2024. december 13., péntek

Egy szem bonbon ajándék

Ha nagyobb létszámú közösséget (osztálytársakat, kollégákat stb.) szeretnénk karácsonyi ajándékkal meglepni, jól jöhetnek az alábbi ötletek, amelyek megmutatják, hogy egyetlen szem bonbont miként lehet ügyesen díszcsomagolni. Nem kell mást tenni, mint a csatolt sablonokat a kívánt méretre nagyítottan kinyomtatni, a körrel jelzett helyet kivágni, majd félbehajtva közéhelyezn a bonbont, s végül a felső részen összeragasztani, vagy fonalat átfűzve rajta egy kis masnival rögzíteni.


2024. december 12., csütörtök

Négyzetekből horgolt karácsonyfa

Akik szeretnek horgolni és jól is művelik a kézimunkázásnak ezt a formáját, kedvet kaphatnak az alábbiakban látható - a maradékfonalak felhasználására is alkalmas -, négyzetekből összeállított, kúp alakú karácsonyfa elkészítésének. A csatolt horgolási minta megkönnyíti a munkát. A kúp alakzat lehet kartonpapírból szabva, vagy készen kapható hungarocell forma is.


2024. december 11., szerda

Cicacsalád díszpárna

Cicamama, cicapapa és cicagyerek mind ráfértek erre a gyerekszobába való díszpárnára. Igazán aranyosak, ráadásul karácsonyig még el is készíthetjük, biztosan örülni fog neki a megajándékozott kisgyerek.


2024. december 10., kedd

Alternatív karácsonyfák

A néhány rövidebb-hosszabb faágon kívül mindössze spárgára és karácsonyfadíszekre (illetve műfenyő girlandra) van szükség az alábbiakban látható alternatív karácsonyfák elkészítéséhez. A faágakat spárgával rögzítjük egymáshoz, majd szintén spárgával rákötözzük a karácsonfadíszeket (illetve felragasztjuk a műfenyő girlandot). Végül a csúcsnál kialakított hurokkal a falra akasztjuk. 


2024. december 9., hétfő

Székekből polc

Négy  székből és két deszkalapból készítették el a képen látható - különleges formájú - polcot, ami a családi fényképeken kívül a könyveknek, sőt a szobanövényeknek is helyet biztosít. Talán még hangsúlyosabb lenne a szoba stílusához illeszkedő színűre festve.


2024. december 8., vasárnap

Levél a Jézuskának

Kedves ötlet a kisgyerekek karácsonyi ajándékvárására a Jézuskának írt levél, amiben megítélhetik saját viselkedésüket is, ugyanakkor szép gesztus, hogy zárásként boldog születésnapot is kíván. Természetesen még figyelemre méltóbb a 'címzett' számára, ha ki is színezik a gyerekek.


2024. december 7., szombat

Varrjunk nyuszit

A kislányunk, vagy kisfiunk által kedvelt, de már kiinőtt pólót átmenthetjük ilyen pihe-puha 'alvósnyuszi' formájában, ha rászánunk egy kis időt az elkészítésére. A kiszabásához a csatolt sablon nyújt segítséget, a megvarrása pedig géppel, de akár kézzel is történhet. A kezeknél és lábaknál az elvarrás a test vattával való feltöltése után történik, míg a nyaknál elég csak cérnával és esetleg egy keskeny szalaggal elkötni.

2024. december 6., péntek

Horgolt karácsonyfa

Kartonpapírból elkészített vázra, vagy a hungarocellből kapható kúp formára ragasztva készíthetjük el az alábbiakban látható 'horgolt karácsonyfát'. A megvalósítás munkamenete a csatolt videón lépésről-lépésre nyomon követhető.

2024. december 5., csütörtök

Nyakkendős díszpárna

A régi, megúnt és divatjamúlt nyakkendők díszpárnaként történő újrahasznosítására inspirálnak az alábbi képek.


2024. december 4., szerda

Kartonpapírból rénszarvas

Kartonpapír, ragasztó, - amennyiben színezni szeretnénk - festék és szalag alapkellékek szükségesek, ha karácsonyra el szeretnénk készíteni az alábbi képeken láthatóhoz hasonlatos szarvas dekorációt. A csatolt sablon a kiszabáshoz segítséget nyújt. 


2024. december 3., kedd

Mikulások, manók

A kívánt méretűre nagyítottan kinyomtatva sokféle felhasználhatósági lehetősége van az alábbi képeknek, amennyiben a szabadon hagyott arcok helyére egy valódi fotónkról kivágott arcot ragasztunk fel. Önmagában is lehet ajándék, de ajándékkísérőnek is nagyszerű. Tehetjük fényképtartóba, de lehet könyvjelzőnek is alkalmazni, sőt karácsonyfadísznek is megfelel.








2024. december 2., hétfő

Megtalálod mind a 10 eltérést?

A Mikulás zsákja sajnos kilyukadt, így bizony kipotyognak belőle a gyerekeknek szánt ajándékok. A szemfüles gyerekek viszont azt is észreveszik, hogy a két kép között eltérések vannak. Jó szórakozást hozzá, hogy megtaláljátok mind a tízet! (A megfejtés lefelé görgetve, a vers után található.)


Számord Ignác: Mikulás köszöntő

Jó Mikulás bácsi, Isten hozott nálunk!
Csakhogy itt vagy végre, olyan régen vártunk!
Ugye soká jöttél? Ugye elfáradtál,
Mire a zsákoddal idáig jutottál?
Foglalj helyet, kérlek, a nagy karosszékben,
Nézd, itt a jó meleg kályha közelében.
Ez a teli nagy zsák megnyomta a hátad.
Bizony nehéz ilyen öreg bácsikának.
Hogy megkönnyebbüljön, ürítsd hát ki, kérlek!
Hisz beroskad tőle gyenge, öreg térded!
Ami bent van, itt is jó helyre kerülne,
Neki a sok gyermek bizony megörülne.
Cukrot, fügét, diót szépen elosztanánk,
Jóságos szívedet örvendve áldanánk.

2024. december 1., vasárnap

Áldott adventet kívánok!

Ég a gyertya, ég.
Fénye tiszta, szép.
Hozzon békét, szeretetet,
Minden szívbe fényt.


Karácsonyi ablak dekoráció

Gyönyörű karácsonyi ablak dekorációt készített Usztin Anna, aminek a leírását is megadta: Az alapanyag hungarocell, amiből három réteget vágott ki nikecelvágóval (Praktikerben kapható). Több sor led izzó van a rétegek között viszonylag magasra ragasztva a minták hátoldalára. A minta mögé fekete kartont tett, hogy a benti fények ne zavarják az összképet.


2024. november 30., szombat

Aranyosi Ervin: Dédnagyanyó karácsonya

Erdőszélen kicsi kunyhó,
Öreg Anyó itt lakik,
Őrizgeti száz évének
féltve őrzött titkait.

Bundás kutya, Cirmi cica
Anyókával éldegél.
– Ritkán jár erre a postás,
csak amikor jön levél.

Öreg Apó, tavaly télen,
fel a mennybe költözött.
Anyó tudja, – jó ember volt,
– és angyalnak öltözött.

Álmában még találkoznak,
beszélgetnek keveset,
simogató szavaikban
megbújik a szeretet.

Kint lehullott az első hó,
minden fehér tünemény.
Kis kunyhóban, tűzhely mélyén
sül pár apró sütemény.

Dédunokák, hogyha jönnek,
díszvendégek legyenek,
málna szörpöt iszogatva
finom sütit egyenek.

Kicsi kunyhó kéményéből,
lágy füst száll az ég felé,
legalább a földi illat
öreg apót meglelé.

Felöltözik Öreg Anyó,
mert hideg a téli szél,
ajtó előtt havat söpör,
s közben magában beszél.

– Hej Apókám, ki mesél ma
unokáknak szép mesét,
amíg eszik az Anyókád
diós, mákos bélesét?

Azt sem tudom eljönnek-e,
ha tudják: nem lesz mese.
Nem is tudom, hogy az ünnep
mese nélkül rémes-e?

De mit tegyek, a mesének
te voltál a mestere.
Nem feküdt itt mese nélkül
egy gyermek sem, este le.

Mi lenne, ha súgnál nekem,
egy szép mesét kedvesem?
Nem múlna el az unokák
karácsonyi kedve sem.

Öreg Apó mennyországból
nyugtatgatja kedvesét,
– ültesd le az unokákat,
súgok neked szép mesét.

Öreg néne a sütőből
kivette, mit készített,
süteményből, nagy tányéron
szép kis halmot épített.

S mint ahogy a hó a rétet,
porcukorral lepte be,
és hogy meglepetés legyen,
kendő alá tette be.

Majd leült a hintaszékbe,
s elbóbiskolt, jaj, nagyon,
szép álmából arra ébredt,
zörgetnek az ablakon.

Szeme ragyog – Hát megjöttek!
– arcán öröm ömlik szét,
úgy sietne, s visszatartja
ez a fránya hintaszék.

Az ajtóban sorakoznak
kisebb nagyobb gyerekek.
Dédnagyanyó várja Őket,
s szívében a szeretet.

Ölelgeti sorra mindet,
mindegyik nőtt, változott,
végül jön a legnagyobb is
aki fenyőfát hozott.

Kis fenyőfa illatával
betölti a kis szobát,
néhány gyermek dúdolja
a “kiskarácsony” dallamát.

Vén komódon szép terítő,
Karácsonyra ott marad,
erre teszik a fenyőfát
tartó díszes talpakat.

Hátizsákból kikerülnek
üvegdíszes dobozok,
szaloncukor, habcsók díszek,
kézzel festett tobozok.

Elkezdik megtervezgetni,
hova milyen dísz kerül
öltöztetik a kis fenyőt,
szép lesz majd, ha sikerül.

Dédnagyanyó hintaszékből
figyeli a dolgokat,
Csodás ünnep a Karácsony,
nem lehetne boldogabb!

Elkészül a karácsonyfa
tetején már csúcs ragyog,
– Hát ezek az apróságok
egytől egyig angyalok.

Gyertya gyullad, és a kunyhó
énekszóval megtelik,
Dédnagyanyó szíve örül,
elhallgatná reggelig.

– Ám de itt a friss sütemény,
üljetek le gyerekek,
csak ti nektek sütögettem,
mindegyikből vegyetek.

Kínálgatja dédmamácska,
s amikor már mind evett,
– Figyeljetek – kéri tőlük
– mesét mondok gyerekek.

És ahogy elcsendesednek,
mesélni kezd nagyanyó,
messzi tájról, emberekről,
télről, mikor hull a hó.

Mennyről, ahol nagyapó van,
s minden kedves, csodaszép,
(Ahonnan nagyapó súgja,
nagyanyónak a mesét.)

S lám a mese elvarázsol,
hallgatja a sok gyerek.
Képzeletük mozivásznán,
pont, mint egy film úgy pereg.

És eljön a mese vége,
elmúlik az áhítat.
Könyörögve kérik Dédit,
hogy meséljen másikat.

Csakhogy eljött már az este
álom manó bekopog.
Ágyba kerül minden gyermek,
álmosak és boldogok.

Betakarja mindegyiket,
puszit ad az arcokra,
s visszaballag a konyhába,
mert neki még van dolga.

Milyen csodás a karácsony,
olyan boldog a szíve,
Elmosogat, s bibliáját
veszi most a kezibe.

Elmormol pár imádságot,
köszöni a szép napot,
köszöni az Úristennek,
ami szépet épp kapott.

Aztán párja jut eszébe,
megszólítja kedvesét.
Megköszöni neki ezt a
boldogságos szép mesét.

Végül elnyomja az álom,
s álmaiban éli át,
újra itt van nagyapó is,
s itt vannak az unokák…


2024. november 29., péntek

Papírcicák

A kitartóbb és ügyesebb gyerekek a fehértől a szürke, vörös és fekete színűig egész cicafalkát készíthetnek az alábbiak szerint. Nem szükséges hozzá a papíron kívül csupán ragasztó. A kiszabást segíti a csatolt sablon, a megvalósítás munkamenete pedig a képsoron lépésről-lépésre nyomon követhető. 


2024. november 28., csütörtök

Pingvin

A téli szünet ideje alatti kreatív elfoglaltsága lehet a gyerekeknek, ha - a kívánt méretűre nagyítottan - kinyomtatjuk az 1. sz. képen látható pingvin sablont, amire vattapamacsokat, illetve papírból kivágott szemeket és csőrt ragaszthatnak. Amennyiben csak fekete festékes nyomtatónk van, akkor a lábakat is felülragaszthatják színes papírból.