2014. március 26., szerda

Tavaszi, nyári ajtódíszek

Nem ördöngösség az ajtódíszek az elkészítése, csak a fantáziánkat kell használni, és körülnézni otthon, hogy mi az, ami rendelkezésünkre áll hozzá. Jól jöhet például egy régi táska, egy színes esernyő, melyeket a képen látható módon megtöltünk selyemvirágokkal. Ha pedig ragaszkodunk a hagyományos kerek formához, nos ugyanazokat a selyemvirágokat egy vessző-, vagy egyéb koszorúalapra is elhelyezhetjük. Amennyiben pedig ügyesen horgolunk, az utolsó fotón látottak alapján nagyon szép kézimunkás ajtódíszünk is lehet.


2014. március 25., kedd

Farmerból: takaró, szőnyeg,

Érdemes összegyűjteni a rokonoktól, ismerősöktől az elhasználódott farmernadrágokat, ruhákat, mert újrahasznosításuk sokféle formában lehetséges.
Az alábbiakban néhány inspiráló kép mutat példát arra hogy ágytakarót és szőnyeget is lehet készíteni belőlük.
Egyéb, farmerral kapcsolatos bejegyzések a linkekre kattintva és az oldalt lefelé görgetve találhatók: farmerból , farmer

Babacipőcske filcből

Ennél egyszerűbb módon nem lehet babacipőt készíteni. Az alapanyag filc, a sablon a második képen látható, amit a méretre nagyítás után kivágjuk papírból, majd ráhelyezve a filcre körülrajzoljuk és kiszabjuk. Ezt követően már csak pelenkaöltéssel össze kell varrni a talpat és az orrnál egymásra fektetett felsőrészt, a harmadik képen látható módon.

2014. március 24., hétfő

Farmerból: szoknyák, ruhák, kötények

Akinek van varrógépe és tudja is használni, itt többféle ötletet talál arra, hogyan újítható meg a ruhatár a régi, elhasználódott, divatjamúlt, vagy megunt farmerek újrahasznosításával.
Egyéb, farmerral kapcsolatos bejegyzések itt és itt találhatók.

Nyakkendős tojásfestés

Az alábbi képek szerint a megunt, elhasználódott, divatjamúlt nyakkendők újrahasznosítása ezúttal húsvéti tojás megfestésével kapcsolatosan történik. A teendőt gyakorlatilag a harmadik kép mutatja, s a ott látható módon bebugyolált tojásokat vízbe téve alaposan megfőzzük.
Egyéb húsvéttal kapcsolatos ötletek ide kattintva és az oldalt lefelé görgetve találhatók. 

2014. március 23., vasárnap

Papírgurigából asztali rendszerezők

Az alábbiakban papírgurigákból két különböző eljárással készített rendszerezők láthatók.

  • Az első roppant egyszerűen megvalósítható, az oldalaiknál egymáshoz, majd egy  méretre vágott kartonpapírra ragasztjuk a WC-papír gurigákat, amit végül szórófestékkel lefújunk.
  • A másodiknál hat darab papírgurigát (3-2-1) egymásra helyezünk egy spárgával átkötjük, hogy ne tudjanak elmozdulni. Vonalzót illesztve a két oldalhoz ceruzával berajzoljuk a ferdeség szögét, majd ollóval formára vágjuk. A papírgurigákat tetszés szerint festhetjük, vagy öntapadó tapétával vonhatjuk be, esetleg csak a nyílásrészekre ragasztunk dekortapaszt. Végül egymáshoz ragasztjuk őket. A tetejére kerülő gurigadarabba vágott rések kisebb cetlik, névkártyák stb. tárolását is lehetővé teszik.

Húsvéti varrogató

Az alábbi képek a húsvét előtti varrogatáshoz szolgálnak inspiráló ötletekkel. A műszőrméből készült bárányt formázó díszpárnától a nyuszifejű szütyőn és a tyúkanyó szárnyzsebeiben lévő csibéken át a három különféle formátumú nyusziig  (a munkamenetet lépésről-lépésre bemutató elkészítési segédlettel) láthatók a különféle állatkák.
Egyéb húsvéttal kapcsolatos ötletek linkre kattintva és az oldalt lefelé görgetve találhatók. ide




 forrás: Pinterest

2014. március 22., szombat

Csokoládé díszítő minták

A képen látható előnyomtatott papírokat készen is lehet kapni, de magunk is könnyen elkészíthetjük, ha filctollal egy zsírpapír, vagy sütőpapír hátoldalára virág, pillangó és bármi egyéb nekünk tetsző mintát rajzolunk, de akár számokat, nevet és köszöntő feliratot is készíthetünk így. A felolvasztott barna, vagy fehér csokit tortadíszítőből, vagy egy sarkán kivágott zacskóból is rányomhatjuk a papír másik oldalára, hiszen annak áttetszősége folytán látjuk a mintát.
Ezzel a technikával történő három dimenziós pillangó készítése itt található, érdemes megnézni, mert egyszerűbb, mint hinnénk.
A második képen egy apró, de ügyes ötlet látható, ami szerint gyógyszertárban vásárolható nagyobb fecskendőbe töltve az olvasztott csokoládét, majd abból kipréselve készülnek a formázott díszítések.

      forrás

Húsvéti ajtódísz variációk

Olcsó műanyag dekorációs tojásokat bármilyen koszorúalapra ragasztva, színes szalagokkal, szalma-, vagy apró művirággal díszítve hangulatos húsvéti ajtódísz készíthető, sőt - ahogy az utolsó képeken látszik - egy vidám színű esernyő, vagy akár locsolókanna is felhasználható erre a célra. (Az utóbbi két esetben nem tanácsos a nyílódó-csukódó ajtóra tenni a díszt, ez esetekben stabil felületet érdemes keresni.) S ha semmi ilyen alapanyag nem található otthon, akkor barka vesszőből is tekerhető koszorú, még nyuszi formára is.
Egyéb húsvéttal kapcsolatos ötleteket a linkre kattintva és az oldalt lefelé görgetve találsz! 


forrás: Pinterest

Kulcscsomó praktika

Biztosan sokunknak okozott már gondot, hogy a munkahelyi, vagy otthoni kulcscsomón lévő kulcsok közül kiválasszuk az éppen szükségeset. Pedig lám, milyen könnyű megkülönböztetni őket, mindössze a különféle színű körömlakkokra van szükség hozzá.