Csokonai Vitéz Mihály: Az ősz

Már a víg szüretnek örűl minden ember,

Mellyel örvendeztet bennünket szeptember,

Októbert ekképpen bíztatja előre,

Hogy nektár lesz a bor, és máslás a lőre.

Setétűl a gohér a piros vesszőkön,

Barna színt vér vissza a többi szőlőkön;

Amelyeknek általvilágló kristályja

Nézőjét már édes nektárral kínálja.

Rajtok királyságot mutogatni akar

A véres bársonyba kevélykedő bakar.

A sárgálló almák s a piros körtvélyek

Legörbedt anyjoknak emlőjén kevélyek.

Elterűltek fájok alatt a berkenyék,

A kövér noszpolyák, a borzas gesztenyék.

Megterhelte az ősz a fáknak ágait,

Vastagon ráfűzvén gazdag áldásait.

Csak az a baj, hogy már hívesek a szelek,

Néha egy kis hideg és dér is jár velek.

Mert már a Mértéket hogy Fébus elérte,

A napot az éjjel egyenlőnek mérte.

Már hát elérkezett a víg október is,

Mely után sóhajtott Bakhus ezerszer is.

Itt van a víg szüret, s mustos kádja körűl

A szüretelőknek víg tábora örűl.

Melybe hordogatja a megért szőllőket,

Víg tánccal s lármával nyomja benne őket.

Kellemes zúgással omlanak cseppjei,

Jó kedvvel biztatnak zavaros levei.

A sajtó örvendő lármával csikorog,

Oldalán a piros nektár zúgva csorog.

A lucskos parasztok szurtos képpel járnak,

Neki, neki mennek e teli zsajtárnak.

Az ideit szűri, issza a tavalyit,

Jövő esztendőre tartja majd a mait.

Az új bornak örűl, de ótól kurjongat,

Mert marka is teli kulacsokat kongat.

Tántorgó lábával s reszkető karjával

Mégis sok hordókat tőlt édes mustjával,

S míg a zúgó léhón lefelé foly a must,

Azalatt a hordó mellett iszik víg tust.

Haragszik a gyermek Bakhus a hordóba,

Míg egyrészét ki nem szedik a lopóba.

Mérgébe tajtékját túrja a szájára,

Kiüti fenekét, s elfut utóljára.

Rips, raps, a szőllők már puszta támasz megett

Gyászolnak, hajdani díszek mind oda lett.

Sok mustos kólika, sok hasrágás, salva

Venia, a tőkék mellé van plántálva.

Itt van már november didergő hónapja,

Hideg szele a fák ágait megcsapja,

Meghalva elhullnak a sárga levelek,

Játszadoznak vélek a kegyetlen szelek.

Az ajtónál álló télnek hideg zúzza

A zőld ligeteket s mezőket megnyúzza.

Hideg esső csorog, csepeg egész éjjel,

A fázékony Auster havat is hány széjjel.

A borongós égnek sűrű felhőzése

Házba zárt szívünknek kedvetlenedése.

Jer, barátom! minden únalmat űzzünk el

Az új boron vídám beszélgetésünkkel.