2020. március 13., péntek

Aranyosi Ervin: Álomország tengerpartja

Álomország tengerpartján,
álmodban jártál-e már?
Álomvilág minden kincse,
hogy felfedezd, arra vár.
Kicsiny kunyhó a fövenyen,
– körülötte pálmafák.
Kívül cseppnyi, belül tágas,
elfér benne a világ.
Amire épp szükséged van,
hipp-hopp máris ott terem,
nem kell érte útra kelni,
át a kéklő tengeren.
Behunyt szemmel kitalálod,
s láss csodát és ott lehet!
Álmaidnak nincs határa,
egyedül a képzelet.

2020. március 12., csütörtök

Talpaspohár tűpárna

Néhány perc alatt készíthetünk az alábbi képeken láthatóhoz hasonlatos elegáns tűpárnát, amely a hasznosságán túlmenően egyben lakásunk dekorációja is lehet, vagy apró ajándékként meglephetjük vele barátnőnket, családtagunkat, kolléganőnket. A megvalósításához mindössze egy talpas pohárra, egy kevés töltőanyagra (pl. vatta), egy textildarabkára, a díszítéshez pedig egy kör alakú kis csipkére/horgolásra, szalagra, díszgombra van szükség.
Egyéb tűpárnával kapcsolatos ötletek itt találhatók.

Köszöntő képeslapok

Letölthető és - névnapra, születésnapra, Anyák-napjára, Valentin-napra, bocsánatkérésül, vagy egyszerűen csak szeretettel gondolok rád jelzéssel - elküldhető, virágcsokrokat átnyújtva ábrázoló képeslapok.


2020. március 11., szerda

Zsalukőből fatároló és lépcső

Az alábbi két kép a kertben hasznosítható, könnyen kivitelezhető, egyszerű megoldásokat mutat, melyekhez nem szükséges egyéb, csupán zsalukő.


Aranyosi Ervin: Gólya, gólya

Gólya, gólya, hosszú lábú,
vörös csőrű, széles szárnyú,
Fészket rakó, kelepelő,
csőrében békát cipelő.
Helyben lakó, költözködő,
szomszédjával kötözködő,
fiókákat felnevelő,
későn nyugvó, korán kelő!

A képek rákattintással 1600x900 méretre nagyíthatók.

2020. március 10., kedd

Horgolt kaktusz

Az alábbiakban látható horgolt kaktuszok elkészítéséhez segítséget nyújt a képsor, de amennyiben ez nem lenne elegendő, a részletes leírás itt megtekinthető.
Hasonló ötlet pedig itt található.

2020. március 9., hétfő

Világító szőnyeg

A karácsonyi díszítés egyik kellékét, a világító led csövet vastag pamut fonallal spirálisan összehorgolva különleges, dekoratív, ugyanakkor látványában meghökkentő szőnyeg birtokosai lehetünk. A horgolási munka gyorsan halad, szőnyeg hamar elkészül a nagy méretek következtében. Világosban is érdekes látványt nyújt, de különlegessége félhomályban és sötétben mutatkozik meg. Elkészíthetjük a fonalat magunk is, amennyiben sok használaton kívüli fehér pólóval rendelkezünk, amelyeket vékony csíkokra hasítva egymáshoz csomózunk (de szebb lesz, ha varrjuk), és hosszában megnyújtjuk a szélek bepöndörödése végett. Ebben az esetben ügyeljünk arra a horgolásnál, hogy a csomók egy oldalra kerüljenek.

2020. március 8., vasárnap

Matchboxok újrahasznosítása

Mire kamaszodnak a fiúgyerekek, a korábban dédelgetve gyűjtögetett matchboxok már agyonjátszva, megkopottan árválkodnak egy dobozban, a szoba valamelyik félreeső zugában. Az alábbi képek kétféle ötletet - tükör- és képkeretként - mutatnak az újrahasznosításukra.

forrás: Pinterest

Weöres Sándor: A két nem

A nő: tetőtől talpig élet. 
A férfi: nagyképű kisértet. 
A nőé: mind, mely élő és halott, 
úgy, amint két-kézzel megfoghatod; 
a férfié: minderről egy csomó 
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó. 
A férfi — akár bölcs, vagy csizmavarga — 
a világot dolgokká széthabarja 
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
 címkék közt jár, mint egy patikában. 
Hiába száll be földet és eget, 
mindég a semmiségen át üget, 
mert hol egység van, részeket teremt, 
és névvel illeti a végtelent. 
Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér, 
alkot s rombol, de igazán nem él 
s csak akkor él — vagy tán csak élni látszik — 
ha nők szeméből rá élet sugárzik. 
A nő: mindennel pajtás, eleven, 
csak az aprózó észnek idegen. 
A tétlen vizsgálótól összefagy; 
mozogj és mozgasd s már királya vagy: 
ő lágy sóvárgás, helyzeti erő, 
oly férfit vár, kitől mozgásba jő. 
Alakja, bőre hívást énekel, 
minden hajlása életet lehel, 
mint menny a záport, bőven osztogatva; 
de hogyha bárki kétkedőn fogadja, 
tovább-libeg s a legény vérig-sértve 
letottyan címkéinek bűvkörébe. 
Valóság, eszme, álom és mese 
úgy fér hozzá, ha az ő köntöse; 
mindent, mit párja bölcsességbe ránt, 
ő úgy visel, mint cinkos pongyolát. 
A világot, mely észnek idegenség, 
bármeddig hántod: mind őnéki fátyla; 
és végső, királynői díszruhája 
a meztelenség.

  (köszöntés nőnap alkalmából)

2020. március 7., szombat

Kerti munkaasztal

A kerítés - vagy egyéb - építésekor esetlegesen megmaradt betonelemekből és néhány szál deszkából remek munka- és rakodóasztalt készíthetünk a kertben. Derekunkat kímélő jó megoldás lehet, például a virágok átültetésének munkafolyamatánál, míg az alsó polcra helyezve a szükséges kellékek is kéznél vannak.

Csontvázvirág

A távoli Ázsiában létezik egy különleges kis virág (skeleton=csontvázvirág), amely eső hatására átlátszóvá, jeges kinézetűvé válik. A Japán és Kína nedves, erdős hegyoldalaiban őshonos csontvázvirág apró fehér szirmai tavasszal jelennek meg. Az esőcseppek hatására a szirmok fokozatosan elvesztik fehér színüket és üvegszerűvé, átlátszóvá válnak. A nedvesség felszáradása után aztán ismét eredeti színűkben pompáznak.

2020. március 6., péntek

Agyfényesítés

Útmutató leírások a képek után tekinthetők meg.

  1. Először a leírt szavak színeit soroljuk fel sorban hangosan, majd következő lépésként olvassuk hangosan a szavakat. Ismételjük többször. (Mivel a színek és a szöveg felismerését nem ugyanaz az agyfélteke végzi, kapcsolatot tudunk kiépíteni a két agyfélteke között, ezen kívül fejleszti a memóriát és a koncentrációt. Remek gyakorlat az Alzheimer-kór megelőzéséhez.) 
  2. Jobb kezünkkel 'ok' jelet, a ballal a 'győzelem' jelet mutassuk, majd váltsunk kezet: a jobb mutassa a győzelmet, a bal az okét. Ismételjük meg többször. (Előnye, hogy edzi a koncentrációt és gyakoroltatja a tevékenységek közötti gyors váltást.)
  3. Koncentráljunk a középen lévő 19-es számra, majd  keressük meg az 1-et, és növekvő sorrendben találjuk meg az összes számot úgy, hogy mindegyiken pár másodpercig rajta tartjuk a szemünket. Készítsünk hasonló módon, de a számokat másként kevert táblát. Ismételjük többször. (Ez a feladat az információ átvitel sebességét növeli az agyban, valamint karban tartja a periférikus látást.)
  4. Vegyünk mindkét kezünkbe egy-egy tollat és kezdjünk el egyszerre bal kezünkkel kört, a jobbal pedig háromszöget rajzolni, de írhatunk ugyanezen módszerrel számokat vagy betűket is. (Ez a feladat szintén aktiválja mindkét agyféltekét és edzi az agyat arra, hogyan tud egyszerre két dolgot véghezvinni.)
Mindezeken túlmenően 'agyfényesítő' gyakorlat az is, ha
  • a nem domináns kezünkkel próbálunk írni, fogat mosni, fésülködni, stb.,
  • behunyt szemmel zuhanyosunk, vagy más, hétköznapi tevékenységet próbálunk behunyt szemmel végezni,
  • nem mindig ugyan azon az útvonalon megyünk vásárolni, munkába, stb., 
  • a filmeket hang nélkül nézve, csupán a gesztusokból próbáljuk meg kitalálni, hogy miről van szó.

A képre pillantva mit látsz meg rajta először?


Most kiderült, hogyan kommunikálsz. Az ugyanis, hogy a férfi, vagy a női lábakat, esetleg mindkettőt egyszerre vetted észre, nagyon pontos képet fest a kommunikációdról, ahogyan szavakkal kifejezed magad a barátok, a család vagy bárki más előtt.A kommunikáció információcsere, a beszélő üzenete a hallgató számára. A megfelelő kommunikációs képességre a mindennapi életben is mindenkinek nagy szüksége van. Néha talán nem is pontosan tudjuk, hogyan kommunikálunk másokkal. Ez a teszt erre világít rá.  Lássuk:

Ha a férfi lábakat vagy cipőket pillantottad meg először a képen, akkor olyan személyiségtípus lehetsz, aki nagyon közvetlenül kommunikál. Választékosan, érhetően beszélsz, könnyen megosztod másokkal a gondolataidat, az érzéseidet. Mindez pedig azért is nagyszerű, mert segít, hogy egyszerűen és könnyedén tudasd másokat, amit szeretnél. Az emberek általában nem értenek félre téged, hiszen egyértelműen fogalmazol. Talán csak egy picivel érzékenyebben közelíthetnél a többiek felé, mert így biztosan nem bántasz meg senkit sem az őszinte szavakkal.

Ha a női lábakat, cipőket láttad meg először a képen, akkor te olyan személyiségtípusba tartozol, aki először mély levegőt vesz, és csak utána beszél, vagyis általában meggondolod, mit mondasz. Mindig adsz időt magadnak, hogy átgondold és megértsd az érzéseidet, és csak ezt követően mondod el, amit valójában gondolsz. Sokak számára talán úgy tűnhet, hogy hezitálsz, hiszen ez a fajta kommunikáció időigényes lehet. Talán még félre is értik ezt a fajta csendet. Éppen ezért érdemes annyit mondanod, hogy át kell gondold a választ, mielőtt bármit is mondanál, így kevésbé fognak félreérteni téged a többiek.

Végül, ha egyidejűleg vetted észre a női és a férfi cipőket is, akkor te olyan személyiségtípus lehetsz, aki nem igazán gondolkodik, mielőtt bármit is mondana. Erősen ragaszkodsz a véleményedhez, de az érzelmeidet is határozottan kifejezed. Spontán döntesz, nem jellemző rád, hogy sokat hezitálnál a szerinted megfelelő válaszon. Sokan csodálnak téged a könnyedségedért, a rugalmasságodért. Érdemes lenne minden alkalommal egy lépést hátralépned, és csak azt követően kimondanod, amit gondolsz. Ezzel ugyanis pici időt is adsz magadnak, hogy átgondold az érzéseidet, a mondanivalódat.