2019. szeptember 30., hétfő

Zebrapiskóta

A zebrapiskóta kialakításának lépéseit mutatják a képek, ami az egyszerű és olcsó vizes piskóta receptje alapján is elkészíthető.
Hozzávalók:
4 tojás
25 dkg porcukor
20 dkg liszt
1 cs sütőpor
8 evőkanál hideg víz
3 evőkanál kakaópor
Elkészítés:
A tojások sárgáját egyik tálba, a fehérjét a másikba tesszük. A sárgájához adjuk a porcukrot és a vizet, majd addig keverjük, míg szinte habosan világos sárga színű lesz. Ezt követően hozzáöntjük a sütőporral elkevert lisztet, és azzal is simára keverjük, majd kanalanként óvatosan bele adagoljuk a tojások felvert fehérjének kemény habját. Ezt követően két külön tálban egyenlő részre osztjuk a keveréket, és az egyikbe beleszitáljuk a kakaóport és óvatosan összekeverjük. A további lépések a képsoron nyomon követhetők.

 

2019. szeptember 29., vasárnap

Szemsablonok babákhoz, állatkákhoz ...

Magam is próbálkoztam már régebben - mikor még a gyerekeim kicsik voltak - játékfigurák készítésével, és emlékezetem szerint nem a megvarrás volt a nehéz, hanem az arc kialakítása, főleg a szem megfestése/hímzése, hiszen érzelmeket tükröz: örömöt, szomorúságot, meglepődést, huncutságot stb. Ezeknek a sablonoknak akkor bizony én nagyon örültem volna. 

2019. szeptember 28., szombat

A melltartók tárolása

Legtöbb nőnek okozott már gondot a melltartók tárolása, ugyanis senki sem szeretné, ha összenyomódnának, megtörnének a kosarai. Az alábbi megoldás tökéletesnek tűnik, ráadásul a szekrényajtó belsejére akasztva a helyigénye is kicsi, viszont könnyen hozzáférhető. Az alábbi képen a fa vállfák aljának közepébe egy kis akasztót csavartak az egymáshoz kapcsolás céljából, de mindez mellőzhető, ha műanyag vállfákat alkalmazunk, azok ugyanis minden beavatkozás nélkül egymás alá akaszthatók.

2019. szeptember 27., péntek

Pillangósüti

A gyerekek imádják, ha az ennivalókat valamilyen állatot formázva kínáljuk nekik, mi pedig a gyerekeket imádjuk, ezért igyekszünk a kedvükben járni. Az alábbi pillangósüti elkészítésének trükkje mindössze a kétféle: kakaós és vaníliás linzertészta készítése.
Hozzávalók:
300 g liszt
200 g Rama
100 g cukor
1 tojássárgája
1 tasak vanillincukor
csipetnyi só
1 reszelt citromhéj
A kakaós tészta készítéséhez a fenti mennyiségű hozzávalókhoz a citromhéj és a vanillincukor helyett 5 dkg kakaóport szitálunk a liszthez
Elkészítés:
A nem túl lágy margarint a porcukorral és a tojássárgájával kikeverjük, majd hozzáadjuk a lisztet és a többi anyagot, összedolgozzuk a tésztát és hűtőben negyedórát pihentetjük. Ezt követően a megfelelő vastagságúra nyújtjuk. A formázáshoz pedig a képek alapján járunk el. A sütés előmelegített sütőben 200 fokon történik, kb. 15 perc a sütési idő.

2019. szeptember 26., csütörtök

Quilling technika és minták

A quilling technika bizonyára sokak számára ismert, de akinek nem, az alábbi videót megtekintve az alapokat, ez által a lényeget megismerheti. 
A szükséges alapanyagok a csíkokra vágott papír és a ragasztó, az elkészítés eszközei pedig a tekerő és a sablon.
Azok számára, akik kedvet kapott hozzá, a videó alatti képek mintával szolgálhatnak.

2019. szeptember 25., szerda

Nyakkendőkígyó

Minden lakásban akadnak megunt, vagy divatjamúlt nyakkendők. Íme egy ötlet az újrahasznosításukra. Kígyót lehet belőlük készíteni, ráadásul a tennivaló sem lesz sok, mindössze ki kell tömni, szalagból nyelvet, gombokból szemeket varrni rá, és már el is készült. A gyerekek tetszését biztosan elnyeri.

2019. szeptember 24., kedd

PET-palackból virágdísz

PET-palackból készített virággal egyedivé lehet tenni az ajándékba szánt üveg bort, vagy díszíteni a borospoharat, esetleg a szalvétagyűrűt. A megvalósítás munkamenete a lépésről-lépésre képeken nyomon követhető. Kiegészítésül annyit tennék hozzá, hogy a festés elkerülhető színes PET-palack felhasználásával, aki mégis a festés mellett dönt, annak az üvegfestéket ajánlom.
Egyéb PET-palackkal kapcsolatos ötletek a linkekre kattintva és az oldalt lefelé görgetve találhatók. PET-palackból , PET-ékszer 

2019. szeptember 23., hétfő

Férfiing másként

Legtöbbször a férfiing gallér alatti nyakrésze kopik meg, máshol rendben van az anyaga. Az újrahasznosításra itt sokféle ötlet található, de az alábbi képsorból kitűnően akár asztaldíszként is lehet alkalmazni. Mindössze le kell vágni a gomboló részét, majd egyik felét 180 fokkal elfordítva összegombolni és a begombolt részek közé virágokkal telt kis pohárkákat (vagy apró befőttes üvegeket) helyezni.

2019. szeptember 21., szombat

Háromzsebes tároló

Ollók, tollak és ceruzák, vagy varróeszközök tárolására is alkalmas a képeken látható háromzsebes textil rendszerező. A - rákattintással nagyítható - csatolt sablon alapján kiszabása és megvarrása nem bonyolult feladat.

2019. szeptember 20., péntek

Mintázás radírgumival

Magyarázó kommentárt aligha igényel az alábbi képsor, inkább csak egy radírgumi végű ceruzát, festéket és papírból kivágott szív alakú sablont, amit körbepöttyözhetünk. Póló elejét is dekorálhatjuk ezzel a módszerrel - ez esetben csúsztassunk a első és hátsó oldala közé egy nejlont, megelőzendő a festék átszivárgását -, de kartonpapírra nyomtatva képeslap ajándék is lehet, például anyák napjára, vagy Valentin-napra.

2019. szeptember 19., csütörtök

Hónapos retek másként

A retek nem csak finom, de nagyon egészséges is, bár ismerjük a mondást: "reggel étek, este vétek". Az alábbiakban hidegtál gombát formázó díszítő elemeként látható, de természetesen a lefaragott részeket sem dobjuk ki, belekerül a salátába.

2019. szeptember 18., szerda

Térbeli csillag

Az elkészítés munkamenete: A csatolt sablon alapján kartonpapírból két darab azonos méretű csillagformát vágunk ki, melyeket öntapadó tapétával mindkét oldalukon bevonunk, esetleg kézzel befestünk. Az így elkészült síkbeli csillagidomokat a szaggatott vonal mentén bemetsszük és egymásba illesztjük. Karácsonyfadísznek is használható, vagy gyerekszoba dekorációja is lehet.

2019. szeptember 17., kedd

Ruhák szabásmintával

Szabás-varrásban jártassággal bírók számára szolgálnak néhány ötlettel az alábbi csinos női ruhák fotói, szabásminta sablonjaik csatolásával a megvalósítást is megkönnyítve .




2019. szeptember 16., hétfő

Tojástartóból koszorúk

Az alábbiakban papír anyagú tojástartók újrahasznosítását célzó inspirációk láthatók. Mindkét ajtódísz koszorú megvalósításának munkamenete lépésről-lépésre követhető a képsorokon. Az első koszorún lévő levelek zöld műrafia híján kissé megsodort krepp papírból is készülhetnek.
Egyéb ajtódíszekkel és tojástartókkal kapcsolatos ötletek itt és itt találhatók.

2019. szeptember 15., vasárnap

Főtt tojást kínáló tyúkocska

Akik szeretik saját kezűleg készített ajándékokkal meglepni a számukra kedves személyeket, biztosan örülnek az alábbi ötletnek. A keményre főtt tojást kínáló tyúkocska kellékei: levegőn száradó gyurma, gombóccá gyűrt alufólia és akril festék. Szükség van még a forma kialakításához egy - a tojás méreténél nagyobb - gömbölyded, sima kavicsra. A megvalósítás munkamenete a képsoron lépésről-lépésre nyomon követhető.

2019. szeptember 14., szombat

Egészségellenőrzés

Az alábbi egyszerű tesztek elvégzése segít felismerni, ha valamilyen betegség fenyeget bennünket, hogy amennyiben rendellenességet tapasztalunk időben orvoshoz fordulhassunk.

Ha egy lépcsőn 8-12 lépcsőfokot megyünk felfelé, miközben énekelünk, s mindezt nem érezzük megerőltetőnek, az jó jel. Azonban a szapora pulzus, a kapkodva szedett levegő rossz fizikai állapotra, szív, vagy tüdő gondokra utalhat.
Csendes helyen tegyük a kezünket a fülünktől olyan messzire, amennyire csak tudjuk, és dörzsöljük össze az ujjainkat. Végezzük el mindkét oldalon a feladatot.
Jó eredmény, ha távolról is halljuk ujjaink dörzsölésének neszét, viszont a hallás gyengülésére figyelmeztet, ha csak közelről érzékeljük a hangot.


Fogjunk meg egy kis fürtöt a hajunkból és enyhén húzzuk meg. Amennyiben 2-3 hajszál marad a kezünkben, akkor emiatt nincs okunk aggódni, viszont ha háromnál több hajszál marad az ujjaink között, az annak jele lehet, hogy hajunk elvékonyodott, meggyengült, amit a stressz mellett hormonális zavarok, tápanyaghiány is okozhat.


Ujjainkat visszahajlítva emeljük fel a kezünket úgy, hogy mindkét alkarunk párhuzamos legyen az arcunkkal. Ha egy-két percen keresztül meg tudjuk tartani ezt a pozíciót, akkor minden rendben. Amennyiben a csuklónkban, vagy az ujjainkban bizsergést, esetleg fájdalmat érzünk, az utalhat kéztőalagút-szindrómára, amelynek oka a középideg károsodása a csukló tenyéri felszínén.


Feküdjünk le a padlóra és emeljük fel a lábunkat a talajhoz képest 45 fokban és pár percig maradjunk így. Ha mindkét lábfejünk színe ugyanolyan marad, mint volt, vagy csak kicsivel válik halványabbá, az jó jel. A szinte teljesen kifehéredő lábfej arra figyelmeztet, hogy rossz a végkeringésünk.


Tiszta kézzel húzzuk le az alsó szemhéjunkat. Ha a színe normál rózsaszín, akkor rendben van. Amennyiben sápadt-rózsaszín, vagy halványsárgás, azt jelzi, hogy az itt található szövetek nem kapnak elég oxigént. Ennek leggyakoribb oka a vérszegénység.


Hajlítsuk be a mutatóujjainkat, és helyezzük őket egymással szembe úgy, hogy a körmök összeérjenek. Figyeljük meg, látunk-e a körmök fölött egy aprócska, rombusz alakú rést. Jó eredménynek számít, ha a körmök fölött felfedezhető a kis nyílás. Ha a körmök teljesen egymásra simulnak, az szív, vagy keringési problémát jelezhet.


Emeljük fel a lábunkat úgy, hogy a comb párhuzamos legyen a talajjal. Ha legalább 20 másodpercig, vagy tovább is így tudunk állni anélkül, hogy megbillennénk, akkor sikeresen teljesítettük a tesztet. Amennyiben egy lábon állva nem tudjuk megtartani az egyensúlyunkat (dülöngélünk erre-arra), az többek között az agyi erek nem megfelelő állapotára is utalhat, amelynek az időskori szellemi hanyatlásban éppúgy szerepe lehet, mint az agyi érkatasztrófák kialakulásában.