2019. október 2., szerda

Személyiségteszt

Az alábbi kép sok mindent elárul a személyiségünkről, ha szemügyre véve megjegyezzük, hogy mi tűnt fel rajta elsőként. 


Alább sorra megtalálhatók annak leiratai, hogy egy-egy momentumhoz milyen személyiségjegyek társulnak.

Ha a párduc tűnt fel elsőként, akkor a legnagyobb stresszt életedben a személyes kapcsolatok okozzák. Leginkább párkapcsolatodra igaz ez. Félsz, hogy elveszíted párodat és tartasz attól is, hogy nem azonosak a céljaitok. Idézd fel, milyen érzés volt, amikor megismerkedtetek, emlékezz vissza a kellemes és pozitív hangulatra, és kezdeményezz nyitott, őszinte beszélgetést, melyben elmondod, mi az, ami valójában bánt vagy zavar! A beszélgetés a legbiztosabb kulcsa és módja annak, hogy megoldd a problémákat és lekerüljön válladról az aggodalom, helyét pedig a boldogság foglalja el.

Ha az oroszlánokat láttad meg először, azzal küzdesz, hogy meg tudj birkózni a sok felelősséggel, melyet már régóta a válladon cipelsz. Olyan sok dologra kell összpontosítanod, annyi mindenre és annyi mindenkire kell figyelned, hogy szinte már el is felejtetted, hogyan kell törődnöd önmagaddal. Környezeted azt hiszi, te aztán bármit elbírsz és hihetetlenül kemény vagy – igazuk is van abban, hogy hatalmas a teherbírásod, de azért a te erőd sem végtelen. Hidd el, semmi baj nincs azzal, ha időnként önző vagy, ha megtanulsz olykor nemet mondani, és engeded magadnak, hogy feltöltődj.

Ha a zebrákat vetted először észre, akkor leginkább egészségi okok miatt aggódsz. Szeretteid és önmagad egészségét is félted, és bár az egészséget óvni fontos és felelősségteljes dolog, azért az nagyon fontos, hogy mindez ne váljon szorongássá. Hidd el, ez még akár valóban az egészséged rovására is mehet. Nincs értelme olyasmin aggódnod, amit nem tudsz megváltoztatni. Egészséged megóvásáért persze tehetsz és tegyél is, azonban rémképek helyett inkább élvezd az örömöket!

A zsiráfok esetében úgy tűnik, aggódsz a munkád miatt. Bizonytalannak érzed az anyagi helyzeted, félsz attól, hogy elveszíted az állásod, és sajnos manapság egyáltalán nem vagy ezzel egyedül. Ugyanakkor tehetsz is azért, hogy a félelmeidet csökkenteni tudd és a stressz lekerüljön rólad, hiszen ha lelkiismeretesen végzed a munkád, emellett pedig képzed magad, akkor még stabilabb lábakon fogsz tudni állni, és szükség lesz a tudásodra, szakértelmedre. Ha úgy érzed, vannak tulajdonságaid, melyek szükségesek lennének a jelenlegi munkádhoz, de nem tudod teljesíteni őket, akkor idegeskedés helyett inkább próbálj meg körülnézni és váltani. Ha viszont ezek olyan területek, melyekben fejlődni tudsz, akkor koncentrálj arra, és töltsön el nyugalommal az egyre nagyobb biztonság!

Amennyiben a kék madarat láttad meg először, kissé elveszettnek, magányosnak érzed magad. Néha elszigeteltség és magadra hagyottság érzése fog el, és igényed lenne több valódi emberi kapcsolatra. Bár vannak ismerőseid, mégis nagyobb nyugalommal töltene el, ha közelebb éreznéd őket magadhoz. A mai világban a különböző internetes csatornákon keresztül küldött üzenetek a társasági élet látszatát keltik, de legtöbb esetben ezek csak felszínes időtöltések. Legyél te a kezdeményező fél, és javasolj a számodra fontos vagy érdekes emberekkel közös programot, akár csak egy kávé melletti beszélgetést! Hidd el, megéri!

Ha a madarakat vetted észre először, akkor kicsit elveszettnek, csaknem jelentéktelennek érzed magad. Szeretnél beszélgetni valakivel, kiönteni valakinek a szíved, de úgy érzed, nem igazán tartanák ezt mások fontosnak. Nagyon talpraesett és önálló ember vagy, az évek során azt tanultad meg, hogy gyakran jobb elfedned a valódi arcodat. Így aztán lehet, hogy a barátaid és a hozzátartozóid nem is veszik észre, mennyire szükséged van most rájuk. Pedig az érzelmek kifejezése és megosztása egyáltalán nem a gyengeség jele!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése