Most mondanám, de nem lehet,
már nem hiszed, nem hallgatod,
de fehérre mosnám alattad
a besározott harmatot.
És vinnélek messze, messze el,
fogam közt, égő mellemen
altatnálak minden este el,
és ringatnálak kedvesen.
Már évek óta nem láttalak,
úgy érzem, elrejtve a fény,
hallgatok, elfojtom magamban
az igazat, hogy nincs remény.
Hogy nem lehetek, s te nem lehetsz,
soha, de soha - jól tudom;
semmikor nem voltam tiéd,
és mégis hozzád tartozom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése