Oldalak

2020. július 2., csütörtök

PET-palackból ajándékdoboz

Remek újrahasznosítása a PET-palackoknak az alábbi, kisebb ajándékok csomagolására alkalmas ötlet, amelyhez a színtelen és a színes palackok egyaránt felhasználhatók. 
  • Az első képen látható módszer elkészítési technikája, hogy le kell vágni a palackok alját (abban a magasságban, hogy a csomagolni kívánt tárgy beleférjen), majd a talpcsücskök számához igazodóan hosszában a kívánt magasságig bemetszéseket ejteni. Az így kialakult szeleteket két irányból behajtani, a sarkokat lekerekítve levágni és kilyukasztani. A lyukasztás történhet lyukasztógéppel, de ha egy szöget gyertya fölötti felmelegítünk, azzal is átszúrható. Ezt követően már csak egy keskeny szalag befűzésére van szükség és kész a dekoratív ajándékdobozka.
  • Még kevesebb a teendő a második képen látható módszert illetően, viszont ehhez a megoldáshoz két palack különböző magasságban levágott aljára van szükség, amit gyakorlatilag egymásra illesztünk. Esztétikusabb lesz, ha meleg vasaló aljához érintjük a levágott élnél a palackokat, mert így kissé visszapöndörödik a műanyag, ezáltal nem lesz éles a perem. (Nem kell aggódni, a vasalóra nem ragad rá, de akár egy alufóliát is rakhatunk alá.) A dobozka átlátszósága megszüntethető, ha színes szalvétával béleljük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése