2019. július 23., kedd

Esküvői ültető-, köszönő-, vagy ajándékkísérő kártyák

A kártyák soronként párosával rákattintással nagyíthatók és szintén kettesével tölthetők le. (Célszerű a nagyított formában letölteni, így a méretezésen később nem feltétlen kell állítani.) A letöltött páros kártyából a PhotoScape szerkesztő 'kép vágása' fülre kattintva a választottat kivágjuk. Ezt követően - amennyiben szükséges - a 'főoldal' / 'méretezés' fülekre kattintva optimálisra méretezzük. Utána az 'objektum' / 'T' fülekre kattintva beírjuk a szöveget, beállítjuk a betűtípust, a betűnagyságot, és a betű színét (árnyékolásra is van lehetőség). Ha mindezzel megvagyunk, az 'OK' gombbal a kártya közepére kerül a szöveg, amit egyszerűen a megfelelő helyre (keret, boríték, levélpapír) húzunk. (A kétirányú görbe nyíl használatával a szöveg el is forgatható.) Nem maradt más hátra, mint a mentés és színes nyomtatás.
Természetesen pl. az ültetőkártyák esetében a személyek nevét egyenként külön-külön kell a választott kártyára írni és elhelyezni, de az előzőleg felsorolt beállításokat csak az első esetében kell elvégezni, a többit megjegyzi a program. Az ültetőkártyák esetében nyomtatásnál ügyelni kell, hogy a kártya felső részén maradjon a kártya méretével azonos nagyságban üres papír, mert a kivágás után kettéhajtva így állítható fel az asztalon.
A csatolt kártyák közül az első kettőből készítettem egy-egy kitöltött mintát.














































2019. július 22., hétfő

Játék ennivalók filcből

Főzőcskés játékot főleg a kislányok játszanak szívesen, de talán a kisfiúk is bevonhatók, ha az első képen látható tűzrakást feladatul kapják, s mindennek végeredményeként ilyen élethű játék ennivalók kerülnek az asztalra. Alapanyaguk a könnyen kezelhető, nem foszló filc. Szükség van még némi vattára, vagy egyéb tömőanyagra, fonalakra és díszítő elemként itt-ott gombra, apró gyöngyökre.

2019. július 21., vasárnap

Virágtartó konzervdobozból

A képen látható három szintes virágtartó elkészítéséhez 10 db nagyobb, de azonos méretű konzerves doboz (a kutya kaja doboza remekül felhasználható), ragasztó (legjobb a csemperagasztó) és zúzott kő, vagy apró kavics szükséges. A dobozok aljába célszerű lyukat képezni (fúrni, vagy egy szöget beleütve áttörni), hogy a felesleges víz majd távozni tudjon. Ha elkészültünk a ragasztással, földdel megtöltjük a dobozokat és virágokat ültetünk beléjük. Az elhelyezésnél az alsó szintre 6, a másodikra 3, a harmadikra pedig 1 db doboz kerül.

2019. július 20., szombat

Bárányok műszőrméből

A nagyobb méretű bárányok testét  a kívánt formától függően 5-6 db műszőrme cikkből célszerű kiszabni és összevarrni, míg a kis méretű báránykák teste egy kör alakúra szabott műszőrméből is kialakítható (utóbbihoz a csatolt videó részletes útmutatást nyújt).


2019. július 18., csütörtök

Partidekorációk lufiból

A születésnapi gyerekzsúroktól kezdve a különböző családi ünnepeken át a kerti partikig, olcsó és viszonylag könnyen elkészíthető dekorációs alapanyag lehet a különböző színű és formájú lufi. Az alábbi képsorból pedig bőven meríthető inspiráció.

 

2019. július 17., szerda

Falfestési ötletek

A lakás felújításánál vannak akik a fehér falakat részesítik előnyben, mások a pasztellszíneket kedvelik, de olyanok is akadnak, akik az élénk, vagy sötét színekhez ragaszkodnak. Az alábbi képsorból sokféle kreatív ötletet lehet meríteni.