Hangtalan mentek el, fájdalommal, némán,
átkeltek egyedül létnek hasadékán,
nem nyújthatott vigaszt senki a világon,
a bizonyos kapun, egyazon irányon
túlvilági álmot követniük kellett,
majd jött a kegyetlen, néma végkifejlet,
hátrahagytak múltat, reményt és a jövőt,
elrejtőt, a vágyót, hangtalan küszködőt,
itt hagytak szerelmet, társat és gyermeket,
elfeledtek mindent - fájdalmas terheket,
mindent, ami kedves, mindent, ami számít,
voltak jók és rosszak, szépek mindhalálig...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése