2021. március 9., kedd

Húsvéti nyuszigirland

Színes dekorációs papírok és keskeny szalag (vagy spárga, damil, ajándékkötöző) alapkellékekre van szükségünk a képen látható nyuszis girland elkészítéséhez. A kivitelezés egyszerű, mindössze a duplán kivágott nyusziformákat úgy ragasztjuk össze, hogy közéjük szalagot vezetünk, ügyelve arra, hogy a nyuszik egymástól egyenlő távolságra kerüljenek. A csatolt sablonok segítik a megvalósítást.
Hasonló ötlet itt található.

2021. március 8., hétfő

Muffin papírból dekoráció

A muffin papír kosárkákat rendeltetésüktől eltérő módon is sokféleképpen hasznossá tehetjük, erre látunk példákat az alábbiakban:
  • Az első képsoron ajándékok díszcsomagolásához alkalmazzák többféle formában.
  • A második képsoron nyomon követhető, miként lehet muffin papírból szegfűcsokrot készíteni.
  • A harmadik képsoron damilra felfűzve, girlandként látható, sőt fényfüzér égőire helyezve sötétben is különleges dekoráció lehet. 
  • A negyedik képsoron függesztett, vagy cserépbe helyezett díszgömbök formáját ölti.
  • Végül fali dekorációként is kétféleképpen mutatkozik meg.
Egyéb muffin papírral kapcsolatos ötletek  ide kattintva és az oldalt lefelé görgetve találhatók.

Gumiabroncsból béka virágedény

A képen látható - békára hasonlító - kerti virágágyásnak az elkészítéséhez az alábbi alapanyagokra van szükség: 
  • három kiszuperált gumiabroncsra a testrészhez, 
  • két (földdel megtöltött) fedeles tejfölös doboz kell a szemeknek, 
  • zöld locsolócsőre a lábszárakhoz, 
  • a talpakat pedig greslapból, vagy deszkából flexszel vághatjuk ki, de hobbibetonból formára is önthetjük. 
Ezt követően már csak a zöldre festés és a szemet kialakítása van hátra, végül a földdel megtöltés után jöhet a virágültetés.
Gumiabronccsal kapcsolatos egyéb ötletek ide kattintva és az oldalakat lefelé görgetve találhatók.  

2021. március 7., vasárnap

Konzervdobozból és műanyag kanalakból húsvéti váza

Pont úgy néz ki az alábbiakban látható váza, mintha a tojáshéjakkal ombre (színátmenetesen) lennének körberakva, ezáltal nagyon autentikus húsvéti asztaldísz lehet. Elkészítésének alapkellékei: 
  • egy nagyobb konzervdoboz, 
  • száraitól megfosztott fehér színű műanyag kanalak, 
  • fekete és testszínű szórófesték, 
  • és ragasztó. 
A megvalósítás munkamenete a képsoron lépésről-lépésre nyomon követhető. A különlegesség az ombre festésben van, ami úgy érhető el, hogy 
  • a kanalak harmadát (a szórófestéket a kanalaktól távolabb tartva) csak egy rétekben fújjuk le, 
  • a kanalak második harmadát (a szórófestéket már kissé közelítve) két rétegben fújjuk le, 
  • míg a kanalak harmadik harmadát (a szórófestéket a kanalakhoz még jobban közelebb hozva) három rétegben fújjuk le.
Egyéb húsvéttal kapcsolatos ötletek  ide kattintva és az oldalt lefelé görgetve találhatók.

Levegőben mozgó papírcica

Óvodák, iskolák, vagy gyerekszobák dekorációja lehet az alábbiakban látható, damillal a plafonról függesztett papírcica. Különlegessége, hogy a levegő áramlása folytán a testrészei mozognak, ezáltal három dimenziósnak tűnik. A megvalósítás munkamenete a képsoron lépésről-lépésre nyomon követhető. A kiszabást a csatolt sablon könnyíti meg.

forrás

2021. március 6., szombat

Kötélből lakberendezés

Akik kedvelik a nem szokványos, meghökkentő megoldásokat akár a lakberendezésben is, számukra az alábbi képek bizonyára szolgálnak inspiráló ötlettel.

PET-palackból húsvéti nyuszi

Kedves meglepetés ajándékot készíthetünk kisméretű PET-palack (a nyuszi testéhez), színes muffin papír (a kupakra ragasztott kalaphoz) és kevés dekorációs papír (a fülekhez és a feliratot tartó lábakhoz) felhasználásával. A szem, orr, száj megrajzolásához pedig fekete alkoholos filcre lesz szükségünk. A megvalósítás munkamenete a képsoron lépésről-lépésre nyomon követhető. Megtölthetjük apró színes cukorkákkal, de földimogyoróval is.
Egyéb húsvéttal és PET-palackkal kapcsolatos ötletek a linkekre kattintva és az oldalt lefelé görgetve találhatók.  

2021. március 5., péntek

Farmerből párnaállatka

Kézi varrással (pelenkaöltéssel) is elkészíthetők az alábbiakban látható, farmerból varrott (maci-, malac-, vagy cicafejet ábrázoló) díszpárnák bármelyike. Alapanyagként az elhasználódott, vagy megunt, különféle színárnyalatú farmereket használhatjuk fel hozzá, szükség lesz még tömőanyagra, a díszítéshez pedig szalagra, gombokra. A megvalósítás munkamenete a képsoron lépésről-lépésre nyommon követhető. 

Vesszőből kerti madár dekoráció

Az alábbiakban látható 'madár' nyírfavesszőből készült, de egyéb hajlékony (még nem kiszáradt) vesszőből is megvalósítható. Szükség lesz még erős drótra is. 
  • Első lépésként egy kisebb és egy nagyobb golyót kell formázni, ezek kerülnek a madár fejének és testének a belsejébe. A golyók méretét az határozza meg, hogy mekkora madarat szeretnénk készíteni. Célszerű a testbe kerülő golyót a lehető leggömbölyűbbre formázni, hogy az elkészült madár ne legyen vékony. (2. kép)
  • Először a test, majd a fej belső golyóit helyezzük bele egy hosszabb vesszőcsokor közepébe (3-7. kép) és a nyak, a farok és dróttal szorosan kössük el a csőr résznél. A nyak hosszúságát azzal határozhatjuk meg, hogy milyen hosszan tekerjük körbe dróttal a vesszőt. Miután ez megvan, a drót stabilitásával hajlíthatjuk is a nyakrészt hogy a kívánt formát felvegye. A csőr hosszát szintén a dróttal körbetekerés hossza határozza meg.
  • Amennyiben a madár csőrének drótozásával is végeztünk, tekerjük vissza a drótot a madár teste körül egészen a farok tövéig. Ezzel a madár teste készen áll. (8. kép)
  • Ezután készítsük el a madár farkát (célszerű rugalmas és bolyhos vesszőt választani a farok számára) és helyezzük a test farokcsonkja közé. (9-10. kép)
  • Fedjük le teljesen a madarat vesszőkkel, hogy a test ágai és drótjai között az ágakat körbe-körbe tolva körbefordítjuk a madarat, amíg a madár feje felé nem érünk, tehát az ágak a fej felől érkeznek a farok felé azaz a faroktól a csőr felé haladnak. (11-12. kép)
  • Ha a madár már elég teltnek és simának tűnik, kezdjük el a csőr tövétől a farok felé a dróttal szorosan körbetekerni. (13. kép)
  • Végül készítsünk lábakat a madárnak egy vastagabb ágból, a madár hasába tolva és rögzítve. Ezeket az áglábakat a földbe szúrva is felállíthatjuk a kerben a magadunkat, de egy rönkfához is erősíthetjük. (14. kép)

2021. március 3., szerda

Kanálrózsa

Eldobható műanyag kanalakból készíthetjük el a képen fehér rózsát. A sárga porzóinak kialakítását műanyag tojástartóból, vagy sárga szívószálból, esetleg citromleves flakonból is megoldhatjuk. A kanalakat pedig nyelüktől megfosztva körkörösen ragasztjuk egymáshoz. A munkamenet a képsoron nyomon követhető.

2021. március 2., kedd

Asztalok gumiabroncsból

Gumiabroncsból készült asztalok sorakoznak az alábbi képsoron, inspirációként arra, hogy otthonunk berendezéséhez is dekoratívan újrahasznosíthatók.

forrás 

2021. március 1., hétfő

Textilrépa húsvéti dekoráció

A terített húsvéti asztal kiváló dekorációi lehetnek az alábbiakban látható, textilből varrt 'sárgarépák'. Elkészítésükhöz a répaszínre hajazó mintás textildarabkákon kívül még zöld selyemvirág levelekre és egy kevés tömőanyagra (vattára), illetve spárgára van szükség. Megvalósítani nagyon könnyű, a munkamenet lépései a képsoron nyomon követhetőek.

forrás

Ha megkopott a nádfotel

A megkopott teraszbútorok, nád-, vagy vesszőfotelek újjá varázsolásának remek ötletét láthatjuk az alábbi képen. Ne féljünk a színektől, bátran alkalmazzuk őket, vidám hangulatot teremtve a pszichénkre is jótékony hatással vannak. Az alapszínezéshez célszerű szórófestéket használni.

2021. február 28., vasárnap

Pillangó magnószalagból

Ha körülnézünk a kamrában, padláson, vagy egyéb helyeken, ahol a kidobni sajnált régi holmikat tároljuk, biztosan akad közöttük jó néhány magnókazetta, vagy orsó is. Íme egy ötlet az újrahasznosításukra. Csatoltam néhány pillangós horgolási sablont is, ha esetleg valaki kedvet kapna a megvalósításhoz.
Egyéb horgolási ötletek 
ide kattintva és az oldalt lefelé görgetve találhatók.

2021. február 27., szombat

Gumicsizma virágtartó

Amint az alábbi kép is tanúsítja, a már használaton kívüli gumicsizma még remek szolgálatot tehet, ha újrahasznosítjuk virágtartóként. Nyílásokat kell vágni az oldalába, lábfejébe, majd földdel megtöltve beleültetjük a virágokat. 
Célszerű sziklakerti növényeket, esetleg földiepret választani.
A talajon is elhelyezhető, de a falra is akaszthatjuk. Utóbbinál ügyeljünk arra, hogy ne tegyük olyan magasra, hogy a csizma talpa a szemvonalunk fölé kerüljön.

2021. február 26., péntek

Festés lufival

Kevésbé felfújt lufira, akril-, vagy tempera festékre és rajzlapra van szükség, amennyiben az alábbihoz hasonlatos, színátmenetes mintázatú hernyós faliképet szeretnénk készíteni. Gyakorlottabbak rajzlap helyett a gyerekszoba falát is dekorálhatják ezzel a módszerrel. A megvalósítás praktikája a képsoron nyomon követhető.


2021. február 25., csütörtök

PET-palackból cérnatartó

Egy kiürült és tisztára mosott PET-palackból és néhány szívószálból (hurkapálcával is helyettesíthető) készítettem az alábbiakban látható cérnatartót. Hosszában kettévágtam a palackot, az alján kb 3 cm-t meghagyva, hogy összetartsa (1-2. kép). Az így keletkezett - szétnyitható - két fél palack hosszának közepére egyenlő távolságra lyukakat fúrtam olyan méretben, hogy a szívószálak átfűzhetőek legyenek, de szorosan álljanak benne (4-5). A szívószálakat félbe vágva átfűztem a cérnákon, majd két végüket a palack lyukjaiba helyeztem (3. és 6. kép). A cérnaszálakat kihúztam a vágás résén, hogy elérhetőek legyenek. Végül a kupakot a helyére csavarva rögzítettem a palackot (7. kép). A kupak lecsavarásával szétnyitható a cérnatartó és cserélhető benne az esetlegesen kifogyott cérna.