2019. október 31., csütörtök

Tűpárnacsésze

Kávéscsésze, egy kis darabka színes textil, némi tömőanyag (vatta, szivacs, rongy) és egy befőttes-, vagy hajgumi a szükséges kellékek, amennyiben a képen láthatóhoz hasonló tűpárnát szeretnénk készíteni. 
Egyéb tűpárnával kapcsolatos ötletek  ide kattintva és az oldalt lefelé görgetve találhatók.

2019. október 30., szerda

Ujjbábok filcből

Az alábbi képeken látható kisliba, kiscsibe és nyuszi ujjbábokat filc alapanyagból varrógéppel készítették, de kézi varrással sem lesznek kevésbé szebbek. A formákat duplán kell kiszabni, majd összevarrni, ez adja a báb merevebb tartását, ellenkező esetben lekonyulhat. Amennyiben a kézi varrás mellett döntünk, az ujjaknak kivágott kör alakú részt sűrű pelenkaöltéssel javaslom elszegni. A képen ugyan nem így van, de célszerű a testrész és a talpak  filcrétegei közé egy hozzáillő színű, rövidke keskeny szalagot vezetni és úgy összevarrni, elkerülendő, hogy esetleg elkallódjanak.
Hasonló ötletek ide kattintva és az oldalt lefelé görgetve találhatók.

2019. október 29., kedd

Arcmasszázs ráncok ellen

  • A masszázs ellenjavallt a nyirokrendszer betegségei, bőrkiütés, vagy egyéb bőrkárosodás, továbbá megfázás és influenza esetén.
  • Az eljárás megkezdése előtt tisztítsa meg az arcát és a kezét.
  • Használjon természetes olajat, vagy krémet a bőr súrlódásának csökkentésére.
  • A masszázsmozdulatok során érezni kell az ujjak nyomását, de nem szabad, hogy kellemetlen legyen. A fül közelében, az állkapocs alatt, a nyakon (ahol a nyirokcsomók vannak) gyengíteni kell a nyomást.
  • Minden masszázsmozgást javasolt háromszor megismételni, a problematikus területeken esetleg négyszer-ötször is.
  • A leghatékonyabb, ha a masszázst minden nap ugyanabban az időben végezzük.

2019. október 28., hétfő

Mosógépdobasztal

Kicsit futurisztikusnak tűnik, de egy modern szobában megtalálná a helyét az alábbi, mosógépdobból készült asztalka. Az üveglapon és a görgőkön kívül nem sok egyéb kiegészítő kellékre van szükség az elkészítéséhez, s az ajtóval nyitható-csukható beltere még tárolásra is hasznosítható
Egyéb mosógépdobbal kapcsolatos ötletek ide kattintva és az oldalt lefelé görgetve találhatók. 

2019. október 27., vasárnap

Ajtóból valami egészen más

A felújítás során lecserélt, kidobásra ítélt  kazettás beltéri ajtó újra hasznosításának módja látható az alábbiakban, falra helyezett 'családi fényképalbum' és egyben ruhafogas szerepkörben. Zseniális megoldás. Praktikussága mellett egyben az előszoba dekorációja is lehet.

2019. október 26., szombat

Lépcsőgardrób

Nagy belmagasságú, de kis alapterületű lakások jobb térkihasználását általában galériaépítéssel növeljük meg. Íme egy megoldás a tér még tökéletesebb hasznosítására, itt a galériára - ahol többnyire a hálóteret alakítjuk ki - vezető lépcső egyben gardróbszekrényként is szolgál. A fotón ugyan nem látható, de természetesen a lépcsőt egy dekoratív korláttal ellátva nem csak biztonságosabbá, hanem különlegesebbé is tehetjük.

2019. október 25., péntek

Drótmedál

Egy darabka vékony rézdrótból némi hajlítgatással az alábbi képen láthatóhoz hasonló, különleges - a szívritmusra asszociáló - medál készíthető, amit láncra, zsinórra, vagy keskeny szalagra is lehet rögzíteni.
Egyéb dróttal kapcsolatos ötletek ide kattintva és az oldalt lefelé görgetve találhatók. 

2019. október 24., csütörtök

Büféasztal terítés

Íme egy ötlet nagyobb összejövetelek, állófogadások, esküvők, partik alkalmával a büféasztal terítéséhez. 

2019. október 23., szerda

Gombokkal díszített lámpaernyő

Az egyszínű, unalmas lámpaernyőt némi kreativitással a lakás üde színfoltjává varázsolhatjuk a képen látható módon. A fa ágainak festését nem igen lehet elrontani, hiszen nőhet bármerre és lehet göcsörtös is. Ezt követően pedig már csak az apró, színes gombok felragasztása következik.

