Lenyűgözőek Sassi D' Autore kavicsképei, nekem a "kavicshányó" szó jutott eszembe róluk, majd rögtön erről a szóról "rímhányó" költőnk, Romhányi József ugyancsak lenyűgöző versei. Íme egy csokorba kötöttem a kétféle művészetet, kiegészítve más költőink verseivel is.
Egyéb kaviccsal kapcsolatos ötletek ide kattintva és az oldalt lefelé görgetve találhatók.
Románc
Zománclavórt sodort partra az áradat.
Bús románcot látott, ki később ráakadt.
Lágy domborulatán kamasznyi teknős ült,
és ragyogott szegény. Azt hitte, megnősült.
Egy boldogtalan sünnek panaszai a halovány holdnál
Sanyarú sors, te szabtad rám gúnyámat, céltábláját az emberek gúnyának.
Engem senki sem cirógat, becézget, mert a bőröm egy kicsikét recézett.
Hogy irigylem a nercet, a hódokat! Nekik kijár elismerés, hódolat.
Hányszor kértem a bennfentes rókától, hogy legyen az én ügyemben prókátor. Könyörögtem: "Szólj a szűcsnek, bátyuska, protezsálj be prémesállat státusba!"
Vagy vegyen be legalábbis bélésnek... De hiába! Nem enged a kérésnek.
Értékemért agyon sose csapnának, nem kellek én se muffnak, se sapkának...
Így kesergett sündörögve, bujkálva, Míg egy fakír nem került az útjába.
Az felkapta, gyönyörködve vizsgálta: - Jössz a szögeságyamra, te kispárna!
A rák haladása
Egy nagyszerű fóka rámordult a rákra:
- Ne haladjon hátra,
hisz nem jut előbbre soha,
kinek vissza van az oda.
Ám a ráknak, mi tagadás,
visszásnak tűnt ez a tanács.
Azt értette belőle,
szégyenszemre hátráljon meg előre.
De kevéssel előbb úgy gondolta aztán,
más kárát tanulná meg a saját hasznán,
hogyha maga mögött egy célt is kiszabva,
előregázolna hátra az iszapba.
Viszont azt is tudta a nyomorult pára,
az ilyesmi nem megy úgy holnapról mára,
és hogy ne hagyja a drága időt veszni,
elhatározta, már tegnap el is kezdi.
A zsiráf gőgje
A nagyságos zsiráf
fennhordta az orrát.
Társait lenézte, mint
kényúr a szolgát.
Külön koszton élt fent,
lombot csemegézett
Míg odalent mélán
legelt a személyzet.
A világ sok ilyen
csúf esetet ismer.
Így megy, ha magasra
kerül fel egy kis fej.
Mese a számolni tudó oroszlánról
Szorongva
ment ki reggel Leó a porondra,
mert várta már
a goromba idomár,
hogy tanszernek használva rút ostorát,
számolásra tanítsa az ostobát.
- Mondd meg, mennyi egy meg egy,
vagy ütlek, hogy meggebedj! -
De hiába pattogtatott peckesen,
nem ment annak még az első lecke sem.
Szégyenében később szegény vadállat
feladott egy nehéz példát magának.
Megoldotta szépen aznap este még:
elosztotta néggyel gonosz mesterét.
A bölcs bagoly
A tudós bagolyné tojt egy kis utódot,
de az nem lett okos, sőt inkább ütődött.
Atyja, a nagyhírű egyetemi dékán
sokat bosszankodott lüke ivadékán.
Hasztalan unszolta:
- Magolj,
fiam, bagoly!
Hiába korholta, intette,
kölkét ez csak untatta.
Utálta az egyetemet, órák alatt legyet evett.
Nem csoda hát, hogy a halálmadár-vizsgán
csak ücsörgött és pislogott pislán.
- Huss!
Rivallt rá az elnök-akadémikus.
- Szálljon egy házra,
és borítsa gyászba!
- Jó! - mondta a buta bagoly, holott
azt sem tudta, miből lesz a halott.
Rászállott a legelső viskóra,
és ott csücsült bóbiskolva.
Jobbat nem talál, ki mindent végigpásztáz,
mert ez volt a temetői gyászház.
Így lett a nagyerdő legostobább baglya,
a Huhugányos Akadémia tagja.
Hal-dal
Egy pontyporonty s egy kiscsuka kiúszott a nádhoz,
hátha e kis kaland finom vacsorát hoz.
Meg is láttak ott egy ingerlő csalétket,
mely a parton ülő horgászban ért véget.
- Bekapom! Ez finom falat!
- mondta volna a víz alatt
a ponty, hogyha
a pongyola
természet nem teszi némává a halat.
- Csak kapd! - biztatta volna menten
a közismerten
rosszmájú csuka.
- Csak a
végén meg ne bánd,
mert a horgász veleránt!
- És ha kiránt?
Kis hal iránt
irgalmas a rendes pecás,
s még nem vagyok negyvendekás.
- Sületlenség! - szólt a márna.
- Ki lenyelné, pórul járna,
mert aki bekapja az ellenség horgát,
annak bizony elvágják a torkát.
- Ugyan menj a víz alá! - förmedt rá a ponty -,
ilyen olcsó közhelyeket nekem ne is mondj!
Be is kapta a csalétket sebtiben,
aztán kisült az igazság. Tepsiben.
Körkérdés kutyákhoz: miért ugatják a teliholdat?
Magyar kuvasz:
- Úgy tudja, ezt nálunk meg sem engedik? Csaholhatom reggelig! Magát rosszul informálták, azt hiszem, mert ugatni szabad nálunk, csak harapni nem!
Orosz lajka:
- Hogy ne nőjön! Nincs rá keret. Vakkantgatom csak a felet, mert látom, már mértéktartó. Nem nyikkanok, ha már sarló, s ha még a kalapács is felkúszna, halkan - csóválnám a farkam!
Német juhász:
- Hogy miért? Kétfelől is meg lesz ugatva, Mivel keleten kél és átmegy nyugatra. Bőven indokolja mind a két eset, hogy átugassanak illetékesek!
Angol bulldog:
- Ugyan! Sosem ugat egy jól nevelt angol, ha éjjel barangol! Tudom, honnét valók az ilyen álhírek: ...Írek!
Ír szetter:
- Őrfalkáink ma még csupán csaholnak, de elkapjuk azt a holdat maholnap. Ki is sütjük még este angolosan véresre...
Kínai csau-csau:
- Mi teng-leng fenn? Az ellenség kéme! Link csel csak. Egy nagy ugrás, és vége!
Svájci bernáthegyi:
- Válaszom nemleges. Félfüllel hallottam valami ilyesmit a magas Alpokban. Hogy én is ugatnám éjszaka, azt kétlem. Esetleg majd egyszer, kényelmesen, délben!
Keverék kiskutyám:
- Holdügyekhez még csak nem is konyítok. De mert zavaros az égbolt, annyi fent az apró kémhold, félelmemben vonyítok!
Az óriási bálna
Maskarában ment el az álarcos bálba.
Ám nem kapott táncost az oktondi állat,
hiába öltözött szardíniának.A pesszimista keszeg
A lüke sügér rég egy kérdést feszeget:
miért pesszimisták az apró keszegek?
Végre választ adott rá a megkérdezett:
- Amíg be nem kaphat egy harcsát a keszeg,
borúlátó leszek.
Mókusmese
Dió-tetten ért egy kis
mókust a gazda.
Ketrecre ítélte, de nem
bántalmazta.
Majd meg is kedvelte
szegény rabfiókát,
s megetette vele az összes
dióját.
Mikor mind felfalta a
mohó mihaszna,
gazdánk egy nagy zsákkal
rohant a piacra.
Hogy elfogyott, bőven
hozott neki menten,
de fogva tartotta, nehogy
megint csenjen.
Őszig hét zsák diót vett
még a foglyának.
Ez is állatmese. De
melyik az állat?
A pék pókja
Az apróka
pók-apóka,
s a porhanyó
potrohú
pókanyó
a pékségben
a szennyezett
mennyezetre
nyálból való
máló
hálót
font, -
pont.
A kópé
póknép
pótlék-
hálókat eresztve
keresztbe
a pókasztal fölött,
hálóból ebédlőt kötött.
Félt a péppel pepecselő pék,
hogy odapök
a pók,
illetve a liszttel
hintett púpos pépre tisztel.
Ezért leseperte az apróka
pókpárt a padlóra.
Csattant a fapapucs -
Fuccs!
Így járt pórul a két pupák
pék
pók.
Pukk.
Marhalevél
Egy tehén szerelmes lett a szép bikába,
minden vad bikának legvadabbikába.
Vonzalmát megírta egy marhalevélben
nagyjából ekképpen:
- Hatalmas Barom!
Bocsássa meg, hogy pár sorommal zavarom.
Tudom, mily elfoglalt, milyen megbecsült Ön,
mégis tollat ragadott csülköm,
hogy amit a marhanyelv elbőgni restell,
így adjam tudtára, Mester!
Ön, ismervén jól a tehénszív rejtelmét,
tudja, hogy nem minden a napi tejtermék.
Amíg szorgalmasan duzzasztom tőgyemet,
gondolatom egyre Ön körül őgyeleg.
Muú! Minden bikák közt legelőkelőbb!
Midőn megláttam a legelő előtt,
elpirultam, elsápadtam,
vágy reszketett felsálamban,
s úgy éreztem, kéj oson
keresztül a rostélyoson.
Muú, hogy forrt a vér szívembe,
hogy tódult a bélszínembe!
Az a perc, mit Ön velem tölthet maholnap,
megrázza majd egész pörköltnekvalómat.
Ám míg Önről ábrándozom kérődzve,
vad féltés öl a szívemig férkőzve,
és átjárja ó mind a kín
velőscsontom, mócsingjaim.
Már bánom e merész vágyat,
hisz Ön büszke tenyészállat,
csupa gőg,
mely után az egész tehéncsorda bőg.
De ne féljen Bikaságod!
Ha nem szeret, félreállok.
Nem fog látni levert búsnak,
mert beállok leveshúsnak.
Ám, ha mégis kegyes szívvel veszi e levelet
és megszánja az Önért égő tehenet,
Válaszoljon hamar rája,
Üdvözli Önt a marhája.
Ím a levél. Ráírva a kelte.
Az úton a posta előtt le is pecsételte.
De a postáskisasszony nem vette fel...
Egy költői vénától jól becsípett bolha önéletrajz-regényét nekem mondta tollba
Születtem Dolhán,
egy kutyán,
tizenkettőben, Gezarol után.
Atyám
paraszti sorban élt egy lobogós gatyán.
Anyám
egy cipész vérét kicsikarva,
átment a kisiparba.
Kiskoromban elláttam már bolhai tisztemet,
s a csípésem jelentősen viszketett.
Lakókutyám egy kis pulipintyó,
mint jó
suba betakart,
de többet akart
ifjúi vágyam már tavaszra:
átköltöztem hát egy tágasabb kuvaszra,
mely nemsoká a plébános ebe lett.
Szemem előtt tehát már a papi pálya lebegett.
A lelkem felkészült,
s a tornácon, hol este a lelkész ült,
magam is reverendába bújtam.
Ám az új tan
s a jámborság nem kötött le sokáig.
Megláttam másnap a szakácsnő bokáit,
fogtam
magam s kiugrottam.
De csalódtam benne! Sós volt és lagymatag.
Az örökös hagymaszag
tönkretette a gyomrom,
és olyan testes volt, hogy féltem, agyonnyom.
Nem maradtam egy estet sem,
megszöktem a sekrestyésben,
aki velem a kocsmába tántorgott.
Magához vett a kántor ott,
s hogy lett tanyám egy tanár úr nadrágja?
- Ez a kis út nagy dráma
a kántorné életében.
Én megértem!
Így kerültem iskolába,
amit néhány diákban
tisztességgel kijártam.
Tanulnom ugyan csak ritkán akaródzott,
de mivel az osztály sűrűn vakarózott,
szavamra,
valamit mégiscsak szívhattam magamba!
Érettségi vizsgánkon én átmentem.
Az elnökre.
Felnyögve
kaparászott utánam,
s bár az ízét utáltam,
mégis, pályám érdekében
addig benne éldegéltem,
amíg a rég áhított
fővárosba szállított.
Az elnök egy kis színésznőt szeretett.
Így kaptam szerepet
az egyik színpadon.
De nem szerepeltem soha a színlapon,
mert atyám tanácsa mindig bennem marad:
“Sohase engedd kinyomni magad!”
Színésznőm illatos szoknyáján hintázva
jártam a színházba.
Az öltöző pad alatt
én is mindig jól kicsíptem magamat.
Ám az én művésznőm, felelőtlen fruska,
ráerőszakolt egy színikritikusra.
Azt hittem, vérembe megy most ész, értelem,
de rágós volt, fanyar, avas és vértelen,
ezért ugrottam át Önhöz néhány napra
többi rajongómat inkább megváratva.
Csináljunk most együtt egy jó csípős darabot.
…S ezzel a bolha jól belém harapott.
Akkorát csaptam rá, hogy hasadt a paplan.
Hogy ugrott el mégis? Megfoghatatlan!
Veszítve karriert, nagy lakomát,
riadtan menekült az ablakon át.
Tovatűnt egy kóbor eben kutyagolva,
s lett, ami volt: kutyabolha.
A harkály szerencséje
Harkály kopácsolta a fa vastag kérgét,
úgy találom-formán.
Sikert nem remélt még.
Bizony néha az is kevés,
ha egy tucat lyukat bevés,
mert mire az asztal terül,
a lakoma elmenekül.
De alig koppantott kettőt, avagy hármat,
a szerencse hozta már az aranytálat.
Egy tudatlan féreg ült a kéreg alatt,
s kikiáltott: "Szabad!"
H. Gábor Erzsébet: Kicsi pingvin
Kicsi pingvin
Tigyeg-totyog
Lába alatt
Friss hó ropog
Nincsen szőre
Tolla van
Állandóan
Láza van
Kicsi pingvin
Nagyon fázik
Eső esik
Agyon ázik
Egyetlen egy
Álma van
Kiságyában
Kályha van.
Magyar Zsóka: Koala Lackó
Az eukaliptuszfa egyik ágán
Koala Lackó falevelet rágván,
az élet nagy dolgairól gondolkodott,
egészen addig, míg el nem álmosodott.
- Vajon a kenguruk miért ugrándoznak?
- A madarak oly sebesen, vajon hová szállnak?
- Mi lehet finom egy bogárban?
- Hogy lehet tapicskolni lent a pocsolyában?
Komoly kérdések voltak egy koalának ezek,
ki nem eszik mást, csak eukaliptuszlevelet.
Ki napi húsz órát mozdulatlanul tölt fenn a fán,
annak a válaszok sem jönnek túl szaporán.
De Lackóban ez mély nyomott nem hagyott,
becsukta a szemét, és szundított egy nagyot.
Kányádi Sándor: Szitakötő tánca
Zurrogó-zirregő
szitakötő tánca
csipkét ver a csengve
csobogó forrásra.
Zirren kéken, zölden,
sásról sásra táncol,
úgy veri a csipkét
önnön árnyékából.
Reggeltől napestig
egyvégtében járja,
de csak alkonyatkor
látszik a munkája.
Akkor aztán pitypang,
káka, békalencse,
s a csobogó forrás
minden egy szem kincse.
Szitakötő szőtte
csipke alatt csillog,
s alábújik inni
az esthajnalcsillag.
Tóth Anna: Katica
Kicsi vagyok, mégse félek,
Tarka mezőn éldegélek.
Hátam piros, mint az alma,
Hét kis pöttyöt láthatsz rajta.
Hívhatsz engem Katicának.
Fürgén szálló kisbogárnak.
S hogyha pihenek az ágon,
Vagy egy apró vadvirágon,
Óvatosan felemelhetsz,
Csengő hangon énekelhetsz,
Ujjacskádra felsétálok,
Aztán gyorsan tovaszállok.
Ördög Attila: Légy ma este a táncos párom
(egy legény gondolatai a bál előtt)
Hol az ingem, nem találom,
Se a nyakkendőm, nadrágom.
Izgulok, mint egy tinédzser,
Félek, nehogy késsek én el.
Tudom, hogy vár mosolyával,
Pirospozsgás, szép arcával.
Fürtjeinek lágy mozgása,
Járásának nincsen párja.
Gyere velem, fogd meg kezem,
Illatodat hadd érezzem,
Az esti bált már alig várom,
Hogy a falu velem lásson.
Büszkén vezesselek körbe,
Mintha ketten repülnénk az égbe.
Táncos lábad dalra perdül,
Szívem dobbanása hevül.
Ritmus gyorsul, torkom dalban,
Ahogy szemünk összevillan,
Nincsen már nép, csak mi ketten,
Szívemésztő melegségben.
Lelkünk egy ritmusra dobban,
Pördülsz-fordulsz a karomban,
Egész éjjelt áttáncolok,
Ajakadról csókot lopok.
Hej, e minden de jó volna,
Ha a bátorságom megvolna...
A ma estét alig várom,
