A képen látható házikókat géppel varrták, de kézi öltésekkel is elkészíthetők, az ajtókat pedig ragaszthatjuk is. A falazatot (azonos színű filcből) és a háztetőt (piros/lila filcből) duplán szabjuk ki, majd e két réteg közé kerül harmadikként az ablaknyílásokon kiszűrődő 'fény' színe. Tehát gyakorlatilag a falazatnál három réteg filcet varrunk össze, míg a háztető két rétege közé a falazat rétegei is bekerülnek, hogy domborulatot adjanak. Amennyiben karácsonyfadísznek készítjük, célszerű az ablakokat is mindkét oldalra kimetszeni, illetve az ajtókat is ráragasztani, hogy a kis házikók mindkét oldalukon mutatósak legyenek. Girlandként is felhasználhatjuk, ahogyan a fotón is látszik, például egy faágra felfűzve. Hasznosíthatjuk díszpárna, vagy fali kép formájában is, ha valamilyen textilre varrjuk őket. Ez utóbbi esetben a hátsó falazatra és a háztető hátsó részére nem lesz szükség.
Ötletekkel: olcsóbban élhetünk! Kreatívan: szebb környezetben! Újrahasznosítva: ükunokáinknak is lesz hol élniük!
2024. január 3., szerda
2023. november 29., szerda
Mézeskalács házikó díszcsomagolás
Amennyiben karácsonyra sajátkezűleg készített ajándékkal szeretnénk kedveskedni szeretteinknek, ismerőseinknek, az alábbi sablon alapján - kinyomtatásával, kartonpapírra ragasztásával, kivágásával és végül a szélek egymáshoz ragasztásával - díszcsomagolásként készíthetünk hozzá 'mézeskalács házikót', ami akár asztali dekorációként is szolgálhat.
2023. november 19., vasárnap
Karácsonyi falu dekoráció
2023. június 16., péntek
Uszadékfából, lécdarabokból város
Falapra ragasztott uszadékfákból (hegyek), kisebb-nagyobb lécdarabokból (házak és a keret), tobozokból (fák) készült az alábbiakban látható - hegyi várost ábrázoló - remek műalkotás.
2023. május 26., péntek
Spatulákból készült dekorációk
Spatulákból készült, sokféle dekorációs, vagy apró dolgok tárolására szolgáló tárgyat bemutató ötlet sorakozik az alábbiakban képeken.
2023. március 19., vasárnap
Virágláda házakkal az oldalán
Íme ismét egy ragyogó kerti ötlet! A virágláda oldalára lécekből, deszkadarabokból egy városnyi házat varázsoltak. Nem kellett hozzá egyéb, mint szegek és színes festékek.
2023. január 8., vasárnap
A szabadban tartott kutya teleltetése
2022. augusztus 23., kedd
Schmidt Lívia: Átjáró
2022. július 17., vasárnap
PET-palackből házikó virágtartók
A terasz, balkon, vagy erkély különleges, egyben praktikus dekorációja lehenekt az alábbiakban látható, PET-palackok újrahasznosításával készített, házikókat formázó virágtartó edénykék. A megvalósítás munkamenete a képsoron lépésről-lépésre nyomon követhető.
2022. május 6., péntek
Erdős László: Fordított világ
2022. január 16., vasárnap
Papírfonással készült házikó
2022. január 3., hétfő
Három dimenziós hajtogatott papírképek
2021. november 27., szombat
Szíves ajándék kavicsból
Remek ajándékötlet gondolom az alábbiakban látható, szív alakú falapra ragasztott és téli tájnak megfestett kavicsképeket. Nem szükséges különösebb kézügyesség hozzá és az anyagi ráfordítás is nagyon barátságos. Az alapanyagok (szív alakú falap, akrilfesték, ragasztó) bármelyik kreatív boltban megvásárolható, kavicsot pedig azt hiszem nem nehéz találni.
2021. november 22., hétfő
Virágcserép díszcsomagolás
Kevesen gondolnánk arra, hogy akrilfestékkel hóembernek, mikulásnak, vagy mézeskalács manóháznak megfestett terrakotta virágcserép díszcsomagolásul is szolgálhat. Pedig íme, az alábbi példák mutatják, hogy édességet, virágot, díszgyertyát is ajándékozhatunk bennük.
2021. május 5., szerda
Festett tűzfalak
A szabadon lévő tűzfalak általában nem szép látványt nyújtanak, de íme néhány kreatív megoldás, ami megcáfolja a mondat első részét.
2021. február 15., hétfő
Kiságypárnák
Kisbabát váró, szabni-varrni szerető, ügyes kezű anyukáknak, vagy a jövevény unokát alig váró nagymamáknak a figyelmébe figyelmébe ajánlom az alábbi képsort. A színes figurás párnák mesebeli hangulatot varázsolnak a gyerekszobába, emellett a pici babát nem csak védik, de figyelmét is lekötik. A csatolt sablonok megkönnyítik a kiszabást és a megvalósításhoz útmutatóul is szolgálnak.