2015. december 31., csütörtök

Lenyitható íróasztal és rajztábla gyerekeknek

Már az egészen kicsi gyerekek is szeretnek rajzolni, ami nagymértékben fejleszti is a kézügyességüket, kreativitásukat. Ugye milyen jó lenne, ha ehhez a tevékenységhez nem kellene mindig a szülőknek előkeresgélni a papírlapokat, színes ceruzákat, vagy krétákat, sőt az elpakolásukat is maga a gyermek tudná megoldani pillanatok alatt, méghozzá úgy, hogy pikk-pakk a rend képét mutatná a szoba? Az alábbi ötlet ezt mind megoldja, sőt, még rajztáblaként is szolgál, ráadásul alig van helyigénye, és a megvalósítása sem túl bonyolult, főleg a munkamenetet nagyon részletesen bemutató alábbi képsor alapján. 

2015. december 30., szerda

Kredencek felújítva

Ki ne emlékezne a nagymamák konyhájában sokszor még ma is meglévő régi idők kredenceire? 

Nagyjából úgy néztek ki, mint ami a képen látható - körülbelül az ötvenes, hatvanas évekből származó darab -, esetleg oldalt lekerekítettek lehettek, vagy a fiókok, ajtók, vitrines részek elrendezésében különböztek. 
Az ennél korábbi - harmincas, negyvenes évekbeli - kredencek jellemzője, hogy díszesebbek, itt ott esztergáltak, faragottak voltak.

Manapság újra divatba jöttek ezek a retró bútordarabok, természetesen felújítva, és sok esetben nem is az eredeti rendeltetése szerint újrahasznosítva, hanem például a gyerekszobában, nappaliban.

Íme néhány példa, hogy átcsiszolva, újrafestve, dekorálva, újragondolva valóban különleges darabok lehetnek.

2015. december 26., szombat

Figurás hímzett ABC

Egyetlen betűnek, vagy a monogramnak a felhímzésével különlegessé, egyedivé válik bármilyen ruhaneműnk. Íme, itt az egész ABC hozzá. (A képek rákattintással nagyíthatók.)

2015. december 25., péntek

Vályog kerti bútor és kemence

Hazánkban a vályogból építkezésnek évszázados hagyománya van, főleg a régi falusi parasztházak vonatkozásában. A jól szigetelő - télen meleg, nyáron hűvös - 'vályogtechnika' manapság újra a figyelem központjába került, de kerti bútorként alkalmazása alig ismert, pedig az óceánon túl nagyon elterjedt. 
A bútorok fő alapanyaga a vályog, ami agyagos föld, szalma és víz keveréke. Készítésének egyik változata, hogy szalmabálát bevonják dróthálóval, fóliával, és erre kerül a tapasztás, jó vastagon, míg a másik, hogy kőből kirakják nagy vonalakban a kívánt formát, és erre kerül lekerekítésként a vályogmassza. 
Kombinálható kerti sütővel is, így akár fűtött pad is készülhet, aminek lényege, hogy egy lemezboltozattal, vagy más módszerrel a pad belsejében üreget alakítanak ki, néhány jól irányzott szellőzőlyukkal, miután gyakorlatilag alágyújtanak az ülőfelületnek. Az ősztől tavaszig tartó hűvös napokon igen kellemes lehet, az így kialakított ülőfelületre letelepedni pl. a gyerekekkel való kerti hógolyózás alkalmával.
Az ilyen kerti bútor készítésénél figyelni kell arra, hogy ne legyen a felületen mélyedés, amiben a csapadékvíz megülve kárt okozhat, és ugyanezen okból mindenképpen több rétegben kell lefesteni. A kész építmény lassú kiszárítása szintén nagyon fontos, így elkerülhető a berepedezés, ami szintén a csapadékvíz beszivárgása miatti károsodásához vezethetne.