2024. június 17., hétfő

Sállal gombolva

Különlegessé tehetjük az öltözködésünket (mellény, blézer, kardigán, vagy akár egy elől gombos blúz esetében) egyetlen sál, esetleg kendő felhasználásával. A feladat mindössze annyi, hogy a képeken látható módon, a nyakunkra helyezett sál egyik felét a legfelső gomblyukon átvezetjük, majd a gombokra helyezve azzal együtt zárjuk a ruhadarabot.

forrás

2024. június 16., vasárnap

Tálcák deszkából

Előfordul, hogy valamilyen felújítás során megmarad néhány deszkadarab, amit ide-oda rakosgatunk, mondván, hogy: valamire még jó lehet. Az alábbi képsor ezeknek a maradványoknak a hasznosítására mutat példákat, hogy milyen különlegesen egyedi tálcákat készíthetünk belőlük. Mindössze két bútorfogantyúra, vagy annak hiányában a megunt bőrövünkre, esetleg egy kötéldarabra lesz hozzá szükségünk. A színezést pedig ízlésünk szerint alakíthatjuk.

2024. június 15., szombat

Papírfecske

A nyári iskolai szünet idején is biztosíthatunk kreatív elfoglaltságot a gyerekeinknek, aminek a hozadéka nem csak a hasznos időtöltés, de egyúttal a szobájuk dekorációjához is hozzájáruflhat. Az alábbiakban látható papírfecske például egy damillal, vagy vékony cérnaszállal a plafonra rögzíthető. Elkészítéséhez csupán

  • fekete dekorációs kartonpapírra, 
  • fehér írólapra, 
  • tűzőgépre, 
  • ragasztóra, 
  • kreatív boltokban kapható apró műanyag szemekre (de fehér és fekete papírból akár ragasztható is), továbbá 
  • csőrnek egy pici darab piros papírra (ami a fehér papír festésével is megoldható)
 van szükség.

2024. június 14., péntek

Meztelen csigák ellen

Akinek van kertje, sokat bosszankodik a meztelen csigák által, a növényekben, virágokban okozott kár miatt, arról nem is beszélve, hogy a kutyák számára pedig végzetes lehet, ha megesznek belőlük akár csak egyet, de még az útjuk mögött hagyott nyálka megnyalása is. Íme egy bevált módszer a begyűjtésükre. A fél dinnyehéjba öntött sör igen csak vonzza őket, de visszaútra már nem lesz lehetőségük.

forrás

2024. június 13., csütörtök

Kavicsmadaras fali dísz

Egy nagyobb faszelet (de lehet képkeret is), egy fagally, 3 db lapos, kissé ovális kavics, ragasztó és akrilfesték a kellékei a képen látható, kavicsmadaras fali dísznek, s egy-két órás ráfordított munkával csodálatos gyerekszobai dekorációt alkottunk.

2024. június 12., szerda

Horgolt virág poháralátét

Saját kezűleg készített ajándéknak, kiváló ötletet adhatnak, az alábbiakban látható, horgolt virágot formázó poháralátétek. Célszerű 6 darabot készíteni belőle. 

forrás

2024. június 11., kedd

A fokföldi ibolya szaporításának módszere

  • Válasszunk egészséges levelet az anyanövényből.
  • Tiszta ollóval metsszük le a levelet a tövénél.
  • Vágjuk le a szárat 3-6 centiméterre, és távolítsuk el a felesleges szövetet.
  • Készítsünk elő  egy vízzel (vagy vermikulittal) telt, gyökereztető edényt.
  • Helyezzük be a szárat a táptalajba.
  • Tartsuk fenn a páratartalmat párásítással vagy műanyag zacskóval való letakarással.
  • Helyezzük meleg, világos helyre, távol a közvetlen napfénytől.
  • Tartsa nedvesen a talajt, de ne legyen vizes.
  • Várjuk meg, amíg a gyökerek kellőképpen kifejlődnek.
  • Ültessük át az új palántákat virágfölddel teli cserépbe.
  • Hasonlóképpen gondoskodjunk róla a továbbiakban, mint a már kifjejlett fokföldi ibolyákról.
  • Legyünk türelmesek; hetekbe telhet a növekedés megjelenése.

2024. június 10., hétfő

Cicás kavicskép

Különösebb rajztehetség nélkül is elkészíthető az alábbiakban láthatóhoz hasonló cicás dekoráció, mindössze egy képkeretre, akril-, vagy vízfestékre és négy darab különböző méretű kereken lapos kavicsra, továbbá ragasztóra van hozzá szükség.

2024. június 9., vasárnap

Madáretető konzerves dobozokból

Hat db konzervesdoboz, szintén 6 db fémrúd és egy kevéske deszkalap (s amennyiben a dekorációs hatásra is figyelünk, akkor színes festékek)  szükséges a fotón látható madáretető elkészítéséhez. 

forrás

2024. június 8., szombat

Holgolással dekorált pólók, ruhák

Néhán inspiráló remek módszer, hogy miként lehet egy kis kézimunkázással különlegesen egyedivé tenni az egyszerű pólókat, ruhákat. A ruhák elején lévő toldással még a szűkké vált problémás esetek is megoldhatók.

forrás

2024. június 7., péntek

Ablak a kutyának

Teljesen zárt, átláthatatlan kerítés esetében az udvaron lévő kutya - miután hallása és szaglása rendkívül jó -, észleli a kinti történéseket és heves ugatásba is kezdhet, mert azt viszont nem látja, hogy nem az őrzendő 'birtokát' közelítik meg. Ezt a problémát az alábbiakban egy régi biciklikeréknek a kapuba történő beépítésével remekül megoldották.

2024. június 6., csütörtök

Kerti virágtartó ötlet

Nos, igen, a valódi virágok szépségét semmilyen festmény nem tudja visszaadni, de milyen ragyogó ötlet 'festőállvány' virágtartót készíteni a kertbe. Ráadásul csak néhány faág és deszka szükséges hozzá.

2024. június 5., szerda

Terrakotta cserepekből madáritató

Két terrakotta, nagyobb méretű virágcserépre, egy kisebb és egy nagyobb cserépalátétre, továbbá ragasztóra lesz szükségük, amennyiben a képen láthatóhoz hasonlatos dekoratív madáritatóval szeretnénk a kertünk díszét emelni. Amennyiben az ecsettel is ügyesen bánunk, színezhetjük is a saját elképzelésünk szerinti mintákkal, de natúr valóságában is mutatós és a madárkák biztosan kedvelni fogják, ha naponta feltöltjük friss vízzel.


2024. június 4., kedd

Mesés fal gyerekszobába

Mesésre festett, csodaszép gyerekszobai fal látható az alábbiakban.  Vannak ilyen speciális festők, akik direkt ehhez hasonló szobabelsők kialakítására specializálódtak. Boldogság lehet ilyen mesevilágban gyereknek lenni és felnőni. Hasonló ötletek itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt találhatók.


2024. június 3., hétfő

Horgolt négyzetekből takaró

Aki szeret is és tud is horgolni, annak bizonyára kedvére való lesz az alábbi képsor. Egy-egy kis négyzet elkészítése ugyanis nem túlzottan időigényes, a fárasztó napi munka után akár kikapcsoló pihentetésül is szolgálhat, viszont ha elegendő mennyiség összegűlt belőle, összedolgozva csinos terítővel, vagy akár ágytakaróval lehetnek gazdagabbak. 









2024. június 2., vasárnap

Spárgából bárány

A képen látható bárány - attól függően, hogy mekkora méretben készítjük el - lehet poháralátét, vagy fali dekoráció is. A megvalósításhoz mindössze kartonpapírra, fehér filcre, vastagabb szálú spárgára és ragasztóra van szükség. A műanyag szemeket kreatív boltban is megvásárolhatjuk, de készülhet két nagyobb fehér és két kisebb fekete gomb egymásra varrásával, sőt hímzéssel is. Amennyiben fali dísznek készítve, nagyobb méretben gondolkodunk, akkor a lábakat több spárgaszál sodrásával, vagy összefonásával, vastagabb formában készítsük el.