2023. május 6., szombat

Cicák színező

A kívánt méretűre nagyítottan kinyomtatva kellemes kreatív tevékenységet nyújthat a gyerekek számára az aprólékos munka, mire a teljes cica figurát kiszínezik.

2023. május 5., péntek

Kavicsdekorációk

Remekül mutatják az alábbi képek, hogy néhány kisebb-nagyobb kavicsból, ragasztó, festék, esetleg képkeret, vagy faszelet hozzáadásával szinte költségmentesen tudunk akár a kertbe, akár a lakásba, a gyerekszobába dekorációt készíteni.

2023. május 3., szerda

Emeletes eperágyás

Több okból is praktikus a képen látható emeletes eperágyás: 
  • kevesebb helyet foglal el, ami kisebb kertek esetében különösen előnyös,
  • sem a gondozásához, sem pedig az eprek leszedéséhez nem kell a derekunkat igénybe véve hosszasan lehajolni,
  • látványnak is különlegesen szép.

2023. május 2., kedd

Az eperről

Az egész évben - műanyag dobozokba csomagoltan - kapható epret sok esetben nem csak más országból, de másik földrészről szállítják. Ezek legtöbbször szép nagy szemű, de ízetlen gyümölcsök, s miután a leszedésüktől a megvásárlásukig több nap, sőt egy hét is eltelik, gyakorlatilag a jótékony hatásaik az elfogyasztásukkor már megszűnnek. Ezért mindig a környezetünk közelében idényszerűen termett epret vásároljunk, de azt se tároljuk, még aznap fogyasszuk el. Vásárláskor ne ragaszkodjunk a nagy szemekhez, mert a közepesek sokkal ízletesebbek.

2023. május 1., hétfő

Venger Debóra: Szerelem

hozzád húz eltaszít
összezúz szétszakít
idehúz odahúz
szétszakít összezúz
letaglóz felemel
szívembe hőt lehel
kitölti életem
nem más ez - szerelem


2023. április 29., szombat

Főtt tojás kicsit másként

A tojás nagyon fontos élelmiszerünk, jelentős fehérje tartalmán túlmenően szinte az összes létfontosságú vitamint tartalmazza (nem véletlenül, hiszen ha megtermékenyül, egy új élet kifejlődését biztosítja). Azonban előfordul, hogy a főtt tojást a gyerekek elutasítják, de kicselezhetjük őket, ha az alábbiak szerint kínáljuk.

2023. április 28., péntek

Fali dísz vesszőből, spárgából, selyemvirágból

Ágas-bogas vesszőt még a városi emeletes házakban élőknek sem nehéz beszerezni, elég sétálni egyet a közeli erdőben, spárga pedig azt gondolom minden háztartásban van, így tehát mindössze - a kínai boltokban már pár száz forintért kapható - selyemvirágot kell megvásárolni, hogy az alábbiakban láthatóhoz hasonlatos fali díszt készíthessünk, pénztárcánkat kímélő módon.

2023. április 27., csütörtök

Tojástartóból teknős

Egy papír tojástartóra, sárga és zöld festékre (lehet: vízfesték, tempera, akrilfesték), fekete filctollra és ragasztóra (a papírból kivágott szemek rögzítéséhez) van szükség az alábbiakban látható teknős elkészítéséhez. A megvalósítás munkamenete a képsoron lépésről-lépésre nyomon követhető.

2023. április 25., kedd

Estélyi ruhák

Ujjatlan estélyi ruhák nyak- és váll környéki különféle megoldásai láthatók az alábbiakban. Szabást és varrást ismerők számára ötlettel szolgálhat a saját maguknak elkészítendő ruhához.