Szemem tó, belemerülve bőrig ázol,
mélyére nézve nem láthatsz sötétjén át.
Futó ér a könny, sós lét a bőrre mázol,
a szavak fogközbe akadt homokszemek.
Bőröm áramkörén még átlüktet vénád,
bennem élsz, ráncaim veled öregszenek.
Hajszálaim őszbe törődött fűszálak,
új vágy nem fogan sárréten csírás tavaszt.
Szél-zilált kazlad súlya tarlómon szárad,
dühöngő szerelmem pusztítja kertemet.
Sejtjeim őriznek, titkos bűnöm maradsz.
Kilélegzem hiányodat, mely eltemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése