2020. augusztus 21., péntek

Dinnyenyuszi

Dinnyeszezon van, s ha vendégeket várunk, vagy születésnapi gyerekzsúrt rendezünk, desszertként választhatjuk az egészséges gyümölcsök kínálását is. Az alábbi formában biztosan nagy sikere lesz. A dinnye belsejét fagylaltadagoló kanállal gombóconként vájjuk ki, és egy másik tálban azt is felszolgálhatjuk. A dinnyenyuszi formára vágása után a külsejét olajos szalvétával töröljük át, hogy szép fényes legyen. A gyümölcsök akkor igazán finomak, ha hűtve tálaljuk.

forrás

2020. augusztus 20., csütörtök

Kavicsból autók

Lehetőleg sima felületű, nagyobb méretű kavicsokon kívül mindössze festékre és némi kézügyességre van szükségünk, amennyiben az alábbi képsoron látható autók bármelyikét el szeretnénk készíteni. Egyedi ajándékötletnek is kiváló. Hasznosítása pedig a kerti dekorációtól kezdődően a gyerekjátékon át az ajtótámaszig lehetséges.

2020. augusztus 19., szerda

Töltött burgonyavirág

Finom és nagyon dekoratív vendégváró ötlet, aminek előnye, hogy a sütést megelőzően korábban is előkészíthetjük. (Recept a képek után.)


Hozzávalók:
burgonya 5 db
gomba 10 dkg
cukkini  ízlés szerint
paprika 1-2 db
sajt 10 dkg
2 tojássárgája
fekete bors ízlés szerint
szezámmag dekoráció
napraforgóolaj sütéshez
Elkészítés:
A meghámozott burgonyát vékony szeletekre vágjuk, majd virág alakú formában (öt szelet körben, majd egy alulra) muffin sütőbe helyezzük. A lereszelt sajtot elkeverjük a tojássárgájával, sóval és a burgonyavirágok közepére öntjük. A töltelékhez kevés olajon enyhén megsütjük az apróra vágott gombát, a paprikát és cukkinit, sóval, borssal ízesítve, majd ezt is a burgonyavirágok közepére adagoljuk. A burgonyavirágok szirmait megkenjük olajjal, majd a 180 fokra előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a burgonya aranybarnává nem válik. Tálaláskor megszórjuk szezámmaggal.

2020. augusztus 18., kedd

Napraforgós filcterítő

Fekete, zöld, barna, fehér, narancs- és citromsárga filc; fekete és fehér fonál, továbbá apró barna gyöngyök a szükséges kellékei az alábbiakban látható napraforgós terítő elkészítésének. A mintázat sablonja a kinagyított képekről átrajzolható. A megvalósításhoz a kiszabáson túlmenően gyakorlatilag csak a pelenkaöltést kell ismerni. Bármilyen alkalomra remek - saját készítésű - ajándékötlet lehet.

2020. augusztus 17., hétfő

Női felsők horgolással, csipkével megújítva

Az egyszerű top, póló, vagy blúz némi kreativitással és kézügyességgel egyedi stílust kaphat. Az alábbi képsorok nem csak a horgolásban jártasakat inspirálhatják, a varrni tudók is kedvet kaphatnak, ugyanis kész csipkék is felhasználhatók az újjá varázsoláshoz.

2020. augusztus 16., vasárnap

Minták papírguriga fali díszekhez

Amennyiben a WC-papír gurigákat összegyűjtjük és az utolsó képnek megfelelően behajtjuk és daraboljuk, ezt követően már csak ragasztóra és türelemre lesz szükségünk, hogy az alábbiakhoz hasonló mandalákat, vagy egyéb formátumokat készítsünk. Elkészülte után fekete szórófestékkel befújva nagyon hasonlatos lesz a kovácsolt vashoz. Ajándékba is adhatjuk, ha ismerjük az ízlését annak, aki kapja.
Hasonló ötletek itt és itt találhatók.

2020. augusztus 15., szombat

Farmernadrág rendszerező

Sokunk szekrényének a mélyén megtalálható a divatjamúlt bő szárú farmernadrág, amit sajnálunk kidobni, mert 'semmi baja nincs' de valószínűleg hordani sem fogjuk már. Az alábbi kép megmutatja, hogyan tehetjük tárolás-rendszerezés céljára alkalmassá, főleg kamasz lányok/fiúk szobájába ajánlottan. Gyakorlati megvalósítása tulajdonképpen mindössze annyi, hogy a nadrág szárait az aljánál és még 4-5 helyen vízszintesen levarrjuk, majd az első oldalán a varrások alatt kb. 1 cm-re bevágjuk, ezáltal zsebeket képezve. A metszések vissza is szeghetők, de a szövetszálak kihúzogatásával 'rojtossá/foszlányossá' is tehetők.

2020. augusztus 14., péntek

Matrjoska babák

A csatolt képsoron látható - a kívánt méretekben kinyomtatható - matrjoska babáknak többféle hasznosítási lehetőségét mutatják a fotók:
  • a legnagyobb méretet papírpohár oldalára ragasztva, a pohárban elhelyezve a többi egyre kisebb méretű babákat, gyerekjáték lehet,
  • két babát egy kiürült, tisztára mosott flakon méretében kinyomtatva és annak oldalaira ragasztva dekoratív tároló alkalmatosságnak használható,
  • kartonpapírra ragasztva (merevítésként), majd spárgára, vagy fonálra fűzve, az így kapott girland a gyerekszoba falát díszítheti,
  • képkeret, amennyiben az arcrész kivágott helyére a gyerek arcának fotóját illesztjük, 
  • filcből megvarrva használhatjuk tűpárnaként, ami ajándékötletnek is remek,
  • a sablonok kiszínezése pedig a gyerekeknek nyújthat szórakoztató időtöltést.

2020. augusztus 13., csütörtök

Egyszerű bortartók

Az alábbiakban látható, viszonylag egyszerűen és kevés alapanyag ráfordítással elkészíthető bortartók a lakás különleges színfoltjai lehetnek. Ajándékba is készülhetnek, amennyiben ismerjük a megajándékozni kívánt személy ízlését, lakberendezési stílusát.

2020. augusztus 12., szerda

Kirakós játék kavicsból

Kisebb-nagyobb kavicsokból remek kirakós játékot készíthetünk a gyerekek számára - még nagyobb az élmény, ha velük közösen - , csupán akrilfestékre lesz hozzá szükségünk. Íme a példa arra, hogy nem kell feltétlenül a játékboltban mélyen a zsebünkbe nyúlni ahhoz, hogy örömet szerezzünk.

2020. augusztus 11., kedd

Virágtartó PET-palackok

A képsorból kitűnik, hogy pénztárcakímélő módon - PET-palackok újrahasznosításával - milyen dekoratív virágtartókat készíthetünk némi kis kreativitással.


2020. augusztus 10., hétfő

Farmerból táska

Különösebb szabás-varrási ismeretek nem szükségesek az alábbiakban látható táska elkészítéséhez. A szükséges alapanyagok: egy megunt - esetleg 'kinőtt'😉 - farmerszoknya (nadrágból is megvalósítható, ez esetben kicsit rövidebb lesz), egy régi bőröv és kb. 60-80 cm vastagabb zsinór. Miután a táska kívánt hosszméretének megfelelően a szoknya/nadrág alját levágtuk, tulajdonképpen csak a visszájára fordítva össze kell varrnunk, majd - a tágabb beltér biztosítása érdekében - a két csücsköt az aljzatvarrásra derékszögben kb. 8-10 centiméternyire szintén levarrjuk. Amennyiben a táska füleihez bőrövet veszünk igénybe, célszerű szegeccsel rögzíteni. A zárásról a bújtatókba fűzött zsinór gondoskodik. 

2020. augusztus 9., vasárnap

Virágágyás szegély üvegpalackokból

Íme egy remek ötlet arra, hogyan hasznosíthatjuk újra kertünk dekorációjaként a vissza nem váltható színes üvegpalackokat. Lám csak, milyen különleges virágágyás szegély készíthető belőlük.

forrás

2020. augusztus 8., szombat

Sörös-, vagy üdítős dobozból pillangó

A kert, a terasz, az erkély, esetleg a lakás dísznövényein is elhelyezhetjük, de akár egy lámpaernyőt is dekorálhatjuk sörös-, vagy üdítős dobozból készült pillangókkal. A megvalósítás munkamenete a képsoron lépésről-lépésre nyomon követhető.

2020. augusztus 7., péntek

Gyöngyfűzési technikák

Az alábbi képsorokban azt gondolom, a gyöngyfűzést kedvelők, vagy ezzel a technikával ismerkedők lelhetik örömüket.