2014. május 31., szombat

Uborkába göngyölve

A képek alapján én krémsajtnak, esetleg tejföllel turmixolt túrónak vélem a krémet, amihez az apróra vágott kaprot keverték, de a hosszában vékonyra szeletelt és feltekert uborkába ízlés szerinti más krém is tölthető. 
Egyéb tálalási ötletek ide kattintva és az oldalt lefelé görgetve találhatók.

Cseresznye és meggymagozás, epercsumázás





A cseresznye, vagy meggy magozásának roppant egyszerű ötlete látható az első képen, csupán egy palack és egy szívószál szükséges hozzá.



Szívószál segítségével az eper csumája is könnyedén és gyorsan eltávolítható, ahogy azt a második kép is mutatja.

Fiú-lány körgirland

Az 1.,2.,3. sorszámú képeknek megfelelően a papírt behajtogatjuk, majd az így kialakult körcikkre felrajzoljuk és végül kivágjuk a fiú-lány féltestű emberalakokat. Az eredmény kört képező, kezüknél összeérő fiú-lány girland lesz.
Egyéb körkivágó sablonos ötletek itt, és itt találhatók.

2014. május 30., péntek

Spiráldekoráció

A szivárvány minden színében előforduló dekorációs kartonpapírok szükségesek az alábbi - részeiben spirálisan egymásba kapcsolódó -, látványos dobozkának az elkészítéséhez. 
A munkamenet a következő: A csatolt és megfelelő méretre kinagyított sablon alapján a formaelemeket kivágjuk, majd a szaggatott vonal mentén behajtjuk, végül az így kialakult 'kampókat' sorban egymásba akasztjuk.
Amennyiben valami apróbb ajándékot rejtünk bele, díszcsomagolásként is alkalmazható.

2014. május 29., csütörtök

Spenótos, sajtos koszorú


Hozzávalók:

a tésztához:
500 g liszt
90 ml extra szűz olívaolaj
2 dl meleg, száraz fehérbor
2 teáskanál a só
a töltelékhez:
35 dkg főtt spenót
35 dkg ricotta 
1 tojás
10 dkg reszelt füstölt sajt
bors
zsemlemorzsa

Elkészítés:
Keverd össze a tészta hozzávalóit és gyúrd meg a tésztát.
A megfőzött spenótot kinyomkodod, hogy kicsurogjon a víz és egy éles késsel apróra vagdalod, hozzáadod a ricottát, a reszelt sajtot és a tojást, majd sóval, borssal ízesítve összekevered.
A forma kialakítását a képeken lépésről-lépésre követheted. Fontos tudnivaló, hogy a tölteléket közrefogó két tészta széleit miután éles késsel szép kör alakban körbevágtad, villával körben összenyomkodod. A középső töltelék körül szintén villával nyomkodod össze a tésztát.
Kevés tejjel elkevert tojássárgájával megkened a tésztát, majd előmelegített sütőben 180 °-on 30 percig sütöd.

Természetesen kelt, vagy leveles tésztából mákos, vagy diós süteményként is alkalmazhatod a formát, ha csak az nyerte el a tetszésedet.


  forrás

Gyöngypillangó

Kevés apró gyöngy - a színek ízlés szerint választhatók - és gyöngyfűző drót a szükséges kellékei a képen látható pillangónak. A megvalósítás munkamenete a képsoron lépésről-lépésre nyomon követhető. Zsinórra, vagy szalagra varrva függönyösszefogóként is alkalmazható.
Egyéb gyöngyös ötletek ide kattintva és az oldalt lefelé görgetve találhatók. 

PET-palackból: TŰPÁRNA, vagy BABAFOTEL

Két literes PET-palack alját - a második képen jól nyomon követhető módon - levágjuk és a széleinek mindkét oldalára visszahajtott keskeny színes szalaggal beragasztjuk. Ezt követően már csak a kis ülő- és háttámla párnácskákat, és a körfodor díszítő elemeket kell elkészíteni a lépésről-lépésre képeknek megfelelően, s máris kész a babafotel, aminek a gyerekek egészen biztosan örülni fognak. S amikor a gyerekek már megnőttek, a továbbiakban tűpárnaként is hasznos szolgálatot tehet.
Egyéb PET-palackkal és tűpárnával kapcsolatos ötletek a linkekre kattintva és az oldalt lefelé görgetve találhatók: PET-palackból , PET-ékszer , tűpárna

2014. május 28., szerda

Ládák és társaik

Mindössze - kissé lecsiszolt és lakkozott - fa zöldséges ládák alkotják a képeken látható polcos megoldást. Ha jobban megfigyeljük, a falra szerelve pedig régi fiókok szolgálnak virágtartóként, sőt a - valószínűleg kinőtt - lányka gumicsizma virágvázaként funkcionál. A régi, ócska széket sem dobták ki, rózsaszínre festve felvidítja a szobát, esetleg teraszt, vagy erkélyt. Filléres megoldások, a látvány mégis bensőséges, kedves.
Egyéb ládával kapcsolatos ötletek ide kattintva és az oldalt lefelé görgetve találhatók.

Hímzett gyöngynyakék

Sajnos sablont és munkamenetet nem tudok csatolni az alábbi gyönggyel hímzett nyakékhez, de a képet kinagyítva szerintem lemásolható, ha valakinek nagyon megtetszik. Aprólékos, rengeteg munkát jelent, de az eredmény művészien csodálatos.
Egyéb gyönggyel kapcsolatos bejegyzések ide kattintva és az oldalt lefelé görgetve találhatók. 

2014. május 27., kedd

Lekváros virág

Ezekhez a képekhez receptet nem mellékeltek, ezért a tészta mindenkinek a háziasszonyi találékonyságára van bízva. Készülhet kelt-, vagy leveles-, de akár a gombóc, vagy derelye krumplis tésztájából is.

Újságpapírból, vagy csomagolópapírból padlóburkolás

A képeket tekintve aligha gondolnánk, hogy a padló burkolását csomagolópapírból oldották meg. Szükséges anyagok meg: enyv, olajfesték, vizes alapú padló polyuretán. A munka menete pedig, a padló alapos megtisztítása után a papír dirib-darabokra tépkedése, összegyűrése, majd kisimítva és enyvbe mártva a padlóra ragasztása, száradás után festése (el is maradhat), végül ismét a teljes száradás után a polyuretán felvitele. 
A végeredmény pedig egy antikolt hatású, különleges, szép padló, aminek a bekerülési költsége ráadásul igencsak baráti.
Az ötlettel kapcsolatos nagyon részletes leírás itt található, de a képsor után videón is megtekinthető.


2014. május 26., hétfő

Napraforgókenyér

Az alábbi receptet a kenyér különleges alakja végett ünnepi alkalmakra, vendégvárásra ajánlom.


A tészta hozzávalói:
30 dkg liszt;
40 dkg rétesliszt;
2,5 dl tej;
25 g sütőélesztő;
1 dl olívaolaj;
2 tojás;
1 teáskanál cukor;
2 teáskanál só;
Szükséges még a kenéshez:
kevés tej, egy tojássárgája, szezámmag

A hozzávalók összekeverése után a tésztát dagasztjuk, majd kelni hagyjuk néhány óráig. Miután megkelt három, egyre növekvő részre osztjuk. 
Ezt követően először a legnagyobb tésztadarabból négy darab kör alakot nyújtjuk, mindegyiket megkenjük olíva olajjal, majd egy sütőpapíron egymásra helyezzük őket és - a képnek megfelelően - derelyevágóval csillag alakot metszünk a tésztalapok közepére, s a kapott kis háromszögeket egyenként kihajtjuk a szélek felé. 
Ezután a középső tésztadarabot osztjuk szintén négy részre - s mind a négy darabból akkora kör alakokat nyújtunk, mint az előbbinek a közepe - s ugyanúgy járunk el, mint az előzőekben (olívaolajas kenés, egymásra helyezés), majd behelyezzük az előzőleg elkészített tésztakoszorú közepébe, hogy a csillag alakú metszést és visszahajtogatást már itt végezhessük el.
A harmadik, legkisebb darab tésztánkat akkora kör alakra nyújtjuk, ami a keletkezett lyukban elfér, majd oda helyezzük.
Megkenjük az egészet tejjel elkevert tojás sárgájával és megszórjuk szezámmaggal. (Ha szeretjük a szezámmagot, készítés közben az olajozott tésztalapokra a rétegek közé is kerülhet belőle, sőt ízlés szerint tökmag, vagy napraforgómag is.)
Előmelegített sütőben sütjük magas hőfokon 10 percig és utána közepesen fél órát.

Egyéb kenyér ötleteket itt találsz!


PET-palackból és spatulákból virágláda

Négyszögletes formájú PET-palack, fa spatulák, ragasztó és fehér festék szükségesek az alábbi virágláda elkészítéséhez. A díszítő virágok és pillangók színes PET-palackokból, esetleg sörös-/üdítős dobozból is kivághatók, a színezésük pedig akár körömlakkal történhet.
Egyéb PET-palackkal kapcsolatos ötletek a linkekre kattintva és az oldalt lefelé görgetve találhatók. PET-palackbólPET-ékszer 

Raklap falipolc

Egyetlen darab raklapot kell lecsiszolni, színre festeni és díszfogantyú gombokkal ellátni ahhoz, hogy ehhez hasonló, takaros fali könyvespolcunk legyen. Konyhai tárolásra is megfelel, tányérokat, fűszeres dobozokat, üvegeket helyezhetünk rá, sőt, ha akasztókat csavarozunk a deszkákba, csészék függesztésére is alkalmas lesz.

2014. május 25., vasárnap

Dinnyetorta

Nyári kánikulában jusson eszünkbe az alábbi, percek alatt elkészíthető desszert. A dinnyén kívül a bevonáshoz tejszínhab, az oldalára szeletelt mandula, a tetejére pedig friss gyümölcsök szükségesek hozzá. Biztos siker!

Székekből lóca

Ha van két régi, megkopott, szakadt kárpitú, de szép formájú székünk, nem biztos, hogy a lomtalanítás kidobandó kupacában van a helye. Néhány deszka, egy kis csiszolás, festés és az alábbi képen láthatóhoz hasonló, egyedi lócával büszkélkedhetünk.
Hasonló ötletek itt, és itt, és itt, és itt találhatók.

Különleges falfestések


Érdekes falfestések láthatók az alábbi képeken, amelyeknek egyik célja a különleges dekoráció, a másik a tér tágítása.