Nem fogod megérteni ezt a hangulatot, előre tudom,
csak ha összefüggéstelen képeket rajzolok sebtiben,
milyen borzasztó, csak akkor érted meg, milyen iszonyú.
Ez az én hangulatom, figyelj:
előttem egy mozdulatlan kék tó,
képzeld el, olyan meredten világoskék, hogy megijedsz,
és körül a partján semmi.
De mégis: képzelj el egy szikár fát, kiszáradtat;
a víz partjára gondolj egy agarat, soványat, szárazat, mint a fa.
Füttyentesz, de magad is megijedsz:
a füttyentésedet magad se hallod,
s a kutya nem mozdul, semmi se mozdul.
Az ég tiszta, inkább szürkés árnyalatú,
de olyan, mint egy kiégett, közömbös ember szeme,
a napot ellopta valaki, de azért világos van,
mondhatnám erős, sértő a fény.
Az első hang belülről szólal meg ebben a csendben,
idegen kiállhatatlan hang,
csupa hideg e- és i-betűvel beszél, de nem érted.
Tíz perccel azelőtt még tudtad, hogy mit akarsz,
hová akarsz menni, most meg állsz,
mintha ebben a pillanatban érkeztél volna valami idegen csillagról.
Sírni nem tudsz, megszorítod a saját kezedet,
aztán egyszerre rájössz, hogy fázol.
Rettenetesen fázol.