2019. október 22., kedd

Napocskás díszpárna

A meglévő, egyszínű párnahuzat közepére utólag is felvarrhatjuk az itt látható napocskás díszítést. Bármilyen mintázatú, apró maradékanyagokat felhasználhatunk a napocska sugaraihoz, de az arca azért a sárga valamilyen árnyalatából legyen. A szemeit, szájgörbéjét apró gombokból is felvarrhatjuk. Ha elkészül, kedves színfoltja lesz a gyerekszobának.

2019. október 21., hétfő

PET-palackból és kesztyűből teknős

Fél pár ötujjas kesztyű, némi tömőanyag és egy PET-palack szükséges az alábbiakban látható teknősnek az elkészítéséhez. A megvalósítás munkamenete a képsoron lépésről-lépésre nyomon követhető.
Egyéb PET-palackkal kapcsolatos ötletek a linkekre kattintva és az oldalt lefelé görgetve találhatók. PET-palackbólPET-ékszer 

2019. október 20., vasárnap

Macska a falon

Levegőn száradó gyurma, képkeret, papírlap és akrilfesték szükségesek, az alábbi cicás fali dísz elkészítéséhez. A megvalósítás munkamenete lépésről-lépésre nyomon követhető a képsoron. 

2019. október 19., szombat

Papírtányér sirály

Imádják a gyerekek a papírtányérokból készült különféle állatkákat. Az itt látható 'sirálynak' egy darab fehér papírtányér, fekete filctoll, sárga papírlap és ragasztó a szükséges kellékei. A megvalósítás munkamenete a képsoron nyomon követhető.

2019. október 18., péntek

Színes tobozok ajtódíszként

A téli ajtódísz elkészítéséhez célszerű időben elkezdeni az alapanyag gyűjtést, például összeszedni a szép formájú tobozokat. A munkát sem érdemes az utolsó pillanatra hagyni. Amennyiben nem szórófestéket alkalmazunk, a tobozok színesre festésének legjobb módszere, ha cérnát rákötve teljesen belemártjuk a festékbe, és lógatva engedjük, hogy lefolyjon róla, és száradásig ebben a helyzetben hagyjuk. Közben zöld kartonpapírból kívánjuk a kívánt méretű karika alakot, körkörösen ráragasztjuk a műfenyő girlandot és a színes tobozokat. Végül masnival díszítjük. Egész télen üde színfoltja lesz a lakás bejáratának, sőt sok éven át újra és újra elővehető, ha eljön az idénye.

2019. október 17., csütörtök

Cakkosra horgolt díszpárna

Az alábbi horgolt díszpárna elkészítése egyszerűbb, mint a látvánnyal ellentétben gondolnánk. Ahogyan a második képen látható, csak egy-egy sor más-más színű hosszú-pálcákat kell körkörösen horgolni, majd ha a megfelelő méret elkészült, az egyik oldalára sima láncszemekből azonos méretközönként leszúrt cakkokat.
Kisebb méretben kitűzőnek, ruhák díszítőelemeként is megfelel.

2019. október 16., szerda

Hogy a gyerek élvezze az étkezést ...

Egy kettévágott zsemléből, két karika felvágottból és egy kevéske sajtból, olajbogyóból, némi salátával  néhány perc alatt készült el az alábbi kis bagoly. S vajon melyik gyereket nem csalogatná az asztalhoz?

2019. október 15., kedd

Fa fali fogas

Kedvelem az olcsón, könnyen, bárki által különösebb kézügyesség nélkül kivitelezhető, praktikus ötleteket és az alábbi, fürdőszobai törölköző, vagy ruhafogasként is használható - fát mintázó - fali dekoráció ilyen. Azt gondolom az előszobában is jól mutatna a bejárati ajtó közelében.
Festéssel is készülhet, de öntapadó tapétából kivágva és felragasztva még egyszerűbb. Arra érdemes figyelni az akasztók megvásárlásánál, hogy lehetőleg színben és formában is szinte beleolvadva passzoljanak a fához.

forrás: Pinterest





2019. október 14., hétfő

Kötött babaicipő

Ilyen pici babacipőnek az elkészítése fonálból és időből egyaránt minimális mennyiséget igényel és a kötés jártasságában is csak az alapokra van szükség. A megvalósítás menete a képsoron lépésről-lépésre nyomon követhető.