2021. szeptember 17., péntek

Üvegfestési minták

Az ólomüvegre nagyon hasonlító üvegfestés a kreativitást kedvelők egyik kedvenc foglalatossága. Az alábbi képsorok a sablonok mellett a színválasztáshoz is mintákat mutatnak. Fontos tudnivalók: 
  • legegyszerűbb a vízszintesen elfektetett síküveg festése, 
  • előzőleg bő, szappanos vizes lemosással zsírmentessé kell tenni, 
  • ezt követően a kiválasztott és kinyomtatott sablont az üveglap alá helyezve rögzítjük, 
  • majd kontúrfestékkel a sablont követve megrajzoljuk a mintát (A kontúrozásnál az adott vonalakat célszerű egy-egy mozdulattal megrajzolni, s arra mindenképpen ügyelni kell, hogy ne legyen rajta rés, ahol a festék átfolyhat.), 
  • száradás után a kontúrvonalak közé ecsettel felvisszük a különféle színeket (Jó tudni, hogy az oldószeres festék vízzel nem mosható ki az ecsetből, ezért papírtörlő mindig legyen kéznél, hogy két szín között megtörölgessük.),
  • jó szolgálatot tesz, ha fülpiszkálókat is odakészítünk, amivel az esetleges megfolyásokat könnyen fel tudjuk itatni,
Ezzel a technikával készíthetünk falra helyezhető képeket, de legszebben a fény által átvilágított helyen elhelyezve mutat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése