Oldalak

2015. november 5., csütörtök

Szappan

Egyetlen darab olcsó szappanból másfél liternyi folyékony szappan készíthető az alábbi módon:
Tegyük a szappant a mikróba (a teljesítményétől függően) 2-3 percre, s az így keletkezett 'szappanfelhőt' másfél liter desztillált vízben forraljuk fel egy edényben. Tegyünk hozzá 3 evőkanál glicerint és ha illatosítani is szeretnénk, csepegtessünk bele egy kevés illóolajat. Merülőmixerrel dolgozzuk össze, és hagyjuk pihenni egy napot. Másnap ismét mixeljük, s amennyiben besűrűsödött volna, hígítsuk egy kis vízzel, majd töltsük üvegekbe.
Sűrűbbre főzve, és ételszínezékkel megfestve, majd különféle mintázatokat formázó jégkocka tartóba öntve, apró, de kedves ajándékul szolgálhat például kollégák részére.
A gyerekeknek pedig a 'szappanfelhő' lehet jó játék, amit nyomkodhatnak, morzsolhatnak, formázhatnak, sőt még ollóval is tudják szabdalni. Természetesen utána sem vész kárba, ugyanúgy felhasználható a fent ismertetett módon.
A 'szappanfelhő' kialakulása a képek után csatolt videón is nyomon követhető.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése