2023. november 30., csütörtök

Kormányos Sándor: November volt...

November volt már, reszketős,
vacogtak mind a kertek
s a lúdbőrző zsombékos vizek
fehér ködöt leheltek
.
A csupasz fákon búskomor
némaság ült s a gallyak
törékeny gyászát károgták a
határban űzött varjak.

A bánat szállt majd elrepült
s a szétkárogott csendbe
már úgy hulltak a percek mintha
a holnap lenne benne.

November volt, a szél sodort
didergő, furcsa álmot
mely télről dalolt és ringatott
egy hófehér világot.


2023. november 29., szerda

Mézeskalács házikó díszcsomagolás

Amennyiben karácsonyra sajátkezűleg készített ajándékkal szeretnénk kedveskedni szeretteinknek, ismerőseinknek, az alábbi sablon alapján - kinyomtatásával, kartonpapírra ragasztásával, kivágásával és végül a szélek egymáshoz ragasztásával - díszcsomagolásként készíthetünk hozzá 'mézeskalács házikót', ami akár asztali dekorációként is szolgálhat.

2023. november 28., kedd

Puzzle kirakós papírjáték

Az ajándék mikuláscsomag édességei közé becsempészhetjük az alábbi kis puzzle kirakós papírjátékokat is. Két példányban nyomtassuk ki, az egyik maradjon meg mintának, a másikat pedig a vonalak mentén vágjuk darabokra.

2023. november 27., hétfő

Pszichológiai teszt

Aki kedveli a pszichológiai teszteket, és kíváncsi, hogy egy-egy döntése mi mindent árul el róla, az alábbiakban kipróbálhatja. A teszteredmények megtalálhatók a képsor végén lévő Rodin: Gondolkodó fotó alatt. 



Az, hogy az úton merre mentél, elárulja, mire fókuszálsz az életben
  • Előre mentél az úton: ez azt jelenti, hogy számodra mindig a jövő van előtérben. Sokat gondolkodsz azon, mi lesz majd, mit tegyél most, hogy az később előnyös legyen, és egyáltalán milyen életet képzelsz el magadnak 5-10-20 év múlva. A legtöbb cselekedetedet ez vezérli.
  • A mögötted lévő úton mentél: te nagyon sokat gondolkodsz a múltadon, a régi barátokon és családtagokon, akik már nincsenek melletted. Sokat nosztalgiázol, és gyakran merengsz azon, hogy mi mindent tanultál a múltbeli élményeken keresztül. Néha talán egy kicsit túlságosan is a múltban élsz!
  • Az oldalra vezető úton mentél: te a jelenben élsz, a mostban! Azt vallod, hogy minden pillanatot meg kell élni, ki kell élvezni, és értékelni kell azt, ami most a tiéd, mert sajnos semmi sem örök. Tudatos vagy, és élvezed az élet adta lehetőségeket.
Az, hogy milyen állatot láttál, mutatja, milyennek látnak téged mások
  • Ha őzt láttál: téged a környezeted egy nagyon kedves, meleg szívű, optimista személynek tart. Tudják, hogy ha segítség kell, hozzád fordulhatnak, megértő és barátságos leszel, ráadásul sosem ítélkezel. Ugyanakkor kicsit naivnak tartanak!
  • Ha farkast láttál: a környezetedben élő emberek vezetőként tekintenek rád, olyan valaki vagy a szemükben, aki mindig tudja, mi a teendő. Nem félsz kockáztatni, és képes vagy nehéz döntéseket is meghozni, ráadásul mindig is vezéralkatnak érezted magad. Ugyanakkor tény, hogy a negatív kritikát nem viseled túl jól.
  • Ha baglyot láttál: a környezeted téged egyértelműen bölcsnek, intelligensnek lát, akivel nagyon jókat lehet beszélgetni. Kíváncsi alkat vagy, tele izgalmas gondolatokkal, új ötletekkel. Ugyanakkor néha nehezedre esik elfogadni másokat, és van, hogy fejedbe száll a sok tudás.
Az, hogy milyen épületet látsz, mutatja, hogy mit szeretnél, milyennek lássanak téged mások
  • Ha a bunkert láttad: szeretnéd, ha az emberek erősnek, legyőzhetetlennek és függetlennek látnának téged. Magad is erre törekszel, hogy minél kevesebbszer kelljen segítséget kérned, és mindent egyedül oldasz meg. Olyan személy szeretnél lenni, aki a krízishelyzetekben képes kiemelkedni!
  • Ha a faházat láttad: ez azt jelenti, hogy szeretnéd, ha az emberek kedvesnek és barátságosnak látnának téged. Azt akarod, hogy merjenek közeledni feléd, és azt érezzék, hogy előtted tényleg megnyílhatnak.
  • Ha a kőépületet láttad: azt szeretnéd, ha másokat egyetlen pillanat alatt le tudnál nyűgözni. Hogy ha rád néznek, elismerően bólintsanak, és szorgalmas, izgalmas személynek gondoljanak, aki letett már valamit az asztalra. Neked fontos mások véleménye!
Az, hogy milyen tárgyat láttál az asztalon, felfedi, mi jelképezi számodra a legnagyobb értéket
  • A toll: ez azt jelenti, hogy számodra a legnagyobb értéket a kreativitás, a fantázia és a szorgalmas munka jelenti. Hiszed, hogy a céljaidat elérheted, csak kitartónak kell lenned, és ez a karrieredben is megnyilvánul. Te nem adod fel, és akkor is kitartasz az álmaid mellett, ha mások szerint nem lehet megvalósítani őket!
  • Az iránytű: úgy véled, az élettapasztalataid, a korábbi élményeid és minden, amit megtanultál a saját károdon, a legértékesebb tanulság. Ez az, ami formál téged, ami erősít, és ami segít, hogy folyamatosan fejlődj.
  • A medál: ez arra utal, hogy neked nagyon fontos a szerelem és a párkapcsolat, mert hiszed, hogy ez az egyik legfontosabb dolog a boldogság elérésében. Hogy a családod, a barátaid és a párod legyenek az elsők, mert te akkor vagy boldog, ha ők is azok!

2023. november 26., vasárnap

Karácsonyi mintás sablonok horgoláshoz, keresztszemes hímzéshez

Karácsonyi mintájú horgolási sablonok láthatók az alábbiakban, amelyek a keresztszemes hímzést kedvelők számára is jól hasznosíthatók. Saját kezűleg készített ajándékötletet is lehet közülük választani.

2023. november 25., szombat

Farmerból készült karácsonyfadíszek

Kinőtt, tönkrement, vagy csupán megunt farmer mindannyiunk szekrényében lapul. Egy kis kézügyes kreativitással karácsonyfadíszeket is készíthetünk belőle, amihez az alábbi képsor sokféle ötletet mutat. 

2023. november 24., péntek

Hóember papírgirland

A gyerekek is besegíthetnek a téli dekoráció elkészítésében, ha 
  • a fehér papírra kinyomtatott hóembereket kivágják,
  • a kezeknél a vonalak mentén bemetszik,
  • az 1-es és 2-es formációnak megfelelően kalapot, vagy fülhallgatót készítenek a papír visszahajtásával,
  • majd ceruzával, vagy filctollal kiszínezik,
  • végül egy keskeny szalagra/zsinórra/spárgára/fonálra felfűzik.


2023. november 23., csütörtök

Mackó a keretben

A gyerekkori kedvenc mackónkat - ha nincs túlságosan megviselt állapotban - átmenthetjük felnőttkorunk lakószobájába is, a képen látható módon. Mindössze egy - hangulatában hasonlóképpen retro - képkeretre van hozzá szükség, aminek a hátlapját vászonnal béleljük, erre kerül felragasztásra a maci.

2023. november 22., szerda

Esernyőből ruhaszárító

A tönkrement, kampós fogantyújú esernyő remekül hasznosítható zoknik, harisnyák, alsóneműk szárítójaként. Le kell fejteni a vázszerkezetről a textilt, majd - a képen látható módon - a ruhacsipeszeket damillal, vagy erős cérnával a csúcsvégekhez erősíteni.
Egyéb esernyővel kapcsolatos ötletek a ide kattintva és az oldalt lefelé görgetve találhatók. 

2023. november 21., kedd

Gombbal díszített karácsonyi díszpárnák

Az alábbi karácsonyi díszpárna ötletek bármely háztartásban előforduló maradék anyagokból, gombokból, fonalakból megvalósíthatók némi kézügyességgel. Amennyiben valakinek sajátkezűleg készített ajándékkal szeretnénk kedveskedni, innen is lehet ötletet meríteni.

2023. november 20., hétfő

Papírmadár gombbal

Többféle hasznosítási módja lehet az alábbiakban látható - könnyen és egyszerűen elkészíthető - papírmadaraknak. Függesztőzsinórral ellátva karácsonyfadísz is lehet, egymás mellé sorban felfűzve pedig üde tavaszi girland, esetleg születésnapi zsúr dekorációja. Megvalósítását könnyíti a csatolt sablon, amely alapján a kivágott madártesthez a szárnyat vastagabb fonállal egy gombbal rögzítjük.

2023. november 19., vasárnap

Karácsonyi falu dekoráció

A fotókon látható 'karácsonyi falu' dekorációt ugyan vékony falapból készítették, de a könnyen megmunkálható kartonpapírból sem mutat kevésbé, s mindössze csak egy éles szike szükséges hozzá. Az épületeket pedig mindenki a saját elképzelése szerint formázhatja.