Ügyes szülők (nagyszülők) egy kis kreativitással és némi idő ráfordításával remek 'autóutat' alakíthatnak ki a kertben a gyermekek számára, akik így játszva elsajátíthatják a közlekedési alapismereteket is. Szükséges hozzávalók: hobbibeton és fehér festék, esetleg a díszítéshez sziklakerti növények, kavicsok.
Ötletekkel: olcsóbban élhetünk! Kreatívan: szebb környezetben! Újrahasznosítva: ükunokáinknak is lesz hol élniük!
2017. október 13., péntek
2017. október 12., csütörtök
Hidegtál díszítési ötletek
Bármely húsos-, köretes-, vagy hidegtálat ünnepien különlegessé varázsolhatunk az alábbi ötletek bármelyikével, és az elkészítésük néhány percnél nem vesz több időt igénybe.
2017. október 9., hétfő
Horgolt gyöngyös karkötő
Konkrét leírásokat sajnos nem tudok csatolni az alábbi, horgolt karkötő különlegességekhez, de nem is az a fontos, hogy ugyanazt készítsük el, hanem, hogy ötlettel szolgáljanak, hogy hozzákezdjünk és menet közben majd alakul a saját elképzelésünk szerint.
Felhasználhatók hozzá a kevéske maradékfonalak, és azok a gyöngysorok is, amiket egyébként már nem hordanánk.
A fiatalabb korosztály ajándéknak is szívesen elfogadná.
2017. október 8., vasárnap
Falikép parafadugóból
Nyers színű vászonra ragasztották a karikákra szeletelt parafadugóból készült szőlőfürtöt és a vékony parafalapból kivágott szőlőleveleket, továbbá a spárgából tekergő indákat. Végül az elkészült képet egy fakeret hátuljára rögzítették.
Hasonló ötleteket a ide kattintva és az oldalt lefelé görgetve találsz.
2017. október 6., péntek
Egyszerű krácsonyi ajtódíszek
Az alábbi képeken látható karácsonyi ajtódíszek elkészítéséhez az alapanyagok minden háztartásban megtalálhatók. A karika kivágásához meg kell keresni a kamrába, vagy a padlásra eltett TV-dobozt; maradék fonalak, vagy lebontható kézzel kötött sál, pulcsi is akad; ahogyan néhány karácsonyi díszgömb szintén; a virágok pedig filc híján egyéb textilből is elkészíthetők (séma a képsor alján található), így ennél olcsóbb karácsonyi ajtódísz aligha elképzelhető.
2017. október 5., csütörtök
Üvegpalack bevakolva
Gipsszel 'bevakolt', majd két színnel festett és kissé lecsiszolt, végül szalvétatechnikával díszített üvegpalack látható a képen, a megvalósítás munkamenetét is lépésről-lépésre követhetően. S amint az utolsó kép bemutatja, ezzel a technikával kis 'manóház' is készíthető.
2017. október 4., szerda
Függönyösszefogó design
Íme egy függönyösszefogó ötlet, a nem szokványos designt kedvelők részére. A kartonpapírból kivágott 'hölgy' és csillagvirág szoknyája valóban különleges látványt nyújt.
2017. október 2., hétfő
Előszobafal házilag
Amennyiben a képen látható előszobafal alsó fakkos részéhez régi szekrénysor elemeit használjuk fel, a szükséges egyéb deszkák és polctartó konzolok különböző méretekben előre gyártottan is kaphatók a barkácsáruházakban.
2017. október 1., vasárnap
Karácsonyfadísz makkból, tobozból, gesztenyéből
Őszi kirándulás alkalmával összegyűjtött termésekből (szelíd-, vagy vadgesztenyéből, makkból, tobozból) természetszerűen szép karácsonyfadíszek készíthetők, ahogyan azt az alábbi képek is mutatják.
2017. szeptember 30., szombat
Girland tortacsipkéből
Tortacsipkékből és színes muffin papírokból - gyermekzsúrra, vagy születésnapi bulira díszítő elemként alkalmazható - girland készítési menetének lépései láthatók az alábbi képsoron. A varrógéppel varrás helyett megoldás lehet a ragasztás is, de ebben az esetben a muffin papír mindkét oldalán és a tortacsipke belső oldalán is, tehát három felületen szükséges.
Hasonló ötleteket itt találsz, ha az oldalt lefelé görgeted.
2017. szeptember 29., péntek
Egérkék sablonnal
Gyerekjátéknak, vagy farkincájánál felfüggesztve tűpárnának is lehet használni az alábbi képen látható háromszögletű egérkéket. Elkészítése az egyszerű mértani alakzat szerint egyébként sem nehéz, amit a csatolt sablon is megkönnyít.
2017. szeptember 28., csütörtök
Tulipán cserépben
Még gyermekkoromban úgy tanultam az idősebbektől, hogy 'a tulipánhagymákat akkor kell elültetni, amikor az iskolaév kezdődik (szeptember), és akkor kell felszedni a földből, amikor vége az iskolaévnek (június)'. Nos, a felszedésük nem olyan egyszerű, ahogyan így leírva tűnik, mert miután a levelük addigra már elszárad, a hagymák pedig mélyebbre 'vándorolnak' a földben, nem biztos, hogy megtaláljuk, másrészt ez időtájt már a mellé ültetett növények is szépen elbokrosodnak, amit nyilván nem szeretnénk megbolygatni. Ezért tűnik remek ötletnek az alábbi képen látható megoldás, ahol egyszerűen csak ki kell emelni a cserepeket az elvirágzás után, és helyükre más szezonális virágot lehet tenni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)