2024. július 30., kedd

CD-ből baglyos jegyzetelő

Az alábbi képsoron lépésről-lépésre nyomon követhető, hogyan lehet elkészíteni a bagoly formájú jegyzettömb és ceruza tartót. A már nem használt CD-re filcből, esetleg kartonpapírból ragasztjuk rá a mintát. A lábak a ceruza tárolására is alkalmasak, míg a hozzájuk fűzött kis fémkarikák pedig a jegyzettömböt tartják. Praktikussága abban mutatkozik meg, hogy a falra akasztva mindig szem előtt és kéznél lesz, amikor gyorsan szeretnénk valamit feljegyezni, de üzenhetünk is rajta a haza érkező családtagjainknak. A kedves figura ugyanakkor egyben a lakás hangulatos díszítőeleme lehet.

https://mentootlet.blogspot.com/

2024. július 29., hétfő

Kartonpapír báránypolc

Amennyiben a megvásárolt nagyobb háztartási gépek kartondobozait megőriztük, máris megvan az alapanyagunk az alábbiakban látható, bárányt formázó polc elkészítéséhez. Vastagabb kartonpapír szükséges hozzá, de még jobb, ha több rétegben összeragasztjuk a kiszabott részeket. A megvalósítás munkamenete a képsoron lépésről-lépésre nyomon követhető. Az összerakás 'kulcsát' az. 5. sz. kép mutatja: a kettős kereszt bemetszések közül a függőlegesnek az első képen látható báránytest, míg a vízszinteseknek a becsúsztatandó négy darab polc méretével pontosan meg kell egyezniük. A színezését festéssel, de öntapadó tapéta ráragasztásával is megoldhatjuk.

2024. július 28., vasárnap

Zokniból babák

Fél pár zokni minden háznál akad (tudvalévő, hogy a másik felüknek titkos élete van: eltűnnek, köddé válnak, bújócskát játszanak, világgá mennek, aztán, mikor a párjukat már hasznavehetetlenné nyilvánítva kidobtuk, valahonnan mégis előkerülnek), egy kis ügyeskedéssel új életre varázsolhatjuk őket. A megvalósítás menete a képsoron lépésről-lépésre nyomon követhető.
Hasonló ötletek itt találhatók.

2024. július 27., szombat

Azúr és türkiz színek a kertben

A tenger türkizes azúrkék színében pompázó kerti kiülőkkel szinte odaképzelhetjük a sós víz illatát, a hullámok morajlását, a lengedező üde szellőt is a környezetünkbe. Íme néhány ötlet a megvalósításhoz.

2024. július 26., péntek

Piramis tárca

Az itt látható piramis alakú pénztárca, vagy kozmetikai táska elkészítésének a munkamenete lépésről-lépésre nyomon követhető az alábbi képsoron.

2024. július 25., csütörtök

Kartonpapír falidíszek

Az alábbi képsoron lépésről-lépésre nyomon követhető, hogy miként lehet kartonpapír, toalettpapír és akrilfesték felhasználásával egzotikus fejet formázó fali díszeket készíteni. A térfogatot úgy lehet növelni, ha minden kivágott kartonpapír darabkákból több réteget ragasztunk egymáshoz (tehát ebben az esetben minden darabkából a kívánt domborulatnak megfelelően kettőt, vagy hármat kell kiszabni). Az első maszk esetében a festés a következőképpen történik: először fekete akrilfestékkel itatjuk át a toalettpapírral bevont maszkot, majd a teljes száradás után egy száraz, kemény ecsettel finoman (nem átitatva) barna színt viszünk fel, végül ismét a száradás után ugyanezzel a módszerrel enyhén bézs színt. A második maszk festése a fekete színnel átitatásig hasonlóképpen történik, a későbbiekben a fej részeinek megfelelően a képen látható színek szerint.

2024. július 24., szerda

Drótmedál

Egy darabka vékony rézdrótból némi hajlítgatással az alábbi képen láthatóhoz hasonló, különleges - a szívritmusra asszociáló - medál készíthető, amit láncra, zsinórra, vagy keskeny szalagra is lehet rögzíteni.
Egyéb dróttal kapcsolatos ötletek ide kattintva és az oldalt lefelé görgetve találhatók. 

2024. július 23., kedd

Arcmasszázs ráncok ellen

  • A masszázs ellenjavallt a nyirokrendszer betegségei, bőrkiütés, vagy egyéb bőrkárosodás, továbbá megfázás és influenza esetén.
  • Az eljárás megkezdése előtt tisztítsa meg az arcát és a kezét.
  • Használjon természetes olajat, vagy krémet a bőr súrlódásának csökkentésére.
  • A masszázsmozdulatok során érezni kell az ujjak nyomását, de nem szabad, hogy kellemetlen legyen. A fül közelében, az állkapocs alatt, a nyakon (ahol a nyirokcsomók vannak) gyengíteni kell a nyomást.
  • Minden masszázsmozgást javasolt háromszor megismételni, a problematikus területeken esetleg négyszer-ötször is.
  • A leghatékonyabb, ha a masszázst minden nap ugyanabban az időben végezzük.

2024. július 22., hétfő

Öltöztetőbabák népek viseletében

Az alábbiakban található öltöztetőbabákkal való játék érdekes és tanulságos lehet a gyerekek számára, ugyanis közben megismerhetik különböző népek kislányainak viseleteit is. A babákat és ruháikat a kívánt méretre nagyítottan kinyomtatjuk, majd kivágjuk, s máris kezdődhet a játék.

2024. július 21., vasárnap

Banános torta

  • 2 összetört banánhoz adjunk 2 tojást, 1 csésze lisztet, 1 csésze cukrot, 4 evőkanál olajat és egy evőkanál sütőport.
  • Keverjük össze a tésztát habverővel és helyezzük olajozott és lisztezett tepsibe, majd vágjunk két banánt hosszúkás szeletekbe és tegyük a résztára a képen látható módon. 
  • Végül megszórjuk cukorral  és fahéjjal, vigyázva, hogy a széleire ne kerüljön, mert a cukor tapad és ráég az edény falára. 
  • Süssük előmelegített sütőben 200 °-on.

2024. július 20., szombat

Nyak és váll lazítása

Íme két szelíd módszer a nyaki nyaki feszültség oldására. 

Tekerjünk fel egy törülközőt, helyezzük a képen látható fekvő helyzetben a nyakunk alá és engedjük, hogy a fejünk a padló felé lógjon. Lazítsunk és maradjunk ebben a helyzetben 10 percig, kivéve, ha fájdalmat okoz.
Egy széken ülve jobb kezünket tegyük a hátunk mögé, állunkat hajtsuk a mellkas felé egyúttal a füllel közelítve a bal vállhoz. Bal kezünket helyezzük a fejünkre, engedve a karunk súlyánál fogva húzásának. Forgassuk el néhányszor a fejünket 45 fokban jobbra, majd balra. 
Ismételjük meg a gyakorlatot a másik kéz hátra tételével ellenkező irányban is.

2024. július 19., péntek

Cukormentes gyümölcsös üdítő házilag

Minek költenénk ízesített ásványvizekre, amikor készíthetünk valódi gyümölcsös, adalékmentes, hűsítő, vitamindús, karcsúsító italt: ízesített vizet!
Szomjoltó, finomabb, mint a bolti, így a család és a vendégek körében is sikert arat.
Cukor nélkül készül, édeskés ízét a gyümölcsök adják, így nem leszünk szinte azonnal szomjasak, ha megittuk, mint a cukros üdítők után. Mindössze
  • egy csészényi friss gyümölcs - bogyós, vagy citrusféle, dinnye, ananász, kiwi, attól függően, milyen ízű üdítőt szeretnénk, 
  • egy szál friss fűszer - menta, bazsalikom, citromfű, rozmaring, zsálya, levendula, bármi, ami épp van, de ha nincs friss, a szárított is megteszi, 
  • valamint víz, 
  • jég,
  • egy nagy üveg - amiben elkészítjük,
szükséges hozzá.
Az ízesített víz titka, hogy az aromát adó friss gyümölcsöt, valamint a fűszernövényt nem kell nagyon összezúzni, csak picit megnyomkodni, majd nagy üvegben, a hűtőben érlelni 3 napig, utána fogyasztható.

Ananász-menta
Édeskés-mentás ízhatás. 
Egy csésze aprított ananász egy szál mentával, kicsit kinyomkodva, jéggel és vízzel felöntve. 


Málna-lime-menta
Friss, pezsgős ízhatás. 
1-2 csésze málnát, egy lime-ot és egy szál mentát kicsit törjünk össze, majd öntsük az üvegbe, szórjuk rá a jégkockákat, és öntsük fel vízzel. Gyönyörű színe van!


Görögdinnye-rozmaring
Édeskés ízhatás.
1-2 csésze aprított görögdinnyét 1 szál rozmaringgal az üvegbe teszünk, megnyomkodjuk, felöntjük jéggel és vízzel.


Szeder-menta/ vagy rozmaring/levendula
Friss, lágy ízhatás. 
Egy csésze gyümölcsöt a friss fűszernövénnyel nyomkodjunk ki, öntsünk rá jeget és vizet.


Citrom-narancs-lime-menta
Savanykás-frissítő ízhatás. 
Ehhez 1 citromot, 1 lime-ot és 1 narancsot szeleteljünk fel, enyhén zúzzunk össze egy szál mentát, majd mindet tegyünk az üvegbe és töltsük fel vízzel.