2020. április 1., szerda

Ingből vállpánt nélküli ruha

A gallérjuknál elhasználódott ingek többi része többnyire teljesen jó állapotban van, remekül újrahasznosíthatók. Az alábbiakban nyomon követhető, hogyan lehet nagyon kevés szabással és varrással csinos, vállpánt nélküli női ruhává alakítani. Gyakorlatilag az ujjak bevarrása fölött egyenes vonalban levágjuk a nyakrészt és elszegjük, majd szintén egyenes vonalban levágjuk és elszegjük mindkét ujját is. Végül az ing gomboló részét hátra véve, az így kialakított rövid ujjakat - gomblyukakkal és gombokkal ellátva - egymásra hajtva összegomboljuk.
Egyéb inggel és szabás-varrással kapcsolatos ötletek a linkekre kattintva és az oldalt lefelé görgetve találhatók. 

       forrás

2020. március 31., kedd

Kis helyigényű étkezők

A lakberendezési tárgyaink kiválasztásánál célszerű figyelembe venni a lakásunk alapterületét, különösen érvényes ez a kis lakásokra, vagy az úgynevezett minilakásokra. Az alábbiakban néhány olyan inspiráló ötlet látható, amely ennek a kritériumnak nagyszerűen megfelel, nem használt állapotban ugyanis a székeknek helyigénye egyáltalán nincs.

2020. március 30., hétfő

Mondókás rajzolás

A játékos fejlesztés egyik legnagyszerűbb eszköze a mondókázás. A ritmikus, dallamos mondatok ismételgetése vagy hallgatása elősegíti a kisgyermekek értelmi- és beszédfejlődését, sőt, még az érzelmi kapcsolatok elmélyítésében is fontos szerepe van.
A mondókák önmagukban is csodálatos hatást fejtenek ki a kicsikre, de összeköthetjük akár a játékos mozgástanulással, vagy a finommotorika fejlesztésével is, hogy a későbbiekben jobban menjen majd az írás az iskolában - ez utóbbit úgy érhetjük el, ha a mondókázással egyszerre rajzolunk is.
















2020. március 29., vasárnap

Talpmasszázs lépegető

A talp és a lábfej tökéletes mechanizmusa többek között az egyik alapfunkciót, a járást, s ezzel az élet biológiai működését szolgálja. A talp szerkezeti változásai hatással vannak egészségünk teljességére. Az emberi test statikája és a sejtszintű anyagcsere szoros összeköttetésben vannak, tehát betegségek kialakulásához vezethet a természetes mozgások elmaradása.
Az alábbi képsor arra mutat példát, miként lehet már a kisgyermeket játékosan hozzászoktatni ahhoz, hogy időnkénti mezítláb járással természetes módon masszírozva a talpát egészségesebb életmódot folytasson.
A talpmasszázs több mint 4000 éves múltra tekint vissza, az egyiptomi Szakkarában feltárt festményeken kr. e. 2300 körül keletkezett reflexológiás kezelés látható.
A talpmasszázs megszünteti a testben lévő energiaáramlási akadályokat és harmonizálja a test működését. Serkenti a vér- és nyirokkeringést, befolyásolja, erősíti a szervezet immunválaszait, elősegíti a salakanyagok kiválasztását, a méregtelenítő folyamatokat, szabályozza a belső elválasztású mirigyek működését, az endorfin felszabadulás miatt is csökkenti a fájdalmat, az idegi feszültségeket, izomfeszüléseket oldja, a stressz negatív hatásait csökkenti, beindítja az öngyógyítási folyamatokat.

2020. március 28., szombat

Férfiingből táska

A gallérjuknál, mandzsettájuknál megkopott férfi ingekből - főleg, ha vastagabb vászonból készültek - remek bevásárló táskák készíthetők. A képsoron a munkamenetnek csak a fontos részletei láthatók a képsoron, de gyakorlott varrók számára a megvalósítás így is lekövethető.

2020. március 27., péntek

Újságpapírból fali dísz

Papírfonással még csak ismerkedők számára ajánlom, hogy az alábbiakban látható - kisebb nehézségi fokozatú - fali dísz elkészítésével kezdjék. A papírvesszőket - elkészítésük után - ugyanis mindegyik esetben csupán kör alakban kell egymáshoz ragasztva feltekercselni. Végül a festés és a gyöngyökkel, strasszal, vagy egyéb dekorációs elemekkel történő díszítés következik. A papírvesszők elkészítésének és egymáshoz toldásának technikája itt ismerhető meg.

2020. március 26., csütörtök

Tyúkanyós tojástartó

A húsvéti hímes tojások autentikus kínáló tálja lehet a képen látható megoldás. Elkészítésének alapkellékei: tojástartó, kartonpapír és festék. A megvalósítás munkamenete a képsoron nyomon követhető.

2020. március 24., kedd

Kavicsdekorációk a kertben

Nagyobb méretű kavicsokból, kövekből magunk is készíthetünk némi kreativitással egyedi és természetes kerti díszeket, mindössze festékre (és esetenként ragasztóra ) van szükség hozzá.

2020. március 23., hétfő

Cserépbe bújt nyuszik

A képek tanúsága szerint szuper aranyos húsvéti asztaldekorációt készíthetünk az alábbi alapanyagokból: cserepek, hungarocell tojás (helyettesíthető gombóccá gyúrt újságpapírral is), műszőrme (vagy gyapjú), filc, selyemvirág, pom-pom, festék és ragasztó. A megvalósítás menete a képsoron lekövethető. A kis pom-pomok elkészítésének technikája itt tekinthető meg.

2020. március 22., vasárnap

Tojásból kibújó csibe

Érdemes a gyerekeket minél kisebb korban megtanítani arra, hogy nem csak ajándékot kapni, de ajándékot adni is öröm. Íme egy könnyen elkészíthető húsvéti képeslap, ami remekül megfelel erre a célra. A kellékek mindössze: fehér, barna és narancssárga papírlap, citromsárga és fekete vízfesték (vagy filctoll, esetleg zsírkréta/ceruza) és ragasztó.

2020. március 21., szombat

Kavicsos falidísz

Az alábbi képeken látható tavaszi/húsvéti kis fali díszek alapanyagai: faszelet, vessző, szárazvirág/növény, rafia, festék/filc, ragasztó és természetesen kavics. Elkészítésükhöz különösebb kézügyességre nem, inkább csak megfigyelő készségre van szükség. Ajándékötletnek is kiváló.

2020. március 20., péntek

Székpárna

Étkezőnk székeire az asztalterítővel azonos színű és/vagy mintázatú textilből varrhatunk fodros aljú, hátul masnival rögzíthető székpárnákat. A csatolt sablon ugyan nem pontosan a képeken látható székruhákhoz készült, de a megvalósítás menete nyomon követhető belőle.

2020. március 19., csütörtök

Faszelet kerti nyuszik

Olcsón kivitelezhető - kertben, vagy teraszon, erkélyen elhelyezhető - nyuszis díszt készíthetünk faszeletekből az alábbiak alapján. A faszeleteket ragasztással, esetleg szögeléssel rögzíthetjük egymáshoz. Az orrot, szájat, szemeit és bajuszát festhetjük is, de utóbbi drótból, esetleg rafiából is készülhet.

2020. március 18., szerda

Pólók csipkével újítva

Varrógéppel rendelkező - és azon dolgozni is tudó - hölgyeknek ajánlom az alábbi képsor figyelemmel kísérését, ahol néhány ötlet inspirálhat arra, hogy a rég megunt pólókat, pulcsikat miként lehet némi csipke hozzáadásával divatosan és egyedien felújítani.