2019. július 19., péntek

Nyolcszögletű varrott kosárkák

Csomagolt édességeket, vagy ékszereket, de egyéb apró tárgyakat is tárolhatunk a képen látható nyolcszögletű kosárkákban. Elkészítésük nem igényel különösebb szakértelmet. A szabásmintát a 3. képen látható módon, két egymásra helyezett négyzet alakú papírlap képezi, amit a kettéhajtott (és vékony szivaccsal, vagy egyéb merevítő anyaggal ellátott) textilre helyezve körül rajzolunk, majd gombostűkkel/férceléssel rögzítjük. A varrásnál a 4. képnek megfelelően a színére fordítás számára kis nyílást hagyunk. A kivágás a gépelt varrástól kb. fél centiméterre történjen, a csúcsokat kissé lecsippentve. A színére fordítás után a csúcsok tökéletesítésében egy hurkapálca/fogvájó segítségünkre lehet. Ezt követően a széltől kb. egy centiméterre varrógéppel, esetleg boszorkányöltéses kézi varrással rögzítünk és egyben díszíthetünk is. (A képeken gépi hímzés látható.) Utolsó műveletként mind a nyolc csúcsot függőlegesen kettéhajtva 30 fokos szögben azonos hosszúságban levarrjuk, ezzel képezve a kosárkánk mélységét. 
Amennyiben a három különböző méretű kosárkát készítünk, és azokban éppen nem tárolunk semmit, viszont növekvő sorrendben egymásba helyezzük, a napraforgóhoz hasonlatos formát kapunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése