2022. március 18., péntek

Törölközőből strandruha

Az alábbi kép megmutatja, miként készíthetünk egy nagyméretű törölközőből (fürdőlepedőből) fél óra alatt strandruhát. Mindössze három bevágást kell ejtenünk, amit vagy varrógéppel, vagy kézi pelenkaöltéssel szegünk el. A használata pedig kétféleképpen is megoldható: belebújhatunk mindkét karunkkal (felső rajz), de az egyik karunk alatt is átvezethetjük (alsó rajz).

forrás

2022. március 17., csütörtök

Így készül a kutyapárna

A gyerekek kedvence lehet a képen láthatóhoz hasonlatos 'kutyapárna', aminek az elkészítése mindössze nagyjából egy-két órát vesz igénybe. Szükséges kellékek: 
  • kellemesen lágy szövet a párnahuzathoz, 
  • kevés fehér, fekete és drapp filc a szemek, az orr és a fülek hátsó részéhez,
  • piros pöttyös (vagy egyszínű piros) textildarab (vagy filc) a nyelv és a fülek első részéhez és
  • töltőanyag
A megvalósítás munkamenete a képsoron lépésről-lépésre nyomon követhető.

2022. március 15., kedd

Pom-pom koszorú

Maradék fonalak felhasználásának remek ötlete látható az alábbi képen. Hungarocell koszorúalapra ragasztott különböző méretű pom-pomok felhasználásával készült az ajtódísz. Az itt látható színek összeállításában karácsonyra, vagy nemzeti ünnepeink alkalmával (ez utóbbi esetben a felfüggesztő masni is nemzeti színű szalaggal történjen) ajánlanám, de más színeket alkalmazva hangulatában a tavaszt, nyarat, őszt, telet idéző koszorú is készíthető.
A pom-pom elkészítésének módja itt található.

2022. március 14., hétfő

Pom-pom nyuszi és pom-pom csibe

Két-két kis szürke és sárga pom-pomból cuki húsvéti nyuszi és csibe dekorációt készíthetünk, ami akár apró ajándékötletnek is megfelel. Alapanyagként mindössze fonál (testnek), egy kevés filc (fülnek, csőrnek), 2-2 apró fekete gyöngy (szemnek) és ragasztó szükséges hozzá. A megvalósítás munkamenete a képsoron lépésről-lépésre nyomon követhető. A pom-pom elkészítésének módja itt található.

2022. március 13., vasárnap

Horgolt lajhár virágtartó

Mókásan kedves az alábbiakban látható - csimpaszkodó lajhárt formázó - horgolt virágtartó. Sajnos horgolási mintát és utasításokat nem tudok csatolni hozzá, de a horgolásban jártas kézimunkázóknak talán így is elég inspiráló információt nyújtanak a képek. A képsor végén a kelléklista holland nyelven csatolva van.
Remek dekorációja lehet a terasznak, erkélynek, de ajándékul is elkészíthetjük, amennyiben ismerjük a megajándékozni kívánt személy ízlését.

2022. március 12., szombat

Frizurák lépésről-lépésre bemutatva

Mindegy, hogy rövid, félhosszú, vagy hosszú hajunk van, az alábbi képsorok közül biztosan találunk olyan frizurát, amit - ha lekövetjük a bemutatott lépéseket - magunknak is könnyen el tudjuk készíteni.
























2022. március 11., péntek

Egyszerű nyári ruha

Szabás-varrásban jártassággal rendelkezők részére mutat az alábbi képsor egyszerű vonalú, ezáltal könnyen elkészíthető nyári ruhát. Különlegességét a szabálytalan aljzat adja. A megvalósítást a csatolt szabásminta könnyíti meg.

forrás

2022. március 10., csütörtök

PET-palackból apró 'üvegházak'

Kora tavasszal a kerti munkáknál jusson eszünkbe az alábbi remek ötlet - amivel a PET-palackok újrahasznosítása révén - a kicsi, még gyengécske palántákat megvédhetjük az időjárás viszontagságaitól, mintegy apró 'üvegházakat' biztosítva számukra. Mire a növény kinövi a PET-palackot, addigra az éjszakai, hidegek, fagyok is megszűnnek.
Egyéb PET-palackkal kapcsolatos ötletek a linkekre kattintva és az oldalt lefelé görgetve találhatók: PET-palackból , PET-ékszer 

2022. március 9., szerda

Parafadugó fali dísz

Amennyiben tetszik az első képen látható megoldás, a megvalósításhoz mindössze annyi a teendő, hogy a borosüveg és a pohár kontúrját halványan felrajzoljuk a falra, majd a parafadugókat ráragasszuk. Azonban, mielőtt az 'üvegben' és a 'pohárban' lévő 'bort' képező parafadugókat felragasztanánk, egyik oldalon a kör alapjukat fessük bordós-lila színre.
A második képen látható fali dísz elkészítése annyiban különbözik az előzőnél, hogy a hosszában kettévágott parafadugók felragasztása egy keretbe foglalt vékony falapra történik.
Egyéb parafadugóval kapcsolatos ötletek ide kattintva és az oldalt lefelé görgetve találhatók.

2022. március 8., kedd

Jácintcsokor PET-palackból

Az alábbiakban látható jácintcsokor szirmai kék, míg a levelek és a szár zöld színű PET-palackokból készültek, de természetesen a szirmokhoz sárga, vagy rózsaszín palackok is megfelelőek. Ezen túlmenően alapanyagként már csak drótra lesz szükségünk, továbbá a sziromszélek kialakításához és a hajlításhoz gyertyára, esetleg öngyújtóra. A megvalósítás menete a képsoron lépésről-lépésre nyomon követhető. Figyeljünk arra, hogy a műanyagot a lánghoz csak közelítsük, de ne érintsük hozzá.
Hasonló ötletek itt és itt találhatók.

2022. március 7., hétfő

Hagymavágás könnyek nélkül

Az alábbi konyhatrükkel kiküszöbölhetjük, hogy a főzés előkészületénél a vöröshagyma felaprítását 'megkönnyezzük'. Nem kell mást tenni, mint hogy a héjától megfosztott vöröshagymát egy hústűvel, vagy éles késsel néhány helyen megszurkáljuk, majd a mikrohullámú sütőbe téve a legmagasabb hőfokon néhány másodpercig megforgassuk. A lyukakon távoznak a szemet irritáló gázok, így a szeletelésnél már nem folynak a könnyeink. (Fontos, hogy a néhány másodpercet ne lépjük túl, különben a hagyma főni kezd!)

2022. március 6., vasárnap

Ujjra húzható tűpárna

Szabás-varrást gyakorta művelők számára hasznos segítség lehet az alábbiakban látható, ujjra húzható tűpárna. Alapanyagként mindössze egy üdítős üveg műanyag kupakja, kb. 10 cm keskeny gumiszalag, kb. 10 dm átmérőjű textil darabka, vatta (vagy hasonló töltőanyag) és díszítésnek kb. 10 cm farkasfog, vagy keskeny csipke. A megvalósítás munkamenete a képsoron lépésről-lépésre nyomon követhető.