágas!
89. Sok évvel ezelőtt Éva néni ötödikes osztálya előtt állt, és azt a hazugságot mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti. De ez lehetetlen volt, mert az első sorban Horváth Peti olyan rendetlen és figyelmetlen kisfiú volt, hogy Éva néni valójában élvezettel írt a feladataira vastag piros ceruzával nagy X jeleket, és a lap tetejére pedig legrosszabb érdemjegyet.
Egy napon Éva néni a gyerekek régi bizonyítványait nézte át, és megdöbbent Peti előző tanítóinak bejegyzésein. ,,Peti tehetséges gyerek, gyakran jókedvűen kacag. Munkáját pontosan végzi és jó modorú. Öröm a közelében lenni" - írta első osztályos tanítója.
Másodikban így szólt a jellemzés: ,,Peti kitűnő tanuló, osztálytársai nagyon szeretik, de aggódik, mert édesanyja halálos beteg. Az élet Peti számára valódi küzdelem lehet."
Harmadik osztályos bizonyítványában ez állt: ,,Édesanyja halála nagy megrázkódtatás számára. Igyekszik mindent megtenni, de édesapja nem nagyon törődik vele."
Negyedik osztályos tanítója ezt írta: ,,Peti visszahúzódó és nem sok érdeklődést mutat az iskola iránt. Nem sok barátja van, és néha alszik az osztályban." Ezeket olvasva Éva néni ráébredt a problémára és elszégyellte magát.
Még rosszabbul érezte magát, amikor a Karácsonyi ünnepségen tanítványai fényes papírba csomagolt, gyönyörű szalaggal átkötött ajándékait bontogatta, és köztük meglátta Peti ajándékát, a fűszeresnél kapható vastag barna papírba bugyolálva. Éva néni a gyerekek előtt bontotta ki az ajándékokat, és gondosan nyitotta ki Peti csomagját. Néhány gyerek nevetni kezdett, amikor meglátta a kövekkel kirakott karkötőt, amiből néhány kő hiányzott, és mellette egy negyedüvegnyi parfümöt. De a gyerekek nevetése abbamaradt, amikor hallották, ahogy Éva néni felkiált: ,,Milyen szép karkötő!", és látták, hogy felveszi a karkötőt és csuklójára cseppent a parfümből.
Horváth Peti egy kicsit tovább maradt az iskolában, hogy megszólíthassa: ,,Éva néni, ma olyan volt az illata, mint valamikor édesanyámé." Éva néni sokáig sírt, amikor a gyerekek elmentek. Attól a naptól kezdve nem olvasást, írást és matematikát tanított. Elkezdte a gyerekeket tanítani.
Éva néni különös figyelmet szentelt Petinek. Ahogy dolgozott vele, Peti elméje mintha életre kelt volna. Minél több bátorítást kapott, annál gyorsabban reagált. Év végére Peti az osztály élére került, és már azért volt hazugság, hogy minden gyerekeket egyformán szeret, mert Peti lett a legkedvesebb diákja.
Négy évvel később egy üzenetet talált Petitől, amit az ajtaja alatt csúsztatott be. Az állt benne, hogy ő volt élete legjobb tanítója. Azt írta, hogy befejezte a középiskolát, az osztályában harmadik volt az élen.
Négy évvel később egy újabb üzenet érkezett, amiben azt mondta el, hogy bár voltak nehéz időszakok, kitartott tanulmányai mellett, és hamarosan egyetemi diplomát szerez, legmagasabb kitüntetéssel.
Még négy év telt el, és újra levél érkezett Petitől. Ebben elmondta, hogy miután megszerezte diplomáját, elhatározta, hogy tovább tanul. Hozzátette, hogy még mindig Éva néni a legjobb és legkedvesebb tanára, aki valaha is volt. Ez alatt a levél alatt az aláírás hosszabb volt: Dr. Horváth Péter.
A történetnek nincs vége itt. Azon a tavaszon újabb levél érkezett.
Peti elmondta, hogy találkozott egy lánnyal, és nősülni készül, és kérdezte, hogy Éva néni elfoglalná-e a vőlegény édesanyja számára fenntartott helyet.
Természetesen Éva néni elfogadta a meghívást.
A régi karkötőt vette fel, amiről kövek hiányoztak, és azt a parfümöt cseppentette magára, amire Peti úgy emlékezett, hogy utolsó együtt töltött Karácsonykor viselte az édesanyja.
Megölelték egymást, és Dr. Horváth Péter Éva néni fülébe súgta, ,,Köszönöm, Éva néni, hogy hitt bennem. Hálásan köszönöm, amiért segített nekem, hogy fontosnak érezzem magam, megmutatta nekem, hogy számítok, és az életem érték."
Éva néni könnyekkel a szemében visszasúgta, ,,Peti, tévedsz. Te voltál az, aki megmutattad nekem, hogy számítok, és az életem érték. Amikor találkoztam veled megtanultam, hogy hogyan érdemes tanítani."
Másodikban így szólt a jellemzés: ,,Peti kitűnő tanuló, osztálytársai nagyon szeretik, de aggódik, mert édesanyja halálos beteg. Az élet Peti számára valódi küzdelem lehet."
Harmadik osztályos bizonyítványában ez állt: ,,Édesanyja halála nagy megrázkódtatás számára. Igyekszik mindent megtenni, de édesapja nem nagyon törődik vele."
Negyedik osztályos tanítója ezt írta: ,,Peti visszahúzódó és nem sok érdeklődést mutat az iskola iránt. Nem sok barátja van, és néha alszik az osztályban." Ezeket olvasva Éva néni ráébredt a problémára és elszégyellte magát.
Még rosszabbul érezte magát, amikor a Karácsonyi ünnepségen tanítványai fényes papírba csomagolt, gyönyörű szalaggal átkötött ajándékait bontogatta, és köztük meglátta Peti ajándékát, a fűszeresnél kapható vastag barna papírba bugyolálva. Éva néni a gyerekek előtt bontotta ki az ajándékokat, és gondosan nyitotta ki Peti csomagját. Néhány gyerek nevetni kezdett, amikor meglátta a kövekkel kirakott karkötőt, amiből néhány kő hiányzott, és mellette egy negyedüvegnyi parfümöt. De a gyerekek nevetése abbamaradt, amikor hallották, ahogy Éva néni felkiált: ,,Milyen szép karkötő!", és látták, hogy felveszi a karkötőt és csuklójára cseppent a parfümből.
Horváth Peti egy kicsit tovább maradt az iskolában, hogy megszólíthassa: ,,Éva néni, ma olyan volt az illata, mint valamikor édesanyámé." Éva néni sokáig sírt, amikor a gyerekek elmentek. Attól a naptól kezdve nem olvasást, írást és matematikát tanított. Elkezdte a gyerekeket tanítani.
Éva néni különös figyelmet szentelt Petinek. Ahogy dolgozott vele, Peti elméje mintha életre kelt volna. Minél több bátorítást kapott, annál gyorsabban reagált. Év végére Peti az osztály élére került, és már azért volt hazugság, hogy minden gyerekeket egyformán szeret, mert Peti lett a legkedvesebb diákja.
Négy évvel később egy üzenetet talált Petitől, amit az ajtaja alatt csúsztatott be. Az állt benne, hogy ő volt élete legjobb tanítója. Azt írta, hogy befejezte a középiskolát, az osztályában harmadik volt az élen.
Négy évvel később egy újabb üzenet érkezett, amiben azt mondta el, hogy bár voltak nehéz időszakok, kitartott tanulmányai mellett, és hamarosan egyetemi diplomát szerez, legmagasabb kitüntetéssel.
Még négy év telt el, és újra levél érkezett Petitől. Ebben elmondta, hogy miután megszerezte diplomáját, elhatározta, hogy tovább tanul. Hozzátette, hogy még mindig Éva néni a legjobb és legkedvesebb tanára, aki valaha is volt. Ez alatt a levél alatt az aláírás hosszabb volt: Dr. Horváth Péter.
A történetnek nincs vége itt. Azon a tavaszon újabb levél érkezett.
Peti elmondta, hogy találkozott egy lánnyal, és nősülni készül, és kérdezte, hogy Éva néni elfoglalná-e a vőlegény édesanyja számára fenntartott helyet.
Természetesen Éva néni elfogadta a meghívást.
A régi karkötőt vette fel, amiről kövek hiányoztak, és azt a parfümöt cseppentette magára, amire Peti úgy emlékezett, hogy utolsó együtt töltött Karácsonykor viselte az édesanyja.
Megölelték egymást, és Dr. Horváth Péter Éva néni fülébe súgta, ,,Köszönöm, Éva néni, hogy hitt bennem. Hálásan köszönöm, amiért segített nekem, hogy fontosnak érezzem magam, megmutatta nekem, hogy számítok, és az életem érték."
Éva néni könnyekkel a szemében visszasúgta, ,,Peti, tévedsz. Te voltál az, aki megmutattad nekem, hogy számítok, és az életem érték. Amikor találkoztam veled megtanultam, hogy hogyan érdemes tanítani."
(Elizabeth Silance Ballard)
88. Egy kisfiú és az édesanyja kelnek át a folyón, és az alábbi beszélgetés zajlik kettejük között:
- Kisfiam, kérlek fogd meg a kezem!
- Kisfiam, kérlek fogd meg a kezem!
- Nem, Anya, Te fogd meg az én kezem!
- Mi a különbség kisfiam?
- Ha én fogom a kezedet és valami történik velem, meglehet, hogy elengedem, de ha Te fogod az én kezem, akkor teljesen biztos vagyok abban, hogy Te nem engeded el.
87. Egy napon, egy fiatal megállt egy nagy város központjában és mondogatni kezdte a járókelőknek, hogy neki van a legszebb szíve a világon. Nemsokára nagy tömeg gyülekezett körülötte, és mindenki az ő csodálatos szívét bámulta. Semmi hibája nem volt az ő szívének. Egy karcolás, egy seb, egy repedés, semmi. Mindenki úgy találta, tényleg ez a legcsodálatosabb szív, amit valaha is látott... Az ifjú nagyon büszke volt a tökéletes szívére és továbbra is dicsérgette önmagát.
Egyszer csak a sokadalom közül egy öreg közeledett. Csendes hangú, mintha csak önmagához beszélne:- És mégis, az ő szívének a tökéletessége nem hasonlítható az én szívem szépségéhez...
Az összegyűlt tömeg kezdte az öreget figyelni, és az ő szívét. Az ifjú is kíváncsi lett, ki merészeli ezt tenni, össze akarta hasonlítani a két szívet.
Egy erős szívet látott, melynek dobbanásai messzire hallatszottak. De tele volt sebekkel, helyenként a hiányzó darabokat másokkal helyettesítették, amelyek nem illettek oda tökéletesen, helyenként meg nem is pótolták, csak a fájó seb látszott.- Hogy mondhatja, hogy neki van a legszebb a szíve? - suttogták az elképedt emberek.
A fiatal, miután figyelmesen szemügyre vette az öreg szívét, a szemébe nézett és nevetve megszólalt:
- Azt hiszem, viccelsz, öreg. Nézd az én szívemet - ez tökéletes! A te szíved tele van hegekkel, sebekkel - csak könny és fájdalom.
- Igen, szólt az öreg. A te szíved tökéletes, de soha nem cserélném el az én szívemet a te szíveddel.
Látod... minden seb a szívemen egy embert jelent, valakit, akit megajándékoztam a szeretetemmel - kiszakítok egy darabot és a mellettem élő embernek adom, aki néha viszonzásul ad egy darabkát az ő szívéből. Mivel ezeket a darabokat nem lehet milliméterrel mérni, ilyen szabálytalan lesz, de ezeket nagyon becsülöm, mert arra a szeretetre emlékeztet amit megosztottunk egymással.
Néha csak én ajándékoztam darabokat a szívemből, semmit nem kaptam cserébe, még egy darabkát sem a szívükből. Ezek a nyílt sebek, az üregek... hogy szeresd a körülötted élőket, mindig egy bizonyos kockázatot feltételez. Bár vérző sebeket látsz, amelyek még fájnak, mégis azokra az emberekre emlékeztetnek, akiket így is szeretek, és talán egyszer visszatérnek, hogy az üres helyeket megtöltsék a szívük szeretetével.- Igen, szólt az öreg. A te szíved tökéletes, de soha nem cserélném el az én szívemet a te szíveddel.
Látod... minden seb a szívemen egy embert jelent, valakit, akit megajándékoztam a szeretetemmel - kiszakítok egy darabot és a mellettem élő embernek adom, aki néha viszonzásul ad egy darabkát az ő szívéből. Mivel ezeket a darabokat nem lehet milliméterrel mérni, ilyen szabálytalan lesz, de ezeket nagyon becsülöm, mert arra a szeretetre emlékeztet amit megosztottunk egymással.
Érted most, kedves fiam, mi az én szívemnek az igazi szépsége? - fejezte be az öreg csendes hangon, meleg mosollyal.
A fiatal, könnyező arccal, bátortalanul odalépett az öreghez, kiszakított egy darabot az ő tökéletes szívéből és reszkető kezekkel az öreg felé nyújtotta. Az öreg elfogadta és a szívébe rejtette, majd ő is kiszakított egy darabot az ő csupa gyötrelem szívéből és a fiatalnak adta. Igaz, hogy nem illett oda tökéletesen, de így is szép volt.
A fiatal bámulta a szívét, amelyre már nem lehetett azt mondani, hogy tökéletes, de szebb volt mint valaha. Mert a valaha tökéletes szíve most az öreg szívének a szeretetétől dobogott. Egymásra mosolyogtak, és együtt indultak útjukra. Mennyire szomorú ép szívvel bandukolni az élet útjain. "Tökéletes" szívvel, amelyből hiányzik a szépség.
86. A magányosan élő szerzetes remetéhez egyszer emberek jöttek. Megkérdezték tőle:
- Mire való, hogy életed nagy részét itt töltöd el csöndben és magányban?
A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy ciszternából, az esővíz összegyűjtésére szolgáló mély kútból. Fölfigyelt a kérdésre, s munka közben odaszólt a látogatóknak:
- Nézzetek bele a ciszternába! Mit láttok?
Az emberek kíváncsian körülvették a szerzetest, és próbáltak beletekinteni a mély kútba:
Nem látunk semmit - mondták kisvártatva.
A remete abbahagyta a vízmerítést, pár pillanatnyi csöndet tartott. A látogatók feszülten figyeltek rá, mozdulni sem mertek:
- Most nézzetek bele a kútba egyenként, csöndesen. Mit láttok?
A látogatók érdeklődéssel hajoltak egyenként a kút fölé, s felkiáltottak:
- Saját arcunkat látjuk a kútban!
- Bizony, amíg zavartam a vizet - mondta a remete -, nem láttatok semmit. De a csöndben és a nyugalomban megismeritek önmagatokat.
A látogatók megértették a remete tanítását.
- Mire való, hogy életed nagy részét itt töltöd el csöndben és magányban?
A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy ciszternából, az esővíz összegyűjtésére szolgáló mély kútból. Fölfigyelt a kérdésre, s munka közben odaszólt a látogatóknak:
- Nézzetek bele a ciszternába! Mit láttok?
Az emberek kíváncsian körülvették a szerzetest, és próbáltak beletekinteni a mély kútba:
Nem látunk semmit - mondták kisvártatva.
A remete abbahagyta a vízmerítést, pár pillanatnyi csöndet tartott. A látogatók feszülten figyeltek rá, mozdulni sem mertek:
- Most nézzetek bele a kútba egyenként, csöndesen. Mit láttok?
A látogatók érdeklődéssel hajoltak egyenként a kút fölé, s felkiáltottak:
- Saját arcunkat látjuk a kútban!
- Bizony, amíg zavartam a vizet - mondta a remete -, nem láttatok semmit. De a csöndben és a nyugalomban megismeritek önmagatokat.
A látogatók megértették a remete tanítását.
85. A hamisság és az igazság elmennek együtt fürdeni egy szép tóhoz. A hamisság - merthogy ilyen a természete - gyorsan kiúszik, fölveszi az igazság ruháját, és távozik. Mire az igazság is kitempózik, azt látja, hogy a parton már csak a hamisság ruhái vannak. Az igazság eltöpreng, mit csináljon. Végül úgy dönt, a hamisság ruháját nem veszi föl, ezért aztán meztelenül marad.
Mivel a hamisság az igazság ruhájában jár, mi emberek rezzenéstelen arccal fogadjuk el, adjuk tovább, sulykoljuk másokba - és amikor az igazsággal találkozunk, az felháborít minket. Rettenetesen kikérjük magunknak, dühösek leszünk rá, meztelensége indulatokat vált ki belőlünk.
84. Történt egyszer, hogy egy indián sétált egy nagy amerikai városban a nem indián barátjával. A New York-i Times Square környékén jártak. Éppen csúcsidő volt, tehát sokan nyüzsögtek az utcákon.Az autósok nyomták a dudákat, a taxisok csikorogva fordultak be az utcasarkokon, a város zaja szinte süketítő volt. Egyszer csak megszólalt az indián: - Hallok egy tücsköt.
- Az nem lehet- mondta a barátja. - Ekkora zajban hogy lehetne meghallani egy tücsköt?
- Biztos vagyok benne. Hallottam egy tücsköt - mondta az indián.
- Ez őrültség- mondta újra a barátja.
Az indián viszont egy kis ideig türelmesen figyelt, majd elindult az utca másik oldalára, ahol néhány bokor nőtt.
Az ágak között tényleg megtalálta a tücsköt.
A barátja álla leesett: - Ez lehetetlen. Neked természetfölötti hallásod van.
- Nem- válaszolt a bennszülött - Az én fülem semmiben sem különbözik a tiedtől.
A dolog csak azon múlik, hogy mire figyelsz jobban.
- Ez lehetetlen, én sose hallanék meg egy tücsköt ilyen zajban.
Nem, nem lehetetlen - hitetlenkedett tovább a barátja.
- Az egész csak azon múlik, hogy mi a legfontosabb neked.
Figyelj! Bemutatom.
Az indián kivett a zsebéből néhány érmét, majd a földre ejtette azokat.
Harminc méteres körzetben minden fej megfordult, hogy vajon az érme, ami csörrent, nem az övék-e.
- Látod már, hogy mire gondoltam?
Figyelj! Bemutatom.
Az indián kivett a zsebéből néhány érmét, majd a földre ejtette azokat.
Harminc méteres körzetben minden fej megfordult, hogy vajon az érme, ami csörrent, nem az övék-e.
- Látod már, hogy mire gondoltam?
Az egész azon múlik, hogy mi az, ami fontos számodra.
83. Volt egyszer egy csoport béka, akik versenyezni akartak. Egy nagyon magas toronyba szerettek volna feljutni. Sok néző gyűlt össze, hogy figyeljék és biztassák a békákat.
Elkezdődött a verseny, de a nézők közül senki nem hitt abban, hogy egy békának is sikerülni fog feljutni a torony csúcsára.Ilyeneket mondogattak:
- Ó, de fárasztó! Sosem fognak feljutni!
Vagy:
- Semmiképp nem sikerülhet, a torony túl magas!
A békák kezdtek lemaradozni egyetlenegy kivételével aki élénken kapaszkodott felfele.
A nézők kiabáltak:
- Ez túl fárasztó! Senki sem fog feljutni!
Egyre több béka gondolta meg magát és fordult vissza, csak az az egy haladt tovább kitartóan. Egyáltalán nem akarta feladni.
Végül mindegyikük feladta, azt az egy békát kivéve, aki hatalmas ambícióval és kitartással egyedül jutott fel a torony csúcsára.
Ezután a többi béka és a nézők is meg akarták tudni, hogyan sikerült neki az, amit mindannyian lehetetlennek hittek. Egy néző odament a békához és megkérdezte, hogyan volt annyi ereje hogy feljusson a csúcsra. Ekkor derült ki, hogy a győztes béka SÜKET volt!
82. Volt egyszer egy fogadó, melyet Ezüst Csillagnak hívtak. A tulajdonos minden tőle telhetőt elkövetett, hogy minél több vendéget csábítván nyereségessé tegye vállalkozását: a szállás kényelmes volt, a kiszolgálás szívélyes, és az árak elfogadhatók, de mindhiába. Kétségbeesésében elhatározta, hogy kikéri egy bölcs tanácsát.
Miután a bölcs végighallgatta bánatos történetét, azt javasolta, hogy változtassa meg a fogadó nevét.
- Az lehetetlen - mondta a fogadós.
- Nemzedékek óta Ezüst Csillag a neve, mindig is így ismerték az egész vidéken.
- Nemzedékek óta Ezüst Csillag a neve, mindig is így ismerték az egész vidéken.
- Nem - állította a bölcs határozottan -, mostantól fogva Öt Harangnak fogod hívni, a bejárat fölé pedig felakasztasz hat harangot.
- Hat harangot? Ez aztán az abszurdum. Ugyan már minek tenném?
- Csak próbáld ki, és meglátod - mosolygott a bölcs.
Nos, a fogadós megpróbálta. És a következőket tapasztalta. Aki csak elment a fogadója mellett, mind betért, hogy felhívja egy hibára a figyelmét, gondolván, hogy előtte még senki más sem vette észre. Bent azután kellemesen érintette őket a szívélyes kiszolgálás, és ott maradtak egy kis felüdülésre, megadván ezzel a fogadósnak azt az anyagi sikert, amit korábban mindhiába keresett...
Kevés dolog van, amiben nagyobb örömünket leljük, mint a mások hibáinak kijavításában.
81. A hívő letérdelt, hogy felvegyék a tanítványok közé. A guru a fülébe súgta a titkos mantrát, és figyelmeztette, hogy azt senkinek se árulja el.
- Mi fog történni, ha mégis megteszem? - kérdezte a hívő.
- Akinek elárulod a mantrát, az megszabadul a tudatlanság és szenvedés kötelékétől, de téged kizárunk a tanítványok soraiból, és elkárhozol - válaszolta a guru.
A hívő abban a pillanatban felugrott, elszaladt a piacra, nagy tömeget gyűjtött maga köré, és mindenki füle hallatára elismételte a mantrát.
A tanítványok elmondták a gurunak a történteket, és kérték, hogy azt az embert engedetlensége miatt űzze ki a kolostorból. A guru azonban mosolyogva csak annyit mondott:
- Annak az embernek semmi szüksége az én tanításomra. Cselekedetéből ítélve már ő maga is guru.
- Mi fog történni, ha mégis megteszem? - kérdezte a hívő.
- Akinek elárulod a mantrát, az megszabadul a tudatlanság és szenvedés kötelékétől, de téged kizárunk a tanítványok soraiból, és elkárhozol - válaszolta a guru.
A hívő abban a pillanatban felugrott, elszaladt a piacra, nagy tömeget gyűjtött maga köré, és mindenki füle hallatára elismételte a mantrát.
A tanítványok elmondták a gurunak a történteket, és kérték, hogy azt az embert engedetlensége miatt űzze ki a kolostorból. A guru azonban mosolyogva csak annyit mondott:
- Annak az embernek semmi szüksége az én tanításomra. Cselekedetéből ítélve már ő maga is guru.
80. Hálás vagyok
- a kedvesemért, aki panaszkodik a vacsorára, mert így az estét velem tölti,és nem valaki mással...
- az adókért, amelyeket ki kell fizessek,mert azt jelenti, hogy van munkahelyem...
- a takarításért egy buli után, mert azt jelenti, hogy a barátaimmal tölthettem egy estét...
- a ruhákért, amelyek egy kicsit szűkek, mert van elég ennivalóm...
- az árnyékomért,mert kint lehetek a napfényben...
- hogy nyírhatom a füvet, pucolhatom az ablakot, javíthatom a csatornát, mert azt jelenti, hogy van házam...
- a parkoló helyért a parkoló legmesszibb pontján, mert ez azt jelenti, hogy tudok járni és még autóm is van...
- a nagy fűtésszámláért, mert ez azt jelenti, hogy melegben voltam...
- ha azt hallom, hogy valaki hamisan énekel, mert azt jelenti, hogy hallok....
- a mosni és vasalni valóért, mert azt jelenti, hogy van ruhám...
- az esti fáradtságért és izomlázért, mert azt jelenti, hogy tudtam keményen dolgozni...
- hogy meghallom hajnalban az óra csengetését, mert azt jelenti, hogy élek...
79. Egy híres egyetem tanára a következő kérdést tette fel diákjainak:
- Mindent, ami létezik, Isten teremtett?Egy diák bátran válaszolt:
- Igen!
- Tényleg mindent Isten teremtett? - kérdezte újból a tanár.
- Igen, persze - ismételte meg a diák. De a tanár felvetette:
- Ha Isten teremtett mindent, ami létezik, akkor a rosszat is megteremtette. És az alapján, amire eddig jutottunk, állíthatjuk, hogy Isten a rossz.
A diák először nem tudott mit válaszolni erre a definícióra, és csendben maradt.
A tanár elégedett volt magával és kérkedett a többi diák előtt, hogy bebizonyíthatta, a válaszoló diák hite csak mítosz. De a diák újból jelentkezett:
- Kérdezhetek öntől valamit?
- Természetesen! - így a tanár.
- Igen, persze - ismételte meg a diák. De a tanár felvetette:
- Ha Isten teremtett mindent, ami létezik, akkor a rosszat is megteremtette. És az alapján, amire eddig jutottunk, állíthatjuk, hogy Isten a rossz.
A diák először nem tudott mit válaszolni erre a definícióra, és csendben maradt.
A tanár elégedett volt magával és kérkedett a többi diák előtt, hogy bebizonyíthatta, a válaszoló diák hite csak mítosz. De a diák újból jelentkezett:
- Kérdezhetek öntől valamit?
- Természetesen! - így a tanár.
A diák tehát kérdezett:
- Létezik-e hideg?
- Milyen kérdés ez, persze, hogy létezik. Te még sohasem fáztál?
A többi diák nevetni kezdett.
- Létezik-e hideg?
- Milyen kérdés ez, persze, hogy létezik. Te még sohasem fáztál?
A többi diák nevetni kezdett.
A fiú válaszolt:
- Valójában, uram, hideg nem létezik. A fizika törvényei szerint, ha jól belegondolunk, a hideg csak a meleg hiányát jelenti. Minden test vagy tárgy érzékeny a környezetváltozásra vagy az energiaátvitelre. Az abszolút nulla tulajdonképpen a meleg hiánya. Akkor ezen a hőmérsékleten minden anyag mozgás- és reakcióképtelen lesz. A hideg nem létezik. Az ember ezt a szót a nem elegendő meleg érzésének kifejezésére találta ki.
A diák folytatta:
- Létezik sötétség?
- Persze! - válaszolta a tanár.
A diák:
- A sötétség ugyanúgy nem létezik, az csak a fény hiányakor jön. A fényt tudjuk vizsgálni, a sötétséget nem. Használhatjuk Newton módszerét arra, hogy a fehér fényből töréssel sok színt kapjunk. Azonban a sötétséget nem tudjuk mérni. A fény egyetlen sugara megtörhet a sötétben és meg tudja azt világítani. Hogy tudja megmérni, milyen sötét a világűr? Hát úgy, hogy megméri a fény erősségét, amit ad. Ugye így van helyesen? A sötétség egy szó, melyet az ember talált ki, hogy körülírhassa, mi történik, amikor nincs fény.
Végül a fiatalember megkérdezte tanárát:
- Uram, létezik rossz?
- Persze - válaszolta még mindig a tanár. - Látjuk az ember másik iránti naponkénti embertelenségében, látjuk a világban élő bűnözők tömkelegében. Ez nem lehet semmi más, mint rossz.
- Valójában rossz nem létezik, uram, legalábbis önmagában nem. A rossz Isten hiánya. Ugyanúgy, mint a sötétség és a hideg esetében. Ez egy szó, amivel az ember azt szerette volna kifejezni, hogy kevés van Istenből, hogy hiányzik Isten. Isten nem teremtette meg a rosszat. A rossz annak az eredménye, hogy az ember híján van Isten szeretetének. Isten szeretete az Ő ajándéka a szívünkben. Úgy, mint amikor felkapcsoljuk a villanyt, vagy kizárjuk a hideget.
A tanár leült.
A fiatalember neve: Albert Einstein
- Valójában, uram, hideg nem létezik. A fizika törvényei szerint, ha jól belegondolunk, a hideg csak a meleg hiányát jelenti. Minden test vagy tárgy érzékeny a környezetváltozásra vagy az energiaátvitelre. Az abszolút nulla tulajdonképpen a meleg hiánya. Akkor ezen a hőmérsékleten minden anyag mozgás- és reakcióképtelen lesz. A hideg nem létezik. Az ember ezt a szót a nem elegendő meleg érzésének kifejezésére találta ki.
A diák folytatta:
- Létezik sötétség?
- Persze! - válaszolta a tanár.
A diák:
- A sötétség ugyanúgy nem létezik, az csak a fény hiányakor jön. A fényt tudjuk vizsgálni, a sötétséget nem. Használhatjuk Newton módszerét arra, hogy a fehér fényből töréssel sok színt kapjunk. Azonban a sötétséget nem tudjuk mérni. A fény egyetlen sugara megtörhet a sötétben és meg tudja azt világítani. Hogy tudja megmérni, milyen sötét a világűr? Hát úgy, hogy megméri a fény erősségét, amit ad. Ugye így van helyesen? A sötétség egy szó, melyet az ember talált ki, hogy körülírhassa, mi történik, amikor nincs fény.
Végül a fiatalember megkérdezte tanárát:
- Uram, létezik rossz?
- Persze - válaszolta még mindig a tanár. - Látjuk az ember másik iránti naponkénti embertelenségében, látjuk a világban élő bűnözők tömkelegében. Ez nem lehet semmi más, mint rossz.
- Valójában rossz nem létezik, uram, legalábbis önmagában nem. A rossz Isten hiánya. Ugyanúgy, mint a sötétség és a hideg esetében. Ez egy szó, amivel az ember azt szerette volna kifejezni, hogy kevés van Istenből, hogy hiányzik Isten. Isten nem teremtette meg a rosszat. A rossz annak az eredménye, hogy az ember híján van Isten szeretetének. Isten szeretete az Ő ajándéka a szívünkben. Úgy, mint amikor felkapcsoljuk a villanyt, vagy kizárjuk a hideget.
A tanár leült.
A fiatalember neve: Albert Einstein
78. Egy ember borbélyhoz ment, hajvágásra és szakálligazításra. Amint a borbély hozzáfogott a munkához, egy jó beszélgetésbe elegyedtek. Sokféle témát érintettek. Amikor véletlenül Istenre terelődött a szó, a borbély azt mondta:
- Nem hiszem, hogy van Isten.- Miért nem? - kérdezte az ügyfél.
- Hát csak menjen ki az utcára, és látja, hogy nincs Isten. Mondja, ha volna Isten, lenne ennyi beteg ember? Lenne ennyi elhagyott gyerek? Ha lenne Isten, nem lenne se szenvedés, se fájdalom. Nem tudok egy olyan szerető Istent elképzelni, aki mindezeket a dolgokat megengedné.
Az ügyfél egy pillanatig gondolkodott, de nem válaszolt, mivel nem akart elkezdeni vitatkozni. A borbély befejezte a munkát, és az ügyfél kiment az üzletből. Amint kilépett a borbélyüzletből, az utcán látott egy hosszú, ragadós, piszkos hajú és rendezetlen szakállú férfit. Koszosnak és ápolatlannak nézett ki. Az ügyfél visszafordult, belépett ismét a borbélyüzletbe, és így szólt a borbélyhoz:
- Tudja mit? Nincsenek borbélyok.
- Hogy mondhat ilyet? - kérdezte meglepetten a borbély. - Itt vagyok és borbély vagyok. És éppen Önön dolgoztam az előbb!
- Nem! - kiáltott fel az ügyfél.
- Nincsenek borbélyok, mivel ha lennének, nem lennének piszkos, hosszú hajú és rendezetlen szakállú emberek, mint az az ember ott kint.
- Ó, de borbélyok vannak! Ez akkor történik, mikor az emberek nem jönnek hozzám.
- Hmmm... mosolygott az ügyfél...
- Hogy mondhat ilyet? - kérdezte meglepetten a borbély. - Itt vagyok és borbély vagyok. És éppen Önön dolgoztam az előbb!
- Nem! - kiáltott fel az ügyfél.
- Nincsenek borbélyok, mivel ha lennének, nem lennének piszkos, hosszú hajú és rendezetlen szakállú emberek, mint az az ember ott kint.
- Ó, de borbélyok vannak! Ez akkor történik, mikor az emberek nem jönnek hozzám.
- Hmmm... mosolygott az ügyfél...
77. Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, elviszi vidékre hétéves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él.
- Nos, mit gondolsz erről az útról?
- Nagyon jó volt, apa!
- Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
- Igen.
- És mit láttál meg mindebből?
- Azt apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékre pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig, amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te és anyu viszont egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.
Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csendben, mire a kisfiú hozzátette:
- Köszönöm apa, hogy megmutattad, milyen gazdagok is lehetnénk.
k.jpg)
76. Egy leány panaszkodott az édesapjának, hogy rosszul mennek a dolgai. Belefáradt az állandó eredménytelen harcba. Nem tudta, hogyan menjen tovább az életében, mert kimerültnek érezte magát. Úgy tűnt számára, hogy valahányszor megold egy problémát, mindig új probléma jelenik meg életében.
Édesapja szakács volt. Kézen fogta őt és elvitte a munkahelyére.Fogott három fazekat és vizet forralt bennük. Amikor forrni kezdett a víz, az egyikbe sárgarépát, a másikba tojást és a harmadikba kávészemeket rakott. Főzés közben egyetlen szót sem szólt, csupán rámosolygott a leányára. A lány türelmetlenül várakozott, magában azt kérdezve, vajon mit akar tenni az édesapja. 20 perc elteltével apja eloltotta a tüzet, majd egy tálba rakta a tojásokat, egy tányérba a sárgarépát és kitöltötte a kávét egy csészébe.Ezután megkérdezte lányától: - Kedvesem, mit látsz itt?
- Tojást, sárgarépát és kávét - válaszolta õ.
Ekkor arra biztatta, hogy tapintsa meg a sárgarépát. A lány megtapintotta és érezte, hogy puha. Ekkor arra kérte, hogy hántsa le a tojás héját és a lány, érezte, hogy a tojás nagyon kemény. Ekkor arra kérte őt, hogy kóstolja meg a kávét. A lány nevetve kortyintott az illatos nedűből, majd megkérdezte:
-Mit jelentenek mindezek, apám?
Az édesapja elmagyarázta ekkor neki, hogy mind a három elemet ugyanolyan körülmények közé helyezték: forró vízbe. Csakhogy mindhárom elem különbözőképpen reagált erre: A sárgarépa megpuhult és törékennyé vált. A tojások erősen megkeményedtek. Ellenben a kávé, megváltoztatta a vizet.
-Mit gondolsz, te melyikhez hasonlítasz ezek közül? - kérdezte lányától az apa.
Amikor a mostoha körülmények kopognak ajtódon, te hogyan válaszolsz erre?
Egy látszólag kemény sárgarépa vagy-e, akit megérint a fájdalom és elveszíti keménységét?
A tojáshoz hasonlítasz, aki képlékeny szívvel és folyékony szellemmel indul, azonban egy kegyetlen esemény után, keménnyé és rugalmatlanná válik? Te kívül ugyanolyan maradtál, azonban belül megkeseredett a szíved?
Vagy, egy kávészem vagy? A kávé megváltoztatja a forró vizet, a neki fájdalmat okozó elemet.
Amikor a víz eljut a maximális forráspontra, a kávé kiengedi legjobb aromáját és zamatát.
Ne hagyd magad legyőzni! Emelkedj sorsod fölé és az élet kegyetlenségei csupán megfelelő alkalmat jelentsenek számodra ahhoz, hogy kiengedd "édes kávé zamatodat"! A döntés a Te kezedben van!
75. Egy asszony elmegy a nőgyógyászhoz, és így szól:
- Doktor úr, óriási bajban vagyok és nagyon nagy szükségem lenne a segítségére. A gyermekem még nincs egy éves, és megint terhes lettem. Nem akarok ilyen közeli korú gyerekeket.- Rendben, mit szeretne tőlem?
- Azt szeretném, hogy szakítsa meg a terhességemet, nagyon számítok Önre.
Az orvos gondolkodóba esik, majd így szól:
- Azt hiszem, van egy jobb megoldás, ami az Ön számára is kevésbé veszélyes.
A nő elmosolyodott, gondolván, a doki megértette, mit szeretne. Az orvos folytatta:
- Nézze, hogy ne kelljen egyszerre két kisbabára vigyáznia, öljük meg azt, amelyik az ölében van most. Így tudna egy kicsit pihenni, mielőtt a másik megszületik. Ha meg akarjuk ölni az egyiket, mindegy melyik az. Az Ön testére semmi veszélyt nem jelentene, ha az ölében lévő babát választaná. A hölgy elszörnyedt.
- Na de doktor úr! Szörnyű! Megölni a gyerekemet!?
- Szerintem is, - mondta az orvos - de nekem úgy tűnt, ez Önnek nem probléma, és azt gondoltam, akkor ez a legjobb megoldás.
Az orvos elmosolyodott, érezte, érthető volt az álláspontja. Sikerült meggyőznie a mamát arról, hogy nincs különbség aközött, hogy egy már megszületett gyereket ölnek meg, vagy azt, aki még az anyaméhben van.
74. Az istenek megteremtették a világot, már csak az volt hátra, hogy az erőt is belehelyezzék. Tanakodtak hová tegyék, hogy az ember meg ne találja.
Egyikőjük azt mondta:
- Tegyük a föld alá.
- Az nem jó, - mondta egy bölcsebb isten, mert az ember előbb utóbb feltúrja a földet és megtalálja.
- Tegyük a hegy tetejére.
Végül a legbölcsebb, legöregebb isten szólalt meg:
- Nem tehetjük a hegy tetejére, az ember előbb-utóbb megmássza a hegyeket, tegyük magába az emberbe, ott sose fogja keresni.
73. Egyszer egy indiai hercegnő édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset.
Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet, mely szomorú napokon vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti.
A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt.
Csupán egyetlen szót vésett bele: ELMÚLIK ...
72.
- Hol rontottam el Mester?
- Mindenhol fiam!
- Az hogy lehet, úgy érted mindent rosszul csináltam? Az nem lehet, én megtettem mindent.
- Nem fiam, Te tettél, de épp a "mindent" nem tetted meg!
- Hogy érted ezt?
- Anyát akartál, fiam, megkaptad!Mond mit jelent szerinted az hogy "anya"?
- ... hát, aki elvégzi a háztartást, ellátja a gyerekeket meg ilyesmi.
- Ez az látod, nem ezt jelenti! A nőt jelenti fiam aki szerelmével táplálja a családot! De a tüzet nem csak őrizni, táplálni is kell! S Te nem törődtél a fényével!
- Na, de mi lett a szerelmével?
- Megölted!
- Éééén? Én öltem meg? Az nem lehet, én szerettem!
- Valóban? Akár egy háztartási gépet! S pont úgyis birtokoltad! Gondolod egy házassághoz elég ez?
- Na, de hol hibáztam, Mester?
- Megfeledkeztél róla fiam, hogy ott él benne a lélek! Mert a nő szerelme a lelkéből fakad! Három kör egymás körül: lány, a belső kör, nő a középső, s anya a legkülső. Te csak az anyát szeretted, de közben megfeledkeztél a nőről! S egyáltalán nem érdekelt a benne élő lány, a tiszta gyermek! Te voltál az ő tükre, de Te önmagaddal voltál elfoglalva, ahelyett hogy ővele foglalkoztál volna! Neked csak az anya kellett, de nő nélkül nincsen anya, s ha elhal a gyermek, kihuny a szerelem tüze! Magára hagytad, elfordultál tőle, s lassan halkult, elsorvadt a lángja a fénye!
- De mit tegyek most Mester?
- Figyelj, s tanulj tőle!
- Én tanuljak tőle? De hát én vagyok az erő, mit tanulhatnék egy gyenge nőtől?
- Ezt fiam. Gyengédséget! Mert ez az Ő ereje. A szíve! Messze felül van ez a Te erődtől!
- De hogyan tehetném ezt Mester?
- Mondtam már! Figyelj! Figyeld és csendesedj el! Kérdezd és hallgasd! Ne, Te legyél a fontos, hanem Ő! Ismerd meg. Nem csak kívül, belül is! Mire vágyik, mit kíván, mit szeret! S hagyd el a kifogásaid!
- Na, de Mester, én nem fogom feladni önmagamat!
- Akkor bizony elvesztél fiam, mert Ő a Te Forrásod, Ő az, aki téged táplál, s őnélküle Te csak félember vagy! Persze kereshetsz másikat, de amíg meg nem érted, el nem fogadod, hogy minden nőben él a lélek, csak egy üres tükör maradsz! Tehát Te döntöd el, megtöltöd-e tükrödet a tűz fényével, vagy csak nyers erődben fürdeted magad! Engedd meg, hogy megmutassa magát Neked, szeresd, óvd, és öleld, hogy biztonságban érezze magát, s akkor megnyitja majd neked fiam, a gyönyör kapuját!
Mert a nő a tudás, a bölcsesség forrása, s tudatása azért adatott hogy tápláljon, s erőssé tegyen Téged, ha Te befogadod. De a forrást óvni és táplálni kell, tükrözni, mert elapad! S ő felemel Téged, fiam azért hogy Te is emelhesd őt! Így működik! Koronázd meg a nőt, hogy királya lehess! S óvd, mint a legbecsesebb ékszert, mert Ő a Te igazi kincsed!! S nélküle erőd tán lesz, de elsorvad a szíved! - Köszönöm, Mester!
- Mondtam már! Figyelj! Figyeld és csendesedj el! Kérdezd és hallgasd! Ne, Te legyél a fontos, hanem Ő! Ismerd meg. Nem csak kívül, belül is! Mire vágyik, mit kíván, mit szeret! S hagyd el a kifogásaid!
- Na, de Mester, én nem fogom feladni önmagamat!
- Akkor bizony elvesztél fiam, mert Ő a Te Forrásod, Ő az, aki téged táplál, s őnélküle Te csak félember vagy! Persze kereshetsz másikat, de amíg meg nem érted, el nem fogadod, hogy minden nőben él a lélek, csak egy üres tükör maradsz! Tehát Te döntöd el, megtöltöd-e tükrödet a tűz fényével, vagy csak nyers erődben fürdeted magad! Engedd meg, hogy megmutassa magát Neked, szeresd, óvd, és öleld, hogy biztonságban érezze magát, s akkor megnyitja majd neked fiam, a gyönyör kapuját!
Mert a nő a tudás, a bölcsesség forrása, s tudatása azért adatott hogy tápláljon, s erőssé tegyen Téged, ha Te befogadod. De a forrást óvni és táplálni kell, tükrözni, mert elapad! S ő felemel Téged, fiam azért hogy Te is emelhesd őt! Így működik! Koronázd meg a nőt, hogy királya lehess! S óvd, mint a legbecsesebb ékszert, mert Ő a Te igazi kincsed!! S nélküle erőd tán lesz, de elsorvad a szíved! - Köszönöm, Mester!
S azt hiszitek ez mese? Pedig nem az! Ez az igaz szerelem, ahol a nő a Föld, s a férfi az ő Napja, hiszen a Földben van elültetve a Mag, benne él a tavasz, a nyár, minden virág, s az új élet belőle fakad, de mit ér a Föld s a Mag, a Nap fénye nélkül, s mit ér a Nap fénye a Föld nélkül, ahol fű, fa, virág a Nap fényét szomjazza? S mit ér a sivatag, ahol a Nap fénye elpusztít minden növényt, s helyén csak kopárság marad?
71. Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata.
A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a “valóság”, amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a “senkihez sincs közöm” életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy “Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!” – miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: “Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!”
Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. Felébredünk. Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni.
(Müller Péter: Szeretetkönyv)
70. “Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó tavaszi erdőbe.
Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon, az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.”
(Márai Sándor: Ég és Föld – Az utak)
69. Tudni kell szépen idősödni. Életvezetési tanácsok túlkoros bakfisoknak és kamaszoknak.
Soha ne add fel! Ha nem megy valami így, hát majd megy úgy. Ha nem megy ma, hát majd megy holnap.
Ha már nem tudsz magasra ugrani, nem baj. Mondd azt, hopp, és lépj fel a járdára.
Az ember apránként hal meg. Amivel felhagysz, azzal egy darabot odavetettél magadból az enyészetnek.
Soha ne felejts el nevetni!
A nevetés a legjobb megelőzés minden betegség ellen (kivéve a köhögést).
Ne felejts el nevetni - önmagadon.
Az ember néha ügyetlen, és hülyeségeket csinál. Kész egyszemélyes kabaré. Ingyen röhöghetsz magadon.
Soha ne fényezd magad!
Főként a rokonaid, a szomszédjaid és az ismerőseid előtt.
Bennük már úgyis él egy kép rólad, és ezt megváltoztatni nincs időd.
Meg aztán minek?
Soha ne mondj le semmiről!
Engedd át magad az örömöknek. Ha kívánsz valamit, szerezd meg.
Pénzbe kerül? Na és? Spóroltál eleget életedben, a vágyad meg már úgysem egy luxusjacht. Azt a fél kiló epret vagy azt az üveg jó bort tedd magadévá lelkiismeret furdalás nélkül!
Soha ne hagy magad fosztogatni!
Gyermekeid, unokáid, rokonaid nélküled is meg fognak élni. Az ő igényeik miatt ne mondj le a magadéról. Küzdjenek ők is, ahogyan te tetted hajdan.
Soha semmihez nem vagy öreg!
Ne szégyelld, ha szerelmes lettél valakibe, ha most ismerkedsz a számítógéppel, ha megveszel egy szokatlan fazonú ruhát. Azért persze viselkedj a korodnak megfelelően, mert ha nagyon viháncolsz, a társadalom kivet magából. A társadalom ugyanis öregebb és házsártosabb, mint te vagy.
Soha ne csak a holnapra tervezz!
Legyenek hosszú távú terveid. Ez nem pénzkérdés.
Írd meg az emlékirataidat (vagy mondd hangrögzítőre), és ne törődj vele, ha az első mondataid ügyetlenek, mert a történeted kihozza belőled a teljesítményt.
Nyaralj ott, ahol élsz. Vagyonokat fizetnek emberek azért, hogy a turista szemével nézzék a városodat. Nézd meg te is, neked ez szinte ingyen van.
Használd ki a lehetőségeidet, és vonatozz egyet évente. Ne feledd, mindig találhatsz új dolgokat.
Ha ateista vagy, hallgass meg egy misét, ha keresztény vagy, menj el egy zsinagógába, ha pedig zsidó vagy, hát nézz körül a Bazilikában.
Soha ne gondold, hogy az élet igazságtalan!
Ne hidd, hogy neked több járt volna, ám ha mégis, akkor ma már nem mindegy? Ezt dobta ki a gép. Vond meg a vállad és szedd össze a szép perceket, a lélekemelő pillanatokat, és emlékezz azokra, akiket szerettél. Szeresd az életet, mert csak így távozhatsz nyugodt méltósággal egyszer, a remélhetőleg távoli jövőben.
Aztán újjászületünk!
Remélhetőleg nem hangyának, mert az strapás...
68. A Dalai Láma, mikor arról kérdezték, hogy mi az, ami leginkább meglepi az emberiséggel kapcsolatban, ezt válaszolta:
Az ember.
Mert feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen.
Aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét.
És mivel olyan izgatott a jövőjével kapcsolatban, hogy elfelejti élvezni a jelent, az eredmény az, hogy nem él sem a jelenben, sem a jövőben.
Úgy él, mintha soha nem halna meg, és úgy hal meg, hogy soha nem is élt igazán.
67. Egy ember álmot látott egyik éjszaka.
Azt álmodta, hogy a tengerparton sétál Istennel. Az égen felvillantak élete eseményei. A homokban két pár egymás mellett haladó lábnyomot vett észre: az övét és az Úrét.
Amikor felvillant élete utolsó jelenete, visszanézett a homokba a lábnyomokra. Észrevette, hogy élete útján számos alkalommal csak egy lábnyom látszik. Arra is felfigyelt, hogy ez mindig élete legszomorúbb, legnehezebb időszakaiban történt.
Aggasztotta a dolog és megkérdezte az Urat:
- Uram! Azt mondtad, hogy ha úgy döntök követlek Téged, velem leszel mindig. De életem legnehezebb időszakaiban csak egy lábnyomot látok. Nem értem miért, mert pontosan akkor lett volna Rád a legnagyobb szükségem, amikor elhagytál.
Az Úr azt felelte:
- Fiam, drága gyermekem szeretlek, és soha nem hagynálak el! Megpróbáltatásaid és szenvedéseid idején, amikor csak egy lábnyomot láttál, a karjaimban vittelek.
66. Két koldus lakott az egyik falu mellett. Az egyikük vak volt, a másiknak nem volt lába.
Egy napon kigyulladt a falu melletti erdő, amelyben éltek.
A koldusok természetesen vetélytársak voltak - ugyanazt a foglalkozást űzték, ugyanazoktól az emberektől kéregettek - szüntelen haragban álltak egymással.
Ellenségek voltak, nem barátok!
Amikor az erdő kigyulladt, a két koldus elgondolkodott, egy pillanatra.
Ellenségek voltak, még csak nem is beszéltek egymással, de ez most vészhelyzet volt.
A vak ember azt mondta a másiknak, akinek nem volt lába:
- Egyetlen módon menekülhetünk meg: Ha felülsz a vállamra! Te használod, az én lábamat, én pedig, a te szemedet! Ez az egyetlen útja a menekülésünknek!
65. Egy kismadár élt a mezőn. Fagyos, hideg tél volt, a kismadár nagyon fázott, így keserves, hangos csipogásba kezdett. Arra járt egy tehén, és meghallotta a csipogást. Megsajnálta a kismadarat, s hogy felmelegítse, rápottyantott egy adag tehénlepényt. Így a kismadár már nem fázott, de még mindig nem hallgatott el! Torka szakadtából csipogott. Meghallotta a hangját egy prérifarkas, odament, kiemelte a tehénlepényből és bekapta!
Nem mindig akar rosszat aki szarik rád, és nem mindig akar jót, aki kihúz a szarból, de ami a lényeg: Hogyha nyakig a szarban ülsz, legalább fogd be!
64. Egy idős cseroki indián az életről mesél az unokájának...
- Küzdelem zajlik a bensőmben. Rettentő harc ez, két farkas vívja egymással. Az egyik gonosz: ő a harag, irigység, bánat, mohóság, arrogancia, önsajnálat, bűntudat, sértődöttség, kisebbrendűség, hazugságok, önteltség, felsőbbrendűség és ego. A másik jó: ő az öröm, béke, szeretet, remény, derűs nyugalom, alázat, kedvesség, jóakarat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és hit. Ugyanez a harc benned is zajlik és mindenki másban is. Az unoka elgondolkozott egy percre majd megkérdezte a nagyapját:
- Melyik farkas fog győzni?
- Amelyiket táplálod. - válaszolta az idős indián.
- Amelyiket táplálod. - válaszolta az idős indián.
63. Erre-arra kóborolva, egy nagy kutya eljutott egy terembe, melynek minden fala óriási tükrökből volt. Így hát egyszerre, nagy kutyákkal körülvéve találta magát. Feldühödött, elkezdte fogát csikorgatni, morgott.
Természetesen, a tükrökben lévő kutyák is ugyanezt tették, kimutatva félelmetes agyaraikat. Kutyánk elkezdett körbe forogni, hogy védekezzen a támadói ellen, majd ezután dühösen ugatni kezdett és rávetette magát, egyik feltételezett ellenségére.
A tükörrel való erős ütközés következtében, véresen és élettelenül a földre zuhant.
Ha barátságosan csóválni kezdte volna a farkát, akkor az összes tükörben lévő kutya ugyanígy válaszolt volna neki.
62. Egy vak ember hazafelé ment. Sötét éjszaka volt. A vak lámpást tartott maga előtt.
Arra járt éppen egy látó ember. Már messziről látta a lámpa fényét, de csak mikor közelebb ért vette észre, hogy aki tartja, vak. Ezt gondolta magában:
- Milyen buta vak ember ez, lámpást is visz maga előtt. Mit ér neki az a lámpás, hiszen vak?
Pedig kellett a vak embernek az a lámpás, hogy aki lát, le ne verje a lábáról.
61. Egy tanár, aki a meg nem bocsátás nagy áráról tanított, megkérte a diákokat, hozzanak egy-egy zsák krumplit a következő órára. Válasszanak ki mindenkihez egy krumplit akinek nem akarnak megbocsátani. Írják rá az illető nevét és a dátumot. Azután egy hónapig magukkal kell vinni a zsák burgonyát bárhova is mennek. Miután egy ideig magukkal cipelték a burgonyát, a diákok elkezdték felismerni, mekkora súlyt cipelnek magukkal. Mennyi energiájukat emészti fel a csomagra fordított figyelem. Mennyire kell vigyázniuk hogy el ne hagyják. Később aztán a krumplik elkezdtek rothadni és bűzleni. A diákok rájöttek, hogy az egyetlen bölcs dolog amit tehetnek, ha minél hamarabb megszabadulnak tőlük.
Milyen sokan cipelnek talán egy életen át feleslegesen rothadó krumplival tele zsákot. Görnyedve, rosszkedvűen, és bűzt árasztva a környezetükben.
60. Az ókori Görögországban Szókratészt nagy becsben tartották tudása miatt. Egy nap egy ismerősével futott össze az utcán, aki azt mondta:
- Szókratész, akarod tudni, hogy mit hallottam a legjobb barátodról?
- Várj egy pillanatot! - válaszolt Szókratész.
- Mielőtt bármit mondanál, szeretném, ha megfelelnél három kérdésre.
Ezt hívják a tripla szűrőnek.
Az első szűrő az Igazság. Teljesen megbizonyosodtál arról, hogy amit mondani akarsz igaz?
- Nem. - Válaszolta az ember. - Éppenséggel csak hallottam róla, és ...
- Rendben, szóval nem igazán vagy biztos benne, hogy igaz-e vagy nem.
Most próbáljuk meg a második szűrőt, a Jóság szűrőjét: az, amit mondani akarsz a barátomról, valami jó dolog?
- Nem, épp ellenkezőleg...
- Szóval - folytatta Szókratész - valami rosszat akarsz mondani róla, de nem vagy benne biztos, hogy igaz.
Semmi baj, a harmadik szűrő még vissza van: a Hasznosság. Amit mondani akarsz a barátomról, az hasznos lesz nekem?
- Nem igazán.
- Nos - vonta le a következtetést Szókratész - ha mondani akarsz nekem valamit, ami nem igaz, nem jó és nem is hasznos, miért mondanád el egyáltalán?
Ezért volt Szókratész egy nagyszerű filozófus és ezért tartották igen nagy becsben.
59. Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is.
Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet.
Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni.
Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott.
A Gazdagság egy luxushajón úszott el a szeretet mellett. Ő megkérdezte:
- Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?
- Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra!
Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közeledett:
- Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?
- Nem Szeretet, nem tudlak elvinni - válaszolt a Büszkeség,- itt minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak!
Hát, a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el:
- Bánat, kérlek, vigyél el magaddal!
- Oh, Szeretet! - mondta a Bánat - én olyan szomorú vagyok, de egyedül kell maradnom a hajómon!
A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta a szeretet kérését.
Hirtelen megszólalt egy hang:
- Gyere Szeretet, én elviszlek téged!
Aki megszólalt, egy öregember volt.
Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor földet értek, az öreg elment.
A Szeretet úgy érezte, sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást:
- Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem?
- Az IDŐ volt - mondta a Tudás.
- Az IDŐ? - kérdezte a Szeretet. Miért segített rajtam az IDŐ?
A Tudás válaszolt:
- Mert csak az IDŐ érti meg, hogy milyen fontos az életben a SZERETET!
58. Egy csoport diák, akik nagy karriert futottak be, összejöttek, hogy meglátogassák régi egyetemi tanárukat.
A beszélgetés hamar panaszkodásba csapott át, a stresszes élet és munka kapcsán. A tanár, kávét ajánlva fel vendégeinek, kiment a konyhába, s egy nagy kannányi kávéval és többféle csészével tért vissza: porcelán, műanyag, üveg; néhányan simák voltak, néhány közülük drága és ritkaság volt, s szólt, hogy mindenki szolgálja ki magát.
Amikor minden diák kezében egy csésze kávé volt, a tanár így szólt:
– Megfigyeltétek, minden szép és drága csésze elkelt, hátrahagyva az olcsó, műanyag csészéket? Habár mindenkinek az a természetes, hogy mindenből a legjobbat kívánjátok magatoknak, ez a problémáitok és a stresszetek forrása is. Amit valójában mindenki akart az a kávé volt, s nem a csésze, de tudatosan a jobb csészékre vadásztatok, s egymás csészéit figyeltétek.
Feltételezzük, hogy az Élet a kávé, s a munkahelyek, a pénz, és a társadalmi pozíció a csészék. Ezek csak eszközök az Élethez, de az élet minőségét nem változtatják meg. Néha, azzal, hogy csak a csészére figyelünk, elmulasztjuk élvezni a benne lévő kávét.
57. Reggel, elindulván a világba utcai ruháival együtt mindenki magára ölti a páncéljait is. Eleve védekezni akar mindenféle tüske, bántalom ellen. De mekkora öröm, ha valaki olyannal találkozunk, akinek jelenlétében legalább páncéljaink egy részétől megszabadulhatunk!
(Lázár Ervin)
56. Egy este, amikor anya a vacsorát főzte, 11 éves fia megjelent a konyhaajtóban, kezében egy cédulával. Furcsa, hivatalos arckifejezéssel nyújtotta át a cédulát az anyjának, aki megtörölte kezét a kötényében, és elkezdte olvasni azt:
- a virágágyás kigyomlálásáért: 500 Ft - a szobám rendberakásáért: 1000 Ft - mert elmentem tejért: 100 Ft - mert 3 délutánon át vigyáztam a kishúgomra: 1500 Ft - mert kétszer ötöst kaptam az iskolában: 1000 Ft - mert mindennap kiviszem a szemetet: 700 Ft Összesen: 4800 Ft .
Anyja kedvesen ráemelte fiára tekintetét. Rengeteg emlék tolult fel benne.
Fogott egy tollat és egy másik cédulára ezeket írta:
- mert 9 hónapig hordtalak a szívem alatt: 0 Ft - az összes átvirrasztott éjszakáért, amit a betegágyad mellett töltöttem: 0 Ft - a sok-sok ringatásért, vigasztalásért: 0Ft - könnycseppjeid felszárításáért: 0 Ft - mindenért, amit nap mint nap tanítottam neked: 0Ft - minden reggeliért, ebédért, uzsonnáért, zsemléért, amit készítettem neked: 0 Ft - az életemért, amit minden nap neked adok: 0 Ft. Összesen: 0 Ft. Amikor befejezte, anya mosolyogva nyújtotta át a cetlit a fiúnak.
A gyerek elolvasta és két nagy könnycsepp gördült ki a szeméből. Szívére szorította a papírost és a saját számlájára ezt írta: FIZETVE
55.
Első kérdés:
Ha ismernél egy nőt, aki épp terhes, már van nyolc gyermeke, akik közül három süket, kettő vak, egy szellemileg visszamaradott, neki magának pedig szifilisze van, ajánlanád-e neki az abortuszt?
Második kérdés:
Itt az idő, hogy megválasszák a világ új vezetőjét, és a Te szavazatod számít a döntésben.
Az alábbiakban olvashatsz néhány tényt a vezető-jelöltekről:
A. jelölt:
Tisztességtelen politikusok veszik körül, és asztrológussal konzultál döntései előtt. Két szeretője van. Zsinórban dohányzik és napi 8-10 Martinit iszik.
B. jelölt:
Hivatalából kétszer elbocsátották, délig alszik, az egyetem alatt ópiumot használt és minden este egy üveg whisky-t megiszik.
C. jelölt:
Kitüntetett háborús hős. Vegetáriánus, nem dohányzik, néha megiszik egy-egy sört, és soha nem volt házasságon kívüli kapcsolata. Melyik jelöltre esne a választásod?
Valóság a kérdések mögött:
Ha az első, abortuszos kérdésre igennel válaszoltál, akkor épp megölted Beethovent.
A második kérdésnél A - jelölt: Franklin D. Roosevelt B - jelölt: Winston Churchill C - jelölt: Adolf Hitler
Ne feledd: amatőrök építették Noé bárkáját - profik a Titanicot!
54. Egyszer történt egy hajótörés, amit csak egy ember élt túl. Őt a víz egy lakatlan sziget partjára vetette. Azon imádkozott nap mint nap, hogy jöjjön és mentse meg valaki. Mindennap kémlelte a horizontot, hátha meglát egy hajót, ami megmentheti, de hiába. Végül, beletörődve sorsába, épített magának egy kis kunyhót a szigeten.
Aztán egy napon, amikor elment halászni, hogy legyen aznapra is mit ennie, szörnyű dologra ért vissza. Az egész kunyhó lángokban állt! Teljesen elégett, úgy, hogy csak hamu maradt belőle. A hajótörött teljesen elkeseredett. Nemcsak hogy hajótörést szenvedett, de mire beletörődött sorsába és épített magának egy kis zárt menedéket, az is oda lett.
"Hogy tehetted ezt velem Istenem? Mivel érdemeltem ki ezt a rosszat? Pedig már kezdtem megbarátkozni az egyedüllét gondolatával, és olyan jól éreztem magam ebben a kis kunyhóban, miért kellett ezt is elvenned tőlem?" - kiáltott Istenhez.
Másnap kora reggel, amikor kisírt szemét kinyitotta, arra ébredt, hogy kiköt egy hajó. Nem hitt a szemének! Amikor felszállt a hajóra megkérdezte a kapitányt, hogy honnan tudták, hogy ő ott van.
"Abból a nagy füstből, amit csináltál. Abból láttuk, hogy van itt valaki a lakatlan szigeten." - felelte a kapitány.
Az ember életében vannak olyan időszakok, amikor mindent elveszettnek érez, mert annyi rossz dolog történik vele. De az életnek minden negatív történésre van egy pozitív válasza!
53. Vak ember ült egy épület előtt a lépcsőn, lábánál kalap és egy tábla a következő szöveggel: „Vak vagyok. Kérem, segítsenek!“ Arra ment egy újságíró, és látta, a kalapban alig van pénz, csak pár fillér. Lehajolt, dobott a kalapba pár koronát, s anélkül, hogy megkérdezte volna, elvette a táblát, és a másik oldalára írt egy mondatot..Délután visszatért a vak emberhez, és látta, a kalapban sok pénz van..A vak felismerte a lépteit, s megkérdezte tőle, hogy ő írt-e a táblára, s ha ő volt, akkor mit.. Az újságíró így válaszolt:„Semmi olyat, ami nem lenne igaz. Csak soraidnak kicsit más formát adtam.." Mosollyal az arcán távozott.. A vak soha nem tudta meg, hogy a táblán ez állt: „Tavasz van, és én nem láthatom."
Változtass a stratégiádon, ha valami nem sikerül és meglátod, minden jobbra fordul!
52. Egy nap egy kis pillangó látszott egy félig nyitott selyemgubóban. Egy férfi ült és nézte a pillangót néhány óráig, ahogy küzdött, hogy testét kiszabadítsa a kis lyukon keresztül. Aztán úgy tűnt, a folyamat teljesen megállt.
Úgy látszott, mindent megtett, amit tudott, és semmi többre nem képes.
A férfi eldöntötte, segít a pillangónak: fogott egy ollót és kinyitotta a selyemgubót.
A pillangó könnyen kijutott, de a teste összeaszott volt, gyenge és a szárnyai összezsugorodtak.
A férfi tovább nézte, mert várta, hogy bármelyik pillanatban kinyílhatnak a szárnyak, megnőnek, kitárulnak és képesek lesznek elvinni a pillangó testét, szilárdak és erősek lesznek.
Semmi nem történt! A pillangó az életét ebben a gyenge testben, összeaszott szárnyakkal töltötte. Soha nem volt képes repülni.
Amit a férfi, az ő kedvességével és jóindulatával nem értett, hogy a szűk selyemgubó és a küzdelem a szűk nyíláson keresztül szükséges a pillangónak, ez a természetes útja, hogy a pillangó kiszabadítsa testét a selyemgubóból, szárnyaival képes legyen repülni.
Néha pontosan a nehézségekre van szükségünk az életben. Ha hagyjuk az életünket akadálytalanul folyni, ez megbénít minket. Nem leszünk erősek, amikor annak kell lennünk.
Nem fogunk tudni repülni.
Kértem Erőt… és kaptam nehézségeket, amelyek erőssé tesznek.
Kértem Bölcsességet… és kaptam problémákat, hogy megoldjam őket.
Kértem Jómódot… és kaptam agyat és izmot, hogy dolgozzak.
Kértem Bátorságot… és kaptam akadályokat, hogy legyőzzem azokat.
Kértem Szerelmet… és kaptam bajban lévő embereket, hogy segítsek.
Kértem Jóindulatot… és kaptam lehetőségeket.
Semmit nem kaptam meg, amit akartam… De mindent megkaptam, amire szükségem volt.
Éld az életet félelem nélkül, nézz szembe az akadályokkal, tudd, hogy képes vagy legyőzni őket.
51. Egy vízhordozónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt, és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment, minden nap - a vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba.
Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen tette a dolgát, de a szegény törött cserép szégyellte tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak feleannyit tudott teljesíteni. A két év keserűség után, egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál.. - Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé. A vízhordozó így válaszolt a cserépnek: - Észrevetted, hogy virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.
Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája. Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk. De ezek a törések és hibák, amik mindannyinkban megvannak, teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s a jót meglátni másokban. Addig nem lehetsz boldog, amíg nem tanulsz meg önzetlenül szeretni, és amíg nem találod meg a helyedet a világban.
50. Volt egyszer egy király, akinek vára egy magas hegy tetején állt, és a birodalmára nézett. Az uralkodó annyira népszerű volt, hogy a közeli város lakói minden nap ajándékokat küldtek neki, és születésnapját az egész királyságban megünnepelték. Az emberek szerették, mert közismerten bölcs és igazságos volt az ítéleteiben.
Egy napon tragédia sújtott le a városra. A város vize beszennyeződött, és minden férfi, nő és gyermek megőrült, csak a király nem, akinek saját kútja volt. Nem sokkal a tragédia után, a bolond városlakók beszélni kezdték, hogy a király különösen viselkedik, az ítéletei nem helyesek, és a bölcsessége színlelés csupán. Néhányan azt is feltételezni merték, hogy a király megőrült. Népszerűsége hamarosan szétfoszlott. Az emberek már nem hoztak neki ajándékokat, nem ünnepelték a születésnapját. A hegy tetején élő magányos királynak nem maradt senkije. Egy nap elhatározta, hogy lemegy a hegyről és ellátogat a városba. Meleg nap volt, ezért ivott egyet a város kútjából.
Aznap éjjel hatalmas ünneplés volt a városban, az emberek boldogok voltak, hogy imádott királyuk visszanyerte a józan eszét.
Minden nézőpont kérdése.
49. Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:
- Milyenek itt az emberek? - tudakolta.
- Hová valósi vagy? - kérdezett vissza az öreg bölcs.
- Athéni vagyok.
- És felétek milyen nép lakik? - kérdezett tovább az öreg.
- Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.
- Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. - mondta az öreg.
A vándor búsan folytatta útját.
Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
- Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! - válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
- Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! - mondta az öreg bölcs.
A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.
A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:
- Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!
Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:
- Tévedsz, fiatal barátom.
A világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol jóindulattal találkozik.
48. Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbálta kitalálni mit is tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet hányni a kútba. A szamár megértette mire készülnek, és rémisztően üvölteni kezdett, majd nemsokára elcsendesedett.
Kis idő elteltével a paraszt lenézett a kútba. Meglepetten látta, hogy a szamár él, és minden lapátnyi föld után valami csodálatosat művel. Lerázza magáról a földet, majd feláll a tetejére. Ahogy a paraszt és szomszédjai tovább lapátolták a földet a szamárra, ő lerázta magáról azt, és egyre feljebb lépdelt. Hamarosan mindenki ámulatára a szamár átugrott a kút peremén és boldogan elsétált!
Az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden probléma egy újabb lehetőség továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet feljebb.
47. Volt egyszer egy kis hullám, aki az óceánon fel-lehullámzott az idők kezdete óta.
Csak élvezte a napsütést és a szelet, amíg meg nem látta a többi hullámot, amint a parthoz csapódtak. Nagyon megijedt.
-Jaj, Istenem, velem is ez fog történni?
Egy másik hullám meghallotta, és megkérdezte:
-Miért vagy olyan szomorú?
És a kis hullám így válaszolt:
-Mert összefogunk ütközni és mind semmivé válunk. Nem érted?
A másik hullám nyugodtan mondta:
-Te nem érted! Te nem csak egy hullám vagy, hanem az óceán része….
46. Egy indián bölcs asszony amikor a hegyekben utazgatott, valamely folyóban különösen értékes követ talált. Másnap találkozott egy másik utazóval, aki éhes volt, így hát a bölcs indián asszony kinyitotta a csomagját, és megosztotta ennivalóját a vándorral. Az éhes utas meglátta a drágakövet az iindián asszonynál, és kérte őt, hogy adja neki. A nő habozás nélkül neki adta a követ. A vándor örvendezve jószerencséjén továbbállt, hiszen tudta: a drágakő olyan értékes, hogy élete hátralévő részében nem kell többé szükséget szenvednie.
Ám néhány nappal később a vándor visszatért az indián asszonyhoz, és visszaadta neki a követ.
„Gondolkoztam…”– szólalt meg. „Jól tudom milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még értékesebb. Add nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ.
Az önzetlen szeretet a világ legértékesebb kincse, rajtunk áll, hogy akarjuk-e birtokolni, vagy sem.
45. Egy hindu szent, aki elment a Gangesz folyóhoz megfürödni és egy családot látott a folyóparton, akik mérgesen kiabáltak egymásra. Odafordult a tanítványaihoz, mosolygott és megkérdezte:
- Miért kiabálnak az emberek, amikor idegesek egymásra?
A tanítványok gondolkodtak egy ideig, majd az egyikük ezt mondta: - Azért, mert ilyenkor elveszítjük a nyugalmunkat.
- De miért kiabálunk, amikor a másik személy ott áll mellettünk? Mondhatnánk neki sokkal halkabban is. - kérdezte a szent.
A tanítványok tanakodtak még, de nem találták a megfelelő választ.
Végül a szent elmagyarázta:
- Mikor két ember mérges egymásra a lelkük eltávolodik egymástól. Hogy leküzdjék ezt a távolságot kiabálniuk kell, hogy meghallják egymást. Minél mérgesebbek, annál hangosabban kiabálnak, hogy leküzdjék a nagy távolságot.
Mi történik a szerelmeseknél? Ők nem kiabálnak egymásra, hanem halkan beszélnek, mert a lelkük nagyon közel van egymáshoz. Köztük lévő távolság nincs is vagy nagyon kicsi.
A szent folytatta:
- Amikor még jobban szeretik egymást mi történik? Nem beszélnek, csak suttognak és így még közelebb kerülnek egymáshoz. Végül már suttogniuk sem kell, csak egymás tekintetéből megértik egymást. Ez mutatja meg milyen közel áll két ember egymáshoz, amikor szeretik egymást.
Ránézett a tanítványaira és ezt mondta:
- Ezért amikor vitáztok ne hagyjátok, hogy lelketek eltávolodjon. Ne mondjatok olyan dolgokat, amik eltávolítanak egymástól, különben egyszer eljön a nap, mikor akkora lesz a távolság köztetek, hogy lelketek többé nem talál vissza egymáshoz."
44. Az egér egy lyukból nézi a parasztot és a parasztasszonyt, amint egy csomagot bontanak fel. Elszörnyülködve látja, hogy egérfogó van benne. Kiszalad az udvarra, és kiabál: “Egérfogó, egérfogó”!
A tyúk ránéz, és azt mondja:
- Tudom, hogy nagyon félsz, de nekem nincs mitől félnem.
Az egér a disznóhoz szalad. A disznó röfög egy kicsit, és azt mondja:
- Sajnálom, ez rám nem vonatkozik, de imádkozni fogok érted.
Az egér a tehénhez menekül. A tehén elbőgi magát:
- Egérke, sajnálom, de nem az én bőrömről van szó!
Az egér lehajtott fejjel tér haza.
Még azon az éjszakán a házban nagy zajjal lecsapódott az egérfogó. A parasztasszony sietett megnézni, mit fogott az egérfogó. A sötétben nem vette észre, hogy mérges kígyó esett a csapdába és az állat megmarta a lábát. A paraszt bevitte a kórházba a feleségét. Nemsokára hazaengedték, de még mindig lázas volt. A paraszt tyúkot vágott és erőlevest készített az asszonynak, de szenvedése nem múlt el. Jöttek a barátok, egész nap ápolták, gondoskodtak róla. A paraszt disznót vágott, hogy legyen mit enni, de semmi sem segített, az asszony meghalt. A temetésre sokan eljöttek. A paraszt tehenet vágott, hogy legyen elég ennivaló a halotti toron.
Az egér szomorúan nézte végig a halotti tort.
Ha megtudod, hogy valakinek problémája van, és azt gondolod, hogy ez téged nem érint – gondolkodj el. Mindannyian ugyanazon az úton haladunk, amelynek neve: ÉLET. Minden ember és minden esemény az élet képzeletbeli szőttesének egy-egy fonala…
43. Hallottam egy csodálatos kis történetet egy lelkipásztorról, aki szombat reggel meglehetősen nehéz körülmények között próbált felkészülni a prédikációra!
A felesége elment vásárolni. Esett az eső, a kisfia unatkozott, nyugtalan volt, mert nem tudott mihez kezdeni magával. Végül a lelkész kétségbeesésében elővett egy régi magazint, hogy átlapozza. Talált egy szép színes oldalt, amely a világ térképét ábrázolta. Kitépte a lapot, szétszaggatta, a darabkákat szétszórta a szoba padlóján és ezt mondta a fiának:
- Johnny, ha össze tudod rakni a térképet, kapsz tőlem egy huszonöt centest.
A lelkész azt hitte, hogy egész délelőttre való munkát adott a kisfiúnak, de tíz perc múlva kopogtattak az ajtón. A kisfia volt, az összerakott képpel. A lelkész megdöbbent, hogy fia ilyen gyorsan végzett a feladattal. Ott voltak a papírdarabkák, gondosan összerakva, ott volt a hibátlan világtérkép.
- Kisfiam, hogy tudtad ilyen gyorsan összerakni? - kérdezte a lelkész.
- Ó! – mondta Johnny. – Nagyon egyszerű volt. A másik oldalon egy ember képe van. Egy papírt letettem a földre, összeraktam az embert, aztán egy papírlapot tettem a tetejére és megfordítottam az egészet. Rájöttem, ha rendbe teszem az embert a világ is rendben lesz.
A lelkész mosolygott és átadta fiának a negyeddollárost.
Ezzel megadtad a holnapi prédikációm témáját – mondta. „Ha az ember rendben van, akkor rendben lesz a világa is!”
Ha szerencsétlennek érzed magad a világban és a világot meg akarod változtatni, a legjobb hely ahol kezdheted, magad vagy. Ha lelki beállítottságod pozitív, a világod problémái meghajlanak előtted.
42. Egy asszony kijött a házból, és három hosszú, fehér szakállú öregembert látott üldögélni az udvaron.
Nem ismerte őket. Így szólt:
- Nem hinném, hogy ismernélek benneteket, de éhesnek látszotok.
Kérlek benneteket, gyertek be, és egyetek valamit!
- A ház ura itthon van? - kérdezték.
- Nem - válaszolta az asszony. - Nincs itthon.
- Akkor nem mehetünk be - felelték.
Amikor este a férje hazaért, az asszony elmondta neki, mi történt.
- Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be őket! - válaszolta a férj.
Az asszony kiment, és újra behívta az öregeket.
- Együtt nem mehetünk be a házba - felelték.
- Miért nem? - kérdezte az asszony.
Az egyik öreg magyarázatba kezdett: -Az ő neve: Jólét - mutatott egyik barátjára, majd a másikra mutatva azt mondta: - Ő a Siker, és én vagyok a Szeretet.
-Majd így folytatta: - Most menj vissza a házba, és beszéld meg a férjeddel, melyikünket akarjátok behívni.
Az asszony bement a házba, és elmondta a férjének, amit az öreg mondott.
A férj megörült. - Ez nagyszerű! - mondta. - Ebben az esetben hívjuk be Jólétet!
Hadd jöjjön be, és töltse meg a házunkat jóléttel!
A felesége nem értett vele egyet: - Kedvesem, miért nem hívjuk be inkább a Sikert?
A menyük eddig csak hallgatta őket, és most előállt saját javaslatával:
- Nem lenne jobb a Szeretetet behívni? Az otthonunk megtelne szeretettel.
- Hallgassunk a menyünkre! - mondta a férj a feleségének.
- Menj, és hívd be Szeretetet, hogy legyen a vendégünk!
Az asszony kiment, és megkérdezte a három öreget: - Melyikőtök a Szeretet?
Kérlek, gyere be, és legyél a vendégünk!
Szeretet felállt, és elindult a ház felé.
A másik kettő szintén felállt, és követték társukat.
Az asszony meglepve kérdezte Jólétet és Sikert:
- Én csak Szeretetet hívtam, ti miért jöttök?
Az öregek egyszerre válaszoltak:
- Ha Jólétet vagy Sikert hívtad volna be, a másik kettőnek kint kellett volna maradnia.
De mivel Szeretetet hívtad, ahova ő megy, oda mi is vele tartunk.
Ahol Szeretet van, ott megtalálható a Jólét és a Siker is!
41. Egy várandós hölgy méhében két kis magzat beszélget:
- Te hiszel a születés utáni életben? - kérdezi az egyik.
- Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Szerintem az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erősekké váljunk ahhoz, ami vár bennünket - válaszolja a másik.
- Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?
- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szánkkal fogunk enni.
- Hát ez ostobaság! - vág vissza a másik. Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal?! Ez nevetséges! Hiszen itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot... de mondok még valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert ez a köldökzsinór már most is túlságosan rövid!
- De, de... valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.
- De hát még soha senki sem tért vissza a születés után! A születéssel az élet egyszerűen véget ér! Különben is, az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra!
- Én nem tudom pontosan milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre megláthatjuk az édesanyánkat, és ő nagyon vigyáz majd ránk! - válaszolja reményteljesen.
- Az Anyát? Te hiszel az Anyában? Hol van?
- Hát... mindenütt, körülöttünk! Itt van mindenhol, mi benne vagyunk, és neki köszönhetően létezünk! Nélküle egyáltalán nem lennénk.
- Én ezt nem hiszem. Én soha, semmiféle anyát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is!
-Néha - mondja elmerengve a másik - amikor csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel nekünk, vagy érezheted, amikor megsimogatja világunkat! Tudod, én tényleg azt hiszem - teszi hozzá -, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk!
40. Két utazó angyal megállt, hogy az éjszakát egy tehetős család házában töltse el.
A család udvariatlan volt, és megtagadta az angyaloktól, hogy a nagy ház vendégszobájában pihenjék ki magukat. Ehelyett egy kis helyet kaptak a hideg pincében.
Amikor kinyújtóztak a kemény padlón, az idősebb angyal meglátott egy lyukat a falon és kijavította azt. Amikor a fiatalabb angyal kérdezte, miért, az idősebb angyal így felelt:
- A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak.
A következő éjjel mindketten egy nagyon szegény, de vendégszerető paraszt és felesége házában pihentek. Miután azt a kevés ételt is megosztották velük, amijük volt, átengedték az angyaloknak az ágyukat, ahol ők jól aludtak.
Amikor a következő napon a Nap felkelt, az angyalok könnyek között találták a parasztot és a feleségét. Az egyetlen tehenük, akinek a teje az egyedüli bevételük volt, holtan feküdt a mezőn.
A fiatal angyal dühös lett és kérdezte az idősebbet, hogyan hagyhatta, hogy ez megtörténjen.
- Az első embernek mindene megvolt, mégis segítettél neki - vádolta. - A második családnak kevese volt, és hagytad, hogy elpusztuljon a tehenük.
- A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak - mondta az idősebb angyal. Amikor a nagy ház hideg pincéjében pihentünk, észrevettem, hogy a falon lévő lyukban arany van. Mivel a tulajdonos olyan mohó volt és nem akarta megosztani szerencsés sorsát, betapasztottam a falat, hogy ne találhassa meg. Amikor a utolsó éjszaka a paraszt ágyában aludtunk, jött a halál angyala, hogy elvigye a feleségét. Helyette odaadtam a tehenet.
A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak.
39. Egy filozófus professzor előadását úgy kezdte, hogy fogott egy konzerves- üveget és feltöltötte körülbelül 5 centiméter átmérőjű kövekkel.
Rákérdezett. – Ugye, tele van az üveg?
- Igen – volt a válasz.
Ezután elővett egy dobozt, tele apró kavicsokkal, és elkezdte beleszórni a kavicsokat is az üvegbe. Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van.
A professzor ezután elővett egy dobozt tele homokkal és azt kezdte beletölteni az üvegbe.Természetesen a homok minden maradék kis részt kitöltött.
- És most- mondta a professzor- vegyék észre, hogy ez az önök élete.
- A kövek a fontos dolgok. A családod, a partnered, az egészséged, a gyermekeid. Ha minden mást elveszítenél, az életed akkor is teljes maradna.
A kavicsok azok a dolgok, amelyek még számítanak, mint a munkád, a házad, az autód. A homok az összes többi apróság. Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek.
Ugyanez történik az életeddel is. Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amelyek alapvetők a boldogságod érdekében.
38. Istennel beszélget egy ember.
- Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol?
Isten odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi az embernek, hogy betekintsen.
A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt é...s az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval. Az embernek elkezdett csorogni a nyála.
Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett.
Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal, de mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni.
A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva. Isten ekkor azt mondta:
- Amit most láttál, az a Pokol volt.
Majd mindketten a második ajtóhoz léptek. Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában.
Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét elkezdett folyni a szent ember nyála.
Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükhöz kötözötten, de ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek egymással.
A szent ember ekkor azt mondja Istennek:
- Én ezt nem értem!
- Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából csak "képesség" kérdése, ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek csak magukra gondolnak.
37. Volt egyszer egy nagyon rossz természettel megáldott fiú. Az apja adott neki egy zsák szöget, és azt mondta neki, verjen be egyet a kert kerítésébe minden alkalommal, mikor elveszti a türelmét és összevesz valakivel. Az első nap 37 szöget vert be a kerítésbe. A következő hetekben megtanult uralkodni az indulatain, és a bevert szögek száma napról napra csökkent. Rájött arra, hogy sokkal egyszerűbb uralkodni az indulatain, mint beverni a szögeket a kerítésbe. Végre elérkezett az a nap is, mikor a fiúnak egy szöget sem kellett bevernie a kerítésbe.
Ekkor odament az apjához, és elújságolta neki, hogy aznap egy árva szöget sem vert be a kerítésbe. Az apja azt mondta neki, ezentúl húzzon ki egy szöget minden egyes nap, amikor nem veszíti el a türelmét, és nem veszekszik senkivel sem. Teltek a napok, s a fiú végre azt mondhatta az apjának, hogy kihúzta az összes szöget a kerítésből. Az apa ekkor odavitte a fiát a kerítéshez, és ezt mondta neki:
- Fiam, szépen viselkedtél, de nézd csak, mennyi lyuk van a kerítésben. Soha többet nem lesz már olyan, mint régen volt. Ha veszekszel, összeveszel valakivel, és valami csúnyát mondasz neki, megsebzed. Egy ugyanolyan sebet hagysz benne, mint ezek a lyukak itt. Akárhány alkalommal is kérsz bocsánatot, a seb ott marad örökre.
36. Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben. Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közelebbi volt. A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva. Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben. Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében. Az ablak egy kellemes , tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal rajta. Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve.
Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot, a másik, folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt. Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt. Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján. A napok és hetek teltek. Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre. Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat.
Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve őt azon az ágyon, majd magára hagyta. Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta: az ablak egy tűzfalra néz. Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot. A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem. Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak.
35. Az erdőben egymás mellett dolgozott két favágó. A fák törzseinek hatalmas volt az átmérője. Sokat kellett dolgozni a fakitermeléssel. Mindketten egyformán jól kezelték a fejszét, de a munkamódszerük nem egyezett: az első kitartó munkával vágta a fába fejszéjét, egyiket a másik után. Ritkán és akkor is csak rövid szünetet tartott. A másik favágó óránként hosszabb pihenőre megpihent.
Naplementekor az első favágó csak a munka felét végezte el. Izzadtan és fáradtan tette le a szerszámot, szinte teljesen kimerült. A második, szinte hihetetlen, de befejezte a munkát. Egyszerre kezdték a favágást és a fák is nagyjából egyformák voltak. Az első favágó nem hitt a szemeinek.
- Nem értem a dolgot - mondta. - Minden órában kiadós pihenőt tartottál és mégis előbbre vagy.
- Igen, láttad, hogy minden órában megálltam pihenni. Amit viszont nem láttál az az volt, hogy a szünetet arra is felhasználtam, hogy megélezzem a fejszémet - mondta a másik favágó.
34. Egy 24 éves fiú bámult ki a vonat ablakán.
- Apa nézd, azok ott hátul a fák!
Az apja elmosolyodott.
Egy fiatal házaspár ült mellettük és figyelték a fiú nagyon gyerekes viselkedését.
Ismét kiáltás…
- Apa nézd, a felhők olyanok, mintha velünk jönnének!
A fiatal pár nem tudott már tovább ellenállni:
- Miért nem viszi el a gyerekét egy jó elmeorvoshoz? –kérdezték az apját.
Az idős ember mosolyogva válaszolt:
- A kórházból jövünk. A fiam vakon született, és csak pár nap telt el a műtét óta. Ma van az első napja, hogy láthatja a világot maga körül.
33. Az Ember elment a Bölcshöz:
- Álmot láttam, de sehogy sem tudok rájönni, mi az értelme. Kérlek, segíts rajtam!
- Hallgatlak - bólintott a Bölcs.
- Az utcán mentem, a mi utcánkban, ahol minden nap járok.
Olyan is volt álmomban, mint egyébként; nem volt semmiféle változás rajta,
csak annyi, hogy nagy szürke göröngyökkel volt tele a járda.
Amikor megrúgtam az egyiket, rájöttem, hogy ezek nem göröngyök, hanem kövek.
Egyet zsebre vágtam, hogy megmutassam a Barátomnak, akihez indultam.
Amikor elővettem, kettévált a kezemben. Belül szikrázó, tiszta ragyogású volt. Azonnal tudtam (bár nem értek hozzá), hogy ez GYÉMÁNT!
Rohantunk az ékszerészhez, de közben telepakoltuk a zsebeinket a csúnya, szürke kövekkel, hátha. . .
Az ékszerész vágta, csiszolta a kettévált követ, végül fel is mutatta, hadd lássuk mi is, hogy sziporkázik:
"Még soha nem találkoztam ilyen nagy és tiszta gyémánttal" - lelkesedett.
Kipakoltam a sok egyforma szürke kövemet.
Ő bizalmatlanul nézte a sötétlő halmot, majd legyőzve utálkozását, egyet megfogott és vijjogó gépével kettévágta.
Smaragd volt. A következő rubin, utána valami csodaszámba menő ritkaság, és aztán így végig.
Felfoghatatlan kincs feküdt előttem, szikrázott, tündökölt ezerféle színben, a belsejükben rejtőző érték.
Én pedig döbbenetemben felébredtem, de nem tudok szabadulni az álomtól. Mondd, mit jelenthet?
- A szürke kövek a MINDENNAPJAID, Barátom!
Éppen ideje, hogy felfedezd: valóságos kincsesbánya a mindennapok sokasága.
Dolgozni kell rajtuk, az igaz, de ha jól megmunkálod őket, gazdagabb leszel mindenkinél.
Már reggel vedd kezedbe napodat, hogy megláthasd benne a hűség gyémántját, a bizakodás smaragdját, a szeretet rubinszínű áldozatosságát. . .
Mától kezdve soha nem beszélhetsz "szürke hétköznapokról", hiszen LÁTTAD, mi rejlik bennük!
32. Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!
Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!
Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem a váratlan örömöket és magaslatokat!
Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!
Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások mondják meg nekünk.
Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.
Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!
Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és a megfelelő helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot közvetíthessek!
Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!
(Antoine de Saint-Exupéry)
31. Van egy történet az egypetéjű ikrekről. Az egyikük tántoríthatatlan optimista, aki szerint az élet igenis habos torta. A másik viszont megkeseredett pesszimista, aki hangoztatta, hogy a Murphy törvénye csöpög az optimizmustól. Szüleik a fejüket csóválták, és mindkettőt pszichológushoz vitték.
A szakember azt tanácsolta, hogy próbálják kiegyensúlyozni a két gyermek személyiségét.– A legközelebbi születésnapjukon külön-külön szobában bontassák ki velük az ajándékaikat! A pesszimistának vásároljanak össze szebbnél szebb ajándékokat, az optimistának pedig adjanak egy doboz trágyát.
A jóemberek tartották magukat az útmutatáshoz, és feszülten várták az eredményt.
Amikor bekukucskáltak a pesszimistához, hallhatták, hogy megállás nélkül zúgolódik:
- De ronda ez a számítógép! Fogadjunk, hogy az a videó játék mindjárt összetörik… Ezeket utálom… Láttam már ennél nagyobb távirányítós autót is…
Lábujjhegyen a másik ajtóhoz lopakodtak, s a kulcslyukon át látták, hogy az ő kis optimistájuk sugárzó arccal labdázik a lócitromokkal.
- Úgysem csapnak be! – kuncogott. – Ahol ennyi trágya van, ott egy póninak is kell lennie!
30. Két vándorló szerzetes egy folyó partra ért, ahol egy fiatal asszonnyal találkoztak. Az asszony megkérte őket, vigyék át a túlsó partra. A szerzetesek haboztak, mert fogadalmuk szerint nem érintkezhettek nőkkel, de végül elhatározták, segítenek a fiatal asszonynak.
Az egyik szerzetes a hátára vette a nőt, és átgázolt vele a túlsó partra. A fiatal asszony illőn köszönetet mondott, majd elsietett.
Néhány órával később megszólalt az egyik szerzetes:
- Testvérem, nagy hibát követtél el, amikor felvetted a hátadra az asszonyt. A fogadalmunk szerint nem érintkezhetünk nőkkel, s te mégis megtetted.
Megcsóválta a fejét a másik szerzetes.
- Ej, testvérem! Én már a folyó partján letettem azt az asszonyt, de te még mindig az elmédben cipeled!
29. Egy férfi úgy gondolta, hogy a szegénység, az önmegtagadás és a lemondás életbevágóan fontosak. Sosem gondolt arra, hogy az ego elhagyása az igazán életbevágó dolog; hogy az egónk éppúgy hízik a szentségtől, szegénységtől és önmegtagadástól, mint a világiasságtól, a gazdagságtól és a kényelemtől. Semmi sincs, amit az ego fel ne használna önmaga felfújására.
- Üres kézzel jöttem hozzád. Semmit sem hoztam magammal - mondta a tanítvány a mesternek.
- Akkor azonnal dobd el! - válaszolta a mester.
- Hogy dobhatnám el, ha egyszer semmi sincs nálam?
- Akkor csak cipeld kitartóan továbbra is magaddal.
(Anthony de Mello)
28. Négy szerzetes elhatározza, hogy két héten keresztül szótlanul fognak meditálni. Az első este a gyertya lobbant egyet, majd elaludt.
- Jaj, ne! - kiáltott fel az első szerzetes. - Kialudt a gyertya!
- Nem szabad beszélnünk! - szólt rá a második szerzetes.
- Ejnye, miért törtétek meg a hallgatást? - mordult fel a harmadik.
A negyedik felnevetett.
- Ha-ha-ha! Egyedül én tartottam magam a fogadalmunkhoz!
27. A tanítvány hite a mester csodatévő erejében sziklaszilárd volt. Ha a gurunak csak nevét ejtette ki, már úgy tudott a vizeken járni, mint akár a szilárd talajon.
Meghallotta ezt a guru, s azt gondolta: „Hogyan? Már puszta nevem is csodát tesz? Milyen nagy és csodálatos lehetek akkor én magam!”
Másnap maga is megkísérelte, hogy száraz lábbal átjusson a folyón. Közben így suttogott: „Én! Én! Én!” De alig érintette lába a vizet, elmerült és megfulladt.
A hit csodát tesz – az önimádat halál.
26.
Néha ördög, néha angyal,
Néha hívod, néha bánod,
hogy meglátta a világot.
Néha megtipor a lába,
néha büszkén nézel rája.
Néha vonz és néha taszít,
ragyogása néha vakít.
Néha vár és néha várat,
néha birtokolhatsz százat.
Néha száz vesz birtokába,
néha csak egy ejt fogságba.
Néha ostoba az arca -
néha ez csak álca rajta.
Néha sír, és néha kacag,
néha boldog dalra fakad.
Néha mérges, néha fáradt,
néha kincse a világnak.
Néha átok, néha áldás,
néha egy néma kiáltás.
Néha sátán, néha isten.
Néha rájössz, párja nincsen.
25.
A szél lobogtatta a templomi zászlót.
Két szerzetes arról vitatkozott, vajon a zászló mozog-e, vagy a szél. Csűrték-csavarták a szót, de egyikük sem tudta meggyőzni a másikát.
Egyszer csak megszólalt mellettük a hatodik pátriárka:
- Nem a szél és nem a zászló az, ami mozog. Hanem a tiszteletre méltó elmétek.
24. Az Élet olyan, mint egy vonatutazás:
Gyakran beszállunk, kiszállunk, vannak balesetek, néhány megállónál kellemes meglepetésekkel találkozunk, míg mély szomorúsággal a másiknál. Amikor megszületünk és felszállunk a vonatra, olyan emberekkel találkozunk, akikről azt hisszük, hogy egész utunkon elkísérnek: a szüleinkkel.
Sajnos a valóság más.
Ők kiszállnak egyszer, (reméljük minél később) egy állomáson, s mi ott maraduk nélkülözvén szeretetüket, együttérzésüket, társaságukat.
Életünk során mások is felszállnak a vonatra, akik fontosak lesznek a számunkra.
Testvéreink, azok gyermekei, gyermekeink , a barátaink, kedves munkatársaink, ismerőseink és mi szeretjük őket.
Néhányan, azok közül akik beszállnak, csupán kis sétának tekintik az utazást.
Mások csak szomorúsággal találkoznak útjuk során.
Mindig vannak olyanok is a vonaton, akik készek segíteni a rászorulókon.
Néhányan, amikor kiszállnak, el nem múló hiányérzetet hagynak maguk után...
Mások fel- és leszállnak, s mi alig vesszük észre őket...
Lehetnek olyanok, akiket nagyon megszeretünk, mégis másik vagonban utaznak. Máshova tartoznak Más utakat tesznek meg, de az útjaink során mindig van összetalálkozás. Ugyanolyan kedvesen folytatjuk a velük való eszmecserét, mintha sosem váltunk volna el... velük mindig megtaláljuk az összhangot,velük mindig jól érezzük magunkat, de mégis e kis találkozás után külön-külön folytatjuk tovább az utunkat... Egyedül megyünk tovább a szakaszon, amely a miénk.
Természetesen megtehetjük, hogy megkeressük őket, átverekedhetjük magunkat az ő kocsijukba. De sajnos nem tudunk melléjük ülni, mert a mellettük levő hely már foglalt.
Ilyen az utazás, telve kívánalmakkal, vággyal, fantáziálással, reménnyel és csalódással... és visszafordulni soha sem lehet.
Tegyük tehát a lehető legjobbá utazásunkat.
Próbáljuk a velünk utazók jó oldalát nézni és keressük mindenkinek a legjobb tulajdonságait...
Jusson eszünkbe, hogy bármely szakaszon találkozhatunk szenvedőkkel, akiknek szükségük van a segítségünkre. Mi is lehetünk gyakran elhagyatottak s ez annak is megadathat, aki jelen helyzetét tekintve rajtunk segíthet.
Az utazás nagy talánya, hogy nem tudjuk, meddig utazunk...de amíg utazunk adjunk mindenkinek annyit a szeretetünkből, amennyit magunknak is elvárunk... Ha ezt megtesszük, akkor boldognak mondhatjuk az utazásunkat, mert annyit kapsz, mint amennyit adsz ... van egy ilyen örök mondás... s tán igaz lehet, hiszen szóbeszéddé vált...
A remény bennem él, hogy valamikor a központi pályaudvarra érünk és ott találkozunk majd minden kedves velünk utazóval...
Tegyünk azért, hogy jó utunk legyen, a szürke hétköznapokat is meglehet szépíteni apró , pici dolgokkal, mellyel a lelkünket simogathatjuk. A végén pedig azt mondhatjuk, megérte ...
Kiszállásnál pedig akkor olyan üres helyet hagyunk magunk után, ami szeretetet és szép emlékeket hagy hátra a továbbutazókban.
Azoknak, akik az én vonatom utasai, kívánok jó utazást!
23. Egy ember nem találta helyén a baltáját. Bizonyos volt benne, hogy a szomszéd fia lopta el. Leste, hogy jár-kel a legény: pontosan úgy lépkedett, mint egy tolvaj. Figyelte az arckifejezését: éppolyan volt, mint egy tolvajé. Kihallgatta, amint beszélt: mintha egy tolvajt hallott volna. Egy szó, mint száz, a legény egész viselkedése arról árulkodott, hogy csakis ő lehetett a tolvaj.
Később a mi emberünk kiment ásni a kertjébe, és a kertben meglelte a baltát. Amikor pedig újra megnézte magának a szomszéd legény gesztusait, semmit sem talált már bennük, ami tolvajra emlékeztette volna.
22. Egy házaspár, a 25. házassági évfordulóján elment Angliába, hogy vegyenek valami szépet. Mindketten szerették az antik tárgyakat, kerámiákat, különösen a teáscsészéket. Az egyik kerámia üzletben megláttak egy szép csészét.
A férj megkérdezte az eladót:- Meg szabad néznem ezt a csészét? Még sosem láttam ennyire szépet.
A boltos a kezébe adta, és miközben csodálta a mesteri alkotást, a csésze, legnagyobb meglepetésére megszólalt:
- Nem érted, hogyan lehetek ennyire szép?
Tudod, nem voltam mindig teáscsésze. Volt idő, amikor vörös voltam és agyagnak neveztek. Mesterem kiásott, megdolgozott, összelapított, meggyúrt újra és újra, hogy üvöltöttem a fájdalomtól:
- Hagyj békén! - de Ő csak mosolygott, és így szólt:
- Még nem.
Aztán egy gyorsan forgó korongra helyezett és én hirtelen csak forogtam, forogtam, forogtam, körbe-körbe.
- Állíts meg! Szédülök! - kiabáltam, de a Mester csak ingatta a fejét, és azt mondta:
- Még nem.
Aztán betett a kemencébe. Sosem éreztem olyan forróságot! Csodálkoztam, miért akar megégetni. Sikoltoztam. Ki akartam jutni. Láthattam a Mester arcát az üvegen át, és leolvashattam ajkáról, ahogy a fejét rázta:
- Még nem.
Végül az ajtó kinyílt, kitett a polcra. Hűlni kezdtem.
- Most már jobb. - gondoltam.
Aztán mindenütt befestett. A festék szaga rettenetes volt. Undorodtam tőle.
- Hagyd abba! Hagyd abba! - kiáltottam. De csak ingatta a fejét:
- Még nem.
Aztán hirtelen újra visszatett a kemencébe. Nem ugyanabba, mint először.
Ez kétszer olyan forró volt. Úgy éreztem, megfulladok. Könyörögtem, mindent megbántam, sikoltoztam és sírtam. Közben láttam, amint rázza a fejét, és azt mondja:
- Még nem vehetlek ki.
Tudtam, nincs többé remény. Végem van. Kész voltam rá, hogy végleg feladjam, mire kinyílt az ajtó. A Mester kivett, és újra a polcra tett.
Egy órával később elém állított egy tükröt és azt mondta:
- Nézd meg magad.
Amikor a tükörbe néztem, alig tudtam hinni a szememnek:
- Ez nem én vagyok, ez nem lehetek én., ez gyönyörű! Gyönyörű vagyok!
- Szeretném, ha emlékeznél arra - mondta - tudom, fájt, amikor gyúrtalak, gyömöszöltelek, de ha nem teszem, kiszáradsz. Tudom, hogy szédültél, mikor a korongon forgattalak, de ha megállítom a korongot, szétmorzsolódsz. Tudom, hogy elviselhetetlenül forró volt a kemencében, és nem értettél, miért teszlek oda, de ha nem teszem, megrepedsz. Tudom, hogy rettenetes volt a szag, amikor bevontalak mázzal és befestettelek, de ha nem teszem, akkor sosem erősödsz meg, és nem lesz színes az életed. És ha nem teszlek újra vissza a másik kemencébe, nem élhettél volna sokáig, nem lennél elég erős.
Befejeztelek. Olyan vagy, amilyennek elképzeltem, mikor hozzáfogtam a munkához.
Ez az élet barátaim. Az én életem, és a Tied. Néhányan a kemencében vagyunk, üvöltve, sikoltozva: ‘engedj ki!’. Néhányan épp színesedünk, és ez kellemetlen, majd megőrjít. Néhányan körbe forgunk, és nem tudjuk, hol vagyunk. Csak azt kérdezzük: ‘mi történik velem? minden olyan zavaros’, és a Mester csak néz, és azt mondja: ‘Még nem vagy kész, még nem.’
21. Élt egy kis faluban egy nagyon szegény öreg özvegy ember az egyetlen fiával. Volt egy piciny földjük és egyetlen sovány lovuk, így meg tudták művelni a földecskéjüket annyira, hogy éppen hogy meg tudjanak élni.
Egy napon a ló megszökött és elkóborolt. A szomszédok szánakozva mondogatták:
– Ó, micsoda balszerencse!
Az öreg ember azonban csak ennyit mondott:
– Várjuk meg a holnapot.
A következő napon az elbitangolt jószág visszatért, és hozott magával még tíz gyönyörű erős vadlovat. A szomszédok most ezt mondták:
– Milyen nagy szerencse!
Az öreg ember azonban most is azt mondta:
– Várjuk meg a holnapot.
Eltelt egy-két nap és az öreg ember fia igyekezett betörni a vadlovakat. Az egyik ló azonban ledobta a hátáról és a fiú eltörte a lábát. A szomszédok nagyon sajnálkoztak és azt mondogatták:
– Milyen borzasztó baleset!
Az öreg azonban csendesen csak így szólt:
– Várjuk meg a holnapot.
Ismét eltelt egy-két nap. Katonák érkeztek a faluba és újoncokat toboroztak, nem éppen szelíd módszerekkel. Így azután minden fiatal embert besoroztak katonának, kivéve a törött lábú fiút.
A szomszédok akkor azt mondták az öregnek:
– Milyen szerencsések vagytok!
Az öreg ember azonban most is csak ezt válaszolta:
– Várjuk meg a holnapot.
20. “Ha elölről kezdhetném a gyermeknevelést, fenyegetés helyett festegetésre használnám a kezemet.
Példálózás helyett példát mutatnék.
Nem siettetném a gyereket, hanem hozzá sietnék.
Nem a nagyokost játszanám, hanem okosan játszanék.
Komolykodás helyett komolyan venném a vidámságot.
Kirándulnék, sárkányt eregetnék, réten kószálnék, bámulnám a csillagokat.
A civakodás helyett a babusgatásra összpontosítanék.
Nem erőszakoskodnék a gyerekkel, hanem a lelkét erősíteném.
Előbb az önbizalmát építeném, azután a házamat.
Kevesebbet beszélnék a hatalom szeretetéről és többet a szeretet hatalmáról.”
(Diane Loomans)
19. Thomas Edison laboratóriuma 1914 decemberében csaknem teljesen a lángok martalékává vált. Jóllehet a kár meghaladta a kétmillió dollárt, az épület csak 238000 dollárra volt biztosítva, mivel betonból készült, s így tűzállónak hitték. Edison életművének nagy része odaveszett azon a decemberi éjszakán. A tűzvész tetőpontján a feltaláló huszonnégy esztendős fia, Charles az aggodalomtól félőrülten rohangászott a füst és törmelék között, míg végre megtalálta az apját a tűz közelében, arcát vörösre festette a lángok visszfénye, ősz haja lobogott a szélben.
— A szívem sajgott érte — számol be az esetről Charles Edison. — Már nem volt fiatal, s most mindene elpusztult. Észrevett. „Hol van anyád?” kiabálta. Azt feleltem, nem tudom. „Eredj, keresd meg, hozd ide, soha az életben nem láthat még egyszer ehhez hasonlót.” Másnap reggel, reményeinek és álmainak üszkös romjai között kószálva, a hatvanhét esztendős Edison kijelentette: — A katasztrófa legnagyobb haszna, hogy minden tévedésünk elégett. Hála Istennek tiszta lappal indulhatunk újra.
Három héttel a tűz után sikerült megszerkesztenie az első fonográfot.
(The Sower’s Seeds)
18. Állandó útitársad vagyok, vagy legjobb segítséged, vagy legnehezebb terhed, továbbsegítelek, vagy sikertelenség felé húzlak, parancsodra várok.
Felét átadhatod annak, amit teszel, végrehajtom gyorsan és hibátlanul, könnyen kordában tarthatsz, csak légy szigorú hozzám.
Mutasd meg nekem pontosan, hogyan végezzek el valamit, pár lecke után már magamtól is megteszem.
Minden nagy embernek szolgája vagyok, de nem kevésbé a szerencsétleneknek is.
A nagyokat én tettem naggyá, a szerencsétleneket én tettem szerencsétlenné.
Annak ellenére, hogy nem vagyok gép, egy gép precizitásával dolgozok, amelyhez egy ember intelligenciája társul.
Hasznodra vagy romlásodra működtethetsz engem, nekem teljesen mindegy.
Fogadj el, képezz, legyél hozzám szigorú, és az egész világot lábaidhoz vetem.
Vegyél könnyedén, elpusztítalak.
Ki vagyok?
A SZOKÁSAID.
17. Tavasz volt, de én a nyarat vártam;
a meleget, a patakok hűs vizét.
Nyár volt, de én az őszt vártam; a színes leveleket, és a hűvös, száraz levegőt.
Ősz volt, de én a telet vártam; a ropogós havat, és a karácsony örömét.
Eljött a tél, de én a tavaszt vártam, a rügyfakadást, a nap melegét.
Gyermek voltam, de felnőtt akartam lenni; szabad és önálló.
Húsz éves voltam, de harminc akartam lenni, érett és sokat ismerő.
Középkorú voltam, de húszéves akartam lenni; ifjú és szabad lelkű.
Nyugdíjas lettem, de középkorú akartam lenni; tevékeny élettel.
Életem elmúlt, és sohasem kaptam meg, amit akartam
(Linda Dillow: Akinél a szív lecsendesül)
16.
- a hegyek magasságán,
- a tenger óriás hullámain,
- a folyók hosszú kanyarulatain,
- az óceán mérhetetlen kiterjedésén,
- a csillagok mozgásán az égen,
és csodálkozás nélkül mennek el önmaguk mellett.
(Szent Ágoston)
15. Ellophatod valakinek a lovát, a tehenét, ökrét, vadászpuskáját. Mindenét ellophatod és visszaadhatod megint, vagy megtérítheted az árát. Csak egy valamit, ha ellopsz valakitől, nem térítheted meg soha. S ez az idő! Ha valakinek az idejét lopod, azt úgy megloptad, hogy soha jóvá nem teheted. A várakozásban eltelt időt semmi hatalom a földön nem hozhatja vissza. Nincs, eltelt, vége. Örökre elveszett, és te voltál az, aki a jóvátehetetlen veszteséget okoztad. Érted?
(Wass Albert: Nagyapám tanítása)
(Wass Albert: Nagyapám tanítása)
14. Egyik reggel egy paraszt dörömbölt a kolostor kapujában. Amikor a kapus barát kinyitotta a kaput, a paraszt átnyújtott neki egy pompás szőlőfürtöt.
- Drága kapus barát, ez itt szőlőm legszebb fürtje, azért jöttem, hogy elhozzam ajándékba.
- Köszönöm! Máris viszem az apátnak, aki biztosan nagyon fog neki örülni.
-Nem. Én neked hoztam.
- Nekem? Én nem érdemlem meg a természet ily gyönyörű ajándékát.
- Amikor kopogtattam, Te mindig ajtót nyitottál nekem. Amikor segítségre szorultam, mert a szárazság tönkretette a termést, mindennap adtál egy darab kenyeret és egy pohár bort. Azt akarom, hogy ez a fürt szőlő neked is adjon valamit a nap szeretetéből, az első szépségből.
A kapus barát letette maga elé a fürtöt, és egész délelőtt csodálta: valóban nagyon szép volt. Éppen ezért úgy döntött, hogy átadja az apátnak, aki mindig bölcs szavakkal biztatta. Az apát is nagyon örült a szőlőnek, de eszébe jutott, hogy van a kolostorban egy beteg barát, és azt gondolta. "neki adom a szőlőt. Talán megajándékozza őt egy kis vidámsággal."
De a szőlő nem maradt sokáig a beteg barát szobájában, mert ő is elgondolkodott: "a szakács barát gondoskodik rólam, mindig a legjobb ételt adja nekem. Biztos vagyok benne, hogy ez a szőlőfürt majd boldoggá teszi." És amikor a szakács barát belépett hozzá az ebéddel, átadta neki a szőlőt.
- Ez a tied. Mivel Te mindennap kapcsolatban vagy a természet ajándékaival, te tudni fogod, mit kezdj Istennek ezzel a csodálatos művével.
A szakács barátot elkápráztatta a fürt szépsége, meg is mutatta segédjének, milyen tökéletes szőlőt kapott. Olyan tökéleteset, hogy senki sem értékelhette volna jobban, mint a sekrestyés barát, aki az oltáriszentséget őrzi, és akit a kolostorban sokan szentnek tartottak. Aztán sekrestyés barát odaajándékozta szőlőt a legfiatalabb novíciusnak, hogy megértse, hogy a teremtés benne rejlik a legapróbb részletekben is. Amikor a novícius megkapta, szíve megtelt Isten dicsőségével, mert még soha nem látott ilyen szép fürtöt. És eszébe jutott az a nap, amikor először lépett a kolostorba, és eszébe jutott az az ember, aki akkor ajtót nyitott neki. Ez tette lehetővé, hogy egy olyan közösség tagjává válhasson, amely tudja értékelni a csodákat. Így nem sokkal naplemente előtt, elvitte a szőlőt a kapus barátnak.
- Edd meg és teljen benne örömöd. Hiszen te időd nagy részét itt töltöd egyedül, ez a szőlő jót fog tenni neked.
A kapus barát pedig megértette, hogy ezt az ajándékot valóban neki szánták, minden egyes szőlőszemet hosszan ízlelgetett, és boldogan aludt el. Ily módon bezárult a kör, a boldogság és az öröm köre, amely mindig körülöleli azt, aki kapcsolatban áll a Szeretet Energiájával.
13. Greyfriars Bobby egy skye terrier volt.
Egyedül élő gazdája minden szerdán elvitte magával ez edinburghi heti vásárba.
Ott az 1 órát jelző ágyúlövéskor mindig elmentek ebédelni ugyanabba a vendéglőbe, ahol Bobby kapott süteményt.
Bobby gazdája 1858-ban meghalt.
A greyfriarsi templomkertben temették el, ahova kutyákat nem engedtek be, bár Bobby a temetési menettel tartott.
Három nap múlva a vendéglős meglepve tapasztalta, hogy Bobby 1 órakor ismét megjelent – immár egyedül – a szokott helyén.
Adott neki megint süteményt, amivel a kutya elment.
Innentől a kutya mindennap délben megjelent, kapott enni, aztán elment.
A vendéglős egyszer utánament, megtudni, hogy hova tűnik Bobby.
Akkor látta, hogy a kutya a temetőkerítés egy lyukán keresztülbújik és egyenest a gazdája sírjára fekszik.
A vendéglős másnap is ezt tapasztalta és lassan kiderült, hogy Bobby egész nap a gazdája sírján fekszik és csak délben hagyja el, amikor enni megy. Az állat a temetőben, gazdája sírján lakott.
Vele kivételt tettek, eltűrték a temetőben és később eszkábáltak neki egy kis lakot is, de Bobby csak a legcudarabb téli időben ment be oda, egyébként nem hagyta el a sírt.
14 éven keresztül őrizte a sírt, mikor 1872-ben meghalt.
Ott temették el őt is, sírján a következő olvasható:
“Greyfriars Bobby, meghalt 1872 január 14-én."
12. Ha akarjátok, itt helyben megmagyarázom, mi az élet lényege, mi az élet titka és értelme. Ne fussatok ábrándok után, ne törekedjetek címre, vagyonra! Évtizedek idegőrlő munkája kell ezek eléréséhez, s egyetlen éjszaka elrabolhatja tőletek. Őrizzétek meg fölényes egykedvűségeteket az élettel szemben, ne rettegjetek a bajoktól s ne sóvárogjatok a boldogság után, hisz úgyis mindegy: a keserűség nem tart örökké, s ami édes, az sem fenékig az. Örüljetek, ha nem fáztok, s ha éh és szomj nem gyötör benneteket, ha nincs megroppanva a gerincetek, ha lábatok járni, kezetek fogni, szemetek látni, fületek hallani képes – van-e még, akire irigykednetek kellene? Ne irigyeljetek másokat. Aki irigy, elsősorban önmagát emészti. Dörzsöljétek meg a szemetek, mossátok tisztára szíveteket, s becsüljétek, nagyon becsüljétek meg azokat, akik szeretnek benneteket, akik jó szívvel vannak irántatok.
(Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin)
11.
A legszebb nap?
A ma.
A legnagyobb akadály?
A félelem.
A legkönnyebb?
Tévedni.
Minden rossz gyökere?
Az egoizmus, az önzés.
A legszebb szórakozás?
A munka.
A legveszedelmesebb vereség?
A bátorság hiánya.
A legjobb tanítók?
A gyermekek.
A legszükségesebb szükségszerűség?
Önmagamat ajándékozni.
Mi boldogít a legteljesebben?
A másik embernek hasznára lenni.
A legveszedelmesebb hiba?
A rossz kedélyállapot.
A legközönségesebb érzés?
A bosszú és a gyűlölet.
A legszebb ajándék?
A megértés, az együttérzés.
A nélkülözhetetlen?
Az otthon, a valahová tartozás.
A jóleső érzés?
A belső béke.
A legjobb megoldás?
Az optimizmus.
A legnagyobb megelégedettség?
Az elvégzett kötelesség.
A legnagyobb erő a világban?
A hit.
A legfontosabb emberek?
A szülők.
A legszebb a világon?
A SZERETET.
(Teréz anya)
.png)
10. Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni a maradék ajándékokat, amiket korábban nem tudtam. Amikor megláttam a sok embert, zsörtölődni kezdtem magamban:
- Egy örökkévalóságig fogok itt várni és még annyi más helyre kell mennem. A karácsony minden egyes évvel kezd egyre idegesítőbbé válni. Mennyire szeretném végig aludni az egészet.
Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra, ahol az árakat szidtam, azon tűnődve, hogy a gyerekek tényleg játszani is fognak ezekkel a drága játékokkal? Amíg nézelődtem a játékosztályon, észrevettem egy ötévesforma kisfiút, aki egy babát szorított a mellkasához. A baba haját simogatta és nagyon szomorúan nézett. Odafordult a mellette álló idős hölgyhöz:
- Nagyi, biztosan nincs elég pénzem, hogy megvegyem ezt a babát?
Az idős hölgy ezt felelte:
- Tudod te is, nincs elég pénzed kedveském.
Aztán megkérte a fiút, hogy várjon pár percet, míg kicsit távolabb megnéz valamit. Hamar el is ment.
A kisfiúnak még mindig a kezében volt a baba.
Elindultam felé, és megkérdeztem:
Kinek szeretnéd adni ezt a babát?
- Ezt a babát szerette volna a húgom legjobban most Karácsonyra. Nagyon biztos volt benne, hogy a Télapó elhozza neki - válaszolta.
- Talán Télapó tényleg el is viszi neki, - mondtam, de a kisfiú sajnálkozva így felelt:
- Nem, Télapó nem viheti oda, ahol most ő van. Oda kell ahhoz adnom anyukámnak, ő odaadhatja a húgocskámnak amikor odamegy.
A szemei még szomorúbbak lettek.
- A húgom Istenhez ment, hogy vele legyen. Apa azt mondja, hogy Anya is el fog menni Istenhez hamarosan,
úgyhogy azt gondoltam, el tudná vinni a húgomnak a babát.
Mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról, amelyen éppen nevetett, és folytatta:
- Azt is szeretném, hogy Anya elvigye neki ezt a képet is, így soha nem fog engem elfelejteni. Szeretem anyukámat, és azt kívánom, bárcsak ne kellene elhagynia engem, de apa azt mondja, muszáj elmennie, hogy vigyázzon a húgomra.
Aztán ismét a babára nézett a szomorú szemeivel.
Gyorsan a pénztárcámhoz nyúltam, és kivettem belőle pár papírpénzt és így szóltam a fiúhoz:
- Mi lenne, ha megszámolnánk a pénzed, hátha mégis elég?
- Rendben - mondta. Remélem, van elég.
Én hozzáadtam némi pénzt a fiúéhoz, anélkül hogy látta volna, majd elkezdtük a számolást. Elég pénz volt a babára, még egy kicsivel több is.
A fiú örömmel sóhajtott fel:
- Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt.
Aztán rám nézett és hozzátette:
- Megkértem tegnap Istent, mielőtt lefeküdtem aludni, hogy segítsen, legyen elég pénzem, megvenni ezt a babát, így anyukám neki tudná adni a húgomnak. Meghallgatott!
Még szerettem volna annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál fehér rózsát anyukámnak, de azért ezt már nem mertem kérni Istentől. Ő mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát és a fehér rózsát is.Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát.
Az idős hölgy eddigre visszaért, majd távoztak.
Teljesen más hangulatban fejeztem be a bevásárlást, mint ahogy elkezdtem. Sehogy se tudtam kiverni a kisfiút a fejemből.
Aztán eszembe jutott egy helyi újság cikke két nappal ezelőttről, amelyik említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik kocsival, amelyben egy fiatal nő és egy kislány volt. A kislány azonnal meghalt, az anya kritikus állapotban van. A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az életfunkciók fenntartását szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna felkelni a kómából, amibe esett.
Ez lenne a kisfiú családja?
Két nappal azután, hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a szemem egy újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatalasszony elhunyt.
Nem tudtam megállítani magam, hogy ne vegyek egy csokor fehér rózsát, majd ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a rokonok, ismerősök utolsó búcsút vettek a fiatalasszonytól a temetés előtt.
Ott feküdt, a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a kezében a kisfia fotójával, és a baba a mellkasára volt helyezve.
Sírva hagytam el a helyet, éreztem, hogy az életem örökre megváltozott.
9.
Ha kisbabád vagyok – érints meg! Szükségem van az érintésedre, úgy ahogyan talán sosem képzeled.
Ne csak mosdass, pelenkázz és etess.
Ringass el. Puszild meg az arcomat és simogass.
Nyugtató, lágy érintésed biztonságot és szeretetet ad.
Ha gyermeked vagyok – érints meg!
Akkor is, ha dacos vagyok és elutasítalak.
Ne add fel, keress új utakat, hogy közel kerülj hozzám.
Jóéjtpuszid édes álmokat hoz.
Mindennapi érintésed elmeséli, mit érzel.
Ha kamasz fiad vagyok – érints meg!
Ne hidd, hogy nem kell éreznem, hogy törődsz velem
Csak azért, mert már majdnem felnőttem.
Szükségem van szerető karjaidra, szükségem van lágy hangodra.
Az élet viharában a bennem élő gyermek érted kiált.
Ha barátod vagyok – érints meg!
Semmi sem mutatja jobban szeretetedet, mint egy meleg ölelés.
Mikor szomorú vagyok, egy gyógyító érintés mondja el, hogy szeretsz.
Azt mondja el, hogy nem vagyok egyedül.
Lehet hogy az érintésed minden, amit kapok.
Ha életem párja vagy – érints meg!
Talán azt hiszed, hogy szenvedélyed elég nekem.
De csak karjaid tartják távol a félelmet.
Szükségem van lágy, vigasztaló érintésedre
Mely emlékeztet, hogy olyannak szeretsz, amilyen vagyok.
Ha felnőtt gyermeked vagyok – érints meg!
Ha van is saját családom, akiket megölelhetek,
Mégis szükségem van anyám vagy apám karjára, amikor gyenge vagyok.
Szülőként máshogy látlak.
Már jobban tudlak becsülni.
Ha idős szülőd vagyok – érints meg!
Ahogy én érintettelek, mikor kicsi voltál.
Fogd a kezem, ülj közelebb, adj erőt.
Melegítsd megfáradt tagjaimat közelségeddel.
Bár a bőröm ráncos, érintésre vágyik.
Ne félj. Érints meg!
8.
1.
Ne álljatok zokogva síromnál, nem vagyok ott.
De ott vagyok az ezer szélben, mi fú.
Én vagyok a gyémántcsillogás a havon.
Én vagyok a napfény az érett gabonán.
Én vagyok a szelíd őszi eső.
Amikor felébreszt a reggeli zsivaj,
ott vagyok minden hangban Veletek,
A csendesen köröző madár szavában,
de én vagyok a csillag is,
mely rátok süt az éjszakában.
2.
Sírni e hantnál nincs okod,
Nem alszom és nem fekszem ott!
Vad szelek szárnyán utazom,
Gyémántfény vagyok a havon,
Érett kalászon napsugár,
Lágy őszeső, amint szitál.
Reggeled csendjén rebbenő,
Szelíd madarak röppenő,
Kőröző szárnycsapása.
Csillagezüst az éjszakában.
Sírni e hantnál nincs okod,
Nem haltam meg, nem fekszem ott.
3.
A sírom szélén sírva ne állj,
Nem alszom ott, rám ott ne várj.
Vagyok szállingózó puha hó,
S ezer szárnyas szél, tomboló.
Vagyok a simogató eső,
Búzaag, szárba szökkenő.
Vagyok a pirkadat csendje,
Vonuló madarak kavargó rendje,
Mely igéző bájjal úgy ragyog,
Mint ezer csillag, s mind én vagyok.
Vagyok a virágnak világa,
Tisztaszoba meleg magánya.
Madarak dala vagyok én,
Öröm minden csecsebecsén.
Síromnál sírva senki ne álljon,
Ott vagyok, s itt vagyok. Túl a halálon.
(Tolnai Antal fordításában)
4.
Ne jöjj el sírva síromig,
Nem fekszem itt, nem alszom itt;
Ezer fúvó szélben lakom
Gyémánt vagyok fénylő havon,
Érő kalászon nyári napfény,
Szelíd esőcske őszi estén,
Ott vagyok a reggeli csendben,
A könnyed napi sietségben,
Fejed fölött körző madár,
Csillagfény sötét éjszakán,
Nyíló virág szirma vagyok,
Néma csendben nálad lakok
A daloló madár vagyok,
S minden neked kedves dolog...
Síromnál sírva meg ne állj;
Nem vagyok ott, nincs is halál.
5.
Én nem vagyok eltemetve.
Benne fújok ezer szélben,
Csillogok a havon télen,
Érett kalászon a napfény én vagyok,
S ősszel az eső is belőlem csorog.
Hajnali csendet, ha zavarja lépted,
Rebben a madárraj, - kavargását nézzed!
Ott repülök én is, velük, szerte-széjjel,
S a csillagok fénye rejt el minden éjjel.
Hát ne állj a síromnál könnyezve,
Nem -
Nem vagyok eltemetve.
És az angol eredeti:
Do not stand at my grave and weep,
I am not there, I do not sleep.
I am in a thousand winds that blow,
I am the softly falling snow.
I am the gentle showers of rain,
I am the fields of ripening grain.
I am in the morning hush,
I am in the graceful rush
Of beautiful birds in circling flight,
I am the starshine of the night.
I am in the flowers that bloom,
I am in a quiet room.
I am in the birds that sing,
I am in each lovely thing.
Do not stand at my grave and cry,
I am not there. I do not die.
(Mary Elizabeth Frye, 1932.)
7. Élt egyszer egy ember,akinek...
...akinek az volt a neve, hogy Hihetetlen.Igazán kedves asszony volt a felesége, és nagy boldogságban éltek együtt.
Egy nap Hihetetlen annyira beteg lett, hogy érezte, meg fog halni. Odahívta hát a feleségét, és azt mondta neki.
- Drágám, végigszenvedtem egy egész életet ezzel az idióta névvel. Most, hogy meghalok, kérlek, ígérj meg nekem egy dolgot, hogy nem véseted a nevem a sírkövemre. Írhatsz rá egy mondást, kiragaszthatsz egy képet vagy bármit, de a nevemet ne. Nem akarom magammal vinni az örökkévalóságba.
A feleség beleegyezett.
Amikor a férj meghalt, a következőket vésette a sírkőre:"Itt nyugszik egy hűséges férj, aki sohasem csalta meg a feleségét."
Az emberek pedig akik elhaladtak a sír mellett, és elolvasták a feliratot, egytől-egyik így szóltak:
EZ HIHETETLEN
6. Amikor férjem csendesen kijelentette, hogy 11 évi házasság után elválik és elköltözik, azonnal a gyerekekre gondoltam.
A fiam 5, a lányom 4 éves volt.
Hogyan maradunk "egy család"?
Egyedülálló anyaként képes leszek-e megtartani az otthonunkat, megmutatni nekik azokat az értékeket, amelyekre szükségük lesz az életben?
Annyit tudtam csupán, hogy mindezt meg kell próbálnom.
Két évvel a válás után, anyák napján besétáltunk a templomba. Az oltár két oldalán talicskákban gyönyörű cserepes virágok illatoztak. A mise alatt lelkészünk azt mondta, szerinte az anyaság az egyik legkeményebb munka az életben, ezért minden anya elismerést és jutalmat érdemel. Arra kérte a gyerekeket, mindenki válasszon egy szép virágot, és szeretete, megbecsülése jeléül ajándékozza az édesanyjának.
A gyerekek komolyan vették a feladatot, az összes növényt szemügyre vették.
Már minden gyerek visszaért a helyére, és megajándékozta az édesanyját, de az én két csemetém még mindig válogatott.
Végül kiválasztottak egy növényt az egyik taliga mélyéből, és boldogan hozták.
Széles mosoly ült az arcukon, miközben büszkén végigmentek a folyosón, és átadták azt a virágot, amelyet anyák napjára, megbecsülésük és szeretetük jeleként kiválasztottak számomra.
Megdöbbenve bámultam a felém nyújtott mocskos, sérült kóróra.
A hosszas válogatás és tanakodás után sikerült a legkisebb, legbetegebb növényt kiválasztaniuk, még csak egy bimbó sem volt rajta.
Megelégedett arcukra nézve láttam, mennyire büszkék a döntésükre,ezért mosolyogva fogadtam el az ajándékot.
Később azonban meg kellett kérdeznem, hogy a sok szépséges növény közül miért éppen ezt akarták nekem adni.
- Mami, ez nézett úgy ki, mintha szüksége lenne rád - válaszolta a fiam meggyőződéssel.
Mindkettőjüket magamhoz öleltem, és büszke voltam, hogy ezt a növényt választották.
5. Volt egyszer egy férfi, aki nagyon belefáradt a mindennapi munkába. Ő mindennap dolgozni járt, a felesége meg csak otthon ült. Szerette volna, ha a felesége is megtudná, mi mindenen megy keresztül nap mint nap, ezért egy este így imádkozott:
- Mindenható atyám! Mindennap dolgozni járok, és naponta 8 órát robotolok, miközben a feleségem csak itthon ül. Szeretném, ha ő is megtudná, mi mindenen megyek keresztül, ezért kérlek uram, add, hogy egy napra testet cserélhessünk. Ámen.
És Isten az ő végtelen bölcsességében meghallgatta a férfi kérését. És a férfi másnap reggel már női testben ébredt.
Felkelt, reggelit készített a párjának, felébresztette a gyerekeket, kikészítette az aznapi ruhájukat, reggelit adott nekik, becsomagolta a tízóraijukat, elvitte őket az iskolába. Hazament, összeszedte a vegytisztítóba való holmikat, és elvitte. Megállt a banknál is, pénzt vett fel, elment bevásárolni, kifizette a számlákat, és rendezte a csekk-könyvet is. Kicserélte a macska almot, és megfürdette a kutyát.
Ekkor már délután egy óra volt, és igyekeznie kellett, hogy be tudjon ágyazni, hogy rendet rakjon, porszívózzon, és még a konyhát is rendbe tegye és felmossa. És már rohanhatott az iskolába a gyerekek elé, akik hazafelé még vitatkoztak is vele egy sort. Kitett egy kis sütit meg tejet, és rávette a gyerekeket, hogy írják meg a leckéjüket és tanuljanak. Ezután felállította a vasalódeszkát, és tévét nézett, miközben vasalta a ruhákat. Fél ötkor nekiállt krumplit pucolni, és zöldséget mosni, hogy egy kis salátát készítsen. Kisütötte a húst, és egy kis zöldbabot is párolt mellé vacsorára. Vacsora után kitakarította a konyhát, beindította a mosogatógépet, majd elrakta a tiszta edényeket. Megfürdette a gyerekeket, és ágyba dugta őket. 9-re már nagyon fáradt volt, és bár a napi munkával még nem végzett, úgy döntött ő is bebújik az ágyba, ahol még elvárták tőle, hogy szeretkezzen, és ő ezt panasz nélkül meg is tette. Másnap reggel, amikor felébredt, azonnal letérdelt az ágya mellé, és így imádkozott:
- Mennyei Atyám! Nem tudom, mire számítottam. Belátom, hiba volt, hogy irigykedtem a feleségemre, mert képes egész nap otthon lenni. Kérlek Uram, nagyon kérlek, csináljuk vissza a cserét!
És Isten az ő végtelen bölcsességével ezt felelte:
- Fiam, látom, tanultál a leckéből, és ezért boldogan cserélem vissza a dolgokat abba a formába, amiben eredetileg is voltak. Csak kilenc hónapot várnod kell még. Tegnap este teherbe estél.
4. A nő:
3 évesen:
Amikor tükörbe néz, egy királynőt lát.
8 évesen:
8 évesen:
Amikor tükörbe néz, Hamupipőkét látja.
15 évesen:
15 évesen:
Amikor tükörbe néz, egy rémséget lát. (Anya, ...ilyen fejjel nem mehetek iskolába!)
20 évesen:
20 évesen:
Amikor tükörbe néz, azt látja, hogy "túl kövér/túl sovány, túl alacsony/túl magas, túl egyenes/túl göndör" - de mégis úgy dönt, azért még kimegy az utcára.
30 évesen:
Amikor tükörbe néz, azt látja, hogy "túl kövér/túl sovány, túl alacsony/túl magas, túl egyenes/túl göndör" - de úgy érzi nincs már ideje változtatni rajta, ezért így megy ki az utcára.
40 évesen:
Amikor tükörbe néz, azt látja, hogy "túl kövér/túl sovány, túl alacsony/túl magas, túl egyenes/túl göndör" - ám azt mondja, "de legalább tiszta vagyok" és kimegy az utcára.
50 évesen:
50 évesen:
Amikor tükörbe néz 'saját magát' látja, és oda megy, ahova akar.
60 évesen:
60 évesen:
Tükörbe néz, és azokra az emberekre emlékezik, akik nem láthatják magukat a tükörben soha többé. Kilép az ajtón és meghódítja a világot.
70 évesen:
70 évesen:
Amikor tükörbe néz bölcsességet, tudást és vidámságot lát, és élvezi az életet.
80 évesen:
80 évesen:
Nem nyűglődik a tükörrel. Csak felteszi a bíbor kalapját és megy, hogy nevessen a világgal együtt.
Talán mindannyiunknak korábban kellene megragadnia azt a bíbor kalapot...
Talán mindannyiunknak korábban kellene megragadnia azt a bíbor kalapot...
3.
"Egy öregember azt mondta, hogy életében csak egyszer panaszkodott - amikor fázott a lába, és nem volt pénze cipőre. Akkor azonban látott egy boldog embert, akinek nem volt lába. Sosem panaszkodott többé. "
2.
Egy néger kisfiú nézte a léggömbárust a vásárban. Az árus jó üzletember lévén eloldozott egy piros lufit, amely felszállt a magasba, és egy sereg reménybeli fiatal vásárlót vonzott oda. Aztán felengedett egy kéket, majd egy sárgát és végül egy fehéret is. Egymás után felszálltak a magasba, mígnem eltűntek a szem elől. A kis néger egy darabig álldogált egy fekete léggömb előtt, majd megkérdezte: - Uram, ha elengedné a feketét is, az is felszállna olyan magasra, mint a többi?
A léggömbárus megértően mosolygott rá. Eloldotta a fekete lufi zsinegét, és miközben az felszállt a magasba, így szólt:
- Kisfiam, nem a színe, hanem ami belül van, az emeli a magasba.
1.
A telefoncsörgésre riadtam fel. Hirtelen rápillantottam az órám világító számlapjára - mindjárt éjfél. Megrémültem, a szívem zakatolt.
- Mama? - alig hallom a suttogást a telefonban. Azonnal a lányomra gondoltam. Amikor a síró hang érthetővé vált, megszorítottam a férjem kezét.
- Mama, tudom, hogy késő van. De... ne szólj semmit, engedd, hogy én beszéljek! És mielőtt megkérdeznéd, igen, ittam. Néhány kilométerrel odébb csaknem lehajtottam az útról és...
Mély lélegzetet vettem, elengedtem a férjem kezét. Valami nincs rendben!
- ... és annyira megijedtem. Arra tudtam csak gondolni, hogy meghaltam. Én... én haza akarok menni. Tudom, hogy rosszat tettem, hogy elszöktem, tudom, hogy belebetegedtél az aggodalomba. Napok óta telefonálnom kellett volna neked, de féltem... féltem.
Belezokogott a telefonba. Ismét a lányom arcát láttam magam előtt. - Azt hiszem...
- Nem! Kérlek, hadd fejezzem be. Kérlek!
Megpróbáltam közbeszólni, de ő folytatta
- Mama, terhes vagyok. Tudom nem lett volna szabad innom... különösen most nem, de hát úgy félek! Mama, annyira félek!
A hang elhallgatott, az ajkamba haraptam, és éreztem, hogy a szemem megtelik könnyel.Férjem hangtalanul kérdezte: - Ki az?
Nem válaszoltam, mire felugrott, kiment a szobából és pillanatokkal később a fülére szorított hordozható telefonnal jött vissza.
Valószínűleg a telefonáló meghallhatta a kattanást, mert megkérdezte.
- Ott vagy még? Kérlek ne tedd le! Szükségem van rád! Olyan magányos vagyok.
Miközben a telefont szorongattam, segítséget várva ránéztem a férjemre.
- Itt vagyok, nem teszem le -mondtam.
- Meg kellett volna mondanom neked, mama. Tudom, hogy meg kellett volna mondanom. De hát, amikor beszélgetünk, te folyton csak azt hajtogatod, hogy mit kell csinálnom. Minden förmedvényt elolvasol arról, hogyan kell beszélni a szexről, és csak beszélsz. Nem figyelsz rám. Soha nem hagyod, hogy elmondjam, mit érzek. Mintha az én véleményem, az én érzelmeim nem is lennének fontosak. Azért, mert az anyám vagy, azt hiszed, ismered az összes választ. Néha azonban nem válaszokra van szükségem, csupán azt szeretném, ha figyelnél rám.
Nagyot nyeltem, miközben ránéztem az éjjeliszekrényemet beborító ,,hogyan beszéljünk a gyerekeinkkel" irományokra.
- Figyelek rád - suttogtam.
- Tudod, amikor már újra irányítani tudtam a kocsit, a kisbabára gondoltam, és arra, mi lesz velünk. Akkor hirtelen megláttam ezt a telefonfülkét, s mintha máris hallottam volna a hangodat, hogy nem szabadna inni, és autót vezetni... Taxit hívtam, haza akarok menni.
- Ez nagyszerű drágám - mondtam megkönnyebbülten.
A férjem közelebb jött, leült mellém, megfogta a kezemet. Kézszorítása azt jelentette, hogy helyesli amit mondok és teszek.
- Azt hiszem, már tudnék vezetni.
- Nem! - vágtam rá. -kérlek, várd meg a taxit. Ne tedd le a kagylót amíg a taxi oda nem ér.
- Haza akarok menni ,mama!
- Tudom, de tedd meg ezt az anyád kedvéért. Kérlek várd meg a taxit.
Csak akkor könnyebbültem meg, amikor hallottam, hogy a háttérben valaki a taxit emlegeti.
- Hazamegyek, mama - Kattanás, a telefon elnémult.
Felkeltem az ágyból, és bementem a 16 esztendős lányom szobájába. Sötét vett körül. A férjem utánam jött, átölelt, állát a fejemhez szorította.
Letöröltem a könnyeimet. - Meg kell tanulnunk, hogy figyeljünk rá -mondtam.
- Minden rendben - fordított maga felé. Átölelt én pedig a vállába fúrtam a fejem Perceken át álltunk így, aztán hátraléptem, lenéztem az ágyra.
- Mit gondolsz, meg fogja valaha tudni, hogy rossz számot hívott? - kérdezte a férjem.
Ránéztem az alvó lányunkra. - Talán nem is volt olyan rossz az a szám.
- Mama, papa, mit csináltok? -szólt egy hang a takaró alól.
Odamentem a lányomhoz, aki álmosan bámult a sötétbe.
- Gyakorolunk - válaszoltam.
- Mit gyakoroltok? - motyogta, miközben visszafeküdt, a szeme becsukódott, már aludt is tovább.
- Hogy odafigyeljünk rád - suttogtam és megsimogattam az arcát.
- Hogy odafigyeljünk rád - suttogtam és megsimogattam az arcát.
(Christine Craig)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése