Oldalak

2013. december 7., szombat

Filckarácsonyfa

Négy darab - sorozatban különböző méretű - virágcserépre, zöld árnyalataiból többféle filcdarabra és keskeny csipkére van szükség az alábbi kis karácsonyfa elkészítéséhez. A lépésről-lépésre képek alapján tulajdonképpen kúp alakú ruhát varrunk mind a négy cserépnek, melyeket így felöltöztetve egymás tetejére rakunk. 
Javaslom, hogy a cserepek oldalára vonalzóval húzzunk egy függőleges vonalat a tetejétől az aljáig, és úgy fektessük a filc széléhez, hogy az a vonallal egybe essen, majd egyik kezünkkel görgessük addig a cserepet, míg a vonal újra a filcnél lesz, miközben a másik kezünkben lévő filctollal rajzoljuk meg a körívet, amit a cserép alja bejár. A cserépen lévő vonalnál szintén húzzunk a filcre egy egyenes vonalat, majd az összevarrásra két cm-t rászámítva ismét. A cserép alját követve húzott vonaltól kifelé 1 cm-re (hogy a ruha majd túl lógjon a cserépen) szintén húzzunk egy körívet. Végezzük el ezt a tevékenységet az összes cserép esetében, és az ollóval történő szabás mindig a külső vonalak mentén történjen. A csipkedísz rávarrása és az összevarrás gondolom már nem okozhat problémát. 
A képen látható karácsonyfánál a díszítést az anyag pöttyei adják. Amennyiben egyszínű zöld filccel rendelkezünk, egy régi függöny, vagy csipkedarabból kivágott apró csipkevirágok itt-ott ráöltésével még szebb, 'hópelyhes' fácskánk lesz.
Természetesen karácsony elmúltával a ruhákat leszedhetjük a cserepekről, és jövőre, sőt minden évben újra elővehetjük.

Egyéb karácsonyi ötletek  ide kattintva és az oldalt lefelé görgetve találhatók.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése