2019. április 6., szombat

Arcrajzolás

Különösebb tehetség nélkül is, a rajzolás, mint minden más, tanulható és alapszinten elsajátítható. Az alábbi segédlet az arc arányainak rajzolásához ad némi támpontot:
Először rajzoljunk egy ovális, tojásszerű formát. Majd osszuk ketté horizontálisan - ez lesz a szem vonala -, aztán az alsó szakaszt is felezzük egy vízszintes vonallal - ez a vonal lesz az orrnak az alsó pontja. Az alsó negyed közepe táján van a száj vonala, a szélei pedig az egyenesen néző szem íriszének a belső vonalával esik egybe. A két szem közötti távolság pont egy szemnyi és kb. ötször fér rá a szem a szemmagasság vonalára, ebben az ötben már a fülek is benne vannak. A szem tetejével vagy a szemöldökkel legyen egy vonalban a fül teteje, az alja, pedig az orr aljának vonalával egyezik meg, vagy egy kicsit felette van. 
A haj vonala pedig a ketté osztott fej felső részének kb. felénél van.
A fül alsó tövének magassága mindig az orr és a felsőajak közötti részre esik. A fül alsó tövének mentén hátra vetített egyenes pedig megmutatja a nyakcsigolyák és a koponya találkozását.
A száj sarkai mindig a szemek sötét részeivel vannak egy-egy függőleges vonalban.
Az orrnyereg a szemüreg felső peremének részével egy magasságban van.
Az orrcimpák szélessége a szemek szélességével megegyezik.
Ha fordul a fej, akkor a szemek már nem vízszintesen fognak elhelyezkedni.
A tudnivalókat ismertető képek után van néhány előre megrajzolt fejforma, amelyeken lehet gyakorolni az arc berendezéseinek megrajzolását.



2019. április 4., csütörtök

Raklapból kreatívan

Az alábbi képek kedvcsináló bizonyítékai a minimál stílust kedvelőknek arra, hogy raklapból újrahasznosítva is lehet prémium minőségű dizájnt kialakítani.

2019. április 2., kedd

Fülbevalók gombokból

A tönkrement ruhákról, férfiingekről - mielőtt kidobnánk őket - a gombokat feltétlenül vágjuk le. Az alábbi képsor ad néhány ötletet, miként tehetjük újra hasznossá őket, saját kezűleg készített egyedi fülbevalóként.

2019. április 1., hétfő

Nyuszitojás

A húsvéti hímes tojások megfestéséhez nem mindenki érez kellő kézügyességet magában, nekik ajánlom az alábbi, könnyen elkészíthető 'nyuszitojásokat'. Mindössze kevés színes filcdarabkákra, dekorációs szalagra, filctollakra és ragasztóra van hozzá szükség, természetesen a főtt tojásokon túlmenően.

2019. március 31., vasárnap

Gyümölcstorta sütés nélkül


Hozzávalók:
500 g tejföl
2 csésze porcukor 
3 evőkanál zselatinpor
50 g eper
pár szem szőlő
2 db kiwi
1 db narancs
2 db banán
1 csomag vajas keksz (babapiskótával helyettesíthető)

Egy nagyobb tálat előkészítünk és háztartási fóliával kibéleljük.
Egy másik tálban a tejfölhöz keverjük a zselatint (a csomagolásán szereplő útmutató szerint elkészítve), majd hozzáadjuk a kézzel apróra tört kekszet (vagy babapiskótát) a megtisztított, megpucolt és apró darabokra vágott gyümölcsöket.
Az egész masszát a fóliával kibélelt tálba öntjük, és szépen elsimítjuk. Hűtőbe tesszük, majd miután megdermedt, a fólia segítségével a képen látható módon kivesszük a tálból.

2019. március 30., szombat

Függönyök 3D-ben

A függöny az ablakon át történő ki- és belátás szűrésének funkciója mellett eddig is hozzájárult a lakás dekorációjához, de a legújabb 3D, illetve fototechnika folytán viszont már elképesztő lehetőségek rejlenek benne. Íme néhány példa.

2019. március 28., csütörtök

Farmerból valami más

A tönkrement, vagy kihízott farmerból leggingsre felgombolható, popsit takaró félszoknyácska készíthető. Elkészítése nagyon egyszerű: gyakorlatilag elől, a slicc rész mellett 2-3 cm-rel, illetőleg a zsebek alatt kell körbevágni, az övrészt érintetlenül hagyva. A díszítés pedig mindenkinek a saját ízlése szerint történhet: színes szalag, rojtok, esetleg fodor felvarrásával. 

2019. március 26., kedd

Kulcstartó kavicsok

A környezetünkben talált különböző méretű, szép, lapos kavicsokból egy kis utánfestéssel, ragasztással viszonylag egyszerű módon készíthetők el az alábbi képsoron látható kulcstartók, melyek egyben az előszoba díszítő elemeként is szolgálhatnak.

2019. március 14., csütörtök

Festés virágokkal

Élő virágok lenyomatait képezhetjük fehér, vagy világos pasztell színű vászon anyagra, az alábbi képsor munkamenetét követve. Felhasználása sokféle lehet: készíthetünk ily módon faliképet, könyvjelzőt, de ruha dekorációja is lehet.

2019. március 13., szerda

Cipzárból bizsuk

Az alábbi képsor néhány ötletet mutat arra, hogy a tönkrement, megunt, vagy kinőtt (kihízott) ruhákból kifejtett cipzárakat miként hasznosíthatjuk újra nyaklánc, karkötő, vagy fülbevaló formájában.
Hasonló ötletek itt találhatók.

2019. március 12., kedd

Vállfák másként

Bizonyára keveseknek jutna eszébe, hogy néhány vállfából kisbútorok is készülhetnek. Pedig - a képek tanúsága szerint - megoldható.
Hasonló ötletek itt találhatók. 

2019. március 9., szombat

Előtte és utána

Hölgyeim! Íme néhány fodrászat és sminkelés előtt és után készült fotó, amelyek bizonyítják, hogy csak szép nők léteznek, csupán meg kell találni a megfelelő stílust és persze a rendszeres önmagunk gondozását sem szabad elhanyagolni.