2014. május 26., hétfő

Napraforgókenyér

Az alábbi receptet a kenyér különleges alakja végett ünnepi alkalmakra, vendégvárásra ajánlom.


A tészta hozzávalói:
30 dkg liszt;
40 dkg rétesliszt;
2,5 dl tej;
25 g sütőélesztő;
1 dl olívaolaj;
2 tojás;
1 teáskanál cukor;
2 teáskanál só;
Szükséges még a kenéshez:
kevés tej, egy tojássárgája, szezámmag

A hozzávalók összekeverése után a tésztát dagasztjuk, majd kelni hagyjuk néhány óráig. Miután megkelt három, egyre növekvő részre osztjuk. 
Ezt követően először a legnagyobb tésztadarabból négy darab kör alakot nyújtjuk, mindegyiket megkenjük olíva olajjal, majd egy sütőpapíron egymásra helyezzük őket és - a képnek megfelelően - derelyevágóval csillag alakot metszünk a tésztalapok közepére, s a kapott kis háromszögeket egyenként kihajtjuk a szélek felé. 
Ezután a középső tésztadarabot osztjuk szintén négy részre - s mind a négy darabból akkora kör alakokat nyújtunk, mint az előbbinek a közepe - s ugyanúgy járunk el, mint az előzőekben (olívaolajas kenés, egymásra helyezés), majd behelyezzük az előzőleg elkészített tésztakoszorú közepébe, hogy a csillag alakú metszést és visszahajtogatást már itt végezhessük el.
A harmadik, legkisebb darab tésztánkat akkora kör alakra nyújtjuk, ami a keletkezett lyukban elfér, majd oda helyezzük.
Megkenjük az egészet tejjel elkevert tojás sárgájával és megszórjuk szezámmaggal. (Ha szeretjük a szezámmagot, készítés közben az olajozott tésztalapokra a rétegek közé is kerülhet belőle, sőt ízlés szerint tökmag, vagy napraforgómag is.)
Előmelegített sütőben sütjük magas hőfokon 10 percig és utána közepesen fél órát.

Egyéb kenyér ötleteket itt találsz!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése