Oldalak

2023. december 30., szombat

Parafadugó zsiráf

8 db borosüvegbe való parafadugó (7 a zsiráf testének és 1 kifaragni belőle a füleket, szarvakat és a farkat) és 1 db pezsgősüvegbe való parafadugó az alkotó elemei a képen látható zsiráfnak. Ragasztóra, barna festékre és két db gyöngyre (szemeknek) lesz még szükség az elkészítéséhez. A holnapi szilveszteri bulizás alkalmával akár össze is gyűjthetjük a hozzávalók nagy részét. 😜

forrás

2023. december 29., péntek

Szilveszteri malackák

Hozzávalók:

25 dkg liszt, 25 dkg főtt krumpli, 25 dkg vaj, 25 dkg túró, 1-2 teáskanál só, 1 db tojás a lekenéshez, tökmag vagy egész feketebors a szemeknek

Elkészítés:
  • A krumplit megpucoljuk, apró kockákra vágjuk, felöntjük annyi enyhén sós vízzel, hogy jól ellepje, majd puhára főzzük. Végül leszűrjük és teljesen kihűtjük.
  • Egy tálba beletesszük a lisztet, hozzákeverjük a sót, majd a vajjal elkezdjük összemorzsolni. Amikor már kezd morzsalékos lenni, beletesszük a villával összetört túrót, és krumplinyomóval belenyomjuk a teljesen kihűlt krumplit. Gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, majd legalább 1 órára a hűtőbe tesszük pihenni.
  • Lisztezett felületen 1-1,5 cm vastagra kinyújtjuk, majd 3 különböző méretű pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk a tésztát. A nagy és a kicsi méretű szaggatóval ugyanannyi tésztát kell kiszaggatni. A nagy lesz a feje, a kicsi pedig az orra. A középső méretű szaggatóval fele annyi tésztát szaggatunk, majd éles késsel 4 egyforma részre vágjuk. Ezek lesznek majd a fülek.
  • A nagy tésztakorongokat sütőpapírral bélelt tepsibe egymástól távolabb tesszük, majd felvert egész tojással lekenjük. Ezután ráhelyezzük a kicsi tésztakorongokat, majd szívószállal 2 orrlyukat szúrunk rá. Utoljára rátesszük a 2 fület, és ujjal rányomkodjuk.
  • Végül az egészet lekenjük a felvert egész tojással, majd tökmagból vagy egész feketeborsból szemeket ragasztunk rá.
  • Előmelegített sütőbe toljuk, és közepes lángon 20-25 perc alatt szép pirosra sütjük.
  • A sütőből kivéve tálalás előtt teljesen kihűtjük. Pár napig finom puha marad a tésztája.

2023. december 28., csütörtök

Tárolási ötletek a toalettbe

A lakás legkisebb helyiségébe - ahová a mondás szerint a király is gyalog jár - mutat az alábbi képsor néhány praktikus tárolási ötletet.

2023. december 27., szerda

Zoknicica

Az alábbi képsoron lépésről-lépésre nyomon követhető annak munkamenete, hogy miként lehet fél pár zokniból - egy kis vatta, két gomb és kb. fél méter keskeny szalag hozzáadásával - kevéske kézi varrással cicát készíteni. 

2023. december 24., vasárnap

Áldott Karácsonyt Kívánok Mindenkinek Ady Endre: Karácsony című versével

Ma tán a béke ünnepelne,
A Messiásnak volna napja,
Ma mennyé kén' a földnek válni,
Hogy megváltóját béfogadja.
Ma úgy kén', hogy egymást öleljék
Szívükre mind az emberek –
De nincs itt hála, nincs itt béke:
Beteg a világ, nagy beteg…
Kihült a szív, elszállt a lélek,
A vágy, a láng csupán a testé;
Heródes minden földi nagyság,
S minden igazság a kereszté…
Elvesztette magát az ember,
Mert lencsén nézi az eget,
Megátkozza világra jöttét –
Beteg a világ, nagy beteg…
Ember ember ellen csatázik,
Mi egyesítsen, nincsen eszme,
Rommá dőlt a Messiás háza,
Tanítása, erkölcse veszve…
Oh, de hogy állattá süllyedjen,
Kinek lelke volt, nem lehet!…
Hatalmas Ég, új Messiást küldj:
Beteg a világ, nagy beteg!

2023. december 23., szombat

A család receptje

A család egybentartói, az édesanyák, nagymamák, karácsony előtt sütnek-főznek, hogy minél több finomsággal vendégelhessék meg szeretteiket. Ilyenkor előkerülnek a régi receptek, de az újdonságokat is kipróbálják. Én most - igaz, hogy nem ennivaló finomság, de - a legfontosabb 'receptet' teszem közzé:

2023. december 22., péntek

Mikulás szán rénszarvasokkal

Amíg a Mikulás az ajándékokat viszi a gyerekeknek, négy részszarvas húzta szánjával a Kondorosi Csárda (Magyarország)  kertjében parkol. 

2023. december 21., csütörtök

Textilbe csomagolt karácsonyfadísz

Előfordulhat, hogy az évek során megúnjuk, hogy mindig ugyanazokkal a díszekkel, ugyanabban a színben pompázik a karácsonyfánk. A képen látható módszerrel könnyen változtújíthatunk rajta, csupán textildarabkákra, keskeny szalagra, spárgára és apró műanyag bogyókra lesz hozzá szükségünk.

2023. december 20., szerda

Papírguriga fenyők és rénszarvasok

Persze, hogy ilyen szép fenyőerdőben jól érzik magukat a rénszarvasok. 😀 Ha pedig mi is szeretnénk ilyen kis csodavilágot, nem kell tennünk mást, mint összegyűjteni néhány papírgurigát, melyeket kissé összelapítva, két oldalán a képeken látható formák szerint szabunk, majd színezünk. 

2023. december 19., kedd

Karácsonyi dekorációk kartonpapírból

Kartonpapírból - csupán egy éles szike, vagy olló használatával - is készíthetünk karácsonyi, három dimenziós dekorációkat. A teendő a kiszabás után mindössze annyi, hogy a rések mentén az alkatrészeket egymásba illesszük. Ehhez az alábbiakban rénszarvas, fenyőfa, hintó és különféle karácsonyfadíszek sablonjai találhatók meg.


2023. december 18., hétfő

Újrahasznosított karácsonyfa

Lécek, deszkák és az is lehet, hogy valamilyen régi bútor darabjaiból vágták formára a képen látható 'karácsonyfát'. Kopottas-zöld festést kapott, s a 'díszek' pedig szintén régi fogantyúk, akasztók. Mindenesetre különleges.

2023. december 17., vasárnap

Karácsonyi asztaldísz

Minta nélküli átlátszó üvegpoharakra, tujalevelekre, fenyőtobozokra, piros bogyókra, úszógyertyára és vízre lesz szükségünk, amennyiben a képen láthatóhoz hasonló karácsonyi - természetet idéző - asztaldíszt szeretnénk készíteni.

2023. december 16., szombat

Angyalok papírból

Az alábbi angyalkás sablonok a kívánt méretűre nagyítás után kinyomtathatók, kivághatók, kiszínezhetők és három dimenziós figurákká alakíthatók.